Áttekintés – hazai körképpel.
Annak ellenére, hogy sokan kétkedve fogadják, a klímaváltozás tény. Már érezzük a bőrünkön, de nem csak mi, hanem az összes élőlény. Vannak fajok, amelyek kiválóan tudnak ehhez az új helyzethez alkalmazkodni.
Ami klímánkhoz évezredek vagy évszázadok alatt alkalmazkodott fajok viszont most nehéz helyzetbe kerültek. Alkalmazkodás vagy elvándorlás. A mozgásra képes élőlényeknek helyzeti előnyük van a növényekhez képest. Ők csak az utódaik segítségével tudnak vándorolni. A fajtanemesítésben, a növénytermesztésben dolgozó szakembereket is nehéz helyzetbe hozza a klíma változása.
A Kárpát-medencében nemesített fajták erre a klímára vannak optimalizálva. A meleg telek, a szinte tavasz nélküli forró nyarak folyamatosan stresszben tartják az élőlényeket, ami a fittségüket negatívan befolyásolja. A mind magasabb hőmérséklet, őszi, téli, tavaszi csapadék mennyiségének csökkenése vagy az eloszlási anomáliák mind a termésbiztonság rovására mennek. Nemcsak az abiotikus tényezőktől (pl. hőségnapok száma) függ a termés mennyisége, hanem az új vagy régi kártevőktől.
Migráció
Alapvetően természetes folyamat az állatfajok vándorlása. A megváltozott környezet és életfeltételek arra késztetik az élőlényeket, hogy új, számukra megfelelő élőhelyet találjanak. Ez a vándorlás. Egy szűk tűrésű (sztenök) faj esetén ez a csekély változás is vándorláshoz vezethet. A populációk kolonizáló egyedei olyan tulajdonsággal bírnak, amelyek előnyösek egy új területet meghódítani próbáló faj számára.
Ez az aktuális elterjedési terület határain túl nyúló vándorlás sok esetben nem jár a faj sikeres megtelepedésével, mert a szaporodási feltételek nem adottak, azonban vannak olyan esetek, amikor a faj kolonizáló egyedei sikeresen meghódítják az új élőhelye(ke)t. Az új élőhelyekhez való eljutás lehet természetes és mesterséges folyamat is.
Ma az Európán belüli populációk mozgásai összefüggenek a klíma változásával, de nem elhanyagolható az sem, hogy a növényi szaporítóanyagok esetenként nem kellően ellenőrzöttek, így azokkal a károsító rovarfajok sokkal gyorsabban eljutnak potenciális élőhelyekre, mint természetes úton. Az áruk szabad áramlásával számos olyan faj került be Európába, amely itt nem őshonos.
1. kép. A dióburok fúrólégy súlyos károkat okoz (fotók: Takács Attila)
2. kép. Az imágó sárgalappal jól detektálható
A csomagolóanyagok között, élő és holt növénnyel ma bárhová egyszerűen bekerülhetnek idegen fajok. Ezek a fajok az eredeti élőhelyüktől eltérően nem találkoznak a populációikat szinten tartó parazitoidokkal vagy más, a populáció nagyságát korlátozó tényezővel, konkurenciával. Az új hazában még nem „találták meg” őket az őshonos parazitoidok, így megvan a lehetőségük a gyors felszaporodásra, és olyan mérvű kártételre, amely a hétköznapi ember ingerküszöbét is átlépi.
A klímaváltozással összefüggésben a földrészek között, illetve az Európán belül migráló (új kolóniát alapító) fajokról lesz szó, valamint egy nálunk őshonos, de tápnövényt váltó fajról, amely az erdei ökoszisztémából sikeresen váltott az agrár-ökoszisztémára.
Jövevények Amerikából
Az amerikai földrészről hazánkba került fajok közük mindenki ismeri a burgonyabogarat. Őshazájában, Észak-Amerikában a Solanaceae család egyes gyomfajai voltak a tápnövényei, de amikor a farmerek nagy összefüggő területeken kezdték a burgonyát termeszteni, a kolorádóbogár tápnövényt váltott. Ma már csak a burgonyát tekinti a tápnövényének.
Ezzel elindult világhódító útjára, és 1947-ben eljutott hozzánk is. Ma már az ökoszisztémánk része, de ezzel együtt nagy gondot okoz. Nagyon gyorsan kialakult a növényvédő szerekkel szembeni ellenálló-képessége. Ma már nemcsak a burgonyát, hanem a tojásgyümölcsöt, paradicsomot is károsíthatja. Túlélési erélyét bizonyítja, hogy a Solanaceae családba tartozó gyomfajokon is ki tud fejlődni.
