Új kártevők és új kihívások a diótermesztésben

Ma már nem állja meg a helyét az a nézet, hogy a diófát nem kell permetezni. Új kártevők jelentek meg, ezzel együtt új kihívásokkal kell szembenézniük a diótermesztőknek, legyenek kiskerttulajdonosok vagy nagyüzemi gazdálkodók.

A klímaváltozással felszaporodott őshonos diókártevők vagy a globális áruforgalommal hazánkba bekerül új kártevők mind-mind feladatot adnak a kiskerttulajdonosoknak és a dióültetvények növényvédőseinek. A következőkben régi és új kártevők és az ellenük való védekezés bemutatására kerül sor.

Új, a dió termését károsító fajok

A legérzékenyebb kárt okozó fajok a diótermés mennyiségében és minőségében okoznak és okozhatnak nagy kárt. Új diókártevő jelent meg Európában, a Rhagoletis zoqui, amelynek magyar neve még nincs. Német kutatók egy Nordrhein-Westfaleni óvodában, 2019 augusztusában találták meg példányait. Ez a gyümölcslégyfaj Mexikóban őshonos, ahol a diófák termését fertőzi (Juglans regia, Juglans mollis, Juglans pyriformis). A Rhagoletis zoqui Európában, az elemzések alapján a közönséges dióra (Juglans regia) lehet veszélyes. A Rhagoletis completa és a Rhagoletis zoqui lehetséges kártételének nagyságáról még becslések sincsenek. A nyugati dióburok-fúrólégy megjelenése után számítani lehet egy a korábbiaknál is súlyosabb kártételre.

Nagyon veszélyes kártevő ugyanis a nyugati dióburok-fúrólégy (Rhagoletis completa) (1. kép). Az Amerikából származó faj sajnos hazánkban is óriási károkat okozott. Az egynemzedékes, a telet báb alakban töltő kártevő nehéz feladat elé állítja a növénytermesztőket. A kikelt legyek először érési táplálkozást folytatnak, majd párosodnak. Ilyenkor kontakt növényvédő szerrel gyéríthetjük őket. A nőstény legyek a petéket a dió termésének zöld burkába süllyesztik. Kezdetben a szúrás helyén kisebb elszíneződés látható, majd a lárvák táplálkozásának következtében besüppedő folt jelenik meg, amely igen hamar rothadásnak indul (2., 3. kép). Ez összetéveszthető többek között a Xanthomonas arboricola pv. juglandis okozta fertőzéssel, illetve egy hazánkban őshonos gabonalégyfaj kártételével. Ez a faj, a dióburok-gabonalégy (Polyodaspis ruflcornis) azonban csak más rovar vagy baktérium károsítása után tud bejutni a zöld dió burka alá. A nyugati dióburok-fúrólégy károsítása nyomán a héj barnul, rothad és rászárad a dióra. A dióbél ilyenkor használhatatlan lesz, összezsugorodik, megfeketedik, penészesedik. Hazánkban a nyugati dióburok-fúrólégy imágói júliustól október közepéig rajzanak, az élettartamuk pedig 50 nap is lehet. Ez az elhúzódó rajzás komoly problémát jelent a védekezés megtervezésében. A nyüvek ellen csak felszívódó rovarölő szerrel tudunk védekezni. Rendelkezésre áll színcsapda (4. kép), amellyel a faj rajzása jól jelezhető.

Az almamoly (Cydia pomonella) 2 nemzedékes faj, a dió kártevői közül ez okozta eddig a legtöbb gondot. Az almamolynak hazánkban két – de meleg nyarakon három generációja is lehet. A diót a második generáció lárvái károsítják, ennek a lepkéi július–augusztusban éjszaka repülnek. A lepke petéit általában a dió felszínére, de ágakra, levelekre is rakhatja, egy éjszaka akár 80-at is. A kis hernyó a köldökrészen (5. kép) rágja be magát a termésbe, majd a kifejlett lárva is ott mászik ki, és az ágon vagy a törzs repedéseiben bábozódik be. A károsítás hatására másodlagos fertőzés léphet fel, ekkor a zöld héj megfeketedik, rászárad a csonthéjra. A kései lárvák egyedei a dió összeszedése után a raktározás helyén is ki tudnak bújni a dióból, a tárolóban bábozódnak és telelnek át.

