Sipos József növényorvos, egyetemi tanár növényvédelemről, klímaváltozásról, tudásterjesztésről
Egyetemen tanít, és iskolától óvodáig terjeszti a termőföld szeretetét, szenvedélyes és személyes hangú blogon kínál növényvédelmi segítséget, szívügyének tartja a korszerű agrárium két fontos kulcsát – mindezt egy globális világcég, egy neves hazai egyetem és a méhészvilág egyik szakembereként. Íme, Sipos József, akit a nyilvánosságban sokan Sipos Gazdaként ismernek.
Szentély és felismerés
– Azt mondják, nehéz egy ismert ember nyomdokain haladni: előny is lehet, de hátrány is, ha összehasonlítják az előddel. Ön, mint Sipos Gazda, hogyan áll Bálint gazda örökségéhez?
– Távolabbról kezdeném, hiszen a családom már a dédszülőkig visszamenően földszerető, igazi, példaadó gazdacsalád. Édesapám növényvédelemhez is értő gépész szakmérnök, és én bár orvos akartam lenni – nagyon jól tanultam, OKTV-harmadik is voltam –, de végül is a gyökerek, a földeáki „családi szentély”, vagyis a tanya és a birtok, a föld illata – mert a földnek nem szaga, hanem illata van! – rám is olyan hatással volt, hogy a mezőgazdaságnál maradtam. És annak idején még nemcsak a főnövények, hanem hagymafélék, zöldségek, fűszernövények is teremtek…
– Mi tett be a sokféleségnek?
– Elsősorban a piac hektikussága. Volt év, amikor harcot vívtak a felvásárlók a nálunk termett korianderért, a rákövetkező két évben meg a raktárban maradt a termény. A másik ok a kézi munkaerő problémája: a fűszernövényeket, ha minőséget akar a gazda, akkor csak kézi munkával lehet igazán termeszteni. A nyomott árakból viszont akkor sem lehetett volna vagy lehetne megtartani a munkaerőt, ha lenne. A bár rossz minőségű, de olcsó import pedig lent tartja az árakat. Nagy baj mindez, mert a vidék megtartóereje, az elnéptelenedés megfékezése ezen múlik. Egykor 1000 hektár fokhagyma volt itt, ma jó, ha 600-700 van, a nevezetes makói hagyma termőterülete pedig a tizedére esett vissza.
– Az egyetem mellett óvodától iskolákon át civil rendezvényekig, gazdaklubokban, médiában terjeszti a fenntartható, az élelmiszer-biztonságot is szem előtt tartó növényvédelme. Ez a misszió, amit magára vállalt, a vidék iránti aggodalomból is fakad?
– Részben igen, részben pedig az életem pár évvel ezelőtti, kritikus időszakának felismeréseiből. Pár éve egymás után történt, hogy betegségben elvesztettem két jó barátomat, súlyos autóbaleset áldozataként pedig komoly sérülésekből kellett felépülnöm. Azokban az időkben kerültem kapcsolatba Bálint Gyuri bácsival, és ez elindított egy úton, hogy minden erőmmel azon legyek, hogy átadjam mindazt a tudást, elkötelezettséget, útravalót, amit én is kaptam a tanulmányaim, a családi indíttatás, a méhészkedés során. Persze, csak egy egészen kis részét adhatom annak, amit Bálint gazda…
– Ne becsülje le magát és a népszerűségét, a jelek szerint fiatal kora ellenére nemcsak sokan ismerik, hanem nagy elismerés is övezi.
– Voltaképpen érzem és tapasztalom ezt. Például Az év agrárembere szavazáson egyelőre az első helyre szavazott a közönség – ez nagyon komoly megerősítés és támogatás. Tudja, nem lemásolni, utánozni szeretném a Bálint gazda-hagyományt, hanem megújítva továbbvinni: korszerű ismeretekkel bővíteni a hagyományos tudást, és a nyitottabb gazdáknak lehetőséget adni, hogy környezettudatos módon, vigyázva az élelmiszerek minőségére és egészségességére, akár az integrált növényvédelem eszközeire is felhívjam a figyelmet, és segítsem őket hitelesen, szakmai alázattal, szeretettel és hittel.
– Vallásos hitre gondol?
