Magyarországon sokak szerint már csak a termőföld az egyetlen alulértékelt termelési eszköz, ezért jelentős haszonra számíthat az, aki földvásárlással igyekszik kamatoztatni megtakarításait.
Második „földár-csodát” várnak tehát a földtulajdonosok, főként pedig a spekulánsok. Mint tudjuk, a 2004. évi EU-csatlakozástól remélt földboom elmaradt. Az újabb reményt a vészesen közelgő 2011. május 1. táplálja, ekkor jár le ugyanis a hétéves földmoratórium.
Nem tanulság nélkül való a magyar társadalmat a történelem folyamán mindvégig megosztó, és örökös konfliktusok forrásául szolgáló „földkérdés” utóbbi két évtizedének áttekintése. A rendszerváltás idején hatpárti egyetértéssel létrejött megegyezés értelmében az állam és még néhány szervezet kivételével csak magyar magánszemélyek szerezhettek földtulajdont. Nem részesülhettek tehát a hazai „földtortából” sem a magyar társas vállalkozások (szövetkezetek és gazdasági társaságok), sem a külföldi magánszemélyek és társaságok. Noha az alapvetésben egyetértett a rendszerváltó politika, a fentieket rögzítő 1994. évi földtörvény csak az akkori parlamenti választást megelőző törvényhozási hajrában született meg. Addig a régi szabályozás szerint zajlott a termőföldek adásvétele.
Az 1945-ös földosztást, majd a gazdálkodás szocialista átszervezését is beszámítva a rendszerváltáskor jött el a magyar mezőgazdaság II. világháborút követő harmadik újrakezdésének az időszaka. A kárpótlás, illetve a földprivatizáció során kialakult birtokszerkezet mellesleg kísértetiesen hasonlított a földosztáskor létrejött tulajdoni viszonyokhoz.
Alig ért véget a földkárpótlás, máris az Európai Unió kapujában állott az ország. Hazánk 2004. május elsején, másik kilenc állam társaságában be is lépett rajta. A csatlakozási feltételeket rögzítő koppenhágai szerződésben Magyarországnak hétéves átmeneti időszakot, moratóriumot engedélyezett az unió, ami a tagállami polgárokat kizárta a földvásárlásból. (Az intézkedést a régi tagországokra jellemző hektáronként néhány milliós, illetve a pár százezer forintos hazai földárak közötti nagyságrendi különbség indokolta.) A legalább három évig élethivatásszerűen Magyarországon gazdálkodó külföldiek viszont a magyarokkal azonos feltételekkel vehettek földet. Bő másfél év múlva letelik a moratórium, és okafogyottá válik az eddigi tiltás. A koppenhágai szerződésnek van egy olyan kitétele, hogy ha az átmeneti időszak lejártával „súlyos zavar alakulna ki a földpiacon”, akkor Magyarország kérelmére legfeljebb három évvel megtoldják a moratóriumot. Az FVM már jelezte ezt a szándékát, ám a brüsszeli viszonyokat ismerők kevés lehetőséget látnak a hosszabbításra.
Lényegében ilyen szellemben beszélt 2009 decemberében Sirman Ferenc, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) szakállamtitkára is. Nem zárható ki, de kevés az esélye annak, hogy meghosszabbítsák a külföldiek magyarországi földvásárlási moratóriumát 2011 után, mivel ehhez az Európai Unió tagállamainak teljes egyetértésére lenne szükség – jelentette ki. Az agrártárca szakpolitikusa a Magyar Tudományos Akadémián rendezett konferencián ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a moratórium 2008-as felülvizsgálata során megállapították: annak kiváltó okai még mindig fennállnak. Felhívta a figyelmet arra, hogy már most meg kell kezdeni a felkészülést a türelmi idő utáni időszakra, vagyis intézkedni kell a magyar termőföld védelme érdekében.
Friss adatok szerint jelenleg egy magánszemély Magyarországon átlagosan 9 hektár területet, míg a gazdálkodói szervezetek 264 hektárt művelnek. A privatizáció során 5,7 millió hektár földterület 2,6 millió tulajdonos birtokába került. Az elmúlt két évtizedben végbement birtokkoncentráció során, a földvásárlási megkötések miatt a termőföld 75 százaléka került magánszemélyek tulajdonába. Magyarországon a földbérleti díj a föld hektáronkénti vételárának átlagosan 6 százaléka. Ez az Európai Unióban átlagosan csak 2-3 százalék.
