fbpx

Osiris® – A kalászfuzárium elleni védelem szakértője

Írta: Szerkesztőség - 2020 április 29.

A kalászfuzárium a tavalyi évben az ország több térségében, elsősorban az Alföld déli és keleti részén okozott komoly fertőzést – a betakarított terményben a DON- (deoxinivalenol-) tartalom sok esetben meghaladta a megengedett határértéket.

Természetes körülmények között a kalászfuzárium-fertőzöttség mértéke és a kórokozó által termelt toxintartalom között nincs szoros összefüggés. Ezért fontos hangsúlyozni, hogy a betegség elleni védekezés során nem a fertőzöttség csökkentése, hanem a mikotoxin-tartalom minimalizálása a cél. Erre pedig a legalkalmasabb időpont a teljes virágzásban elvégzett védekezés. Ekkor elég nagy a magkezdemény felülete, több gombaölő szer képes felszívódni rajta, eredményesebb a toxincsökkentés.

A kalászfuzárium elleni védekezésre sok gombaölő szer áll rendelkezésre, de a toxintartalom 70% feletti csökkentésére csak kevés termék képes. E célra jelenleg az azolok a leghatékonyabb hatóanyagok. Az Osiris® mindkét hatóanyaga, a metkonazol és az epoxikonazol is a legerősebb azolok közé tartozik, együtt pedig kiemelkedőn hatékony párost alkotnak. A tavalyi fuzáriumos évjáratban is bizonyították ezt a képességüket. Az Osiris®, egyedi formulációjának köszönhetően, a kipermetezés után a kalász, a levél felületén összefüggő lakkréteget képez. Így a szisztemikus hatóanyagai gyorsabban és még nagyobb mennyiségben jutnak át a pelyván, és védik a magkezdeményt. Az Osiris® jól ismert hatóanyagai révén nemcsak a kalászfuzárium ellen, hanem a vörös- és sárgarozsda, lisztharmat, szeptóriás levél- és pelyvabarnulás, csíkos, hálózatos és fahéjbarna (pirenofórás) levélfoltosság ellen is hatékony.

Az Osiris® már 2,0 l/ha-os adagban kimagasló hatékonysággal csökkenti a termény DON-tartalmát. Kritikus helyzetben (pl. durumbúzában, kukorica elővetemény után) a magasabb adag (2,5-3,0 l/ha) alkalmazása lehet indokolt. Ezzel akár 90%-os hatékonyság is elérhető természetes körülmények között.

Összefoglalva az Osiris® legfontosabb előnyei:– Mindkét hatóanyaga hatásos, de egymást felerősítve még hatékonyabb a fuzáriózis ellen.

– Kimagasló és megbízható DON-toxin-csökkentés.

– A speciális formulációnak és szisztemikus hatóanyagainak köszönhetően gyorsan felszívódik a kalászba.

– Más levél- és kalászbetegségek ellen is hatékony készítmény.

A kalászfuzáriózis elleni gombaölő szerek DON-csökkentő hatása 2019-ben.
Versenytárs termékek az engedélyezett legmagasabb dózisban.
Szekszárd, 2019 (durumbúza, kisparcellás kísérlet, 4 ismétlés).
Védekezés: teljes virágzásban (BBCH65).
Levélbetegségek „kiiktatva”


Az Osiris® lakkszerű bevonatot képez a kalászon (Kondoros, 2011). Felvétel a kezelés után 8 nappal

SZERZŐ: KURTZ GYÖRGY