Balázs Ervin professzor az elhibázott irányokról, a problémás keleti piackeresésről
Nemigen tudja ledolgozni a hazai mezőgazdaság a rendszerváltással elszenvedett hátrányt és a későbbi téves irányvételeket. Ez azért is szomorú, mert a hazai szellemi tőke világszínvonalú. Balázs Ervin akadémikust, Széchenyi-díjas kertészmérnök, molekuláris biológust kérdeztük.
– A martonvásári kutatások is a néhai nagy magyar mezőgazdaság fényesebbik arcát mutatják – hogy csak a legutóbbi sikereket említsük: csaknem 50-féle új vetőmag, köztük nemcsak a sikeres Nádor, hanem több tritikálé- és zabfajta is. Nem lehet könnyű a külhoniakkal állni a verseny. Mi az itt folyó munka titka?
– Munkatársaink elkötelezettsége, szorgalma, a mezőgazdasági kutatásban való elmélyülése, a tudományos ismeretanyag megszerzésének igénye alapozta meg a Martonvásári Kutatóintézet hazai és nemzetközi elismertségét. Munkatársaink nyitottsága eredményezte, hogy mind a hazai társintézményekkel, a felsőoktatással és nem utolsósorban nemzetközileg elismert kutatóműhelyekkel kiváló és szoros együttműködéseink vannak. Sikereinket az is méltán jellemzi, hogy szoros kapcsolatot tartunk a gyakorlattal – a nagyüzemekkel, de napjainkban az egyéni gazdálkodókkal is –, kialakított szaktanácsadásainkon keresztül, a mezőgazdaság teljes vertikumát átfogva a termőföldtől az asztalig. Az évente megtartott gabona- és kukoricabemutatóinkon a hazai agrárvállalkozók rendszeresen jelen vannak, és közvetlenül megismerhetik a tudomány legújabb eredményeit, illetve a helyszínen megtekinthetik új fajtáinkat.
– Ugyanakkor sok gondot is jeleznek a hazai kutatóintézetek. Például a forráshiányt, amit sok tényező mellett az állami támogatás kis mértéke, a piacvesztés, a fajtahasználatból eredő bevételek elmaradása is okoz. Sokan attól tartanak, hogy végül nem marad pénz a szakmai és fizikai alkalmazottak megtartására vagy akár olyan költségekre, mint a versenyképességhez szükséges marketing. Erről mi a véleménye?
– A mezőgazdasági kutatóintézetek szinte folyamatos átszervezése az elmúlt harminc év alatt inkább hátráltatta, mint segítette működésüket. Sajnálatos módon a 90-es évek fordulata igen hátrányos helyzetbe hozta a magyar mezőgazdaságot, amely nemcsak piacvesztést szenvedett el, hanem a rablóprivatizáció során elkótyavetyélt feldolgozóipar hiánya tovább rontotta ezt a helyzetet. Annak a téveszmének, hogy az unió nem akar befogadni olyan erős mezőgazdaságú országot, mint hazánk is, következménye lett a kutatás és az agrárium hátrányos helyzetbe kerülése, amíg a hasonlóan erős lengyel mezőgazdaság az uniós felkészülési periódusban jelentős befektetésekkel készült a belépésre. További hátrányt okozott belépésünkkor a koppenhágai paktum aláírása, amikor a magyar mezőgazdaság csak 25% támogatást kapott a szomszédos osztrák gazdákkal szemben, akik száz százalékos szubvenció mellett még hazai földeket is megszereztek a Nyugat-Dunántúlon. Napjainkban, ilyen háttér mellett az agrártárcának komoly kihívást jelent visszaépíteni a versenyképes mezőgazdaságot. Természetesen gondot okoz a forráshiány, ami elsősorban a jövő generációjának kialakítására van hátrányos hatással, mivel ilyen bérszínvonal mellett már nemcsak a külföldi lehetőségekkel, hanem a hazai versenyszférával sem tudjuk felvenni a versenyt.
– Hová helyezné ma a magyar vetőmag-nemesítés általános helyét-helyzetét?
