fbpx

Az első tartálykocsitól a letolókocsiig

Írta: Sándor Ildikó - 2019 november 09.

Nemzetközi partnertalálkozó és sajtótájékoztató Abdán és Lébényben

Földöntúli élmény – ezzel a szlogennel hívta meg vendégeit a Fliegl Abda Gépgyártó Kft. A nemzetközi és hazai sajtó képviselői, kereskedők, partnerek és az érdeklődő nagyközönség számára rendezett nyílt napon a Fliegl-csoport teljes palettáját megismerhettük, és a 26 méteres automata magasraktár ünnepélyes átadásán is részt vehettünk.

Mai tények

Közúti, mezőgazdasági, építőipari pótkocsik és haszongépjárművek, ponyvás, billentős félpótkocsik és pótkocsik, gépszállító trélerek, konténerszállítók, letolókocsik, tartálykocsik, bálaszállítók, átrakókocsik, biogáz-adagolók, adapterek és egyéb eszközök, alkatrészek – s közben a kultikus betonkeverőről se feledkezzünk meg! –gyártása fűződik a Fliegl névhez. A rendezvényen egy olyan sikertörténetbe nyertünk bepillantást, amelynek bőven vannak magyar vonatkozásai, sőt, magyar szereplői is.

A teljes Flieglcsalád hozzájárul a vállalat sikeréhez

Rendhagyó történelemóra Abdán

A bajor Kastlben alapított saját gépgyárat Josef Fliegl, még 1975-ben. Billentős pótkocsik és tartálykocsik készültek itt, főleg német és osztrák piacra. 16 év múlva már új helyen, a thüringiai Triptisben megindult a közúti pótkocsik gyártása is. Két évvel később (1993) Josef Fliegl megvásárolta az egykori Mezőgép abdai telephelyét, és egy fejlesztési hullám indult el: új üzemcsarnok, fedett alapanyagraktár, majd egy felületkezelő és szemcseszóró részleg épült. A beruházásokkal az eredmények is megnőttek, évről évre duplázta a gyártását az abdai gyár.

Ismét eltelt két év (1995), és már nemcsak a német piacokra, hanem hazai forgalomba is kerültek Fliegl-pótkocsik. A fejlesztési hullám pedig meg sem állt: további csarnokbővítés, táblalézerek vásárlása, szervizépület, újabb nyersanyagraktár és Nemzetközi Kereskedelmi Központ, majd felületkezelő üzem építése következett. Ahogy Ackermann Tamás ügyvezető is fogalmazott: „a Fliegl család folyamatosan visszaforgatta a nyereséget, a hangsúly mindig a fejlesztésen volt”.

Dr. Nagy István agrárminiszter adta át az új automata raktárat

Tíz évvel ezelőtt (2009) már 4 000 m2-es volt a nyersanyagraktár, majd három évre rá újabb 2 600 m2-es csarnok került átadásra, konvejorokkal, faapríték-tüzelésű kazánnal, merítőkáddal és szárítóberendezéssel. A következő évben (2013) pedig Agro-Center néven önállóvá vált a Fliegl-alkatrészellátás.

A 2013-as mühldorfi gyáravatás után, az ottani magasraktár megépülésének apropóján dőlt el, hogy Abdán a késztermékek gyártására kell koncentrálni, és itt kell kiszolgálni a hazai és a kapcsolódó piacokat. Ez az elhatározás is hozzájárult ahhoz, hogy tavaly elkezdődött egy teljesen új, 26 m magas, 3500 m2-es magasraktár csarnokának építése. Ez a létesítmény a mostani alkalomra készült el.

A kezdeti 8 hektáros gyárterület napjainkra 15 hektárossá bővült, amelyből csaknem 40 000 m2 beépített. Az akkori 28-hoz képest pedig jelenleg 240 alkalmazott dolgozik a cégnél. A DataHouse adatai (2019) alapján a Fliegl piacvezető a magyarországi mezőgazdasági pótkocsik értékesítésében, de nemcsak a hazai piacra készülnek itt eszközök, hanem a világ számos részére, többek között Oroszországba, Srí-Lankára és Új-Zélandra is. A telephely pedig a gyártás mellett egyidejűleg Kelet-Közép-Európa kereskedelmi, regionális központja is, innen történik a szlovák, román, horvát, török kereskedelem ellátása.

…és a történet folytatódik

A fejlesztés és a gazdaságosság növelése persze továbbra is prioritást élvez. A soron következő beruházás a szervizállomás és Agro-Center bővítése – aminek átadására már csak alig egy évet kell várni. A rendezvényen (nemcsak a gálaesten, de a szántóföldön is) a cégalapító Josef Fliegl is részt vett. A családfő azontúl, hogy a mai napig aktívan tervez, méltán büszke a családjára, akik nemcsak továbbvitték, de tovább is fejlesztették a gyárat; a Fliegl a mezőgazdasági jelenléte mellett ma már a szállítmányozásban és az építőiparban is sikeres gyártónak számít.