fbpx

17 százalékot drágult az új repce, de nagy az árkockázat

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 március 21.

Óriási bizonytalanság övezi az új repce árát. Egyrészt biztos, hogy nagyon nagy szüksége van rá Európának, másrészt meg fog nőni az alternatív beszerzési források kínálata. Plusz az időjárásról sem tudunk semmit. Aki merész, már most leköti egy részét a termésnek.

repce telen
Csak a korán vetett állományok tudtak megerősödni (Fotó: Gönczi Krisztina)

 

A régi termés húzza fel az új árát

Az ótermésű repce a betakarítása óta folyamatosan drágul, a hiány miatt a feldolgozók szinte minden pénzt megadnak érte. Csak január óta 14 százalékot emelkedett az értéke – számol be az UFOP (az olaj- és fehérjenövénytermelők szövetsége). Ilyen erőteljes drágulásra nem volt példa az elmúlt évtizedben. Hazánkban is már 150-155 ezer forintot érne a mag, ha volna még belőle – jellemzően nincs. A repceárak emelkedésének egyelőre nincs vége.

 

repce termeloi ara

 

Az új termés is reagált a helyzetre, február eleje óta ez is élénk, 17 százalékos emelkedésben van. Pillanatnyilag 407 euró körül lehet lekötni, ez hazai viszonylatra lefordítva nagyjából 134 ezer forintos telephelyi árat jelent. Nem rég megírtuk, hogy az idei év nyertese a repce lehet, az elsőként betakarítandó növények közül mindenképpen. Bár hazánkban vannak csenevész, rosszul kelt, gyomos és víznyomásos állományai is, összességében a tavalyinál is jobb termést valószínűsítenek a szakértők. Az EU legfrissebb jelentése konkrétan 3,2 tonnás átlaggal kalkulál Magyarországon. Ha ez igaz, akkor dupla annyit fog hozni a konyhára, mint a búza.

 

Óvatos sakkozás bizonytalan végjátékkal

Az elemzők ugyanakkor óvatosságra intenek. Kanadában a repcetermés, az USA-ban és Brazíliában a szójatermés jó kilátásai veszélyeztetik ezeket az árakat (a maláj pálmaolajról nem is szólva). Mégis a repcére nem szívesen szerződnek le előre a gazdák, most is nagyon gyér a kötési hajlandóság. A termelők egyelőre azt várják, hogyan indulnak meg az állományok, és még semmit sem tudni a kritikus május-júniusi időjárásról, rovarnyomásról.

A termelési kockázatok miatt az előre eladható repce mennyisége sokkal rosszabbul becsülhető, mint búzából, továbbá ezt a terményt nem szokás tárolni, a betakarítás után három hónapon belül rendszerint kiürülnek a termelői raktárak. A legtöbben az utolsó pillanatig várnak az értékesítéssel, amikor a termés szinte egy az egyben eladható. Idén azonban nemcsak a termelésnek, hanem az ár fennmaradásának is nagyon nagy a kockázata. Legkésőbb áprilisban jó lenne legalább a várható magmennyiség egy részéről dönteni.