Nehézsúlyú károsítók a porondon
Ez évben sem maradt el a növényvédelmi szakmérnökök és növényorvosok legnagyobb évi seregszemléje, a Növényorvosi Nap. A SZIE gödöllői auláját idén is több mint hatszáz résztvevő népesítette be. A rendezvény azonban nemcsak egy nagy létszámú találkozó, hanem – a címben is jelzettek miatt – tartalmas szakmai továbbképzés is volt.
Dr. Tarcali Gábor, a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara elnökének megnyitó szavai és a meghívott vendégek köszöntő beszédei után előbb Dr.
Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára által elmondottakból idézünk vissza néhány gondolatot. A szakember hangsúlyozta: a kormány élelmiszerlánc-biztonsági stratégiájának célja, hogy egészséges, kiváló minőségű, biztonságos termékek kerüljenek az asztalunkra, s ezek előállítása, kereskedelme, felhasználása, fogyasztása során a társadalom magas fokú tudatosságot és felelősséget tanúsítson. Az élelmiszerlánc biztonságát alapvetően fenyegetik a különféle károsítók, nemcsak a hazánkban eddig is ismert és rendszeresen előforduló betegségek és kártevő rovarok, hanem – a globálissá vált árucsere következtében egyre gyakrabban – a külföldről behurcoltak is. Ezzel együtt más károsítók pedig a klímaváltozás, a felmelegedés hatására találnak kedvező életteret maguknak hazánkban. E kockázatok kivédése vagy csökkentése egyre nagyobb feladatot ró az EU-tagállamokra is, fejleszteni kell az áruforgalmazás technikai és adminisztratív eszközeit, eljárásait, kölcsönös együttműködésre van szükség. Kitért az élelmiszerlánc-biztonság egyik legnagyobb kockázati tényezőjére, a növényvédőszer-maradékok kérdésére is. Mint mondta, e téren egyrészt folyamatos ellenőrzésre van szükség (kémiai, analitikai vizsgálatok), ami nem kevés költséget jelent, másrészt a technológiafejlesztésben is törekedni kell arra, hogy már a termesztési folyamatban csökkenjenek e kockázat forrásai. Ennek érdekében minél jobban fel kell tárni az integrált termesztésben rejlő további lehetőségeket, pl. a károsító-előrejelzés terén. Jordán László, a NÉBIH elnökhelyettese, a Növény-, Talaj- és Agrárkörnyezet-védelmi Igazgatóság vezetője arra emlékeztetett, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Stratégiában egy alapvető láncszem a növényorvoslás, de a lánc több tagból, az élelmiszer-biztonság több összetevőből áll, s az ezzel kapcsolatos feladatokat több társintézmény és társkamara együttes munkájával tudjuk teljesíteni. Minden év megteremti azokat a feladatokat, amelyeket a napi rutinmunka mellett fokozott figyelemmel kell teljesítenie a növényvédelmi szervezetnek. Az idei évben ilyenek voltak a glifozát újraengedélyezésével összefüggő tennivalók, valamint a szükséghelyzeti felhasználási engedélyek előkészítése, kiadása, nyomon követése. Ez utóbbiakban nagyon jó az együttműködés a Kamara területi szerveivel. A jövőben jobban szeretnék bevonni a szolgáltató növényorvosokat a hatósági munkába, amelynek kidolgozzák jogszabályi feltételeit. Szólt arról az ellentmondásos helyzetről, hogy jelenleg is (pl. a zöldítéses programokban), de a jövőben még inkább várhatóan számítani kell a növényvédő szerek használatának korlátozására: kérdés, tudunk-e majd növényvédelmi problémákat megoldani, fertőzést felszámolni növényvédő szerek nélkül?… Ez még több tudást, még több felkészültséget követel meg a növényvédelmi szakemberektől. A program bevezető, általános tematikájú részét Dr. Kajati István előadása zárta a növényorvos és a növényorvos asszisztens szerepéről, a növényorvos szakma létrejöttének állomásairól, jelenéről és a remélt jövőről. Előadását távollétében Tarcali Gábor ismertette.
