A bogyósok olyan értékes gyümölcseink, amelyeknek mindenképpen helyük van a kertben. Nyár elejétől már teremnek, és szinte egész nyáron szedhetjük vitamindús, finom és sokféleképpen felhasználható termésüket.
Nyár végén aktuális teendőnk a szamóca telepítése, valamint a bogyósok szüret utáni ápolási munkái.
A szamóca az egyik legnépszerűbb gyümölcsünk. Augusztusban telepítjük a tápkockás és szabad gyökerű palántákat. Ha időben elültettük, a következő tavasszal terem a legnagyobb mennyiség.
A telepítéskor az alábbiakra legyünk figyelemmel:
– A szamóca a talaj iránt igényes. Jó szerkezetű, és vízgazdálkodású, tápanyaggal megfelelően ellátott talajba ültessük! A túl magas mésztartalmat sem tűri, attól levélsárgulást szenved.
– A terület mentes legyen – különösen a nehezen irtható évelő, tarac-koló – gyomoktól!
– Talajlakó kártevők (drótférgek, cserebogár pajorok) ellen, ha szükséges, védekezzünk talaj fertőtlenítő szerekkel!
– Mély fekvésű, erősen párás területre ne ültessük!
– Előveteményként korai zöldségfélét termesszünk, hogy betakarítás után legyen elég idő a talaj előkészítésére.
– A szamóca vízigényes növény, különösen a telepítést követő hetekben és a gyümölcsnövekedés idején.
– Legfeljebb három évig tartható egy helyen, ezután telepítsük új helyre! Az új hely ne legyen öreg, fertőzött állomány közelében.
– Telepítésre károsítóktól (pl. vírus, szamócaatka, sodrómolyok, levélfoltosságok) mentes szaporítóanyagot használjunk!
Ültetéskor tartsuk be a következőket:
– Ne telepítsünk tűző napon, hanem reggel vagy késő délután.
– Ne vágjuk vissza a gyökérzetet!
– Ne ültessük se túl mélyre, se túl magasra a palántákat! A gyökértörzs a föld síkjával azonos magasságban legyen!
– Az ültetőgödör mérete akkora legyen, hogy a gyökerek ne hajoljanak vissza.
– Beültetés után a földet tömörítsük a gyökerekhez!
– Alaposan öntözzük be!
Letérmés után folytatni kell a növényvédelmi munkákat. A kiskertben legjobb metszéssel eltávolítani a fertőzött növényi részeket, és csak végső esetben kell permetezni, vegyszerezni.
A termő földiepertöveken a virág-rügyek megfelelő fejlődéséhez augusztusban és szeptemberben 2-3 alkalommal kell öntözni. Ilyenkor a nitrogén műtrágya egyharmadát – azaz négyzetméterenként 2-3 dkg-ot – is elszórhatunk.
A kártevők közül a szamócaatka száraz időben komoly károkat okozhat. Kártétele következtében a levelek nem fejlődnek ki teljesen, torzultak, kanalasodnak. Atkaölő szerrel (pl. Flumite 200) sikeres lehet a védekezés ellene. A permetezést egyhetes időközökkel legalább kétszer és tavasszal legalább még egyszer, megelőzésül, ismételjük meg!
A málnánál, szüret után a vesszőt károsító gombás betegségek és kártevők ellen kell védekezni. Vesszőfoltosságot a leptoszfériás, a didimellás és az elzinoés betegségek kórokozói okoznak. Mivel az egyes fajták fogékonysága eltérő, megfelelő fajta (pl. Fertődi Zamatos) termesztésével elejét vehetjük a vesszőfoltosságoknak. Ezenkívül fontos, hogy az ápolási munkák során kerüljük a sebzéseket, mert a kórokozók ezeken keresztül fertőznek. A málnavesszőszúnyoggal szemben nagyobb ellenállóságot mutató fajták termesztése is fontos, annak érdekében, hogy minél kevesebb szúnyoglárva tudjon megbújni és táplálkozni a felrepedő kéregrészek alatt, fertőzési kaput nyitva ezzel a gombás betegségek számára.
A málna sikeres növényvédelmének egyik alapja a metszés szakszerű és időbeni elvégzése. A letermett vesz-szőket a szüretet követően tőből ki kell vágni, és meg kell semmisíteni (elégetni).
