Sokszor megkapjuk ezt a kérdést: a retkeim elértek egy kemény réteget a talajban, és ahelyett, hogy áttörtek volna rajta, feltolták magukat, kiállnak a földből – miért történik ez?
A magyarázat annak a megértésében rejlik, hogy a tömörödöttség hogyan korlátozza a gyökerek növekedését, és hogy miért is annyira alkalmas a talajművelő retek a talajtömörödés enyhítésére. A leginkább korlátozó tényező nem is a talaj keménysége, hanem annak oxigéntartalma. A gyökereknek legalább 10%-os oxigéntartalomra van szükségük a növekedéshez.
Mivel az oxigén a felszíntől eredően terjed szét lefelé, ezért mélyebbre haladva egyre kevesebbet találunk belőle. Bármilyen réteg, amely kevésbé pórusos, akadályként fog viselkedni az oxigén terjedésében, és így akadályozza a gyökerek növekedését is.
Ezenkívül fontos megértenünk aszezonális oxigéntartalom-ingadozást. Amikor a talaj melegebb, a talajban található oxigén nagy részét a talajmikrobák szívják fel, nem pedig a gyökerek. Ez a legtöbb nyári növénynél, mint a kukorica vagy szója, sekély gyökérzetet eredményez, hiszen a növényeknek versenyezniük kell az oxigénért.
Ez azt is jelenti, hogy a szója vagy kukorica nem nagyon fogja áttörni az eketalpat. Amikor a hőmérséklet 10°C alá csökken, a mikrobák inaktívvá válnak, és megnő a talaj oxigéntartalma is. Sok hidegkedvelő kultúra képes ősztől egészen a fagyokig fejleszteni a gyökereit.
Ezért fontos, hogy a téli szezon növényeit is beiktassuk a vetésforgónkba, nem azért, mert gyökereik „erősebbek” a kukoricáénál vagy szójáénál, hanem mert ott eresztik gyökereiket, ahol több oxigén van a talajban.
A megfigyelés, ami sokszor úgy hangzik, hogy a retek gyökere gyakran kiáll kicsit a földből, sok gazdában azt a benyomást kelti, hogy valószínűleg nem tudott a retek az eketalpon áthatolni. És amikor kiásunk egyet, akkor valóban azt látjuk, hogy az eketalpnál állt meg. Észszerű következtetés, hogy feltolta rajta magát a gyökér a növekedés közben.
Ha azonban értjük az oxigén mozgását a talajban, ez kevésbé fog zavarni. Amikor a talaj hőmérséklete még magas, a növény nem fúr bele a tömör rétegbe, hiszen ott úgysem jutna elég oxigénhez. A jó körülmények között növekedőretek azonban rengeteg glükózt termel, és ez valahová el kell raktároznia, így a túlnyomás feltolja valameddig a gyökeret a felszín fölé.
Nem kár ezért, hiszen ezt az energiát akár felhasználhatják majd a legelő állataink vagy a talajmikrobák (amikről ne feledkezzünk el, később szó esik még róluk). Ha viszont tovább követjük a retek fejlődését, az idő változásával, miután országszerte 10 fok alatti hőmérsékletre figyelmeztetnek minket az időjósok, a retek gyökere abbahagyja a felfelé törekvést, és elindul lefelé.
Kivételt képeznek az olyan évek, amikor a csapadékos ősz miatt a magas talajnedvesség az alsóbb rétegek pórusait vízzel tölti meg, nem adva teret az oxigénnek, és így lehetőséget a reteknek az eketalp áttörésére.
De ahogy átlátjuk, hogy az eketalp miért nem egy fizikai akadály, hanem egy oxigénakadály, már értjük, hogyan kéne csökkenteni a tömörödöttséget. A kulcs, hogy nyílt pórusokat hozzunk létre a talajban, amilyen mélyen csak tudunk. A retek gyökérzete alkalmas erre, legalábbis időszakosan. A télen kifagyott és elrohadt gyökérzet helyén tavasszal nyílt lyukakat látunk majd.
Egy lazító is képes erre, de ennek használata közben annyit veszít a szervesanyag-tartalmából a talaj, mintha egy ekével mentünk volna át a területen. Ezenkívül a szántás utáni talajszerkezet nem stabil, a következő művelet során vagy egy esőzés után, vagy csak ha áthajtanak a területen, a talaj összeesik.
