fbpx

Közel negyven év a mezőgazdasági gépek piacán

Írta: MezőHír-2020/05. lapszám cikke - 2020 május 16.

Nemcsak munka, hobbi is

Johann Gram, az Austro Diesel GmbH tulajdonos-ügyvezetője régi ismerősünk – akár a magyarországi rendezvényeken, akár a nemzetközi színtereken több alkalommal beszélgettünk a vállalat által képviselt Massey Ferguson márka standján. Nemcsak a cég, hanem az ő neve is összeforrt ezzel a márkával.

– Honnan ered a mezőgazdasághoz, azon belül a gépekhez való vonzódása?

– Ha kicsit pátosszal akarnék erről beszélni, azt mondanám, ez volt a sorsom! Egy farmon születtem Alsó-Ausztriában, Saint Pöltenhez közel, és így már egészen kiskoromtól bekerültem a mezőgazdaság napi vérkeringésébe! Részt vettem azokban a munkákban, amiket életkoromnak megfelelően el tudtam látni, és adta magát, hogy amikor már a pályaválasztás került szóba, egy mezőgazdasági gépészeti iskolába jelentkezzek. Ez az iskola nagyon jó képzést adott, igazán naprakész, előremutató szakmai kompetenciákat kaptam. A diákévek után 3 évig próbálkoztam az építőgépüzletben is, de ez nem volt az én világom, így 1982-ben kezdtem a mezőgazdasági gépek területén dolgozni. Igazából a mezőgazdasági gépes világot mindig is szerettem, és szerencsére folyamatosan jó lehetőségeket kaptam, hogy sikereket érjek el ezen a területen.

– Hogy került képbe az ágazaton belül az Austro-Diesel?

– Az Austro Diesel GmbH.-t 1982ben alapították, akkoriban a Massey Ferguson márkát képviselték Ausztriában. 1995-ben ügyvezetője lettem a cégnek. Az idő tájt még a Tarbuk vállalat volt a cég tulajdonosa, ám 2003-ban adódott a lehetőség, hogy a menedzsmentben dílerek és korábbi alkalmazottak is szerepet vállalhassanak. Ma már 11 országban biztosítunk exkluzív képviseletet a Massey Ferguson számára (Ausztria, Magyarország, Csehország, Szlovákia,  Horvátország, Szerbia, Szlovénia, Bosznia-Hercegovina, Macedónia, Montenegró és Koszovó). A gépek forgalmazásáért és a szervizellátásáért független márkakereskedő partnereinkkel közösen vállalunk felelősséget. A cégközpont Schwechatban található. 11 ország nagy szám, ugyanakkor a legnagyobb agrárhasznosítású terület Magyarországon, Nyugat-Romániában és Csehországban található, ezek a kulcspiacaink, és természetesen Ausztria.

Több évtizedes kapcsolat a Massey Fergusonnal

– Miért éppen a Massey Ferguson termékeiben látta meg a cég a lehetőséget? Tapasztalataink szerint elég ritka az ennyire hosszú ideig fennálló kapcsolat gyárak és forgalmazók között.

– Az úttörő szellemiség, ötletgazdagság és az állandó haladás volt mindig és most is a Massey Ferguson fejlődésének az alapja. Ma komplett termékválasztékot kínálnak traktorokból egészen 400 LE-ig, kombájnokból is az akár egyedülálló PowerFlow szalagos vágóasztallal, valamint a márkához teleszkópos rakodógépek, szemenkénti vetőgépek és bálázók tartoznak, minden professzionális igényre.

