Homeopátiától a józan észig: sorozatban tisztázza a szakmaiatlan közléseket az ÖMKi.
Miközben világ- és Magyarország-szerte egyre terjed a bio- vagy – ami ugyanaz – ökogazdálkodás, hazánkban néha még a megalapozatlan és indokolatlanul ártó újságcikkekkel szemben is küzdeniük kell a szakterületen illetékes szakmai szervezeteknek.
Így volt ez idén ősszel egyes internetes közlések esetében, amiket az Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézetnek (ÖMKi) kellett nyilvános közleményekkel tisztázni. Amit mégis nyert vele a nyilvánosság, az számos érdekes és talán még mindig kevéssé tudott tény megismerése volt. Íme!
Szezont a toxinnal…
Az egyik téves médiahíradás arról szólt, hogy „Súlyos dolog derült ki a bioélelmiszerekről: óriási kamu, hogy mind toxinmentes”. A szerző(k) vélhetően összekeverték a toxin szót a növényvédőszer-maradék szakkifejezéssel. Szakmai körökben persze köztudott, hogy a toxinok nem mesterséges kémiai anyagok, hanem olyan anyagcseretermékek, melyeket élő szervezetek (pl. gombák vagy baktériumok) termelnek, és amelyek más élő szervezetekre mérgező hatásúak.
Például a penészgombák által termelt mikotoxinok – amelyek az idei, csapadékos késő-őszön is sok gondot okoznak – a legismertebb, az emberek és állatok számára is veszélyes mérgező anyagcseretermékek. A biogazdálkodást gyakran éri támadás, hogy termékeiben magasabb a mikotoxin-szennyezettség, mivel nem alkalmaz szintetikus gombaölő szereket (fungicideket) a gombabetegségek visszaszorítására. A tények ugyanakkor nem ezt támasztják alá.
A mikotoxin-szennyezettség kockázata az ökológiai és konvencionális termelésben az európai élelmiszer- és takarmánybiztonsági riasztási adatok alapján is azonos, ami abból adódik, hogy az ökogazdálkodásban alkalmazott agrotechnikai védelem (pl. vetésforgó) is ugyanolyan hatásos a penészgomba-fertőzések ellen, mint a fungicidek.
Ezt onnan is tudjuk, hogy az 1970-es évek előtt, amikor a konvencionális termelésben is bevett volt még a tágabb vetésforgó alkalmazása, nem a fuzáriumfertőzés és a hozzá kapcsolódó mikotoxin-szennyezettség jelentette a legnagyobb kórtani kockázatot a növénytermesztésben – írja az ÖMKi.
A hazai pálya előnye
A szakmai szervezet számos átfogó vizsgálat alapján rámutat: a biotermékekben jóval alacsonyabb vagy egyáltalán nem mérhető növényvédőszer-terhelés. Az ökogazdák nem alkalmaz(hat)nak szintetikus növényvédő szereket. (Az ő termékeikben legfeljebb a környezeti háttérterhelés miatt lehet szermaradvány, ami viszont jóval alacsonyabb a direkt applikáció okozta szennyezésnél.)
Az ÖMKi azt is megjegyzi, hogy természetesen a biotermékek nem mindig helyi vagy térségi eredetűek – hiszen tea, kávé, kakaó, egzotikus gyümölcsök és sok egyéb áru nem terem mindenütt –, ugyanakkor a helyben (a környéken, az országban vagy a saját kontinensen) megtermelhető élelmiszereknél valóban fontos, hogy a hazait részesítsük előnyben!
Ez nemcsak gazdasági érdeke a helyi közösségnek (városnak, megyének, nemzetgazdaságnak), de egyben a környezetet is óvjuk vele, hiszen nem kell nagy távolságra szállítani a terméket. Aki persze ragaszkodik a távoli tájak termékeihez, annak a szakma azt javasolja: mindenképpen a fenntartható, ökológiai minőséget válassza – ezzel is támogatja a környezetvédelem és a fenntartható gazdálkodás globális érdekét.
Ennek része az is, hogy az ökológiai gazdálkodásban kifejezetten előírás a vetésforgó alkalmazása – vagyis a monokultúrával (ami sajnos mindinkább jellemző egyes intenzív gazdaságokra) szemben e szegmensben a sokszínűség garantáltan jelen van. Ezt is több felmérés és hazai tapasztalat bizonyítja: az ökológiai gazdaságokban több madárfaj fészkel, gazdagabb az élővilág és magasabb az élőhelyek száma.