A következő, szintén amerikai jövevény az amerikai kukoricabogár, amelyet a Belgrád melletti Surcinba 1993ban hoztak be egy repülőgépes import szállítmánnyal Európába. Onnan kiindulva 1995-ben elérte hazánkat. Évente egy nemzedékben megjelenő, pete alakban a talajban telelő faj. A kikelő lárva a talajban él, és ott is bábozódik.
A lárva elsődleges tápnövénye a kukorica, annak is a gyökerei. Az imágó a kukoricalevél rágása mellett polifág pollenfogyasztó, így a kukorica virágpora mellett a napraforgó, a tök, de különböző gyomok virágporával is táplálkozhat. Így e növények generatív részét is megsérthetik, károsíthatják.
Az utóbbi három év nagy kihívása a diósok rettegett kártevője, a dióburok fúrólégy. Sajnos védekezés nélkül a kár akár 90%-os is lehet (1. kép). Jelenleg nincs kidolgozott jól működő technológia az ellene való védekezésre. A légy (2. kép) akár 50 napig is élhet, egy nőstény többször rak petét. A légynyüvek befúrják magukat a dióhéj alá, és azt károsítják.
A dióbél léha, barna és aszott lesz, élelmezési felhasználásra alkalmatlanná válik. Sajnos a szórvány, út melletti diófák sem segítik a védekezés hatékonyságát. Ráadásul az erdei faként ültetett fekete dió is a tápnövénye, így mindig marad túlélő nemzedék, amely vissza tud települni a dióra.
3. kép. A szőlőaknázó fényesmoly jelentős lombveszteséget tud okozni (forrás: Internet)
4. kép. A boróka tükrösmoly ma már országosan elterjedt
5. kép. A fügemoly imágó alakban telel
A következő amerikai kártevőt csak 2012 óta ismeri a tudomány. Olaszországban megjelent egy aknázómoly, a szőlőaknázó fényesmoly, a dél-tiroli szőlőültetvényekben. Eleinte nem tulajdonítottak neki nagy jelentőséget. De mára már a bioszőlők veszélyes, nehezen leküzdhető ellenfele lett (3. kép). Szerencsére nálunk eddig nem jelent meg, de számíthatunk a hazai megjelenésére is.
Európán belül vándorló és hazánkban új fajok
Jellemzően dél-európai elterjedésű fajokról van szó. Vagy emberi gondatlanság vagy természetes folyamat részeként már tagjai a magyarországi faunának. A boróka tükrösmoly (4. kép) Európa mediterrán országaiban, jellemzően Franciaországban, Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban él.
Ez a molylepke a sodrómolyok (Tortricidae) családjába tartozik. Hazája eredetileg Dél-Európa, ezen belül Olaszország, Spanyolország, Franciaország. Ott a tápnövénye a vörös boróka (Juniperus oxycedrus), amely hazánkban nem őshonos. Magyarországon 2014-ben került elő egy feromoncsapdás vizsgálat során. Az imágók a szürkületi időszakot követően a legaktívabbak.
Hernyója Magyarországon valószínűleg a közönséges borókát (Juniperus communis) fogyasztja. Az imágó a mesterséges fényre nem repül, viszont az almamoly (Cydia pomonella) feromonjára igen érzékeny. A májusi és az augusztusi rajzások közötti másfél hónapos szünet két nemzedék kifejlődésére enged következtetni.
Hazánkba valószínűleg borókaszállítmánnyal érkezett, és a klíma melegedésének köszönhetően ez az alapvetően mediterrán elterjedésű lepke megtelepedett. Jelenleg hazai kártételéről még nincsenek adatok. Ma még csak egy ültetvénye van hazánkban, a füge azonban a kertek egyik kedvelt dísz- és esetenként haszonnövénye lett.
A fügelevélmoly (5. kép), ez a szép molylepke a levélmolyfélék (Choreutidae) családjába tartozik. Nálunk sem a lepke, sem a tápnövénye, a füge (Ficus carica) nem őshonos. E kistermetű lepke mégis megkeseríti a fügetulajdonosok életét. A Mediterráneumban a füge ismert kártevője, gyakori faj, lombkártételen kívül a hernyók a gyümölcsöt is károsítják, rontva az értéküket, illetve utat nyitva a kórokozóknak.
Az áttelelő lepke már lombfakadáskor ráteszi a petéjét a fügenövények leveleire, ahol a kikelő kis hernyók (6. kép) szövedéket készítenek, és ennek a védelmében hámozgatják a leveleket, esetenként a gyümölcsöt is megrágják.
6. kép. A fügemoly hernyója az esztétikai káron túl a gyümölcsöt is károsítja
7. kép. Ostorfa sátorosmoly levélaknái
8. kép. Ostorfa sátorosmoly bábja
Mivel monofág, ezért csak ott van jelen, ahol a tápnövénye is megél. A fekete szemölcsös hernyók színe sárgászöld. Május közepétől a hernyók fehér szövedéket szőnek, a füge levelét összehúzzák és hámozgatják, majd, ahogy nőnek, lyuggatják. A báb 7-8 mm hosszú, barna színű, erős fehér szövedékbe burkolt, amelyet a hernyó a tápnövény levélszél behajtásával hoz létre.