A méhek a mezőgazdaságban
A szorosan vett szakmai és technológiai előadások sorát Peter J. Campbell, a Syngenta környezetvédelmi igazgatójának Méhek és növényvédő szerek – a mezőgazdaság meghatározó tényezői c. prezentációja nyitotta meg, Böszörményi Ede tolmácsolásával.
A méhek a különféle növények beporzásával igen fontos szerepet játszanak a mezőgazdaságban, a növénytermesztésben. A növényfajok mintegy 84%-ának beporzásához, eltérő mértékben ugyan, de szükség van a méhek tevékenységére; a világ élelmiszer-termelésének 30%-a a méhektől függ. Táblázatban mutatta be azokat a legfontosabb szántóföldi, gyümölcs és üvegházi növényeket, amelyek életében igen fontos a méhek általi beporzás. Rátérve a méhpusztulásokra, elmondta, hogy míg Európában a rendkívüli méhelhullások és a jelentős téli méhpusztulások a gyakoriak, addig az USA-ban a kaptárelhagyás a fő jelenség a házi méhek esetében. Emellett azonban a poszméh fajok számában is csökkenés figyelhető meg. Annak ellenére, hogy a méhek száma elsősorban Európában (főként a kilencvenes évektől) és Észak-Amerikában csökkent, de világméretekben, globálisan ez nem jellemző. Világszerte a méhészetekben 1961-ben 49, 2013-ban 81 millió kaptárnyi méhpopuláció ’dolgozott’. A méhek számának európai csökkenése összefüggésben áll a varróatka 1970-es években történt behurcolásával, de az USA-ban a helytelen tartástechnológia is közrejátszhat ebben. Példaként említette, hogy pl. a raklapokon négyesével elhelyezett méhkaptárakat Idaho államban, burgonyatárolókban teleltetik, majd tavasszal, a mandula virágzása idejére több ezer km-re, Kaliforniába szállítják őket, a mandulaültetvényekre, azért, hogy beporozzák a növényeket. Ennek következtében jelentősen megnövekszik a méhcsaládok területegységre vetített száma (a méhsűrűség), aminek eredményeként könnyebben terjedhetnek egyes betegségek, illetve a méhparaziták. De a méhpusztulásokhoz hozzájárulhat a vidéki, ill. a mezőgazdasági környezet évtizedek óta tartó átalakulása, megváltozása (kevesebb növényfaj termesztése, a növényvédőszer-használat), valamint a klímaváltozás is. Mindezek nyomán ősszel kevesebb számukra a táplálékforrás, s ha ez kemény téllel és csapadékos tavasszal is párosul, rossz áttelelést és túlélést eredményez. A méhcsaládok pusztulásának okairól méhészek és a nemzeti referencia laboratóriumok megkérdezésével végzett EU-felmérés szerint a méh-egészségügyi és általános tartási problémák sokkal nagyobb mértékben felelősek azokért, mint a peszticidek. A Biodiverzitásról és az Ökoszisztémákról szóló Kormányközi Tudománypolitikai Platform (IPBES) összeállítást készített a politikusok számára a beporzó rovarokat veszélyeztető tényezőkről. Ezek között említik a termőföld-használat változását, az intenzív gazdálkodást, a növényvédő szereket, a genetikailag módosított (GM) növényeket, a kórokozókat és kártevőket, a klímaváltozást és különféle egyéb kölcsönhatásokat.
Hozzátette, hogy a jelentésből vett idézet szerint „Egyes tényezők és a tapasztalt populációcsökkenés összekapcsolását adathiány és összetettségük nehezíti”.
Továbbá, hogy „Peszticidek, elsősorban rovarölő szerek bizonyítottan letális és szub-letális hatásúak … ellenőrzött kísérleti viszonyok mellett.” Az azonban nem ismeretes, hogy a rovaroknál észlelt szubletális hatások hosszú távon hogyan hatnak a méhcsaládok és a vadon élő beporzók életére. Mindezek alapján szakértők szerint a méhpusztulások legvalószínűbb oka a stresszhatások együttes következménye. Ugyanakkor nagy figyelem esik a növényvédő szerek lehetséges szerepére is.