De ebben a több évtizedes kapcsolatban cégünk és a gyártó mellett nagyon nagy szerepük van a profi gazdálkodóknak is. A gazdák – jó esetben – generációkban gondolkodnak, és a gépesítésben is fontos erre figyelni: nem elég, ha valaki az új gépek adta lehetőséget tudja biztosítani a termelőknek, tudni kell a korábbi, idősebb gépekkel kapcsolatban is teljes körű szolgáltatást nyújtani, ismerni kell azokat a típusokat, rendelkezni kell megfelelő alkatrészháttérrel és szerviztudással is. Ezt mi mindig nagyon komolyan gondoltuk! Gondoljon csak bele: az általunk ellátott térségben 50 000 Massey Ferguson traktor még dolgozik! Ezeknek szerviz-, alkatrész- és működési biztonság kell! Nekünk, ennyi év tapasztalattal és együttműködéssel tökéletes pozíciónk van, hogy minden igényt kielégítsünk. Egy ilyen pozíció kialakításához, a szükséges tudás, a megfelelő alkatrész- és logisztikai háttér megteremtéséhez rengeteg munka, pénz és idő kellett. Ezt nem lehet márkáról márkára ugrálva, pár évente újra és újraépíteni szinte a nulláról! Egy mezőgazdasági gép élettartama alapból tíz év, de nagyon sok 20 vagy akár 30 éves gép is fut még a földeken – ezeket sem szabad megfelelő háttér nélkül hagyni!– Magyarországon mit tart a legfontosabbnak, mi egy sikeres gépkereskedő titka?– Az egyik legfontosabb véleményem szerint a profi helyi szervizpartner biztosítása. Jól képzett, jól felszerelt kollégákkal dolgozunk mi is, és a szükséges alkatrészeket a lehető legrövidebb időn belül biztosítjuk a számukra. Az Austro Diesel kiváló logisztikai központtal és szervizcsapattal rendelkezik Schwechatban, és egy minden igényt kielégítő alkatrészraktárral. A csapat ma abban a helyzetben van, hogy minden alkatrész-megrendelés 97%-át 24 órán belül a kereskedő telephelyére le tudja szállítani. Szezonban a felhasználók nem engedhetik meg maguknak, hogy gépeik napokra kiessenek a munkából.


A Massey Ferguson IDEAL kizárólag az Austro Diesel GmbH. és márkakereskedő partnerei forgalmazásában érhető el. Tavalyi 1 400 hektáros szezoneredmény: 13,6 liter/hektár átlagfogyasztás egy 550 lóerős kombájntól!

– Milyen visszajelzéseket kap magyar felhasználóktól, hogy megy ez itt a gyakorlatban?

– Úgy látom, igazán olajozottan! Tegnap személyesen is meglátogattam egy fontos partnerünket, ahol egy 1992es MF-gép a széles flotta legöregebb tagja. Nagyon elégedett, pedig nagyon sok gépet vásárolt az elmúlt években, így volt lehetősége kipróbálni az általunk biztosított lehetőségeket. Ami a legfontosabb, hogy véleménye szerint ezzel a háttérrel ő nagyon sok pénzt megspórolt!

Az Ideal első eredményei nagyon meggyőzőek

– Mekkora csapat dolgozik Magyarországon?

– 8 díler látja el a feladatokat, akiket 6 kollégánk segít a munkájukban, és a schwechati központ teljes szakmai támogatása, alkatrészháttere áll mögöttük. A tizenegy országban összesen több mint 100 kereskedőpartnerrel dolgozunk együtt.

– Hogyan alakultak a cég 2019-es eredményei?

– Nem volt rekordév, de elégedettek vagyunk az eredménnyel. Az egyik legfontosabb lépés az új IDEAL kombájnok piacra lépése volt: nagyon jól sikerültek az első gyakorlati tesztek, szereplések.

– Ha már itt tartunk, hogyan szerepel az Ideal, ami a gyártó egyik legnagyobb dobása volt az elmúlt években?

– Az Ideal kombájnok egy hosszú távú projektben kerültek a piacra. 5 éve dolgoznak rajta a gyárban, mi tavaly jutottuk az első négy géphez, ami a partnerekhez került. Ebből kettő Magyarországon talált gazdára. Az első benyomások nagyon jók ezzel a kombájnnal kapcsolatban. Komoly eredmény az egyik termelőnél, hogy 1 400 hektáron használva, a teljes szezon során az átlagfogyasztás hektáronként 13,6 liter volt! Ez hihetetlen jó adat! Nagyon sok költségmegtakarítást jelent ez a felhasználó számára. Tudjuk, hogy a gép beszerzési ára magasabb pár versenytárs gépénél, de ha valaki a teljes gépélettartamban gondolkodik, és úgy számolja a bekerülési költséget és a megtakarításokat is, látható, hogy ez a befektetés könnyen visszahozható. Mi prémium márkát, prémium termékeket forgalmazunk, ahol lehet, hogy néha nehezebb egy új eladásnál meggyőzni a vásárlót, hogy a magasabb ár mögött olyan többletek vannak, ami miatt megéri ezt választani, de azért az elmúlt évtizedek azt mutatják, hogy előbb-utóbb sikerül.

– Milyen egyéb újdonságokat érdemes még az olvasók figyelmébe ajánlani?