A szemléletéből is fakad
Súlyos tévedés látott napvilágot az ökológiai gazdálkodás talajokra gyakorolt hatását illetően is. Megjelent például olyan – téves – sajtóközlés, miszerint biogazdálkodás valójában nem segít a talaj helyreállításában. Ezt az állítást a cikkek azzal indokolták, hogy – gyomirtó szerek hiányában – gyakoribb művelést igényel az ökológiai talaj, ezáltal fokozott eróziónak van kitéve.
Az ÖMKi leszögezi azt a szakmai körökben egyébként szintén közismert tényt, hogy az ökológiai gazdálkodás talajjavító hatású. Elsősorban azért, mert mesterséges kemikáliák, műtrágyák helyett szerves trágyát és komposztot használ, és ezzel növeli a talajban lévő szervesanyag mennyiségét.
Másrészt azért, mert más a szemlélete: nem a növényt igyekszik intenzív növekedésre „feltáplálni”, hanem a talajt! Annak egészségét, életerejét igyekszik helyreállítani, fenntartani, ellátni mindazokkal a mikro-, mezo- és makroelemekkel, természetes talajlakó gombákkal, baktériumokkal, szervesanyagokkal, amelyek a termőképes állapotát biztosítják.
Ennek része lehet a forgatás nélküli, illetve a folyamatos talajtakarást biztosító agrotechnika is, amely nemcsak a tápanyag-visszapótlást, de a talajnedvesség megőrzését és az erózióvédelmet is fokozottan biztosítja.
Homeopátia, rezisztencia, fitoterápia
Nyilván sokakat meglepett az egyik hírportál szintén idén őszi cikke, amely egyenesen azt állította, hogy „Az EU gazdákat kötelez homeopátiára”. Ez különösen annak fényében volt meghökkentő, hogy világszerte mind több óvatosságot tükröző intézkedés történik a homeopátia (egyébként nemcsak elutasított, hanem sokak által támogatott) gyakorlatát érintően.
A cikk az Európai Unió ökológiai gazdálkodásról szóló rendeleténél vélte úgy, hogy az a gazdákra rákényszeríti az alternatív medicinát, és a homeopátia elleni hadjáratot összekötötte az ökológiai gazdálkodás tudományosan sokszorosan igazolt előnyeinek letagadásával. Az ÖMKi, szakmai alapon közelítve a kérdéshez, leszögezte: tudományos eredmények sora bizonyítja az ökológiai, avagy biogazdálkodás előnyeit, például a talajra, a hasznos élő szervezetekre, a biológiai sokféleségre gyakorolt kedvező hatását.
Vizsgálatok sora igazolta azt a – különben józan ésszel is felfogható evidenciát –, miszerint a növényvédő szerek használatának mellőzése pozitívan hathat a gyerekek kognitív fejlődésére, hiszen az az élelmiszer, amiben nincsenek vagy sokkal kisebb mértékben vannak szintetikus szermaradványok, nehézfémek és gyógyszermaradványok, kedvezőbben hat az egészségünkre, különösen a sérülékeny csoportok, a gyermekek, betegek és időskorúak esetében.
Az ÖMKi az új ökológiai rendelet kapcsán arra is rámutatott, hogy helyes az EU azon törekvése, amely szerint „Ha a fitoterápiás, homeopátiás és egyéb készítmények alkalmazása nem adekvát, szükség esetén és szigorú feltételek mellett állatorvosi utasítás alapján kémiai úton előállított allopátiás állatgyógyászati készítmények is használhatók, az antibiotikumokat is ideértve” (2018/848 EU rendelet az ökológiai termelésről az állat-egészségügyi kezelésekről), hiszen cél az állattenyésztésben használt antibiotikumok mennyiségének visszaszorítása, mivel a túlzott használat az antibiotikum-rezisztencia kialakulásának melegágya.
Kakukktojás: nem a mennyiség a probléma
Az ökológiai gazdálkodás hazai szakmai szervezetének képzeletbeli szemöldökét novemberben egy másik hírportál-tudósítás is összevonta, amely a szabadtartású, a mélyalmos és a ketreces tojástermelés összehasonlítása kapcsán kizárólagosan a legutolsó módszer előnyeit hangoztatta.
Az ÖMKi arra figyelmeztetett, hogy nemcsak a tojástermelési szektorra, de a teljes mezőgazdasági ágazatra rendelkezésre állnak termelési rendszereket összevető, átfogó tudományos eredmények. Ezek nemrég megjelentek a Nature Communications tudományos folyóiratban is.
Rámutattak, hogy a bolygó fenntartható fogyasztási és élelmiszer-termelési, ökológiai viszonyait döntően két tényező fenyegeti: az élelmiszerpazarlás és az abraktakarmányozáson alapuló állati termékek, elsősorban a hús, de ugyanígy a nagyüzemi tej és tojás fogyasztása.