Az előadó kitért a növényvédőszer-engedélyezés folyamatában a méhekkel kapcsolatos kockázatértékelésre is, ismertette az ennek keretében elvégzendő toxicitási és egyéb laborvizsgálatokat. Szólt a méhek pusztulásával, ill. kímélésükkel összefüggésben az ipar felelősségéről, elsősorban a csávázószerek használatánál (deflektor felszerelése), de az állománykezeléseknél is (méhkímélő permetezés, elsodródás csökkentése, speciális szórófejek). Nem lehet eltekinteni a végfelhasználók képzéséről vagy továbbképzéséről sem, akár vetőmagüzemben, akár a szántóföldi védekezésben dolgoznak. Példaként említette, hogy az elsodródás megakadályozását segítő kampány Olaszországban és az Egyesült Királyságban is sikeres volt; a képzések hatására mindkét országban 88%-kal nőtt az alacsony elsodródást biztosító szórófejek használata. Az ellenőrzött szerfelhasználás és a kockázatcsökkentő intézkedések hatására az ezredfordulótól Angliában jelentősen csökkent a méhpusztulások száma. A neonikotinoid típusú csávázószerek felhasználásának immár évek óta tartó felfüggesztéséről szólva elhangzott, hogy az EFSA által megállapított kockázatok, s ennek nyomán így az EU tilalma is, ellentmondásos szakvéleményen alapultak. Az EU méh-monitoring eredményei azt mutatták, hogy a neonikotinoidok betiltása után sem csökkent a méhpusztulás Franciaországban. Ez az intézkedés az Egyesült Királyság repcetermesztésében is kedvezőtlen helyzetet eredményezett. 2015-ben 22 ezer hektárt kellett kiszántani a csávázás hiányában súlyossá vált repcebolha-kártétel miatt, igen tetemes anyagi kárt okozva a termelőknek, ugyanakkor a repcében végzett őszi rovarölő szeres állományvédekezések 2,5-szeresére nőttek. Ugyanebben az évben az EU 7 tagállamában adtak ki szükséghelyzeti felhasználási engedélyeket a repcében kialakult kártételi veszélyhelyzet miatt. Végül szólt az Európai Növényvédelmi Szövetség (ECPA) ún. Pollinator programjáról, amelynek célja új élőhelyek kialakítása a táblaszéleken a méhek számának növelésére. Ennek sikeres megvalósítását olyan eljárások is jelzik, mint pl. a helyi viszonyokhoz alkalmazkodó vetőmag-keverékek előállítása, amelyek elvetve fészkelésre és táplálkozásra alkalmas helyeket adnak egész évben a beporzó rovaroknak. 23 EU-tagállamban több mint 3 500 gazdálkodó alkalmazza ezt a módszert gazdaságában. Az eljárást nemcsak a méhészek egyesületei, hanem kormányszervek, egyetemek, civil szakmai szervezetek és értékesítő láncok is támogatják.
Károsítók és technológiák a mindennapokban
Töretlenül támad a kukoricabogár – hívta fel a figyelmet e kártevőre Dr. Vörös Géza előadása.
Az amerikai kukoricabogár (Diabrotica virgifera virgifera) a balkáni háborúk idején, a kilencvenes évek elején került be Európába, s 1995-ben jelent meg hazánk déli határvidékén, Mórahalom térségében. Még abban az évben Csongrád és Békés megyében 5 lelőhelyen észlelték a megyei növény- és talajvédelmi szolgálatok szakemberei. A kártevő a 2000. évre valamennyi megyében megjelent, sőt át is lépte hazánk északi határát. Ezzel egyidejűleg a déli megyékben szórványosan már a lárvák által okozott gyökérkártételt is észlelték. 2001-ben, majd 2002-ben a gyökérkárosítás és az annak nyomán bekövetkező növénydőlés már üzemi méretekben fordult elő, helyenként (pl. a Dél-Dunántúlon) figyelemre méltó súlyos veszteséget okozva.