– Kiemelkedő nemesítőink voltak s vannak. Martonvásár hírnevét is egy kiváló nemesítő, Papp Endre alapozta meg, aki a világon másodikként, az Egyesült Államok után Európában elsőként állított elő hibrid kukoricát. Erre a kiemelkedő eredményre alapították az intézetet, és vetőmagüzemet létesítettek. Később a nemesítési portfóliót az igen fontos kalászos gabonákra terjesztették ki. A teljesség igénye nélkül meg kell említeni Beke Ferenc, Lelley János, Barabás Zoltán, Bedő Zoltán és Veisz Ottó nevét, akik a kalászos gabonák nemesítésében értek el kiemelkedő eredményeket. A múlt évszázad hetvenes-kilencvenes éveiben a magyar nemesítésű napraforgóhibridek nemcsak a hazai termőterületen voltak elismertek, hanem a francia napraforgó-termesztés is szinte kizárólagosan a Kurnik Ernő és Frank József által előállított hibridekre épült. Számos más fontos növény nemesítésében is sikerrel állítottak elő versenyképes fajtákat, így a lucerna- és cukorrépa-nemesítés keretében is jelentős fajták kerültek a piacra. A kecskeméti zöldségnemesítés elismertségét elsősorban a paradicsom- és uborkafajták sorának köszönheti. Ezt jól jellemzi az a sajnálatos esemény, amikor a tárca kutatási főosztálya kezdeményezte a 90-es évek elején az agrár-kutatóintézetek nemzetközi átvilágítását, melynek eredményéből, a levont következtetésekből, javaslatokból semmit sem hajtott végre, de az átvilágító cég (ISNAR) jó alapot kínált arra, hogy az értékes paradicsomgénbank hogyan kerülhet külföldi kézbe. A paradicsomnemesítésbe belépő holland cég először még alkalmazta a paradicsomnemesítőt, majd egy év után a nemesítést Indiába helyezte át, a hazáját elhagyni nem kívánó nemesítőtől megvált, a paradicsomgénbank külföldi kézbe került. A világpiacon hungarikumként ismert híres kalocsai és szegedi fűszerpaprika-fajtákat Márkus Ferenc és Somogyi György neve jegyzi. Napjainkban a magyar fűszerpaprika még mindig versenyképes a közép-amerikai fajtákkal. Nem lehet nem megemlékezni az egynyári dísznövények széles fajtaválasztékáról, melyek Kovács Zoltán több évtizedes nemesítői munkáját dicsérik. A kiragadott növényfajták versenyképességét az említett nemesítők munkájának köszönhetjük, de közülük sajnos csak nagyon kevés maradt meg a kutatás, nemesítés napjainkban rendelkezésre álló portfóliójában, bár számos növény esetében lelkes atal nemesítők új generációja bábáskodik körülöttük. Ezek az említett fajták a magyar vetőmagtermesztés fontos részei, bár részarányuk csak 10 százaléka a magyar vetőmagpiacnak, de a versenyt a szűk nemesítési források miatt nehezen állják a jelenlévő multinacionális cégekkel, akik kézben tartják a mintegy évi 180-190 milliárd forint termelési érték közel 90 százalékát. A hazai vetőmagtermelés kiemelkedő helyzetben van, Európában területét tekintve a hetedik, és a legnagyobb előnye a több évtizedes szakmai tapasztalattal rendelkező agrármérnökgárda, a jó logisztikai háttér és nem utolsósorban a vetőmagtermesztésre optimális klimatikus adottságok.
– Ma még csak fenyegető konkurensek, holnaptól viszont a legkeményebb piaci terminátoraink lehetnek az egyre korszerűbb és prosperálóbb keleti versenytársak. Különösen a kalászosok terén kell együtt keresnünk a helyünket olyan piacokon, ahol az ukránok, oroszok is jelen vannak. A nemesítésben milyen fegyvertények erősítenek, és mik gyengítenék minket?
– Kalászosgabona-fajtáink a Kárpát-medencében fekvő szomszédos országokban – geológiai és környezeti okokra visszavezethetően – a területhez adaptálódott genetikai forrásokat felhasználva egyértelmű versenyelőnyben vannak a más európai országokban nemesített gabonafajtákkal összehasonlítva. A keleti versenytársakról nehéz még reális képet alkotni, de a közeljövőben mindenképp figyelni kell arra a szegmensre.
A jó terméseredmény záloga a genetikai alapanyag helyes megválasztása
A hazánkban is jelenlévő multinacionális cégekkel és nagy hazai vetőmag-forgalmazókkal nehéz versenyezni, mivel cégeink tőkeszegénysége más kereskedelmi politikát kényszerít ránk. Talán a koronavírus-pandémia a külföldi cégek portfólióját át fogja alakítani, hiszen az elszenvedett piaci veszteségek miatt részvényeik értéke jelentős mértékben csökkenhet, így a befektetők kevesebb pénzt pumpálnak a cégekbe, ami átalakíthatja a vetőmagpiacot is. A mi kis cégeink, a Perbázis Kft., az Elitmag Kft. és Bázismag Kft., a hazai piacon megerősödhetnek, és nagyobb piaci részesedést érhetnek el. Régóta próbálunk visszatérni az orosz és a volt szovjet köztársaságok piacára, így a balti országokban és az Orosz Föderációban már vannak kezdeti sikereink, és a jó szakmai kapcsolatok révén ezeket még jobban tudjuk majd kihasználni. Természetesen a nagy multinacionális cégek aktív marketingtevékenysége miatt sem tudunk komoly konkurencia lenni. Az ukrán piacra való visszatérésünk kezdeti lépéseit megtettük, de az ukrán belpolitikai helyzet nem sok jóval kecsegtet. Hasonló piaci problémáink vannak Törökországgal és Iránnal kapcsolatban is.
