A szilvapálinkák után a barackpálinkák tesztjére is sort kerített a Nébih minőségellenőri csapata, a Szupermenta. Ezeken a teszteken nemcsak egy adott termék beltartalma, címkézése, gyártmánylapja kerül ellenőrzésre, hanem az is, hogy melyik a legfinomabb, legélvezhetőbb a tesztelt körön belül.
Labor- és kóstolási vakteszt (forrás: Nébih)
Erős mezőny volt
A pálinkák esetében az etil-alkoholtartalom mérése az egyik legfontosabb paraméter, hiszen ez alapján dől el, hogy egyáltalán pálinkának nevezhető-e az adott ital, vagy sem. A tesztelt 23 minta közül mindegyiknek magasabb volt az alkoholfoka, mint a minimálisan elvárt 37,5 százalék. Két termék esetében azonban a tényleges alkoholtartalom eltért a jelölésen szereplőtől, ezenkívül a gyártmánylapok hitelesítésével, valamint pontosságával kapcsolatban is előfordultak hiányosságok. E két pálinkát ezért kivonták a forgalomból. Ezek egyike indokolatlanul használt megkülönböztető jelzést is a címkéjén. Egy másiknak pedig nem derült ki a gyártmánylapjáról, hogy a címkén jelzett „prémium” minőség mitől prémium.
A lebomlása során mérgezést okozó metil-alkoholból egyik minta sem tartalmazott többet a megengedett szintnél. A gyümölcspárlatokban az illóanyag-tartalom is magas, és ezen a téren is jól szerepeltek a vizsgált páinkák. Két termék nyomon követhetőségénél azonban hiányosságokat tapasztaltak az ellenőrök. Összeségében azonban jó eredmény, hogy 23 mintából csak kettő bukott el a vizsgán, és az sem az egészségre veszélyes jellemzői miatt.
Melyik volt a legjobb?
A minőségi pálinkák az összbenyomást tekintve rendkívül egyedi, gazdag illat- és ízvilággal rendelkeznek. Optimális esetben a termékben tisztán megjelenik a gyümölcsre jellemző könnyed illat, a gyümölcsös édesség, az illatszerkezetbe beépülő fűszeresség és a gyümölcsmag technológiától függően diszkrét zamata. Az ital rendkívül elegáns, letisztult, harmonikus. A kedveltségi vizsgálat során, minden értékelési szempontot figyelembe véve, az élen az Agárdi Miraculum kajszibarack pálinka végzett. A második helyezést a Nobilis kajszibarack pálinka nyerte el, míg a dobogó harmadik fokára a Márton és lányai kajszibarack pálinka „léphetett fel”. A teljes lista alább található. Sorrendben az alkoholtartalom, a kiszerelés, a literenkénti ár és a pontszám látható. A legjobbak között olyan termékek is vannak, amelyek fele annyiba sem kerülnek, mint a mögöttük sorakozó italok. Az ár nem függ össze a minőséggel.
Lásd még a témában cikkünket: Tokaji: védett név lesz Kínában is.
Összeállította: Gönczi Krisztina