Vöröshagyma-termesztésünk az elmúlt öt évben jelentősen visszaesett, termőfelülete legutóbb alig érte el a 2 000 ha-t, amelynek több mint negyedét a kisüzemek tették ki. A dughagymáról termesztett (kétéves) hagyma gyakorlatilag eltűnt, talán 50-80 hektáron még kisgazdaságokban foglalkoznak vele, 900-1 000 hektárt tesz ki a tavaszi vetésű és 3–400 hektárt az áttelelő vöröshagyma.
A megtermelt mennyiség évek óta 60 000 t/ha körül mozog, fokhagymából pedig mindössze 6–7 000 tonna terem. A terméseredmények – noha az elmúlt 5-10 évben sokat javultak – még mindig elmaradnak a konkurens országokétól, miközben a hazai gazdaságok között fajtától, termesztéstechnológiától, a termesztés színvonalától függően jelentős szórás tapasztalható. A hagyományos fajtáknál (OP) mindössze 30-40 t/ha a termés, míg a hibridek esetében ennek két-háromszorosa is előfordul kedvező évjáratokban. Az áttelelő hagyma esetében átlagosan 30-50 t/ha-os eredményeket érnek el a gazdaságok, de nem túl hideg téli időjárás esetén, Makó környékén, jó öntéstalajokon 55 t/ha vagy azt meghaladó eredmények is előfordulnak.
A gyenge termés okai között a kedvezőtlen időjárás (esős tavasz miatt kései vetések, aszályos nyári időjárás, csapadékos nyárvége, téli kifagyások) és a növényvédelemre visszavezethető károk mellett meg kell említeni a talajok gyenge szerkezeti állapotát, rossz tápanyag-ellátottságát, sok esetben az ötletszerűen végzett tápanyag-utánpótlást. Részben ennek is tulajdonítható, hogy viszonylag drágán tudunk vöröshagymát termelni, ebből adódóan versenyképességünk más európai országokhoz képest hátrányban van. Gond, hogy nincsenek megfelelő tárolóink, melyekben a következő szezonig jó minőségben el lehetne tárolni a vöröshagymát, ennek következtében a 8-9 kg/fő/év igényt csak hazai áruból nem lehetséges biztosítani, jelentős,35–40 000 tonna importra van szükségünk. Korszerű hibridfajtákkal és technológiával, a hagyma számára alkalmas tárolókkal és csomagolókkal hosszabb távon az importot ki lehetne váltani, és európai szinten versenyképessé lehetne tenni az előállítást – lásd például a 2018. évet –, mert a hazai éghajlati adottságaink megvannak hozzá.
Talajigény
A vöröshagyma gyökérzete – más zöldségnövényekéhez képest – sekélyen, mindössze 15–20 cm mélységig helyezkedik el a talajban. Különösebb igényeket a kifejlett növény nem támaszt a talaj minőségével szemben, de magvetéshez – a megfelelő csírázási feltételek miatt –, a magágy előkészítése szempontjából igényes. Ezért amikor a talaj hagymatermesztésre való alkalmasságát szoktuk értékelni, első helyen említjük a művelhetőséget. Szerkezeti szempontból a cserepesedésre legkisebb mértékben is hajlamos talajok nem jöhetnek számításba a magról vetett vöröshagyma termesztéséhez. Középkötött és homoktalajokon egyaránt eredményesen termeszthető növény, de előnyösebbek a magasabb (2-3%) humusztartalmú, nagyobb termést, jobb minőséget és jobb tárolhatóságot, nagyobb szárazanyag-tartalmat adó középkötött, homokos vályogtalajok (30–40 KA; 1-2 hy; leiszapolható rész: 25–35). Ebből adódóan öntéstalajon, így Makó környékén és homokos jellegű területen is, például a Jászságban, Bács megyében, Csongrád megye nyugati részén eredményesen tudják a hagymát termeszteni. A talajok kémiai tulajdonságait illetően a vöröshagymáról elmondható, hogy, mint a legtöbb zöldségféle számára, a közel semleges kémhatású talajok a legjobbak. Mésztartalomra nem érzékeny, 1–5%-os mésztartalom mellett a fejlődése kifogástalan, de a szikesedésre hajlamos talajokon (0,7–1,2 mS/cm felett) a gyengébb csírázás miatt nem tanácsolt a termesztése.
Figyelembe véve a talaj iránti igényét, szerkezet szempontjából elsősorban a középkötött, morzsalékos, jó levegő- és vízgazdálkodású, cserepesedésre nem hajlamos talajok jöhetnek számításba, míg kémiai tulajdonságokat illetően a semleges kémhatású, közepesen meszes, szikesedésre nem hajlamos táblák a legalkalmasabbak. A talajok kiválasztásánál a szerkezeti és kémiai tulajdonságok mellett a növényvédelmi szempontokat is figyelembe kell venni, ebből adódóan olyan helyre, ahol 4-5 éven belül már termesztettek hagymát, a gombás betegségek miatt nem tanácsos vetni.