Szudánifű, sziki kender és talajművelő retek keveréke (TillageMix Tas) egy dánszentmiklósi gazdaságban
És ha így történt, csak még jobban összetömörödik, hiszen a laza talaj összenyomva vagy csak egyszerűen vizesen összelapul, tömör réteget fog alkotni, ami elzárja az oxigén szabad áramlását, és a helyzet rosszabb lesz, mintha úgy hagytuk volna, ahogy volt. Az egészséges szervesanyag-tartalma tápanyag-ellátottságában és szerkezetében is stabilizálja a talajt, ezért nem érdemes ezt teljesen felbolygatni és elpusztítani a szántással.
Ez egy lépést előre, hármat hátra jelentene a tömörödöttség elleni harcunkban. Az igazi kulcs a stabilan összeálló talajökoszisztémában van, amit egy egészséges talajélettel, mikrobákkal és kifejezetten a gombákkal, azon belül is a mikorrhiza gombákkal érhetünk el. És ezeknek az organizmusoknak enniük kell.
Ezek közül néhány, mint a szaprofita gombák és a baktériumok, a lebomló növényi maradványokon élnek, a felszín közelében. Mások, a rhizoszféra élőlényei, a gyökérváladékon élnek. Megint mások, mint épp a mikorrhiza gombák magában a növény gyökerében élnek, és ezek termelik a legerősebb ismert „talaj-adalékanyagot”, a glomalint.
A retek „testének” (szakszerűen hipokotil szárának) körülbelül 40%-a volt a talaj felett, a többi része a talaj alatt – a munka oroszlánrészét végző karógyökér nagy része a kiásás során sajnos leszakadt
Valószínűleg összeraktuk már magunkban a képet, és látjuk, hová tart ez a gondolatmenet. A retkek és más hidegkedvelő, karógyökerű növények a korábbi szántások alját áttörik, megnyitva a talajt anélkül, hogy újra a talajéletet további forgatással kellene bolygatnunk.
De ugyanilyen fontos, hogy a korábbi kultúrák maradványait a területen hagyjuk, hogy a mikrobák lebonthassák és szerves formában juttassák be a tápanyagot a földbe, ahol az oxigénnel jobban ellátott talajban – a melegebb talajhőmérséklet ellenére is – lesz elég tápanyag a mikrobák mellett a növényi gyökereknek is.
Az év minél nagyobb részében takart talaj az ideális, érdemes például fent hagyni a lebomló tarlót, és abba vetni következő növényünket. Mivel az összes termőföld jelentős része ugaron vagy teljesen bevetetlenül fekszik, amikor pedig nem, akkor felszántják, ezeken a területeken a sok hasznos organizmus és mikorrhiza gomba csak nagyon alacsony számban található meg.
Talán még arra is szükség lehet, hogy a vetőmagok oltásával bejuttassuk a mikorrhiza gombákat, és ezeket folyamatosan élő gyökerek váladékaival tápláljuk. Ha a nyári legelőként hasznosítható növényeket is bevesszük a vetésforgóba, a trágyában olyan ganajtúró bogarak is megjelenhetnek, amik szintén alagutakat vájnak a tömörödött talajrétegekbe.
Egy nyári növény, a szudánifű például különösen jó a tömörödöttség csökkentésére, és nem azért, mert karógyökere van, hanem mert annyi magas energiatartalmú gyökérváladékot bocsát ki.
A mikorrhiza gombák magában a növény gyökerében élnek, és ezek termelik a legerősebb ismert „talaj-adalékanyagot”, a glomalint
A legnagyobb enyhülést akkor érezhetjük a tömörödöttség terén, amikor már hosszabb ideje változatosan vetünk különböző családból származó növényeket, változatos gyökérformákkal, különböző hasznos „adalékanyagokat”, gyökérváladékokat juttatva a talajba, egy egészséges talaj-ökoszisztémát alkotva, amelyben minden organizmus egy önfenntartó rendszerben képes újra elosztani a tápanyagokat, és szerkezetileg is védve van a talaj. Ha az egész éven át tartó talajtakarás megvalósul, lerakhatjuk az ekét – vagy akár túl is adhatunk rajta.
DALE STRICKLER CIKKE ALAPJÁN ÍRTA: VINCZE AMBRUS ÉS LŐRINCZY MÁRK (TALAJREFORM.HU)