Elterjedésének északi határát Közép-Európában éri el, Európa északabbi területein nem fordul elő. A lepkék telelnek át, amelyek már áprilistól repülnek. A petéiket csomókban helyezik a fügelevelek színére. Magyarországon az első példányokat az 1930-as években találták, de ezután évtizedekig nem került elő a faj. Új adatok a 2010-es évek elejéről vannak.
Mára szinte az egész országban elterjedt, természetesen csak ott, ahol a tápnövénye is él. Az első nemzedék imágói júliusban repülnek, virágokon táplálkoznak. Általában kétnemzedékes. Kártétele Magyarországon eddig nem volt jelentős, általában a kertekben ültetett fügebokrokon okoz esztétikai kárt.
A klíma változása kedvez a faj terjedésének, szaporodásának, így a jövőben nem zárható ki a növényvédelmi jelentősége. Az utóbbi években közkedvelt parkfa és sorfa lett a déli ostorfa. Ennek a mediterrán eredetű növénynek eddig nem ismertünk hazai kártevőjét. Az utóbbi években hazánkban is megjelent egy igen nagy esztétikai kárt okozó aknázómoly, az ostorfa sátorosmoly (Phyllonorycter millierella) (7. kép).
A lepke kétgenerációs, bábként (8. kép) telelő faj. Ma már tudjuk, hogy tartósan megtelepedett Magyarországon. A Mediterráneumban elterjedt lepke hernyójának tápnövénye a külföldi szakirodalom szerint csak a déli ostorfa (Celtis australis). A növény magyarországi előfordulásairól hiányos ismereteink vannak. A fa levelein készített alsó foltaknája (7. kép) könnyen megfigyelhető.
Magyarországon nemcsak a déli ostorfa leveleiben találtam aknát, hanem az észak-amerikai elterjedésű nyugati ostorfa (Celtis occidentalis) leveleiben is. Az előzőek ismeretében nem kizárt annak a lehetősége, hogy a felfedezett molylepke akadálytalanul szét fog terjedni az országban, mivel a nyugati ostorfát előszeretettel ültetik mindenfelé.
Egy új mediterrán faj a vadgesztenye aknázómoly (Cameraria ohridella) (9. kép)
A lepke barnás alapszínű. Az elülsőszárny aranyló felszínét két összefüggő és két, középtájon megszakadt fehér, a szárnycsúcs felől feketével szegett keresztsáv díszíti. A szárnytőnél egy fehér csík fut be kb. a szárny 1/6-ig. A hátulsó szárny ezüstszürke. Európai faj, melyet 1986-ban írtak le a macedóniai Ohridi-tó mellékéről.
Érdekes, hogy a Cameraria nemzetség többi faja mind észak-amerikai elterjedésű. Leírása óta folyamatosan terjedt nyugat és észak felé, hazánkban először 1993-ban észlelték. Az 1994. évi tömegszaporodását követően 1997-re az egész országban elterjedt.
9. kép. A vadgesztenye aknázómoly komoly stresszt okoz a vadgesztenyefáknak
A globális klímaváltozást komolyan kell vennünk. Feladatunk, hogy a lehető legkisebb hatást gyakoroljuk a klímánkra
Változó nemzedékszámú faj, Magyarországon 3 nemzedéke van. A lepkék a nyár folyamán szinte folyamatosan rajzanak, a hernyók őszig károsítanak, és az aknában bábozódnak. Az őszi nemzedék hernyói az aknában, báb alakban, a lehullott levélben telelnek át. Egyetlen tápnövénye a fehér virágú dél-európai vadgesztenye (Aesculus hippocastanum), a többi Aesculus-fajt a lepkék elkerülik.
A városi vadgesztenye-fasorok és a parkokban ültetett fák veszélyes kártevője. A természetes ellenségek, különösen a parazitoid fajok szerepe jelentős. Az ellene való védekezés sarokpontja a levelekben áttelelő bábok gyérítése, fontos megjegyezni, hogy a komposztálás nem megoldás a bábok gyérítésére. A globális klímaváltozást komolyan kell vennünk.
Feladatunk, hogy a lehető legkisebb hatást gyakoroljuk a klímánkra. A hazai haszonnövény fafajaink, dísznövényeink védelme fontos és nehéz feladat. Sokat segíthetünk azzal is, ha a nyaralásból nem hozunk haza se élő, se holt növényt. Ezzel sokat tehetünk azért, hogy kevesebb inváziós faj telepedjen meg itthon, s így sok bosszúságtól és költségtől kímélhetjük meg magunkat.
SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS
