fbpx

Eredményhirdetés és sajtótájékoztató – RAGT termelői verseny

Írta: Szerkesztőség - 2010 január 10.

Az RAGT termeloi verseny sajtótájékoztatóval egybekötött eredményhirdetésére és a díjátadásra december 2-án, a Ramada szállodalánc egyik konferenciatermében került sor. A nyerteseken és a sajtó képviseloin kívül az RAGT partnerei közül is többen részt vettek a rendezvényen.

 

Az eredményhirdetés előtt Olivier Crabos, az RAGT Semences közép-kelet-európai hibridmenedzsere és Lonsták János értékesítési vezető ismertette az RAGT 2006-2009 közötti tevékenységét és a cég jövőbeni magyarországi elképzeléseit. Ennek keretében a KITE részéről Kolop László, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal képviseletében Csapó József, a BASF Hungária Kft.-től pedig Ádámszki Tamás szólt az RAGT-s kapcsolatokról. A Belvárdgyulai Mezőgazdasági Zrt.-től Szücs Imre termelési igazgató adott tájékoztatást a gazdaságukban az RAGT-s hibridekkel végzett nagyüzemi kísérlettel kapcsolatos tapasztalatairól.

Ezt követően került sor a hivatalos eredményhirdetésre és a díjak kiosztására. A régiónkénti első helyezett termelők nagyméretű LCD televíziókat, a második helyezett termelők és a nyertes termelők forgalmazói pedig két személy számára érvényes, a hévízi Naturmed Hotel Carbonába szóló ajándékutalványt kaptak.

Az eseményt követően az RAGT meghirdette új hibridjének – a FAO 350-es RH07109 (Oxxygen) – termelői versenyét is, mintegy 1200 hektáron. A verseny feltételeiről az RAGT értékesítőinél és a forgalmazóknál lehet érdeklődni!

Az RAGT – Alexxandra termelői bajnokság, 2009 eredményei

A terméshozamok a tavalyi évben rendkívül változatosan alakultak. Az eredményekről elmondható, hogy még régiókon belül is jelentős különbségek mutatkoztak egyes helyek között, ami nem csoda, hiszen az időjárási, hőmérsékleti és a csapadékviszonyok is eltérőek voltak a teljes vegetációs idő alatt. A benevezett Alexxandra-területek közül több helyen is aszály, illetve jég- és viharkár érte a kukoricát, ebből kifolyólag több termelő kénytelen volt visszalépni. Végül a 33 nevezett terület közül 22 helyről érkezett be eredmény.

Észak-Dunántúl

Az idén – a kukoricának kedvező, csapadékos időjárásnak megfelelően – egyes helyeken rendkívül jó eredmények születtek. A régióban a nevezett Alexxandra-területek átlaga is kiemelkedő, 9,1 tonna volt hektáronként.

GSD Agroprodukt Kft., Helmut Gsuk ügyvezető igazgató, Sopronhorpács:

„- Cégünk, a GSD Agrárprodukt Kft. és leányvállalatai összesen 18.000 ha-on gazdálkodnak. A kukorica vetésterülete 2009-ben 2020 ha volt nálunk. Az RAGT vetőmagfajtái közül a Brixxo-t 400 ha-on, az Alexxandrát 30 ha-on termesztettük, amivel részt vettünk az Alexxandra termelői bajnokságban. Mivel az RAGT Alexxandra kiemelkedő, 12,9 tonna/ha eredményt ért el 2009-ben, ezért a jövő évi választásnál is figyelembe vesszük!”

Répcevölgye 2001 Kft., Bodorits Pál ügyvezető igazgató, Chernelházadamonya:

„- A Répcevölgye 2001 Kft. 2100 ha-on gazdálkodik, a szántóterület minősége átlagosan 30 AK. A minél magasabb növénytermesztési színvonal elérése érdekében folyamatosak nálunk a technikai, technológiai fejlesztések. Az idei évben került sor a szárító rekonstrukciójára is.

A kukorica-vetésterületünk évről évre 500 ha körül alakul. A meggyőző fajtakísérleti eredmények alapján 2009-ben 15 ha-on szavaztunk bizalmat az RAGT Alexxandrájának, amivel a termelői versenybe is beneveztünk. Az RAGT hibridjében betakarításakor nem csalódtunk; az a 11 t/ha-os üzemi átlag fölött teljesített a maga 11,9 t/ha-os eredményével. A 2010-es évben is számolunk vele!”