Így vagy úgy – 2011-ben vagy netán 2014-ben -, de a földmoratórium lejártakor tulajdonképpen véget érhet Magyarországon az 1990 óta működő politikai paktum – állapította meg egy civil fórumon Mikó Zoltán. Ami egyúttal azt is jelenti, hogy ha nem történik semmi a szabályozásban, akkor hazánk eddigi szuverén rendelkezési jogát 2011. május elsején elveszítheti. Az uniós tagállami polgárok honfitársainkkal kötött zsebszerződései egyik napról a másikra jogos földtulajdonná változhatnak. Ez még akkor is így lehet, ha nyilvánvaló: a zsebszerződés bűnszövetkezet, mert mind a magyar eladó, mind a külföldi – például osztrák – vevő részéről csaláson alapszik.
Nem lehet eleget ismételni, hogy alig másfél éve maradt a magyar törvényhozásnak a közérdekű cselekvésre. Mivel hazánk tagja az EU-nak, nem téveszthetjük szem elől, hogy a közösség szabályai ránk is vonatkoznak. Leginkább az unió négy alapszabadsága, amelyek lehetővé teszik az áruk, a szolgáltatások, a tőke és a személyek szabad mozgását a tagállamok között. Közismert, hogy a termőföldet hazánk uniós csatlakozásakor a tőke fejezetbe sorolták. Márpedig ha a termőföld „tőkeként” szabadon áramlik, az nem más, mint homokvihar – hangzik a frappáns példa -, hiszen a földet lehetetlen elvinni.
Az utóbbi években a globalizáció összes áldása és átka mellett mindinkább stratégiai tényező lett az energia, a föld és a víz. A termőföld nem csak alapvető termelési tényező, hanem újabban migrációs célpont is. Kőváriné Bartha Ágnes, a Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara munkatársa arról számolt be, hogy Kecskemét környékén például a kérdésre – milyen céllal vásárol tanyát egy holland vagy egy svájci polgár – meghökkentő a válasz: „élőhelyet vásárolok az unokáimnak.”
Magyarország területének kétharmada művelhető – ilyen magas aránynyal kevés európai állam büszkélkedhet -, és hazánk alatt nyugszik földrészünk egyik legnagyobb édesvízkészlete. Márpedig a Föld gyarapodó népességéhez és az oly sokat emlegetett klímaváltozáshoz képest világszerte mindkét természeti erőforrás gyorsuló módon fogy. Németh Tamás, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára például egy konferencián kijelentette: a világ 12 milliárd hektárra becsült termőföldkészlete óránként kétszáz (!) hektárral csökken. Tanka Endre, a Károly Gáspár református egyetem professzora szerint pedig a termőföld hamarabb elfogyhat a világon, mint a fosszilis energia. Ilyen összefüggésben tehát a jövő nemzedékeinek élelmezésbiztonsága foroghat kockán.
Hazánk tehát valójában gazdag ország, jó hely – fogalmazza meg mind több felelősen gondolkodó ember. Még akkor is, ha Magyarország jelenlegi leromlott társadalmi és gazdasági helyzetében a kijelentés első hallásra komikusnak tűnhet. Akad némi gázenergiánk, víznek és termőföldnek pedig bővében vagyunk. Egy valami azonban mintha hiányozna: nemzeti érdekeink felismerése és következetes képviselete. Húsz éve szent tehénként kezelt jelenségeket és szabályokat kell(ene) alapjaiban megváltoztatni. Bátran hozzányúlni például a magyar földtulajdon és földhasználat rendjét szabályozó földtörvényhez éppúgy, mint az őstermelői státuszhoz. Az utóbbi réteg kedvezményes adóztatása állhat ugyanis annak hátterében, hogy a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal – az uniós pénzek kifizetőhelye – 187 ezer regisztrált ügyfelet tart nyilván. A statisztikák szerint viszont a piacra termelő, az agrártermékek zömét előállító társas és egyéni gazdaságok száma ennek alig ötöde.
Hogy országunk mennyire vonzó hely, azt Jens Clausen, Magyarországon megtelepedett dán gazdálkodó is alátámasztotta. A magyarul egyedi akcentussal, ám igen jól beszélő szakember még 1987-ben érkezett hozzánk, s a szerelem tartotta itt, házassága után pedig a gazdálkodásba is beleszerelmesedett. A Keszthelyhez közeli Karmacson él, és húsz hektár saját földjükön – részmunkaidős gazdaként – főként burgonyát termeszt. A rendszerváltás óta a mindennapokban megéli, és gazdaként figyelemmel kíséri a hazai agrárviszonyokat, és úgy véli: Magyarország az utóbb két évtizedben képtelen volt eldönteni, milyen mezőgazdaságot akar. Tudós honfitársaink tanulmányaiban ez úgy köszön vissza, hogy hazánknak hiányzik az agrárpolitikája, következésképp az erre épülő agrárstratégiája is.