– Megtörténik a generációváltás a Tier 4-es és 5-ös emissziós előírásoknak megfelelő dízelmotorok használatában. A 8700 S traktorsorozat már teljesen a Tier 5-ösnek felel meg, de fontos például a 7700 S sorozat is, és a kisebb teljesítményű, 100 LE alatti erőgépek is megfelelnek ezeknek a legszigorúbb előírásoknak. Ugyanebben a sorozatban, magasabb teljesítménynél még Tier 4-es erőforrások dolgoznak a gépben, de nagyon ütőképes speciális ajánlatunk van erre, Next Edition néven. Persze nemcsak kombájn és traktor szerepel a kínálatunkban, itt van például a zöldsorunk is, kaszák, rendterítők, rendsodrók és körbálázók; ez utóbbiak most debütálnak Magyarországon. A traktorokra visszatérve – izgalmas még az új 3700-as sorozat is, ami szőlőben és gyümölcsösökben lesz igazán figyelemre méltó!

Megfelelő jövőképet kell mutatnunk a fiataloknak!

– Mit gondol, a következő években mi lesz a legnagyobb kihívás hazánkban a termelők és mi a mezőgazdasági gépgyártók, forgalmazók számára?

– Magyarország több mint 5 millió hektáros termőterülete kivételesen jó alapokat biztosít a mezőgazdaság sikeréhez. A mezőgazdaság élelmiszert és energiát biztosít, és rendben tartja a környezetünket. Lehet, hogy most nem minden területen mennek tökéletesen a dolgok, lehetnek gondok az euróárfolyammal, az eladási árakkal, de az ágazatnak komoly jövője van, ez nem kérdés. Nekünk, gépkereskedőnk egyértelmű felelősségünk van abban, hogy a megvásárolt gépek gazdáinak a teljes gépélettartam alatt megfelelő hátteret biztosítsunk. Aki ezt nem veszi komolyan, az nem marad sokáig a pályán. Mi ezért dolgozunk több dílerrel, hogy a lehető legközelebb legyünk a gazdához akkor, amikor szüksége van ránk. Úgy gondolom, hogy a sikeres gazdák pedig nem a legolcsóbb ajánlatokat keresik, hanem gépélettartamban a legjobb megtérülést kell, hogy elérjék! Profitot kell termelniük, és ennek a megfelelő gépesítés, a jó szerviz- és alkatrészpartner, a jövőbe mutató technikai megoldások meghatározó szerepet játszanak.

Az Austro Diesel több mint 50 000 MF traktort és 2 000 kombájnt lát el alkatrésszel és szerviztámogatással


Massey Ferguson S széria – prémium erőgépek 95 és 400 LE teljesítmény között

– Hogy látja, van-e elég jól képzett, fiatal szakember ezen a területen?

– Érdekes kérdés… Én messzebbről indulnék a válasznak. Úgy gondolom, hogy ebben nekünk is nagyon nagy szerepünk van, hisz a következő generációnak meg kell mutatnunk azt, hogy ez a terület nem csak jó üzleti lehetőségeket rejt, hanem komoly jövője van, és ez igazából egy nagyon szép élethivatás is – dolgozni a világ élelmiszer-ellátásában, kinek-kinek a maga területén! Ha ezt nem tudjuk megmutatni, nem fogja őket érdekelni. És ebben természetesen maguknak a gazdáknak is elévülhetetlen felelősségük van! Ez nem a birtok méretétől függ. A jelenlegi vezető átadott tapasztalatai fogják meghatározni a mostani fiatalok hozzáállását! Ha egy mai gazda mindennap csak panaszkodik, akkor hogy várja el, hogy a fia örömmel vegye át a gazdaságot? Ha azt látják, hogy szeretjük ezt az egészet, megtaláljuk benne a számításunkat, és örömmel ugrunk neki az aktuális feladatoknak, akkor van esély arra, hogy kedvet kapjanak ehhez a területhez! Ezen a téren szerintem még nagyon sok feladatunk van. Ezt minden országban problémának látom, ugyanakkor hangsúlyozom, hogy ennek súlya nem gazdasági mérettől függ: van olyan jó ismerősöm Ausztriában, ahol nagyon nagy területen dolgoznak, és a gazda fia mégis külföldre ment, más területre dolgozni, míg egy kis gazdaságban mind a két fiú szeretné átvenni a munkát, pedig igazából csak egyre lenne szükség!

– Közel negyven éve dolgozik ezen a területen. Mik a tervei, hogy tekint a következő évtizedekre?

– Nyilván pár éven belül el kell kezdeni a cégben az utódlás kérdésének a megoldását, de nyugdíjas éveimben sem szeretném valahol a hasamat süttetni a tengerparton, az nem az én világom. Szeretem ezt a munkát, ezt a céget, és ha az egészségem is megengedi, nyugdíjas koromban is mindenképpen a mezőgazdaságban fogok még dolgozni – hisz nemcsak a munkám, a hobbim is ez!

Fodor Mihály