– Meggyőződésem szerint Sipos Gazda munkájában, például a blogján háromféle tartalom nem jelenhet meg soha: pártpolitikai, világnézeti és végül gyűlölködést szító tartalom. Egyébként egész életemben éreztem, hogy a „tenyerén hordoz”, intő jeleket ad, és vigyáz rám egy erő, ami megmutatja, mikor tartok rossz irányba, és mi az, ami számomra követendő. A balesetből, bár nem én voltam a hibás, azt a belátást vontam le, hogy nem szabad túlfeszíteni a munkát, és megerősített abban, hogy dolgom van. A személyes meggyőződésem is csak annyiban fontos, hogy hiszek abban: az ember kap tehetségeket az életében, és az a dolga, hogy ezeket a „talentumokat” kibontakoztassa, átadjon belőle a társainak, barátainak, partnereinek. A föld iránti szeretet és a gazdálkodás tisztelete nekem ilyen ügyem az ovisoktól az egyetemistákig.
– Az óvodában konkrétan leül a szőnyegre…?
– Leülök a szőnyegre. És persze igyekszem az ő nyelvükön beszélni.
– Az idei esztendő például megint a talajok, a talajvédelem éve lesz. Ezt hogyan adja át a különféle hallgatóságának?
– Úgy, hogy tudom: még a mi kifordult világunkban is valamilyen formában minden emberben él a természethez való kötődés. Lehet, hogy csak a balkonládában termesztett metélőhagyma vagy muskátli szintjén, vagy a természetben való kirándulással, másoknál a kis hobbikerti termesztéssel. Aztán sokan aggódnak a környezet, az élővilág épségéért, én pedig méhészként, növényorvosként és a Bayer szaktanácsadójaként több oldalát látom közvetlen közelről ezeknek a témaköröknek, a talaj védelme, a tiszta élelmiszer előállítása fontosságának. Ezeket így vagy úgy mind érezzük, csak meg kell nyitni a szívünket.
– Hát, lesz dolga: a modern termesztés problémái mellett most még a klímaválság is a nyakunkon van.
– Klímaváltozás mindig is volt és lesz is a Föld történetében, mindig is tűntek el és jelentek meg civilizációk, fajok, földrészek; és mindig is voltak időjárási anomáliák. Most abban van a döntő különbség, hogy az egész bolygóra kihatóan jelen vannak ezek az időjárási anomáliák: a sarkokon meleg van, de a sivatagban havazik, hatalmas tavak száradnak ki, másutt özönvíz zúdul a máskor száraz vidékre és így tovább. Emlékszik, milyen színű volt a Nap 30-40 éve?
– Sárga.
– Így van, gyerekkorunkban is így rajzoltuk. Akkor a 30 fokos meleg számított hőségnek, ma a 40 fokok, és a nyári Nap nem sárga, hanem szinte fehér. A másik globális probléma, hogy az élővilágnak nincs hová menekülnie, kevesebb az erdő, több a bánya, egyre kisebb körű a biológiai sokféleség, állatfajok tűnnek el, a termesztett növényeink száma csökken, és maholnap súlyos gond lesz egyáltalán még az ivóvíz előteremtése is.
– Egy olyan sokoldalúan képzett szakember, mint ön, hogyan tesz rendet magában? Hiszen a klímaváltozással megszaporodó növényvédelmi kihívásokra egyelőre még mindig elsősorban kemikáliaalapú választ adunk.
– Kapkodunk, és nem jó irányba tartunk. Vajon miért voltak olyan ellenállóak a korabeli, mondjuk, 50-100 évvel ezelőtti gabonák vagy a szürke marha? Mert nem támasztottak velük szemben irreálisan nagy termelési elvárásokat. Ma az a cél, hogy gyorsan, nagyon sokat, nagyon nagy beltartalommal termeljünk. Nem csoda, hogy ha ilyen erőltetett, intenzív produktivitásra nemesítünk egy növény- vagy állatfajt, akkor a fokozott igénybevétel sokkal kisebb betegség-ellenállóságot okoz majd, vagyis több gyógyszerre, növényvédő szerre lesz szükség.
– A folyamatot pedig tovább bonyolítja, hogy Európa elkötelezett a környezetre, emberre vagy állatokra kockázatos hatóanyagok folyamatos kivonásában.