A metszésnek a növényvédelem
mellett fontos szerepe van a termésszabályozásban is. Az 1,8-2 méteres málnavesszőket szeptemberben visz-szavághatjuk. Ezzel nem csökkentjük a következő évi termést, mert a vesz-sző hegye, amely rendszerint nincs kellően beérve, télen gyakran elfagy. A tő- és gyökérsarjakat ritkítsuk ki úgy, hogy egy négyzetméteren 8-10 vessző maradjon. Először a gyenge és beteg hajtásokat vágjuk ki! Az egyéves vesszőket kötözzük a támrendszerhez! Tövenként csak a 4-6 legerősebb hajtást hagyjuk meg! A fiatal hajtásokat egyelőre ne vágjuk vissza!
A metszés a ribizli és köszméte esetében is kettős célú. Egyrészt növényvédelmi jelentőségű, másrészt ifjító hatású. A már termő köszméte- és ribiszkebokrok egyenletes hozamot adnak, ha az elöregedett hajtásokat minden évben eltávolítjuk. Az idős vesszőket arról lehet felismerni, hogy rajtuk a fiatal, egyéves hajtások nagyon satnyák, és még hoznak ugyan termést, de a bogyók évről évre kisebbek lesznek. Az új-fiatal vesszőkből csak annyit hagyjunk meg, amennyi az idősek helyettesítésére kell. Mindig a legerősebb fiatalokat hagyjuk meg, az összes többit vágjuk ki tőből! A helyettesítő hajtások úgy helyezkedjenek el, hogy a korábban jól termő bokor alakja megmaradjon. A ritkítás tulajdonképpen fiatalító metszés is egyben; a megmetszett bokor tölcsér alakú, a levegő és a fény akadálytalanul bejuthat a bokor belsejébe.
A ribiszkebokor védelmét a te-nyészidőszak végén a sérült és a kártevőkkel fertőzött vesszők kivágásával kell kezdeni. Az üvegszárnyú ribiszkelepke hernyói – az időjárástól függően – október végéig táplálkoznak a vesszők belsejében, majd áttelelnek. A károsított vesszőrészek a felületükön látható lyuk, rágcsálók és ürülék alapján könnyen felismerhetők. A kivágott gallyak elégetésével megakadályozható a kártevő áttelelése.
Az összesodródott, pirosra színeződött levelek a ribizli levéltetű kártételét mutatják. Erős kártétel esetén speciális levéltetű-ölő szerrel védekezzünk (pl. Pirimor 50 WG, Chess 50 WG)!
A ribiszke kórokozói közül szüret után a rozsda, a lisztharmat, valamint a mi-koszferellás és a drepano-pezizás levélfoltosság ellen kell esetleg védekezni. A nyár végi, két-három kiegészítő permetezést a foltbetegségek és a rozsda ellen egyaránt hatásos gombaölő szerekkel érdemes végezni. Száraz, meleg nyarakon a lisztharmat ellen is szükségessé válhatnak kiegészítő kezelések. Mivel azonban a kéntartalmú szerek perzselést okozhatnak a leveleken, lehetőleg más hatóanyagú készítményeket használjunk (pl. Discus DF), nedvesítő szer hozzáadásával. A foltbetegségek és a rozsda esetében a legfontosabb fertőzési forrás a lehullott lomb, ezért ennek összegyűjtése és megsemmisítése alapvető fontosságú. A lisztharmatnál a következő évi fertőzés a károsodott, kezdetben fehér, majd elbarnuló nemezes bevonattal jellemezhető; a korai lombvesztés miatt újra kihajtott és elseprűsödött vesszők felületéről indul, amelyeket metszéssel szintén el kell távolítani.
A köszméte esetében a védekezés sok hasonlóságot mutat a ribiszkéével. Ennél a növénynél a lisztharmat a legjelentősebb veszélyforrás, amely – ellentétben a ribiszkével – súlyosan károsíthatja a bogyókat is, amelyeken erős fertőzés esetén fehéres, majd megbarnuló, nemezes, lekaparható bevonat jelenik meg. A rovarok közül a levéldarazsak nyár végi nemzedékének lárvái, míg a köszmétearaszoló szintén ez idő tájt megjelenő hernyói ellen egyes években indokolttá válhat a növényvédelmi beavatkozás. Mindkét faj szabálytalan rágásokat okoz a leveleken.
FG
