A kukoricatermesztés agrotechnikai elemeinek vizsgálata

A kukorica az őszi búza mellett a legnagyobb területen termesztett növény hazánkban, évente – kisebb ingadozással – mintegy 1,1-1,2 millió hektáros vetésterületével. Nagyon kevés gazdaság van, ahol árutermelési vagy takarmányozási céllal ne foglalkoznának a termelésével. Nagy területi arányát széleskörű felhasználhatósága indokolja.

A kukoricáról elmondható, hogy az egyik legigényesebb növény a talaj típusával, szerkezetével, tápanyag- és vízszolgáltató képességével szemben. Legnagyobb termésre elsősorban a löszhátakon kialakult csernozjom talajokon, valamint a réti csernozjom talajokon képes, így a terület kiválasztásánál ezt mindenképpen figyelembe kell venni.

A kukorica a mélyre hatoló gyökérzete miatt 25-30 cm mély művelést igényel, melyet lehetőség szerint ősszel kell végeznünk. Manapság több talajművelési irányzat is létezik (forgatásos, forgatás nélküli), ezek helyes alkalmazása nagyban függ az adott gazdaság technikai hátterétől, a vetésváltásban szereplő növények szerves maradványainak minőségétől, mennyiségétől, a trágyázás gyakorlatától, valamint a növényvédelmi szempontoktól (kártevők, kórokozók, gyomok) is. Nyáron betakarított elővetemények után sekély tarlóhántás, majd a hántott tarló ápolása előzi meg az őszi szántást. Mivel a kukorica nagy vízigényű növény, ezért minden esetben törekednünk kell a megművelt talaj mielőbbi lezárására, a talajban lévő víz megőrzése céljából. Ősszel betakarított, nagy szármaradványt hagyó elővetemények után a szármaradványok aprítását és sekély talajba dolgozását követően kerüljön sor a forgatásos alapművelésre, a szántásra. A szántást ugyancsak a vízmegőrzés miatt célszerű elmunkálni, ami nem jelent plusz műveletet, hiszen a különböző ekegyártó cégek közvetlenül az ekéhez kapcsolható eszközöket is ajánlanak. Tavasszal az őszi szántást simítózzuk, majd gyomosodás esetén sekélyen elmunkáljuk és lezárjuk a talajt. Vetés előtt kombinátorral 10-12 cm mélyen készítjük a magágyat. A magágynak kifogástalannak kell lennie annak érdekében, hogy a tenyészidő alatt mindvégig el tudja látni feladatát, függetlenül attól, hogy milyen vetésforgó alkalmazására kerül sor.

Egy tonna szemterméssel és a hozzá tartozó szárral a kukorica 28 kg nitrogént, 11 kg foszfort és 30 kg káliumot vesz fel a talajból

A különböző hibrideknek eltérő a tőszám-sűríthetőségük, tőszámoptimum-intervallumuk. A hibridek vetési csíraszámra vonatkozó jelleggörbéje megmutatja, hogy milyen vetési sűrűség eredményezi a legnagyobb termésmennyiséget. A görbe azt is mutatja, hogy az ettől kevesebb, illetve több csíraszám milyen mértékben csökkenti a termést. Ennek függvényében vannak jól sűríthető, széles tőszámoptimum-intervallumú hibridek, nagy tőszámot nem igénylő, többcsövűségre hajlamos hibridek és léteznek tőszámsűrítésre érzékeny, szűk intervallumú hibridek. A gyakorlat számára tehát ezek a jelleggörbék fontos információkat közölnek, hiszen csupán a tőszám optimalizálásával többletráfordítás nélkül, esetleg vetőmagcsökkentéssel növelni lehet a hozamot.

Az őszi betakarítási csúcs miatti tervezést, munkaszervezést megkönnyíti, ha különböző érésidejű (FAO-számú) hibrideket vetünk. Először az igen korai és korai érésűeket, utána a középkésői, végül a középérésű hibrideket kell elvetni. Érdemes mérlegelni, hogy az adott táblán a kukorica után mi lesz a következő növényünk. Ha az utónövény vetését ősszel kell elvégezni, kisebb FAO-számú (FAO 200-300) hibridet válasszunk, mivel a betakarítás után lesz elég időnk a tarlómaradványok bedolgozására és a tervezett növénynek megfelelő magágy készítésére. Azért is érdemes több érési csoportból választani hibridet, mert ezzel nyilvánvalóan időben kissé széthúzzuk az érést, ezáltal az őszi betakarítás könnyebben szervezhető munkacsúcsot jelent, mind betakarítógép-kapacitás, mind szárítókapacitás terén.