A pazarlás ma már mind szélesebb körben ismert, de a tények még mindig megdöbbentőek: a legoptimistább becslés 30, a legborúlátóbb 40-50%-ra is teszi a megtermelt, de végül nem fogyasztott élelmiszer mennyiségét.
Táj a biotermesztésben rohamosan fejlődő Ausztriában. Nem csak a szemnek gyönyörködtető, az ökológiai rendszer épségéneknek is fontos a sokszínűség
Jól vizsgázott nedvességmegőrzésben a tavaly őszi, súlyos aszály idején ez a talajtakaró-növényes művelésű tábla Zala megyében
Míg a fejlett-jóléti világban a termékek 25-35%-a a háztartások, éttermek, közintézmények kukáiban végzi, addig a mezőgazdasági értelemben fejletlenebb régiókban a post harvest technológiák hiányosságai miatt a megtermelt élelmiszer ugyancsak bő harmada el sem jut a fogyasztóhoz.
A másik nagy probléma, az ipari állattenyésztés kibocsátása. Az iparibaromfi- és sertéságazatoknak ugyanis jelentős „láthatatlan” területigénye és klímahatása van az alkalmazott abraktakarmányozási mód miatt, hiszen az abraktakarmányok jelentős kiterjedésű termőterületeket és kontinenseken átívelő szállítmányozást igényelnek, vagyis a klímagáz-kibocsátásuk óriási.
Emellett a hagyományos termelésben az abraktakarmányok fehérjekomponense, a szójadara 99%-ban GMO-származék, sőt, a termelés helyén a GM-szójatáblákra többek között nagy mennyiségű glifozát gyomirtót juttatnak ki.
Vagyis ma egyetértés van tudományos körökben arról, hogy elsőként e két legdrámaibban környezetromboló fogyasztási szokásunkat: az élelmiszer-pazarlást és az ipari állattartást kellene eltolni fenntarthatóbb irányba, pl. szabad tartású, legeltetett állatok és termékeik fogyasztása felé.
Ezzel a teljes mezőgazdaságot át lehetne állítani egy kevésbé csúcsra járatott, fenntartható üzemmódba, az élelmezésbiztonság megőrzése mellett. A tudósok úgy vélik, a jelenlegi, abrakoltatott állati termékek fogyasztásának mérséklésével és élelmiszer-veszteségünk visszavágásával már az ökológiai gazdálkodás is ki tudná elégíteni a Földön élő, hamarosan 9 milliárdnyi ember élelmiszerigényét. Mindezt egészséges, vegyszermentes terménnyel, a jelenleginél még kevesebb mezőgazdasági területről is.
Drexler Dóra a paradigmaváltásról
Erről nyilatkozott nemrég lapunknak az ÖMKi ügyvezetője is. Dr. Drexler Dóra rámutatott: nem a megtermelt élelmiszer a kevés, hanem a pazarlás a túl sok. „Túl sok élelmiszert dobunk ki vagy teszünk tönkre még mielőtt hasznosulna, és talán eleve túl sokat is fogyasztunk, miközben másokhoz meg nem jut. Ez egy elosztási és hatékonysági kérdés.
Vagyis a probléma nem a megtermelt mennyiséggel van, hanem a felhasználás fenntarthatóságával. Attól tartok, a mennyiségi érvek mögött elsősorban a GMO-piac és az input-előállítók üzleti érdekei állnak”. Az ÖMKi vezetője arra is emlékeztetett, hogy a szervezet által működtetett on-farm-hálózatban végzett kísérletek igazolják emellett azt is, hogy lehet jövedelmezően termelni ökogazdálkodásban, ami ráadásul kisebb környezetszennyezéssel jár, miután kevesebb inputanyag-felhasználást feltételez.
„Ma már köztudott, hogy egy gazdaság nem csak akkor tud hatékony lenni, ha konvencionális technológiákat követ. A biogazdálkodás minden ágazatban tud alternatívát felmutatni – ráadásul úgy, hogy környezeti és gazdasági szempontból is fenntarthatóbb. Egyszóval, olyan paradigmaváltásnak vagyunk tanúi, amikor bebizonyosodik, hogy a fenntarthatóság hatékonysággal párosul.”
Ebből is ered, hogy az utóbbi években hazánkban is robbanásszerű a növekedés ebben a szegmensben: 2020-ra azt várják a szakemberek, hogy a mostani 200 ezerrel szemben csaknem 300 ezer hektárnyi ökogazdálkodásba vont terület lesz.
