fbpx

A növényvédelmi előrejelzés szerepe

Írta: Szerkesztőség - 2019 október 16.

A cikksorozat eddigi részeiben gyakran került szóba az előrejelzés, így ebben a részben megpróbálunk rávilágítani annak fontosságára. Teljességgel mindez egyetlen cikkben természetesen nem lehetséges, hiszen ezt legalább féléves tárgy keretében oktatják a felsőfokú tanulmányok során is. Alapvetésekről azonban lesz szó, magát a cikket is amolyan gondolatindító szándékkal tesszük közzé.

Először is nem árt tisztázni, hogy mi is az a növényvédelmi előrejelzés. Néhány frázisszerű megfogalmazást („várható jelenségek prognosztizálása” vagy például „empirikusan összegyűjtött adathalmazból levont következtetés” stb.) követően ezt a legegzaktabb módon Manninger Gusztáv Adolf fogalmazta meg. „A károsítók biológiájának és ökológiai igényeinek ismerete alapján, felhasználva azok etológiai jellemzőit is, mindezek által meghatározhatóvá válnak a védekezés szempontjából kritikus stádiumok vagy stádiumváltások.”

A növényvédelmi előrejelzésnek négy fő feladata van. Elsődleges a kármegelőzés, tehát a védekezés végrehajtásához közvetlenül kapcsolódó feladatok, ez jelenti a védekezés pontos időzítését. E nélkül kevésbé vagy egyáltalán nem hatékony egyik védekezési eljárás sem! Hosszú távon szintén fontos a tömegszaporodási tendenciák (gradációk vagy kórokozók esetében járványok kialakulásának) felismerése, nyomon követése. Fontos feladata a tervszerű védelem, ami túlmutat pusztán az előrejelzésen, sőt a növényvédelmen is. Erről beszéltünk többek között az előző cikkben (jó agrotechnika; elővetemény, tárcsázás, szántás helyes időpontja, egyszóval egy szakszerű termesztési eljárás nélkül sem működik a növényvédelem). A gazdaságosság kérdése szintén megkerülhetetlen. A pontos előrejelzéssel akár a felére, harmadára csökkenthetjük a szokásos évi növényvédelmi beavatkozások számát. A környezetvédelem az előző feladatból pedig egyenesen adódik.

A talajszinten közlekedő kártevők felmérésére kézenfekvő valamilyen talajcsapdát alkalmazni

Az előrejelzés felosztása során beszélhetünk időbeni és térbeni (területi) előrejelzési formákról. Az előbbi kategóriában létezik néhány faj esetében akár hosszú távú előrejelzés is, ami azt jelenti, hogy akár több évre előre is adható viszonylag pontosan; de ez nem általánosítható. Legtöbbször kizárólag olyan fajoknál beszélhetünk erről, melyeknek a tömegszaporodására egyfajta genetikai periodicitás jellemző. Ilyen például a közönséges gyapjaslepke (Lymantria dispar), mely faj ugyan évi egy nemzedékes, de gradációkra, így komolyabb kártételekre csak 8-10 évente képes. Fokozatos felszaporodása a hímek fénycsapdázásával jól nyomon követhető, előrejelezhető. Sokkal gyakorlatiasabb a következő három előrejelzés, mely lényegében bármilyen olyan kártevő esetében rendszeresen alkalmazható, melyre kidolgozott módszerek vannak. A távelőrejelzés azt jelenti, hogy vegetációs periódusról periódusra, azaz előző évről a következő évre adható. Ideje így tehát maximum egy év, bár a gyakorlatban ez általában néhány hónap. Lényeg, hogy az előrejelzés és a(z esetleges) védekezés ideje között egy hosszú nyugalmi időszak van, a tél. A rövid távú előrejelzés egy adott vegetációs perióduson belüli, néhány hét (esetleg 1-2 hónap) időtartamú. Szignalizációról(szignál=jelzés, figyelmeztetés) pedig akkor beszélünk, ha lényegében már a védekezés időpontját akarjuk meghatározni. Ideje pár nap, maximum 1 (szűk) hét. A térbeni formák közé tartozó nemzetközi előrejelzés még kevesebb károsító esetében alkalmazható, mint az időbeni, hosszú távú előrejelzés. Mindössze néhány fontos és több országot, akár földrészt érintő károsítóra dolgoztak ki ilyen előrejelzést, illetve azokra, amelyekre egyáltalán ki lehetett dolgozni ilyesmit. Jó példa erre a dohány-peronoszpóra, melyet biztosan előrejelezni a CORESTA (Nemzetközi Dohányipari és Dohányipari Kutatási Szervezet, székhelye Párizs, 1956-ban alakult, és jelenleg 45 országot fog át) segítségével lehet. Országos előrejelzés az ország egész területén, rendszeresen és jelentős számban előforduló kártevőkre adható, ebbe építve bele az 1970-es évek óta a tájegységi előrejelzést. Ez utóbbi alapjait Dr. Benedek Pál rakta le, eredetileg 8 tájegységre felosztva országunkat az ország talajtani, domborzati, csapadék- és növényföldrajzi térképe alapján, mivel mindez jelentősen befolyásolja a faunát, így a kártevő rovarfaunát is.