A különböző hibrideknek eltérő a tőszám-sűríthetőségük, tőszámoptimum-intervallumuk.

Vetés után a kukorica ápolási munkái következnek, a sorközművelés, a növényvédelem és az öntözés. A sorközművelés több szempontból is nélkülözhetetlen az intenzív kukoricatermelésben: egyrészt a kapák „átszellőztetik” a talaj felső rétegét, amely az utolsó talajmunka után tömődötté, levegőtlenné vált, másrészt ezzel egy menetben kijuttathatjuk és be is dolgozhatjuk a talajba a nitrogénműtrágyának azt a hányadát, amelyet fejtrágyaként az állományba terveztünk kiszórni. A kukorica termésmennyiségét nagymértékben befolyásolja a növényvédelmi munkák szakszerű elvégzése. Érdemes odafigyelni a kórokozók és kártevők elleni hatékony fellépésre, de talán a növényvédelmi feladatok közül is kiemelkedő fontosságú a gyomirtás és annak hatékonysága. A kukorica kapás sortávolságra vetett növény, ami azt jelenti, hogy a 70-76 cm sorok közötti távolság – főként az állomány kezdeti fejlődési szakaszában – igen kedvező feltételeket teremt a különböző gyomnövények gyors ütemű növekedéséhez. A gyomok elszívják a tápanyagot, a vizet a kukoricától, s ha nagyra nőnek, árnyékoló hatásuk is jelentős. A betakarított szemtermésbe került gyommagvak rontják az adott tétel takarmányértékét, sőt, egyes gyomfajok magjai mérgező hatásúak is lehetnek. A Debreceni Egyetemen végzett vizsgálati eredmények azt is igazolják, hogy a gyomosabb kukoricaállományok kombájnos betakarítása esetén nagyobb szemnedvességgel (1,8-2,8%), ebből adódóan nagyobb szárítási költséggel is számolhatunk.

Amint láthattuk, az előzőekben tárgyalt tényezők külön-külön is igen komoly befolyással bírnak kukoricatermesztésünk eredményességére. Mivel viszont az egyes agrotechnikai elemek egymástól nehezen szétválaszthatók, együttesen érdemes őket kezelni, és mindenképpen ki kell használni a közöttük lévő interaktív hatásokat. A vetésváltással, trágyázással, állománysűrűséggel és öntözéssel kapcsolatos, komplex vizsgálatokkal a Debreceni Egyetem Növénytudományi Intézetében több évtized óta tartó kísérletezés folyik. Polifaktoriális tartamkísérletben vizsgáljuk ezeknek a tényezőknek a termésmennyiségre gyakorolt hatását, az egyes agrotechnikai elemek esetében külön-külön, valamint összefüggéseikben, különböző évjáratok esetében. Az 1. táblázat egy igen aszályos (2007) évjáratban mutatja a vizsgált agrotechnikai tényezők hatását a kukorica termésére. Az adatok is jól bizonyítják, hogy milyen mértékben képesek az egyes tényezők alakítani, befolyásolni a kukorica termésmennyiségét, külön-külön is, de még inkább egymásra hatva. A kukorica számára Magyarország éghajlati adottságai kedvezőek, így mindenképpen fontos lesz a jövőben is megőrizni a vetésszerkezetben betöltött jelenlegi szerepét. Felvásárlási ára kisebb-nagyobb ingadozásokkal, de évről évre nagyon hasonló, így jövedelmezősége nagyban függ a hektáronkénti termés mennyiségétől. A termelők számára a termésátlagok, valamint a termésbiztonság növelése kell hogy az első számú cél legyen. Ehhez a termesztéstechnológia minden elemére oda kell figyelni, és mindet szakszerűen kell elvégezni. A termés mennyisége mellett a minősége is egyre inkább előtérbe kerül, a kukorica folyamatosan bővülő és sokszínűbbé váló felhasználásának következményeként.

A publikáció elkészítését az EFOP3.6.3-VEKOP-16-2017-00008 számú projekt támogatta. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.

SZERZŐ:
DR. DÓKA LAJOS FÜLÖP EGYETEMI ADJUNKTUS
DR. SZABÓ ÉVA EGYETEMI ADJUNKTUS
DR. SZABÓ ANDRÁS EGYETEMI ADJUNKTUS

agrotechnika csernozjom kukoricabogár kukoricatermesztés