A kártevő tojás alakban a talajban telel, s a fő kártételt a tavasszal kikelő lárvák okozzák a kukorica gyökereinek rágásával, majd a növények kidőlésével. A védekezés szempontjából nagyon fontos a lárvák (várható) kelési idejének lehetőség szerinti előrejelzése, amihez a hőösszegszámítás adhat segítséget. Április 1-jétől a napi átlagos léghőmérséklet 12,7oC feletti hőmérsékleti értékeit összeadva, ha ez eléri a 162,5o hőösszeget, akkor várható a lárvák kelésének kezdete. Ez évenként eltérően alakul, pl. 2010-ben és 2011-ben viszonylag korán, május 20-24. körül, de 2016-ban csak május legvégén, június elején következett be. 2017-ben az első lárvák kelése május 28-án történt, azaz a vetéstől a kelésig 7-8 hét is eltelt. Ennek ismerete a talajfertőtlenítő szerek hatástartama miatt fontos, ami általában 6 hét. Ezt megfontolva az egyre inkább terjedő korai vetés (akár március második fele), ami a virágzás körüli aszály kivédése miatt indokolt lehet, ebből a szempontból nem kedvező. A lárvák kelése a tapasztalatok alapján hazánkban május 10. és 31. között kezdődik, és általában 4 hétig tart. Száraz időben súlyosabb kártételre kell számítani.
A bábozódás a talajban történik, 5-7 napig tart, míg az imágók rajzáskezdete június általában 10-29. között várható. A bogarak főrajzása július hónapban zajlik, előbb a leveleken hámozgatnak, majd a címerek portokjainak, később a bibeszálaknak a lerágásával okoznak hiányos termékenyülést a csöveken. Száraz időben a csuhélevelek alá húzódva a fiatal, lédús szemkezdeményeket fogyasztják. Az imágók elleni védekezés az utóbbi években csökkent, pedig jó biológiai hatása és költséghatékonysága miatt érdemes lenne újragondolni alkalmazását (pl. acetamiprid, tiakloprid, piretroidok, klórpirifosz és egyéb hatóanyagú készítmények).
Az agrártámogatásokban szereplő és sok szempontból előnyös zöldítés nem várt hatással lett a kukoricabogárra. A nyáron már száradó kukoricák helyett a kukoricabogár imágói ugyanis táplálkozás céljából előszeretettel keresik fel a zöldítés céljából a tarlóba vetett mustár, olajretek és takarmánykeverékek virágzó állományait, és tojásaikat – akár szeptember-októberben is – ezek talajába rakják le. A helyzetet súlyosbítja, hogy a zöldítéses táblákon növényvédő szeres védekezés nem végezhető! Ezért, ha ezen növények után a következő évben kukoricát vetnek, számítani kell a kukoricabogár lárváinak kártételére, tehát a talajfertőtlenítés nem hagyható el.
A védekezési technológia sarokpontjait a szakember a következőkben foglalta össze:
1./ A helyes vetési idő betartása; április közepe előtt ne vessünk kukoricát, ha talajfertőtlenítést is tervezünk.
2./ Vetésváltás alkalmazása azokon a táblákon, ahol nem történt másodvetés.
3./ Másodvetésű elővetemény után (zöldítés) a talajfertőtlenítés indokolt. 4./ Védekezzünk a bogarak ellen (első kezelés a rajzáscsúcs idején, második a tojásrakó nőstények ellen), ez esetben a talajfertőtlenítés el is hagyható.
*A napraforgó-peronoszpóra jelentőségéről, a kórokozóra vonatkozó legfontosabb tudnivalókról Dr. Bán Rita (SZIE Növényvédelmi Intézet) adott áttekintést.
A napraforgó-peronoszpóra egy régóta jelenlévő, de még ma sem minden részletében ismert betegség a növénytermesztésben. Jelentőségét támasztja alá, hogy világszerte elterjedt, nem gyógyítható, súlyos termésveszteséget okoz, és kórokozójának számos patotípusa van. Előadásában azokat a tényezőket foglalta össze, amelyek ismerete nélkülözhetetlen a gazdálkodás, ill. a védekezés szempontjából. A betegség kórokozója, a Plasmopara halstedii gomba Ausztrália és Új-Zéland kivételével világszerte elterjedt.