– Igen, de úgy vélem, ezt nem kellően körültekintően teszi. Még Magyarországon is nagyon eltérő talaj-, időjárási és termelési viszonyok, vagyis például növényvédelmi szükségletek vannak. Hogyan is lehetne akkor ugyanazokat a hatóanyag-korlátozásokat, szabályzásokat érvényesíteni a 27 tagállamban, Spanyolországtól Romániáig, vagy Dániától Szicíliáig? Sokkal gyakorlatorientáltabb, körültekintőbb eljárásra volna szükség. A termelés mindeközben drágul, a növényorvosok szerepe pedig nő, mert a klímaváltozás, a hatóanyag-kivonások és az új agrotechnikai technológiák révén előtérbe kerülnek új növényvédelmi megoldások. Az integrált növényvédelemről van szó, amely talán a leginkább összefoglalja a kérdéséből eredő válaszokat. A rendszernek a termőhelyi adottságok ismeretén alapuló fajtaválasztásra, rezisztencianemesítésre, aztán a megfelelő agrotechnikára és a talajéletet helyreállító tápanyag-utánpótlásra, illetve a hozzáférhető biológiai növényelemre kell épülnie, és csak akkor és olyan mértékben, okszerűen alkalmazzunk vegyszeres védekezést, amikor az valóban indokolt.
– Ilyenkor mindig az az érzésem, hogy fényévekre vagyunk ettől, és a döntő szó még mindig a kémiai védekezésé.
– Jobb a helyzet, és egyre erősebb az integrált védekezés szerepe. Egyébként ez nem is minden tekintetben új, hiszen például a növényvédelmi előrejelző rendszer – ami sajnos a rendszerváltás után összeomlott – évtizedek óta ismert és hatékony volt nálunk is. Nekem egyébként a szívügyem. Alapos megfigyeléssel meg tudjuk állapítani, nagyjából mikorra és milyen nagyságú lesz a károsítók megjelenése, milyen a szaporodásuk intenzitása és egyebek – és ha ezeket tudom, akkor máris hatékonyabban, célzottabban tudok védekezni. Ha az integrált rendszer alapjául szolgáló eszközöket gondosan követi a termesztéstechnológia, akkor a vegyszerfelhasználás mérsékelhető, egyes permetezések akár el is hagyhatók.
– És lépést tud tartani a védekezés például a klímaválság miatt erősödő rovarjelenléttel?
– Tény, hogy egyes kártevők életciklusa ma változik. Ahogy észak felé húzódik a mediterrán klíma – nálunk már ez a helyzet –, úgy, hogy csak egy példát mondjak, a levéltetűnek nem 10-15 nemzedéke jelenik meg egy szezonban, hanem akár 18-20. Ezért az előrejelzés olyan eszköze a növényorvosnak, mint a sztetoszkóp, a megelőzés az orvos kezében. A megelőzéssel spórolni lehet, és enyhíteni a környezet, a talaj terhelését. Egyébként a másik szívügyem a talaj – egészséges, aktív talajélet, humusz, gombák, baktériumok, giliszták nélkül hosszú távon elképzelhetetlen a fenntartható termesztés.
Előttem az utódom. A két gazda, Bálint György és Sipos József gyümölcsfaelemzőben
Jövőt építeni
– Végül is az a tény, hogy fontosnak érezte Sipos Gazdaként szerepet vállalni, a személyes indíttatás mellett mintha arra is rávilágítana, hogy a magyar gazdatársadalom nagy átlaga nem akar tanulni. Tévedek?
– Sajnos, nem. Emlékszem, a nagyszüleim a téli időszakban, de máskor is, folyamatosan jártak ilyen-olyan továbbképzésekre, gazdaköri ismeretterjesztő előadásokra, kalendáriumokat olvastak – azaz állandóan képezték magukat. Ma pedig még inkább szüntelen változásnak vagyunk kitéve, vagyis folyamatosan kell magunkat képezni, követni a piac, az időjárás-változás, a termesztéstechnológiák vívmányainak megismerését.
– Sokan ezért is várják-sürgetik a generációváltást.
– Így van, mert végül a vidék elnéptelenedésében is közrejátszik, ha nem sikerül túllépnünk a régi rutinokon, ha nem sikerül versenyképesen továbbvinni a gazdaságot. Így is azt látom, hogy a kis- és középgazdaságok zömét és még a nagyobbak egy jó részét is eladják, amikor a gazdaságvezető kiöregszik: nincs, aki folytassa. Én minden fórumon bátorítom a fiatalokat, hogy maradjanak ebben a szakmában, az agrárium mindig biztos megélhetést ad, és a föld szeretetével, hiteles emberséggel és szakmaisággal, no meg üzleti jártassággal, bizony, lehet rá családot, jövőt építeni.
