fbpx

A növényvédelmi göngyöleg visszagyűjtésének örök kérdései

Írta: Sándor Ildikó - 2020 szeptember 27.

A Cseber Nonprofit Kft. 2003. márciusában alakult meg azzal a céllal, hogy minden termelőnek biztosítani tudja, hogy 50 km-en belül le tudja adni növényvédelmi göngyölegét. Emellett rendkívül fontos feladata a társadalmi tudatformálás, a jövő generációjának környezettudatos nevelésében való részvétel.

A Cseber Gyűjtőhelyek és a hatóságok részvételével már negyedik alkalommal (2020. szeptember 24-én) került megrendezésre a Cseber Nonprofit Kft. szakmai rendezvénye. A rendezvényen a Cseber Nonprofit Kft. tulajdonosainak képviselői is bemutatták fenntarthatósági programjaikat, melyekkel a mezőgazdasági termelőmunka során esetlegesen előforduló környezetszennyezések megelőzésében kívánnak segítséget nyújtani a gazdálkodóknak világszerte.

A gyűjtőhelyek képviselői mellett a Cseber professzionális hulladékgazdálkodó partnerei, együttműködő partnere a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, agrárszakmai szövetségek és hivatalok is képviseltették magukat. A Cseber fontosnak tartja, hogy évente egyszer a tágabb szakma összegyűljön és a növényvédő szeres göngyölegek gyűjtéséről és a környezet védelméről tanácskozzon. Az idei konferencia mindenképpen rendhagyó volt, tekintettel a járványhelyzet alakulására. Ugyanakkor a mezőgazdasági termelőmunka és a göngyölegek gyűjtése sem állhat meg – és nem is áll meg.

 

 

A szakszerű öblítés még mindig csak vágyálom lenne?

A Cseber 2019-ben indította útjára a „Három a magyar igazság” elnevezésű szemléletformáló programját a környezettudatos nevelés és a növényvédő szeres göngyölegek szakszerű, háromszori kiöblítésének népszerűsítésére, melynek hosszú távú célkitűzése a visszagyűjtött műanyag kannák minél magasabb arányú anyagában hasznosítása. Az öblítés mellett a szakemberek nem győzték hangsúlyozni a kannák szándékos megkárosítását (kiszúrását) is, hisz az emberi leleményesség határtalan, és a kannák más célra való felhasználását meg kell akadályozni. Sőt, új tendenciaként megfigyelhető, hogy a hamisítók is előszeretettel használják a korábbi, eredeti kannákat.

 

 

 

Átadták az „Innovatív Cseber Gyűjtőhely” díjat

A társadalmi szemléletformálás érdekében a Cseber környezettudatosság-formáló akciók, ötletek kitalálására és megvalósítására bíztatja a gyűjtőhelyeket. Az „Innovatív Cseber Gyűjtőhely” díj segítségével ezeket a megvalósított saját akciókat kívánják a nagy nyilvánosság előtt elismerni, és megköszönni a fenntarthatóságért tett fáradságos munkát, ezért alapították az „Innovatív Cseber Gyűjtőhely” díjat, amit első alkalommal a KITE Zrt. nyert el.

 

 

A KITE Zrt. kollégái a „Három a magyar igazság” kampány jegyében színes plakátokat nyomtattak ki és helyezték el jól látható helyeken az alközpontokban, professzionális szórólapokat készítettek és küldtek a partnereiknek. A központban és az alközpontokban elhelyezett nagyméretű kivetítőkön a szakszerű kiöblítést bemutató ECPA kisfilmeket vetítették a várakozó ügyfeleknek. A KITE Zrt. közösségi média felületén megosztott göngyölegkezelésről szóló videókat közel 3000 partnerük tekintette meg. Ezen túlmenően gondoltak a gyermekek bevonására is – számukra színezővel és színes ceruzákkal hozzák közelebb a Cseber kampány logóját, a kesztyűs méhecskét.