fbpx

Tizenegy ország minisztere tette le a voksot a Közös Agrárpolitika mellett

Írta: Barna Ferenc - 2020 szeptember 29.

A Visegrádi Csoport kibővített agrárminiszteri ülésén, Poznanban tizenegy ország agrárminisztere fogadta el a nyilatkozatot, mely egy kiszámítható és megvalósítható Közös Agrárpolitikát vázol fel.

 

A Polagra Food kiállítás keretében tartott miniszteri tanácskozáson a V4 csoport, és a hozzájuk csatlakozott hét másik uniós tagállam a Közös Agrárpolitika (KAP) jövőbeni tartalmi elemeivel kapcsolatos, jelentős kérdésekben közös álláspontra jutott. Az októberi agrárminiszteri tanácsülés témája lesz az agrárpolitika, így indokolt volt a még nyitott témákban egy együttes nyilatkozat megfogalmazása, ezzel is segíteni a német elnökség munkáját.

A közösen megfogalmazott, majd elfogadott nyilatkozat javaslatai egy kiszámítható, megvalósítható, a gazdálkodói és tagállami pénzügyi kockázatokat csökkentő Közös Agrárpolitika irányába mutatnak.

A tanácskozás során még hangsúlyt fektettek a tagállami szubszidiaritás garanciális elemeinek megőrzése; a kisgazdaságok adminisztratív terhelésének megakadályozása; a mezőgazdaságot érintő reális környezeti célok kitűzésének szükségessége.

A lengyelországi kiállításon hazánk az Agrármarketing Centrum révén nemzeti standot állított fel, ahol magyar borok, fűszerek, sütőipari és mangalicatermékek kerültek bemutatásra.

 

 

Az agrárminiszteri tanácskozás és a kiállítás mellett Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár, valamint a lengyel Szymon Giżyński államtitkár egy magyar-lengyel bilaterális találkozón vettek részt, ahol az agrárszakképzést érintő szándéknyilatkozatot írtak alá. Ez alapját képezheti egy érdemi együttműködésnek, melyben a jövő nemzedékének képzésében kulcsszerepet játszó oktatási intézmények, oktatók és tanulók vehetnek részt.