A betegség tünetei a fertőzés módjától függően különbözőek lehetnek: a talajból, vetőmagból (fertőzött kaszatokból) kiinduló szisztemikus, primér fertőzés nyomán a növények törpék maradnak, leveleik sárgulnak, torzulnak, termést nem hoznak. A levél fonákán fehér bevonat formájában jelennek meg a gomba ivartalan szaporítóképletei, a sporangiumtartók és sporangiumok. Ezek a szél és a csapadék révén másodlagosan újabb növényeket fertőznek meg az állományban. A szekundér fertőzés lokális tünetei a normál fejlődésű napraforgó levelein láthatók, de ritkán előfordul, hogy a másodlagos fertőzés szisztemizálódik a növény szárában; ilyen fertőzéskor ezek a növények is alacsonyabbak maradnak, sárgulnak, és a kifejlődő kaszatok már fertőzöttek lesznek.
A kórokozó gomba ivaros áttelelő képletei (oospórák) a növényben képződnek, és a növényi maradványokkal a talajban telelnek át, ill. maradnak fenn. A kórokozó gombára jellemző a nagyfokú változékonyság, az eltérő megbetegítő képességgel rendelkező patotípusok kialakulása. A több mint 40 patotípus közül 7 hazánkban is ismert, közülük leggyakoribbak a 704, a 714, a 700, a 730 és a 710 jelűek. A betegség veszélyessége többek között abban rejlik, hogy az újabb és újabb patotípusokkal szemben az új napraforgóhibridek nem rendelkeznek ellenálló képességgel, ami a nemesítők számára jelent állandó feladatot és kihívást.
A betegség elleni kémiai védelem hatásos módja a vetőmagcsávázás metalaxil (mefenoxam) hatóanyagú fungiciddel, aminek hazánkban is több évtizedes kötelező gyakorlata van. Azonban a kórokozónak a vele szemben kialakuló toleranciájáról (vagy rezisztenciájáról) külföldről már érkeztek hírek. Ez is indokolja, hogy e betegség ellen minden más lehetséges védekezési eljárással is fel kell lépnünk. Így elengedhetetlenek az agrotechnikai eljárások, pl. a legalább négyéves vetésforgó tartása, a gazdanövényként szolgáló gyomok (parlagfű, szerbtövis stb.) irtása, optimális tőszám, tápanyagellátás. A védekezés másik fő módja a rezisztencianemesítés, amely igyekszik lépést tartani a kórokozó folyamatosan megjelenő patotípusaival. Tudnunk kell, hogy a két legújabb patotípus (704 és 714) főként hazánk déli és keleti részein terjedt el gyorsan. Az előadó arra is felhívta a figyelmet, hogy a kórokozó megfertőzheti az ellenálló növényeket is, amelyek tünetek nélkül, látens módon fenntartják és továbbterjeszthetik a betegséget.
*Lesz-e megoldás a rezisztens fenyércirok ellen? – állt a kérdés Pappné Komáromi Lilla (Tolna megye) előadásának címében. A hazánkban is előforduló, sőt igen jelentős gyomnövény, a fenyércirok (Sorghum halepense), a Föld minden kontinensén megtalálható, s a világ legveszélyesebb gyomnövényeinek listáján a 6. helyen áll. Életformájából eredően kiváló alkalmazkodó képességgel rendelkezik, s kb. 40-50 éve erőteljesen felszaporodva itthon is az egyik legjelentősebb gyomnövényünkké vált. Súlyosbítja a helyzetet, hogy emellett egyre nagyobb mértékben jellemző rá a szulfonil-karbamid típusú herbicidekkel szembeni rezisztenciája is. Magyarország legfertőzöttebb megyéi Baranya, Tolna, Fejér, Békés, Csongrád és Pest megye. A szakember ismertette elterjedésének okait, amiben a kukorica monokultúra, továbbá a rendszerváltással együtt járó társadalmi és gazdasági tényezők (tulajdonosi szerkezet megváltozása, technológiai fegyelem fellazulása, stb.) ugyanúgy szerepelnek, mint a gyomnövény biológiai sajátosságai. Ez utóbbiak közül néhányat kiemelve megemlítendő, hogy a fenyércirok rizómái jól tűrik a téli hideget, erős allelopatikus hatással rendelkezik más gyomokra és kultúrnövényekre egyaránt, s hogy magról és rizómáról egyformán erőteljes szaporodásra képes.