Tápanyagigény
Az étkezési vöröshagyma nem tartozik a sok tápanyagot igénylő zöldségfélék csoportjához. 1 tonna termés előállításához: – 3,4 kg nitrogén (N),– 0,9 kg foszfor (P2O5) és– 2,8-3,5 kg kálium (K2O) szükséges.
A friss fogyasztásra termesztett hagyma esetében (pl. főzőhagyma) az alacsonyabb káliumértékkel, tárolásra szánt esetében a magasabbal célszerű számolni. A nitrogén hiányát főleg homoktalajon lehet megfigyelni; az alsó, idősebb levelek világosabbak, vékonyabbak, a növény merev tartású, fejlettsége gyengébb. Súlyos esetben – a termesztési gyakorlatban ritkán fordul elő – a lombozat a levélcsúcstól kiindulva, a sárgulást követően el is hal. A levelek tövén vöröses elszíneződés is megfigyelhető. A foszfor hiányával ritkán lehet a hagymán találkozni, ennek jelentkezésekor az idősebb levelek fénytelenek, sötétzöld, vöröseszöld színűek. A hiány mértékének fokozódásával a levél hegye irányából sárgásbarna nekrotikus foltok indulnak el, amelyek fokozatosan növekednek, és egy idő után az egész levelet betakarják. Az idősebb levelek fokozatosan elszáradnak és lehullnak. Az ilyen hagyma termése feltűnően fejletlen, gyökérzete kicsi. A káliumhiány csak szélsőséges esetben okoz hiánytüneteket, sokkal inkább a beltartalmi tulajdonságokra, a hagyma minőségére van hatással. A káliummal jól ellátott növény jobban bírja a szárazságot, ellenállóbb a betegségekkel szemben. Azáltal, hogy a kálium növeli a szárazanyag-tartalmat, a termés kisebb törődéssel, sérüléssel szedhető, jobban szállítható, és kisebb veszteséggel tárolható. A káliummal jól ellátott hagyma buroklevelei gyorsabban beszáradnak, vastagabbak lesznek, ami a szállítás és tárolás alkalmával fokozott védelmet biztosít a termésnek. Mikroelemek hiányára nem különösebben érzékeny, a szakirodalom a mangánt és a rezet említi, amelyek hiánya a termesztésben is elő szokott fordulni. A félmikroelemek (mezoelemek) közül a magnézium és a kén érdemel említést, melyek hiányára fokozott mértékű érzékenységet mutat.
Az egyre gyakrabban megfigyelhető magnéziumhiány okai a következőkben foglalhatók össze:
– erősen meszes talajok, rosszul végrehajtott talajmeszezés,
– káliumtrágyák túladagolása,
– homoktalajokon a túlzott öntözésből adódó kimosódás és
– a magnéziumtrágyázás hiánya.
A zöldségnövények a termésképzéshez felvett és beépített magnéziummennyisége jelentős, egyes szabadföldi kultúráknál megközelítheti az 50 kg-ot, a vöröshagyma esetében, kiemelkedő termés esetén eléri a 30-40 kg-ot. Sokszor a termésbe és a lombozatba beépített jelentős mennyiség ellenére is a gyakorlatban a mikroelemekhez (bór, mangán, cink stb.) hasonlónak tekintik, és úgy vélik, hogy egy-két lombtrágyázással a hagyma magnéziumigénye biztosítható. (0,5 %-os töménységű lombtrágya használata esetén, 400–600 liter permetlé mennyiséggel számolva 2–3 kg MgO hatóanyagnál több hektáronként nem hasznosul!) Az intenzív zöldségtermesztésben, így a korszerű hagymatermesztésben is a legkönnyebben felvehető magnéziumformáknak, azaz a talajoldatban lévő magnéziumsóknak (magnézium-klorid, magnézium-szulfát és magnézium-hidrogén–karbonát) van elsősorban jelentősége. Ennek megfelelően a talajok magnéziumtartalmának megítélése és a trágyázási szaktanácsadás során a könnyen felvehető, a vízben oldható (vízzel kivonható) magnéziummennyiséget célszerű elsősorban figyelembe venni. A hagymáról gyakran mondják, hogy klórérzékeny növény, ami többé-kevésbé igaz is, de a káliumtrágyák megválasztásakor nem csak ez a szempont. Mint kénigényes növénynek, kedvezőbb a káliumszulfát forma, mint a káliumklorid. A kénhiányban szenvedő hagyma fejletlenebb, mivel gátolt a sejtosztódása és a fehérjeszintézise. A növekedésgátlás tünetei a lombozaton a gyökérzethez képest erősebben jelentkeznek, még súlyos kénhiány esetében is fejlett, elágazó gyökeret nevel a növény. A zöldségfélék esetében – így a hagymánál is – a kénhiánytüneteket akkor észlelték, amikor a levelek kéntartalma (S) alacsonyabb volt 0,03%-nál.