1. kép. A nyugati dióburok-fúrólégy imágója (Rhagoletis completa) a csapdában. Fotók: Takács Attila

2. kép. A nyugati dióburok-fúrólégy nyüvek okozta tünet

3. kép. A nyugati dióburok-fúrólégy nyüvek okozta súlyos tünet

4. kép. A rendelkezésre álló színcsapdával megtervezhető a védekezés

Gyökérkártevők

A gyökereket rágó-pusztító rovarok közül először a cserebogár fajokról lesz szó. Az áprilisi, májusi, erdei, júniusi cserebogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha) okozza a legtöbb problémát (6. kép). A csontszínű vagy fehéres lárva (pajor) kezdetben humusszal táplálkozik, majd később a növények gyökereivel. Ezzel a fiatal csemeték pusztulását is okozhatja. Kifejlődésükhöz 3 év szükséges. Az ültetetőgödör átvizsgálásával győződjünk mega arról, hogy nincs e pajor a földben. Ha ültetőgödrönként 1-2 darabot találunk, akkor oda ne ültessünk diófát.

A fatestben és az ágakon élő kártevők

A fatestben károsító rovarok és rovarlárvák nagy veszélyt rejtenek magukban, károsításuk sajnos csak előrehaladott állapotban vehető észre. Ilyen a nagy farontó (Cossus cossus) és a kis farontó (Zeuzera pyrina). Jelenlétükre a fák mellett vagy az ágvillákban összegyűlt morzsalékos ürülék hívja fel a figyelmet. A lárva a fatörzsben vagy az ágrészben készített 10–20 centiméter hosszú járatban él. A kártétel következtében a megrágott csemeték a szelek hatására könnyen kettétörnek, a nagyobb fák ágai pedig letörnek. Nem utolsósorban a sebzéssel utat nyitnak a kórokozóknak. A kis farontó (7. kép) kifeszített szárnyakkal 30–70 mm-es, alapszíne fehér, koromfekete és kékesfekete pettyekkel tarkított. A fiatal fák jellegzetes kártevője. A nőstények a kéregrepedések alá helyezik tojásaikat. A telet lárva alakban vészeli át a fában (2 éves fejlődésű). A farontó lepkék imágóinak előrejelzésére feromoncsapdát alkalmazva pontos képet kaphatunk a rajzásról. Ennek segítségével pontosan és takarékosan megtervezhetjük a farontó lepkék elleni védekezést. Nem utolsósorban kisebb kertekben a varsacsapdákkal össze is tudjuk az imágókat gyűjteni. A metszési időszakban az ürülékes járatokat felfedezve kampós végű dróttal vegyszermentesen is kihúzhatjuk és elpusztíthatjuk a járatban lévő hernyót. A sebkezelést ekkor sem szabad elfelejteni. A következő veszélyes faj az eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) (8. kép), melynek nagy tömegben felszaporodott telepei szívogatásukkal a fiatal fák gyengülését, pusztulását okozhatják. Nagyobb termetű fák esetén súlyos esetben ágak, hajtások száradnak el. Az eperpajzstetűnek évi 2 nemzedéke van, tehát kétszer (májusban és júliusban) van lárvarajzás. Kiskertekben mechanikai módszerrel az erősen fertőzött törzsekről, ágakról kéregkefével sok pajzsot tudunk eltávolítani. A tavaszi, a rügypattanás előtt végzett olajos lemosó permetezéssel nemcsak az eperfapajzstetű, hanem a dió teknős pajzstetű (Eulecanium ciliatum) és a közönséges teknős pajzstetű (Parthenolecanium corni) áttelő egyedeit is tudjuk gyéríteni.

Levél-, illetve lombkártevők

Az egy gazdanövényes, így tehát egész évben a diófákon élő tarka dió levéltetű (Callaphis juglandis) (9. kép) példányai a levél színén, a főér mentén szívogatnak. Táplálkozásuk során nagy mennyiségű mézharmatot termelnek, melyen megtelepszik a korompenész. Erre az édes váladékra gyűlnek a tetvek közé a hangyák, mintegy gondozva, védve őket, az édes harmatcseppekért cserébe. A tarka dió levéltetű szívogatásának jellegzetes tünete a főér megbarnulása, elhalása. A kifejlett nőstények 2–3 mm hosszúak, sárga, sötétbarna foltosak, szárnyas változataik a szomszédos fákat is megfertőzhetik. Ősszel a nőstények a rügyek mellé rakják le ovális, fényes, fekete, áttelelő petéiket.

