Amikor e gondolatokat írom, aligha lehet tudni, hogy egy tavaszias január, egy téliesnek mondható február után milyen lesz a március. Az a március, amely évekre visszamenőleg is nagyon változékony időjárást hozott. Volt már a közelmúltban derékig érő hó, de voltak ténylegesen tavaszias hetek, amikor már pirkadt földek várták a zabolátlanabb gazdákat. Sőt, nem csak őket, hanem minden felelősen gondolkodó társukat is, akik számára visszavonhatatlanul a tavaszi munkák indulását tette lehetővé az időjárás.
Éppen ez az időjárási bizonytalanság dönthet dugába megvalósítható terveket, vagy éppen nyithat meg nem kalkulált, mégis elérhetőnek látszó lehetőségeket. Szántóföldi növénytermesztésről elmélkedek természetesen, ahol a mindenkori időjárás szerepe meghatározó, ahol nincs védelmet nyújtó tető a viszontagságokkal szemben. Mi van, ha nem sikerül úgy indítani az idei növénytermesztési évet, ahogyan azt legtöbben szeretnék? Hát, akkor sincs semmi, csak késnek a munkák, változnak az egyébként sem nagyon változatos vetéstervek, és a természet majd kárpótol vagy kompenzál, azért, amit elrontott. Persze, szükség lenne már egy kiugróan jó gazdasági évre, amikor a kalászosok is, meg a kukorica is jól teljesít, s ha ez így van, akkor az olajosokra is jó idők járnak. Rügyek, szerelmek, forradalmak „évadja” március hava – ahogy a költő írja –, amikor az emberek, köztük a gazdaember, feltöltődve várnak valami fontos dologra, ami ilyenkor kezdődik/kezdődhet el. Legyen az a természet csodálatos megújulása, társadalmi mozgások, változások kezdete, vagy éppen a gazdálkodás új fejezetének beindulása…
A föld illata
Azt az illatot, amelyet márciusban érezni a földeken, akár csak a hantok rugdalása, de még inkább az első munkaméterek megtétele után gépközelben, semmiképpen sem érdemes kihagyni. A napsütötte megmozgatott föld alól megszökő kicsi nedvesség kipárolgása hozza a semmivel össze nem téveszthető érett illatot, amely időnként a felszálló porral keveredik csak, máskor az elégetett dízelolaj kis hígítású szagával. Ellenállhatatlanul munkára serkentő apró jelenség ez, amely a tavaszi napokon kevés alkalommal érezhető igazán, de akkor nagyon. Nem tudom, hogy a mai növénytermesztési gyakorlatban a fiataloknak ezek a gondolatok, vagy inkább apró érzelmi momentumok jelentenek-e még valamit. Azt viszont tudom, hogy a korombeli gazdászoknak – mondjuk így, a hatvanon túliaknak – mindig egy fontos bejárás az első tavaszi munkák megtekintése, amelynek része a tavaszi föld illatának újbóli és újbóli megtapasztalása, beszívása. Egyfajta feltöltődés ez, ami a korosodó emberek számára félelemérzetet is ébreszt, hiszen nem tudni, hogy nem az utolsó-e? Különösen így van ez a jóindulatú, jól termő földek esetében, ahol az „illatanyag” még intenzívebb, még finomabb tud lenni. Egyben az emlékek is feltörnek az ilyen földek morzsolgatása közben, hiszen ki ne emlékezne a rekordtermésekre, a kiváló minőséget adó gabonafélék okozta sikerekre. Aztán pedig az aggódást is előhozza, hogy vajon lesz-e a földeknek olyan gazdájuk a következő évtizedekben, akik törődnek a termőképességük fenntartásával, hogy nem csak a haszonszerzés vezeti-e őket? Az unokáink vajon olyan földeket vehetnek-e majd birtokba, amelyek nincsenek kiüresedve, lesz-e ezeknek ugyanolyan finom illata akkor is, mint amilyet még ma érezni lehet márciusban?
Gazdászvirtus
A gazdaember alapvetően optimista, de nem is lehetne ez másképpen, hiszen e nélkül kár is belekezdeni a tavaszi munkákba. Mondhatnám azt is – megfigyeléseimre hagyatkozva –, hogy a gazdaember kora tavasszal olyan energiákkal, tervekkel, elképzelésekkel rendelkezik, amelyeket nem is képes feltétlenül arányosan beosztani, sem maradéktalanul megvalósítani a gazdasági év folyamán. Az egészséges lendület hatalmas a tenyészidőszak kezdetén, és egészen addig tart, ameddig az első jelei nem mutatkoznak a kigondolt tervek meghiúsulásának. A nem várt események – mint az időjárás kedvezőtlen alakulása, vagy árbevételek elmaradása – igen rossz hatással vannak a gazdálkodókra. A gazdászvirtus – ami a felfokozott munkakedvben, a versenyszellemben, az új technológiák alkalmazásában, a nem mindig indokolt gépbeszerzésben, stb. nyilvánul meg – egy remek stimuláló erő, ameddig nem lő túl az ember a célon. A fiatalkori gazdászvirtus eredményeként születtek nagy fogadalmak, tettek – esetenként meggondolatlanok is –, vagy éppen a szakmát megváltó gondolatok. Természetesen ma is nagy szükség van az egészséges gazdászvirtusra, amit talán úgy lehetne lefordítani a mai fiatalabb generációjú gazdák nyelvére, hogy ez az önmérséklettel meghozott kockázatvállalás. Ezt persze nem könnyű megvalósítani a gyakorlatban. Annál inkább sem, mert a világ rohanóvá vált, a gazdálkodás menete felgyorsult, a döntésekre kevesebb a rendelkezésre álló idő, a terményárak – így a bevételek is – hektikusak, a költséggazdálkodás pedig sokkal szorosabb, mint korábban.
SZERZŐ: NAGY ZOLTÁN