Jens Clausen-nek nem kevés küzdelmébe került a földszerzés, noha minden jogi feltételnek eleget tett. Ezért is fogalmazott úgy, hogy Magyarországon nagy a cifraság, míg a dán társadalom másként, egyszerűbben és célratörőbben működik. A dán földtörvény szerint például csak az vásárolhat termőföldet, aki az adott közigazgatási területen él, és ott van a bejelentett állandó lakása is. „Csak egy helyen lehet lakni, egy királyt szolgálva” – jelentette ki. A dán termelő úgy véli, a magyar államnak most még korlátlan lehetőségei vannak a földkérdés szabályozására. Alkothatnak például olyan adózási szabályt, hogy a moratórium lejárta után keményen adózniuk kelljen a földbirtokaikat eladó spekulánsoknak. Száz százalékos adót kellene kivetni rájuk, hogy a változásból ne a földdel ügyeskedők, hanem a magyar állam gazdagodjon.
Vajon miként látják az érintettek, maguk a gazdálkodók a hazai földhasználat helyzetét, mennyire téma a mindennapokban a földért vagy a bérletért való versenyfutás? Polgár Ákos 34 éves fiatal gazda, Győr környékén, 450 hektár földön gazdálkodik, aminek durván fele saját, fele pedig bérelt terület. A gabonaféléken és az ipari növényeken kívül specialitása a szántóföldi zöldségtermesztés. Azt mondja, hogy egy gazdálkodónál örök téma a földvásárlás. Családi gazdaságuk az idén 35 hektár saját földdel gyarapodott, a csaknem harmincmillió forintos vételár többségét banki hitelekből teremtették elő. A termelő szerint nagyon hiányzik a legalább 20 éves futamidejű kedvezményes kamatozású földvásárlási hitel. De vállalja a „katasztrofális” pénzintézeti feltételeket is, mert vidékükön a strómanok közbejöttével földet szerző osztrák gazdákkal kell versenyeznie. A termelés jövedelmezőségének csökkenése miatt azonban az utóbbi években mintha megállt volna az áremelkedés: egy hektár jó fekvésű, 30-35 aranykoronás termőföldért átlagosan 800 ezer forintot kérnek arrafelé az eladók.
A Győr-Moson-Sopron megyei Agrárkamara elnöke, Roszík Péter osztrák gazdáktól és szervezeteiktől érdeklődött. Tájékozódása szerint a Nyugat-Dunántúlon, de leginkább térségükben mintegy 600-700 ezer hektár termőföld van osztrák érdekeltségben. Azért a fura fogalmazás, mert a földhivatali nyilvántartások alapján alig négyezer hektár a sógorok legálisan bejegyzett tulajdona. A nagy különbség magyarázata, hogy tucatnyi olyan „lopakodó” földszerzési konstrukció létezik, amelyek alapján a moratórium lejáratát követően történik majd meg a tulajdonosváltás. Roszík úgy véli: ha lenne kellő állami és politikai akarat, akkor valamennyi törvénykerülő változat „hatástalanítására” megvolna a jogi megoldás.
A Földbróker hu. Kft. vezetője, Fűr Zoltán viszont sokallja az említett számot, hiszen az a 4,5 millió hektárnyi magyar szántóterület 15 százaléka, a Dunántúlra vetítve pedig az ottani földek egyharmada lenne. A földbróker 2009-ben nem tapasztalt élénkülést, a földforgalom alig érte el a húszezer hektárt. Jellemzően egyéni befektetők és gazdálkodók vásárolnak, külföldiek egyáltalán nem. A földárak országosan a minőségtől, a táblamérettől, a tulajdonviszonyok tisztaságától és a fekvéstől függően hektáronként 450 ezer és egymillió forint között változnak. Ezért fontosnak tartaná még 2011 előtt a magyar gazdák földszerzési támogatását, például állami garanciás jelzáloghitellel vagy a gazdálkodók befektetési alap segítségével történő finanszírozásával.
A Dél-Borsodi Agrár Kft. ügyveze-tője, Kiss Ferenc hasonlattal felelt a helyi földügyeket tudakoló kérdésünkre. Nevezetesen: „A szétszalasztott ménest roppant nehéz összeterelni.” Vagyis a témát nem lehet a szélesebb társadalmi összefüggésekből kiragadva vizsgálni. Márpedig nálunk a magyar vidék vesszőfutásának vagyunk a szemtanúi. Nap mint nap láthatjuk a társadalom szövetének széthullását.