5. kép. Az almamoly (Cydia pomonella) hernyója a köldökrészen rágja be magát

6. kép. A fénycsapda által egy éjszaka alatt fogott májusi cserebogár (Melolontha melolontha) imágók tömege

7. kép. A kis farontó lepke (Zeuzera pyrina) imágója

8. kép. Az eperpajzstetű (Pseudaulacaspis pentagona) telepei

9. kép. A tarka dió levéltetű (Callaphis juglandis) csoportja szívogatás közben

Az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát. Az utóbbi évek több domináns dióatkafaj vált gyakori kártevővé. Ilyen a dió szemölcsös gubacsatkája (Aceria tristriatus) (10. kép), a dió nemezes gubacsatkája (Aceria erinues) és a dió-levélatka (Phyllocoptes unguiculatus), melyek a rügypikkelyek között telelnek, és évente 3-4 nemzedékük fejlődhet a száraz, meleg nyarakon. Mint az előbbi kártevők esetén, az őszi olajos lemosó permetezéssel gyéríthetjük az áttelelő peték számát. A bogarak közül a májusi cserebogár (Melolontha melolontha), az erdei cserebogár (Melolontha hippocastani), a keleti cserebogár (Anoxia orientalis) és a zöld és rezes cserebogár (Anomala vitis, A, dubia) okoz károkat a diófák levelein. Szintén nagy károkat okozhat még a levélbarkók kártevőegyüttese: a közönséges lombormányos (Phyllobius oblongus), ezüstös lombormányos (Phyllobius argentatus), gyümölcsfa levélormányos (Phyllobius pyri). A lepkék közül a sok tápnövényű (polifág) amerikai fehér szövőlepke (Hyphantria cunea) kedvelt tápnövénye a zöld juhar mellett a dió és a szilva. A lepke 2 nemzedékes, fénykedvelő, az esetek nagy részében a fák külső részén alakítja ki hernyófészkét. A hófehér lepkék éjszaka aktívak, fénycsapdával jól előrejelezhetők (11. kép). Az első nemzedék májusban, a második július-augusztusban jelenik meg. A petékből kikelő kis hernyók a közösen szőtt hernyófészekben hámozgatnak, majd a fejlett lárvák szétszélednek, és akár tarrá is rágják az egész fát. A kifejlett hernyók rések, repedések között gubókban alakulnak bábbá, amelyben áttelelnek. Magyarországon megjelent egy új diókárosító molylepkefaj, a dióaknázó fényesmoly (Coptodisca lucifiuella), melynek első példányait 2017-ben fedezték fel. A hernyója (12. kép) a levélen kétoldali foltaknát készít. Az utolsó vedlést követően ovális zsákot sző magának (13. kép), melyet vékonyabb vagy vastagabb ágakhoz, esetleg a törzshöz fehér szövedékkel rögzít. Hernyóként telel, majd tavasszal bábozódik. Magyarországon általánosan elterjedt (14. kép). A lepke hernyójának tápnövénye hazájában, Észak-Amerikában a hikoridió (Carya glabra) és a pekán dió (Carya tomentosa), Magyarországon elsősorban közönséges dión (Juglans regia) figyelhető meg. A levélkártevők között még meg kell említenünk az amerikai lepkekabócát (Metcalfa pruinosa) (15. kép), mint új kártevőfajt, amely szívogatásával és a mézharmat-kiválasztással okoz a diófákon kárt.

Ajánlott hatóanyagok: Bacillus thuringiensis var. kurstaki, acetamiprid, lambda-cihalotrin, feromonos rovarcsapdák, ragacsos szín- és illatanyag-csapda. Fontos az élelmezés-egészségügyi várakozási idő és a munkaegészségügyi várakozási idő betartása, illetve az engedélyokirat és a vonatkozó jogszabályok előírásainak betartása.

10. kép. A dió szemölcsös gubacsatka (Aceria tristriatus) kártétele