1. kép. Fűháló

2. kép. Kopogtatóernyő (fotó: Keresztes B.)

Az üzemi előrejelzés esetén az adott üzem nem minden tábláján végezzük azt el, így már lehet hibaszázalék, ellentétben a táblaszintű előrejelezéssel. Elvileg ez utóbbi a legpontosabb, mivel ott végezzük el, ahol majd nem sokkal később védekezni szándékozunk, ha az eredmények alapján szükséges.

Az előrejelzésnek természetesen van eszköztára is, mely az évtizedek során rengeteg eszközzel bővült, így ennek részletes kifejtésétől eltekintenénk. Felosztás szerint először a közvetlen gyűjtési alapeszközökkel kell kezdeni, melyekkel a nevükhöz híven kimegyünk a terepre és ott, azok segítségével azonnal mintát veszünk. Az egyik ilyen nagyon egyszerű, de jelentős eszköz a kerti ásó, melyet térfogati quadrát módszernél, a talajlakók (kiemelten a pajorok, drótférgek) felmérésekor használhatunk. Nagyon jó szolgálatot tehet a kézi vagy palántázó ásó többek között talajcsapdák lehelyezésekor. Fontos alapeszközök a különböző hálók is. A fűhálóval az aljnövényzetet, így általában a szántóföldi kultúráinkat tudjuk megmintázni, míg az ültetvényekben ezt felváltja a kopogtatóernyő (1-2. kép).

A közvetlen gyűjtési segédeszközök kategóriába a terepi gyűjtést különbözőképpen megkönnyítő eszközök (például nagyító, gyűjtőedény, ölőanyag, avarrosta, talajmintavevő stb.) tartoznak, de magát a mintát nem ezek segítségével vesszük. Vannak közvetett gyűjtési eszközök is, melyekbe egyrészt beletartoznak a különböző elveken alapuló csapdák, másrészt a futtatók. A mintavétel itt – a közvetlen gyűjtési eszközökhöz képest – passzív úton és bizonyos idő elteltével történik, így az eredményt sem láthatjuk azonnal. A talajszinten közlekedő kártevők felmérésére kézenfekvő valamilyen talajcsapdát alkalmazni. A legrégebbi a pohárcsapda vagy Barber-féle talajcsapda, de a kukoricabarkóra, annak biológiájára és speciális etológiai jellemzőire alapozva megalkották a gödörcsapdát (3. kép). Ezzel a faj négyzetméterenkénti egyedszáma akár éveken keresztül pontosan nyomon követhető.

A hernyóenyves (ragacsos) öv a fák kérgén aktívan mozgó alakok, míg a hernyófogó öv (hullámpapír csík) a telelőre vonuló alakok esetében alkalmazható eredménnyel. Fénycsapdák az éjszaka aktív, pozitív fototaxisú (fény irányába mozgó) rovarok esetében alkalmazhatók. A hazai fénycsapdahálózat már az 1950-es évekbeli jó eredmények hatására 1963-64 óta üzemel, Jermy-féle fénycsapdát alkalmazva. Illatcsapdákat általában mint táplálkozási attraktánsokat (táplálkozásra csalogató) alkalmaznak, ugyanakkor ismertek tojásrakási attraktánsok is.

3. kép. A kukoricabarkóra kifejlesztett gödörcsapda (fotó: Takács András)

4. kép. Müller-féle takácsatkafogó lap

5. kép. Sátras futtató (fotók: Keresztes B.)

