Horsch: megújult idén a Maestro

Az aratás derekánál tartunk, és az ország különböző pontjairól hasonló eredményekről számolnak be. Nagyjából mindenütt ugyanaz a kép: a víz az úr.

Az árpa- és repcetermések nagyon szórtak. Van minden, az 1 t árpától a 10 tonnáig, és a repce is ugyanilyen szórásban termett, 1–4,5 t között. Azokon a parcellákon, még farmon belül is, ahol vékony a termőréteg, és kavicsos az altalaj, ott hamar kifogyott a szusz a talajból. Azt azonban sok helyen lehet látni, hogy ahol a gabonát alacsonyabb csíraszámmal vetették, ott a növények nagyobb kalászokat hoztak, és jobban kiteltek a szemek.


Maestro 8 DV

A tavaszi szárazság nemcsak az őszi vetésűeket fogta meg, hanem a kukorica és a napraforgó kelésénél is akadt nehézség. Általában az intenzíven felforgatott földek jobban ki voltak száradva, és érdekes, hogy a kevésbé száraz földeken is találkoztunk ritkás keléssel. A nagyon megművelt talajokon alapból mélyre vetették a kukoricát, és a mulcsos, még nedves talajba enyhén sekélyre, épp annyira, hogy elérje a nedvességet, ám néhol ez nem volt elég, kellett volna még egy centiméter.


Maestro 8 CV MTS rendszerrel

A Horsch az idei évtől megújította a Maestro családot. A legnagyobb változás az adagolónál történt, mert teljesen új adagolóval jöttek ki. Az adagoló érdekessége, hogy lehet vákuumos vagy nyomott levegős. A V jelűek a vákuumos, az X a nyomott levegős változatok, így a Horschnál az idei évtől mindkét rendszer megtalálható. Az adagoló kialakításánál a célkitűzés az volt, hogy a Maestro is olyan egyszerű és megbízható legyen, mint az aprómagvető Pronto. Az adagolóban nincs állítási lehetőség! A monitor mutatja a duplázást és a kihagyást, és a gépkezelőnek csak a vákuum állításával kell foglalkoznia az után, hogy a monitoron beállította a magszámot.


Focus 6 TD + Maestro 10 RV direktvetés rozstarlóba

A Maestro vetőkocsikon lehet választani az egytárcsás és duplatárcsás műtrágya-lehelyezők között. Az egytárcsás egy új fejlesztés, és csak a kötött, nedves talajokra kell választani. A műtrágyacsoroszlya előtt vagy mögött haladnak a sortisztító rögterelők, amelyek úszó típusúak. A Maestro 8 CV 8 soros, műtrágyatartálya 3000 l-es, és kétféle lehet, annak függvényében, hogy mekkora műtrágyamennyiséget szeretnénk kijuttatni. A nagy mennyiségekhez a Horsch egy nyomott tartályú rendszert biztosít! A minél kevesebb megállás érdekében a mikrogranulátum tartálya is 300 l-es. A vetőmag elhelyezése lehetséges hagyományosan a kocsikon 70 l-es vagy már a 8 soros vetőgépnél is megtalálható központi MTS, 800 l-es tartályban. A vetőmag BigBag-ben elméletileg olcsóbb, mint a kis zsákos kiszerelésben, miközben a tankolás is leegyszerűsödik, felgyorsul.


Maestróval vetett szója,
Transformer- sorközművelés

Az új Maestro SV 12 sortól (9 m munkaszélességtől) is megújul, a nagy kocsin a 6000 l műtrágya és 2000 l vetőmag mellé bejön még egy opció, az 50:50% tartálymegosztás, oda például, ahol nagyobb területen vetnek szóját, és szükséges a nagyobb magtartály.

A Maestro egy nagyon letisztult és precíz vetőgép, amely az AutoForce csoroszlyanyomás-állítással még precízebben helyezi le a magot. Az egyenletes kelés a nagy termés alapfeltétele.


Napraforgókelés Maestro után

SZERZŐ: SZÁSZ ZOLTÁN, 307430302


adagoló árpa AutoForce BigBag horsch kelés maestro megújult mikrogranulátum repce szárazság vetőgép vetőkocsi