Rizómái kétféle túlélési mechanizmussal segítik a tartós fennmaradásban:
1./ az apikális dominancia: a rizómán található rügyek nagy többsége hormonális szabályozás által nyugalomban van, de stresszhatás (pl. talajművelés) esetén ugyancsak hormonális úton a feldarabolódott rizómáknak csak valamelyik csúcsi rügye hajt ki, és biztosítja a zavartalan fejlődést.
2./ a rizómák szezonális aktivitása: legaktívabbak augusztus-szeptemberben, majd november-decemberben nyugalomban vannak. Mindezt a védekezéseknél kell figyelembe venni.
A védekezés főbb elvei:
- vetésváltás és az ezzel összefüggő gyomirtási lehetőségek,
- tarlóápolás, tarlókezelés, a mechanikai és kémiai eljárások kombinálása,
- az alap- és állománykezelések megfelelő megválasztása,
- speciális eljárás: a Duo System gyomirtási technológia (csak erre alkalmas kukoricahibridben).
Az előadó felhívta a figyelmet arra, hogy számítani kell más hatóanyagokkal szembeni rezisztencia kialakulására is. Ha ez bekövetkezik, még nagyobb gond lesz a fenyércirok elleni védekezés.
*A repcében megjelenő piretroidrezisztenciáról számolt be Farkas István növényvédelmi zoológus (Vas megye).
A hazánkban a vezető szántóföldi növények sorába tartozó repce intenzív növényvédelmet igényel elsősorban a kártevő rovarok, így pl. a repcefénybogár visszaszorítása érdekében. A repcekártevőkben kialakuló inszekticid-rezisztencia egyik oka a piretroid hatóanyagcsoport termékeinek sokéves, tartós használata.)
A kémiai hatás helyétől, módjától, a növény morfológiai tulajdonságaitól és a rovar viselkedésétől függően a kutatás a rezisztencia négyféle típusát különbözteti meg. Ismeretes, hogy a neonikotinoid típusú csávázószerek engedélyénekévek óta tartó felfüggesztése nyomán a repcében is jelentősen megnőtt a rovarölő szeres állománykezelések száma, aminek következtében Nyugat-Európában már egyre gyakrabban mutatják ki rezisztens repcebolha populációk jelenlétét. Hazánkban ez még nem következett be, a repcebolha populációk még érzékenyek a rovarölő szerekre. A repcefénybogár piretroid-rezisztenciáját első alkalommal Franciaországban állapították meg, 1999-ben. Az előadó ismertette a rezisztencia vizsgálatának módszerét, a rovarok begyűjtésének, kezelésének, majd az értékelésnek a módját. 12 európai országból származó adatokat mutatott a repcefénybogarak piretroid-érzékenységének 2016. évi vizsgálatáról. A rezisztencia erős, normál és/vagy mérsékelt fokozatát változó arányokban, de valamennyi vizsgált országban megállapították, de legsúlyosabb a helyzet Lengyelországban, Németországban és Franciaországban. Valamivel jobb a kép Dániában, Észtországban, Litvániában, Norvégiában, Svédországban, az Egyesült Királyságban és hazánkban, de csak azért, mert az erősen rezisztens kategória ezekben kisebb mértékben volt kimutatható, mint az előzőekben. Viszonylag jobb képet adott Belarusz és Csehország, de itt igen kevés mintát vizsgáltak meg. Egy 35 minta tesztelésén alapuló hazai vizsgálat szerint 2017-ben itthon a repcefénybogár minden populációja rezisztensnek bizonyult.