Optimális esetben a nitrogén: kén aránya 30-40: 1 között változik, beteg növényeknél sok esetben meghaladja a 70-80: 1-et.
Trágyaigény számítása
A fajlagos tápanyagigény alapján történő számítás szerint (várható termésmennyiség × fajlagos tápanyagigény) egy nagyobb termés eléréséhez (80 t/ha), közepes tápanyag-ellátottságú talajon a következő hatóanyag-mennyiséggel kell számolni:
– magról történő termesztés nitrogén (N) 270 kg/ha;
– foszfor (P2O5) 72 kg/ha;
– kálium (K2O) 280 kg/ha.
A magnéziumtrágyázás kapcsán sokakban a lombtrágyázás, mint egyetlen lehetőség merül fel, pedig a fentiekben részletezett magnéziumigényt csak lombtrágyákkal nem lehet biztosítani, különösen nem a kertészeti kultúrák, így a vöröshagyma esetében sem. A lombtrágyázás – leszámítva a magnéziummal jól ellátott talajokat – csak mint kiegészítő trágyázás jöhet számításba, megoldást alapvetően a talajba juttatott trágya jelentheti. A trágyák kiválasztásakor a hatóanyag-tartalmukat, oldhatóságukat (magnéziumsó összetétele) és a talaj pH-viszonyait kell figyelembe venni. Míg a dolomit- és magnézium-karbonát műtrágyák csak savanyú közegben fejtik ki hatásukat, addig a szulfát típusú magnéziumtrágyák a talaj kémhatásától független is érvényesülnek, általában jól oldódnak, alacsony sóindexük következtében a perzselés veszélye nélkül, nagyobb töménységben (adagban) is adhatók.
Trágyamegosztás
A kijuttatandó műtrágyákat, hogy jobb legyen az érvényesülésük – kisebb legyen a veszteség, és folyamatos legyen a hagyma tápanyagellátása – az alábbiak szerint célszerű megosztani:
Alaptrágya ősszel, a szántás idején:
– nitrogén: -%;
– foszfor: 70-80%;
– kálium: 50-60%.
Tavasszal, vetéskor indítótrágyának:
– nitrogén: ~30%;
– foszfor: 20-30%;
– kálium: 20-25%.
Tenyészidőben fejtrágyának:
– nitrogén: 2 × 35%;
– foszfor: -%;
– kálium: 20-25%.
A hagyma érzékeny a talaj sótartalmára, szikesedésre hajlamos környezetben nehezebben csírázik, így a sok műtrágya is ronthatja a csírázását. Ezért egyszerre 50 kg/ha nitrogénnél (N) ne adjunk többet sem fej-, sem indítótrágyának! Ha szükséges, inkább ismételjük meg 10–14 nap után a műtrágyázást, de az egyszerre kiszórt adagot 50 kg/ha fölé ne növeljük!
Speciális igények, trágyázással kapcsolatos gyakori hibák
A hagyma, más zöldségfajokhoz képest, jelentős mennyiségű ként igényel, jellegzetes hatóanyagának, az allilszulfidnak – amely az ízét is adja – a mennyisége összefüggésben van a szárazanyag-tartalommal és a kénellátással. Mivel a szárazanyag-tartalmat a kálium, az allilszulfid mennyiségét a kén növeli, jobb a kloridtartalmú kálitrágyák helyett az – igaz, drágább, de hatékonyabb szulfátok használata. Morfológiai okok miatt a lombtrágyát rossz hatékonysággal értékesíti (vékony levelei, kis levélfelülete miatt nagy a veszteség), ezért lehetőség szerint a szükséges tápelemeket a talajon keresztül juttassuk ki! Ennek ellenére a növényvédelmi permetezések alkalmával célszerű magnéziumot is keverni a permetléhez, a trágyázási kísérletek azt igazolták, hogy a magnéziumos lombtrágyázás – a talaj magnéziumellátottságától függően – akár 15%-os termésnövekedést is eredményezhet.
Hagymatermesztésünk eredményessége, korábbi nemzetközi híre megköveteli a technológiai fejlesztéseket és a jól bevált termesztési tapasztalatok következetes alkalmazását. A korszerű hibridek, az öntözés, a szakszerűbb növényvédelem mellett még az okszerű tápanyag-gazdálkodásban is jelentős tartalékok vannak!
SZERZŐ: DR. TERBE ISTVÁN