Borsodban több száz falu lakóit leszoktatták a munkáról, a tétlenség életformájukká vált. A geleji székhelyű társaságnak saját földje nincs, 2500 hektárt bérelnek csaknem félezer tulajdonostól, egy részét a cég százfőnyi foglalkoztatottjától. Olyan ez, mintha valaki használatra kapna egy számítógépet (céget), ám programot (földet) nem vehetne hozzá. Kiss Ferenc határozottan állította: a gazdasági szervezetek földvásárlási lehetősége már régen megoldotta volna az üzemi szerkezetnek megfelelő földtulajdoni rendszer kialakulását. Noha a vállalkozás sikeresen gazdálkodik, de az ügyvezető nem akar és nem is mer belegondolni abba, ha az eladósított, elszegényített tulajdonosok netán másnak adnák el az általuk bérelt földeket. „Félelmetes sakkjátszma zajlik a fejünk fölött, nem ezt érdemeltük volna” – összegezte véleményét.
Fűr Zoltán viszont úgy látja, hogy a hazai gazdálkodók, egyben a jelenlegi bérlők lépéselőnyben lesznek majd a külföldiekhez képest. Ők vannak „birtokon belül”, ismerik tehát a földeket és a bérbeadó tulajdonosokat egyaránt. Sajátos jelenség, mondhatni hungarikum az egymillió hektárt is meghaladó – a termelőszövetkezetek „hagyatékának” számító – osztatlan közös tulajdonú táblák helyzete. Egy-egy földdarabnak több tucatnyi, olykor több száz tulajdonosa is van, és a tulajdonostársak elővásárlási joggal rendelkeznek. Az évszázadok óta konszolidált tulajdonviszonyok között élő nyugati országok gazdái ezt nem érthetik, mert számukra ismeretlen a tulajdonrész aranykoronában kifejezett aránya. Nem is szólva a tulajdonközösségtől való idegenkedésüktől.
A termőföld nem vihető ki az országból, a profitja viszont igen – vélekedett a témáról Flaisz Ferenc, a Keceli Szőlőfürt Mezőgazdasági Szövetkezet nemrég nyugalomba vonult elnöke. Mindegy tehát magyar vagy külföldi a tulajdonos, ha szakszerűen műveli a földeket. A más országbeli is magyar munkaerőt foglalkoztat, és a mezőgazdasági termékek többsége is itthon hasznosul. Ha az uniós polgárok nem vehetnek nálunk földet, azzal csökken a kereslet. Mi, magyarok olcsóbban jutunk ugyan földhöz, de ez nem jó a földjét eladni szándékozó honfitársunknak, akinek a minél nagyobb bevétel az érdeke. Flaisz Ferenc egyébként Kecelen született földműves családban, és 45 évet húzott le szülőhelyén, első és egyetlen munkahelyén.
Az észak-magyarországi régióban, főként Borsod-Abaúj-Zemplén megyében ténykedő TiszaCash Termőföld Közvetítő Zrt. tapasztalatai szerint az utóbbi tíz évben dinamikus volt a forgalomnövekedés. Elsősorban a szántóföldi növénytermesztésre alkalmas földek iránt növekszik a kereslet, de egyre többen vesznek gyepterületeket, illetve legelőket is. A vásárlók összefüggő földterületeket keresnek, ezért az általuk forgalmazott terület nagysága emelkedett, a megkötött adásvételek száma azonban viszonylagosan csökkent. Kimutatásaik alapján míg 2002-ben több mint 1700 hektárt forgalmaztak 254 millió forintért és 1350 ügylet segítségével, addig 2008-ban több mint 3800 hektár földet csaknem a hárommilliárd forint értékben adtak-vettek, 732 szerződést kötve. A földpiac tehát élénkült, ami szerintük nemcsak a földmoratórium 2011. évi közeledtével magyarázható, hanem mind többen felismerik a termőföldek által kínált speciális befektetési formát, akik hisznek is a befektetett pénzük megtérülésében. A TiszaCash szakemberei úgy vélekednek, hogy a termőföldek ára 5 évenként megduplázódik, nem is szólva egy jó haszonbérleti konstrukcióról, aminek révén a befektetett összeg 5-8 százaléka egy év alatt megtérül.
Rossz üzenet más országoknak a „nem adjuk a magyar földet” kijelentés – csengett vissza fülemben újra és újra a hozzáértő szakemberek figyelmeztetése. A miértre talán Korom Ágoston, az uniós jogot, illetve az Európai Bíróság gyakorlatát kutató szakértő adta meg a legpontosabb választ: – Akkor védjük igazán nemzeti érdekeinket, ha nem mondjuk azt, hogy megvédjük a magyar földet. Az EU-ban a közérdekűségre való hivatkozással lehet igazán célt érni. Ilyen például a vidéki népesség megtartása, a foglalkoztatáspolitika, a környezetvédelem, a helyben lakó gazdák támogatása és a spekulációs tőke kizárása – említett néhány hatásos érvet Korom.
T. Dögei Imre