Hogyan lassítható a rezisztencia kialakulása? A folyamat ellen hat a permetezések számának csökkentése (a rajzás előrejelzésének fontossága!); ha kijuttatásra csak a kártételi küszöbérték felett kerül sor; a kalibrált, folyamatosan ellenőrzött permetezőgépek és az előírt dózis használata (nem csökkentett és nem osztott kezelés); valamint a megfelelő agrotechnika, a hasznos élő szervezetek védelme.
Az előadó a rezisztens repcefénybogarak jelenléte esetén az egyéb kártevők ellen is ajánlott inszekticid hatóanyagokra is javaslatot tett:
- Szárkártevők ellen: foszforsav-észterek és kombinációik; a piretroidok (+kombinációik), ha nincs vagy kevés a repcefénybogár.
- Repcefénybogár ellen: Indoxakarb (Avaunt 150 EC), pimetrozin (Chess 50 WG); neonikotinoidok.
- Becőkártevők ellen: neonikotinoidok, piretroidok (+kombinációik). Végül hangsúlyozta: a sikeres rezisztenciamenedzsment feltétele a különböző hatáshelyű (hatásmechanizmusú) hatóanyagcsoportok használata!
*Régi kártevő, de új problémaként jelentkezik a közönséges takácsatka (Tetranychus urticae) a hibridkukorica-vetőmag előállításban, amely kártevővel kapcsolatos vizsgálatokról és a védekezés lehetőségeiről Szabó Piroska entomológus (Csongrád megye) adott számot.
A kétéves kísérletekben a Vertimec 1,8 EC (abamektin), az Ortus 5 SC (fenpiroximát), a Nissorun 10 WP (hexitiazox), a Sanmite 20 WP (piridaben), a Pyranica 20 WP (tebufenpirad) és a Zoom 11 SC (etoxazol) akaricideket vizsgálták káliszappan, kén, paraffinolaj és repceolaj tartalmú hatásfokozókkal (nem minden termék az összes adalékkal). A hidastraktorral, belógatott üreges kúpos szórófejekkel végzett kezelésekre július második felében került sor. A kipróbált akaricid+adalékanyag kombinációk jó biológiai, ill. védőhatást adtak, de a káliszappan kedvezőtlen mellékhatása miatt (ugyanis oldja a kukoricalevél viaszrétegét) stresszt okoz a növénynek, s ezért használata nem javasolt.
Engedélyezett atkaölő szerek hibridkukorica-vetőmag előállításban:
‑Vertimec Pro: 0,75-1,0 l/ha, címerhányás előtti állapotban.
‑Ortus 5 SC: 1,0 l/ha, viaszérés állapotban.
‑Pyranica 20 WP: 0,25-0,5 kg/ha, címerhányás előtt.
‑Zoom 11 SC 0,5 l/ha, legfeljebb 1 alkalommal az első nemzedék adultjainak kifejlődése előtt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a takácsatkák észlelése az állományban igen alapos, gondos és kitartó munkát követel a szakembertől: amikor a tüneteket észleljük, akkor a takácsatka egyedei már a teljes táblában megtalálhatók! Ekkor feltétlenül védekezni kellene.
A továbbiakban még két előadás hangzott el a rendezvényen. A növényvédelemben használt adalékanyagokról Tóth Ágoston adott áttekintést, míg a vadkárokról és a vadriasztásról Kovács Imre PhD hallgató tartott ismertetést. *Ebben az évben is sor került kitüntetésekre. Eredményes szakmai munkájáért miniszteri elismerő oklevelet kapott Huszár Lukács agrármérnök, növényvédő szakmérnök (Hajdú-Bihar megye), Mile Lajos agrármérnök, növényvédő szakmérnök, ny. főiskolai docens (Csongrád megye) és Dr. Vétek Gábor kertészmérnök, növényvédelmi szakmérnök, egyetemi docens (Budapest).
A Kamara szakmai elismerését, a Kiváló Növényorvos kitüntetést Fülöp László (Bács-Kiskun megye), Katona István (Békés megye), Vincze János (Szabolcs-Szatmár-Bereg megye), Dr. Vörös Géza (Tolna megye) és Szikora Miklós (Hajdú-Bihar megye) vehette át.
Ez évben is sor került miniszteri és kamarai kitüntetésekre
SZERZŐ: P. G.