Utóbbi esetben természetesen az adott kártevő nőstényeit vonzza az illat. A színcsapdák szintén a széles körben elterjedt csapdatípusok közé tartoznak. Szántóföldi körülmények között elsősorban a Moerice-féle színes tálakat, míg ültetvényekben a Müller-féle színes ragacslapokat alkalmazhatjuk hatékonyan. Speciális, nem színcsapdaként működő csapda a Müller-féle takácsatkafogó- vagy megfigyelő lap (4. kép). Ennek segítségével a különböző takácsatkafajok tavaszi aktivizálódását tudjuk pontosan nyomon követni, ha a farostlemezkére áttelelő alakokkal teli ág-/kéregdarabot erősítünk. Miután megmozdultak (és így beleragadtak a kéregdarabka köré kent ragacsos anyagba), lehet indítani célzottan a lemosópermetezést. Számos csapdát lehetne még említeni, de egy, szintén elterjedt csapdatípus semmiképp nem maradhat ki, ez pedig a szexattraktáns vagy szexferomoncsapda csoport. Ezek a csapdák – lévén, hogy a rovarvilágban a legtöbb faj esetén nőstények termelik a hímeket csalogató szexferomonokat – hímeket vonzanak. A hímek rajzásából biztonsággal kiszámítható a nőstények peterakása, illetve abból a lárvakelés, így a védekezés időpontja. A futtatók különböző taxisokon (helyváltoztató mozgás) alapulnak. Leggyakrabban a pozitív fototaxist használjuk ki. Például zsákos futtatóba tél végén (megfelelő helyről) avart helyezve, a futtatót pedig laborkörülmények között vizsgálva (szobahőmérsékleten ablak – azaz fény – felé fordítva) képet kaphatunk a kártevők téli mortalitásáról, illetve a túlélt egyedek alapján a populációjuk jelenlegi nagyságáról. Sátras futtatóval – melyet megtévesztő módon sátorizolátornak is neveznek (5. kép) – az általunk meghatározott helyre „telelőre vonultatott” fajok következő évi rajzáskezdetét tudjuk pontosan előrejelezni. Csak azokkal a fajokkal végezhető ilyen vizsgálat, melyek etológiáját ismerve ezt meg tudjuk tenni velük. Ilyen a több gyümölcskártevő fúrólégy (Rhagoletis spp.), a poloskaszagú gyümölcsdarazsak (Hoplocampa spp.) vagy akár – közvetlen rokonaitól eltérően – a máktokormányos. Pozitív termotaxison alapul a talajmelegítés. Kora tavasszal a talaj előmelegítése fekete fólia segítségével adhat némi eredményt a terület talajlakószámáról, de ez semmiképpen nem olyan jó és pontos, mint az ősszel elvégzendő térfogati quadrát módszer, amikor még fekete fólia nélkül, „pusztán” ásózással végezhető a talajlakó kártevők felmérése.

6. kép. Ágizolátor

7. kép. Jermy-féle almamolyketrec

A nevelési eszközök vagy izolátorok a nevükből adódóan hosszabb, esetenként mélyrehatóbb vizsgálatokhoz használhatók. Ilyenek a különbözőág- (6. kép) és törzsizolátorok vagy a Jermy-féle almamolyketrec (7. kép) és a Sáringer-féle barackmolyketrec (8. kép). Utóbbi kettő előnye, hogy igény szerint akár laborkörülmények között is alkalmazhatók.

A meteorológiai eszközök közül vannak egyszerű eszközök (egy meteorológiai paraméter mérésére szolgálnak) és összetett eszközök. A károsítók kapcsán három paraméter folyamatos mérése kiemelten fontos, ez a hőmérséklet (fontosabb mérőeszközök: állomási hőmérő, Six-féle minimum/maximum hőmérő, Fuess-féle maximum- és minimumhőmérő, különböző talajhőmérők stb.), a csapadék (legelterjedtebb a Hellmann-rendszerű csapadékmérő) és a légnedvesség vagy páratartalom (például hajszálas higrométer). Ezeknek a paramétereknek a mérése elengedhetetlen kórokozók előrejelzésénél, ugyanakkor ismeretük a kártevők előrejelzésekor is rendkívül sok esetben hasznosítható. Kórokozók előrejelzésére ma már a gyakorlatban összetett eszközöket (mini meteorológiai állomásrendszer) alkalmaznak (például Metos termékcsalád).