– A hazai kutatások egyik legfontosabb célpontja a szárazságtűrésre és – részben a klímaváltozás miatt –a betegség-ellenállóságra nemesítés. A kalászosok épp az a szegmens, amelynek termelékenységén, ha jól tudom, az öntözöttség és a nagyobb tápanyag-ráfordítás sem tud érdemben változtatni. Mi hát a fő csapásirány ma a nemesítésben?
– A példaként említett kalászos gabona termését három tényező határozza meg egyenlő arányban: a vetőmag minősége, a helyes agrotechnika és az időjárás. Ha ezek közül bármelyik nem optimális, akkor jelentős a termés mennyiségének csökkenése. A jó terméseredmény elérésének záloga értelemszerűen a genetikai alapanyag helyes megválasztása – a fémzárolt vetőmag –, majd az ahhoz kidolgozott agrotechnika pontos betartása. Az időjárás okozta anomáliákat az agrotechnikával jelentős mértékben kedvezően tudjuk befolyásolni. Nemesítési programunk alapvető célkitűzése olyan, a Kárpát-medence ökológiai adottságaihoz alkalmazkodó fajták nemesítése, melyek a termés megfelelő minőségét és mennyiségét biztosítják.
– Papíron gyakran fontos tényként szerepel a nemesítésben az integrált, ökológiai szempontú megközelítés, merthogy az ellenálló fajta, hibrid kevesebb vegyszeres inputot igényel, másrészt a hatóanyagok kivonása-korlátozása nyilván csak erősödni fog a jövőben. Hol tart a vetőmagkutatás ilyen szempontból?
– A Rousseau-i „vissza a természethez!” filozófia napjainkban reneszánszát éli. A városi élettől megcsömörlöttek a zöld vidéki környezetbe vonulnak vissza, és olyan mezőgazdaságot támogatnak, sőt művelnek, amely a természetbarát „ökológiai” szemlélet jegyében született. Nemesítőink felismerték ezt a társadalmi igényt, és az ökológiai vagy biogazdálkodáshoz felhasználható fajták nemesítésébe kezdtek, melynek jó példái az Alakor búzafajtánk, amely a biosör alapanyaga, illetve olyan hazai génforrásokra épülő fajtáink, melyek ezt a kitűzött célt szolgálják. Ehhez megfelelő mennyiségű vetőmagot állítunk elő. Alaposan megfontolandó, hogy nehogy túlságosan nagy mértékben álljon át a magyar mezőgazdaság a köztudottan alacsonyabb termésmennyiségű gazdálkodásra, mely egyébként azt a tévhitet is elültette a társadalom egyes csoportjaiban, hogy a biogazdálkodás egészségesebb, mint a hagyományos. A biogazdálkodás is használ vegyszereket, melyek egy része korszerűtlen (rézgálic, mely nehézfémsó vagy a nikotin, ami ugyan természetes eredetű, de igen erős méreg).
Nemesítőink felismerték a társadalmi igényt
– Mit tart a személyes pályafutása legjelentősebb eredményének?
– Most a koronavírus-világjárvány idején, amikor 10 millió virológus szakértőnk lett, még nagyobb jelentőségűnek érzem, hogy a nyolcvanas évek elején egy nemzetközi kutatócsoport tagjaként (két francia, egy amerikai, egy angol és egy kínai mellett magyarként) az első vírusgéntérképét készítettük el, amely egyben megalapozta a vírus vektorként való felhasználásának technológiáját. Olyan vektort fejlesztettünk ki, mely sikerrel volt alkalmazható transzgenikus növények előállítására. Napjaink látványos GM-technológiai eredményei a vírus egyik promóter szekvenciájára épülnek. Mivel növényi virológia művelésével kezdtem tudományos pályámat, számomra különös jelentőséggel bír, hogy az első géntérkép épp egy növényi vírusé, a karfiol-mozaikvírusé lett.
– Mi az, ami motiválta-motiválja? Mi a személyes elkötelezettsége a nemesítői és a főigazgatói munkában?
– Azt szeretném elérni, hogy a társadalom megértse, hogy autó, számítógép, okostelefon nélkül lehet élni, de víz és élelem nélkül nem. Ha nincs önellátó mezőgazdaságunk, akkor a társadalmunk, a „high tech” iparban dolgozók nem sokáig bírják ki minőségi élelmiszer és tiszta édesvíz nélkül. Ezt pedig csak a mikrobák, növények, állatok tudatos, tudományos megalapozottságú nemesítésével érhetjük el.
Kohout Zoltán