Az eszközrendszerhez szervesen kötődnek az előrejelzés során alkalmazott adatgyűjtési és felvételezési módszerek. Mivel az előrejelzési vizsgálatok nagy részét a kártevőnépesség felmérése teszi ki, így a prognózis megbízhatósága nagymértékben függ a használt módszerek megbízhatóságától – írta ezt már 1969-ben Jermy Tibor. Fontos, hogy egész évben minél többféle módszerrel mérjük, figyeljük a kártevők adatait, ugyanakkor adott időben mindig a legmegfelelőbbet alkalmazzuk. Megszabja választásukat a kártevő biológiája, ökológiája, etológiája, a kártétel típusa, a növény fenológiája, a napszak, sőt, a vizsgálatot végző személy képzettsége(!) is. A módszereket két fő csoportba sorolhatjuk: mennyiségi és minőségi módszerek. A mennyiségi módszereken belül megkülönböztetünk talajjal, levegővel, növényállománnyal, növényegyeddel és növényi résszel kapcsolatos vizsgálatokat. A talajvizsgálatokon belül említendők a quadrát módszerek (területi, azaz talajfelszíni, tehát avarvizsgálat; valamint térfogati, a talajlakók felmérésére), a sávmódszerek (szintén területi és térfogati, utóbbira egy tipikus példa a gyeptéglaminta módszer földibolhák esetében), a talajmintavételi módszerek (különböző kézi és gépi módszerek), valamint a talaj csapdázásával kapcsolatos különböző módszerek. Levegővizsgálatok során a jól és gyakran repülő fajokra több módszert is kifejlesztettek. A szaglásra és a látásra ható csapdázások ismeretesek (például fénycsapdázás, színcsapdázás, illatcsapdázás, szexferomoncsapdák alkalmazása). Növényállomány-vizsgálatok során is megkülönböztetünk területisáv módszert (például az állományban gyorsan mozgó rovarok esetében) és területi quadrát módszert. Ez utóbbi alkalmazása során egy bizonyos területen (quadrat) a növényekben vagy a növényeken található kártevőket, esetleg magukat a károsított növényeket vesszük számba. Ide tartoznak az állományokra irányuló hálózásos módszerek is. Növény(rész)vizsgálatok akkor alkalmazhatók, ha növényállomány-vizsgálatokat nem tudunk végezni (pl. nem tudunk hálózni gyümölcskultúrát). Megkülönböztetünk közvetlen (pl. kopogtatás) és közvetett módszereket (pl. csapdázások, itt a különböző „övek” használatai), illetve a növény teljes vagy részleges (pl. csak gyökér, szár vagy termés) vizsgálatát.

8. kép. Sáringer-féle barackmolyketrec (fotók: Keresztes B.)

A minőségi módszerek a fentiek kiegészítői lehetnek, melyek kapcsán szintén a kártevők tömegszaporodási kérdéseire keressük a választ. Ezek általában boncolások (például a peték érettségi fokából a peterakás idejére lehet következtetni), nevelések vagy parazitológiai vizsgálatok.

Ebben a cikkben ugyan egy-egy károsító, illetve annak egy vagy esetleg akár több előrejelzési lehetőségét is említettük, de nem az volt a cél, hogy részletesen taglaljuk a különböző kártevő- és kórokozófajokat érintő előrejelzési módszereket, eszközöket. Minderre egy jegyzet vagy tankönyv lenne hivatott. Ez az írás csupán szemléltetőeszköz akar lenni arra nézve, hogy a jó, precíz növényvédelem során milyen fontos és összetett szerepe van a növényvédelmi előrejelzésnek. Remélhetőleg betölt egy gondolatelindító szerepet is, ami azokat, akik a növényvédelemmel szeretnének foglalkozni, arra sarkallja, hogy alaposan és igényesen tanulják ki ezt a sokrétű, összetett és nagyon szép szakmát.

SZERZŐ:
DR. KERESZTES BALÁZS ADJUNKTUS
ZSOLNAI BALÁZS KERTÉSZETI SZAKÉRTŐ
NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA

 

 

CÍMKÉK növényvédelem