Dél-Dunántúl

Az Agárdi Agrárgazdaság Zrt. a maga 5000 hektár körüli területével a megye egyik legnagyobb gazdasága. Az Alexxandra termelői versenyben a

cég első helyen végzett, ugyanis náluk az Alexxandra 9,56 tonnát termett hektáronként. Csaba Attila növénytermesztési és műszaki igazgató:

„- Közvetlen tapasztalattal még nem rendelkeztünk az RAGT hibridekről, ez az első év, hogy kipróbáltuk ezeket. Azért választottuk az Alexxandrát, mert a TOP 20-as kísérletekben kiválóan szerepelt, és a választásnál egyik lényeges szempont, hogy a nálunk termesztett fajták terméspotenciálja magas legyen.

Nem csalódtunk ezzel kapcsolatban, s ennek alátámasztására két sokatmondó számot említek: a tábla átlaga, amelyben az Alexxandra is szerepelt, 8,74 tonna volt hektáronként, míg az Alexxandra 9,56 tonnát adott. A különbség elég meggyőző!

Hohmann István, Galant Kft., Pécsvárad:

„- 12 éve gazdálkodom, mintegy 400 hektáron. Az RAGT Alexxandra hibridjét 2 éve ismertem meg, amikor is lehetőségem nyílt egy kisebb területen kipróbálni. Az első tapasztalat nagyon meggyőző volt vele kapcsolatban.

Egy olyan hibriddel találkoztam, amely fejlődése során „majd kicsattant az életerőtől”, és kiváló terméseredményt produkált. Ezek alapján döntöttem úgy, hogy 2009-ben már a kukorica-vetésterület 9%-án Alex-xandrát vetek. Nem csalódtam! Csapadékszegény időben, nem túl magas aranykoronás talajon az általam termelt hibridek között a 2. helyen végzett terméseredményét tekintve; jó nevű versenytársakat maga mögé utasítva az Alexxandra 8,64 tonna nettó termést hozott hektáronként. Akár az Alexxandrának, akár az RAGT más hibridjeinek helye van a kukoricás vetésszerkezetemben!”

Észak-Alföld

Kulcsár Bertalan, a régió első helyezettje Záhonyban mintegy 1000 ha-on gazdálkodik, ebből idén 650 hektáron vetett kukoricát. RAGT hibridet már nem először használt, mivel 2008-ban 50 ha-on, 2009-ben pedig 130 hektáron vetett RAGT hibrideket:

„- Teljesen elégedett voltam mindkét év termésátlagával, de az Alex-xandra 2009. évi eredménye kimondottan jónak számít, mivel 11,7 tonna nettó termést hozott 30 hektár átlagában. A már korábban megszokott hibridjeinek hozamai 8,5 és 13 tonna között mozogtak. 2010-ben RAGT hibrideket vetünk a terület 30%-án, és ennek egy része biztos, hogy Alexxandra lesz!”

A Fehértó Szövetkezet – Ófehértó – a régióban második helyezést ért el. 2009-ben majd 400 hektáron gazdálkodott, ebből 100 hektáron vetett kukoricát, aminek 50%-a RAGT hibrid volt.

Kocsis Miklós:

„- A kimondottan aszályos időjárás miatt a kukorica termésátlaga 8,5 tonna/ha körül alakult, az Alexxandra azonban 9,2 tonnát termett, vagyis 0,7 tonnával teljesített az átlag fölött. Szembetűnő volt a tenyészidőszakban, hogy a kevés csapadékra az Alexxandra sokkal jobban reagált, mint az összes többi kukorica, és valószínű, hogy a plusztermést is ennek köszönheti. Az eddigi tapasztalataim

alapján úgy gondolom, a 2010-es szezonban is az RAGT termékei lesznek a meghatározóak a gazdaságomban, ráadásul Alexxandra-túlsúllyal!”

Dél-Alföld

A versenyben részt vevő Alexxand-ra-területek átlagtermése 9,12 tonna/ha volt. A régióban több hely is az átlag fölött teljesített, így Kiss Ferenc is, aki Jánoshalmán 11,26 t/ha-os termést ért el az Alexxandrával. A második helyezett – Kiskun Zrt., Kiskunlacháza – a 10,13 tonna/ha-os nettó termésével mintegy 1 tonnával múlta felül az átlagot, ami szintén nagyon jó eredmény.

„- 200 hektáron gazdálkodom, és nálunk tavaly az Alexxandra betakarított bruttó súlya 11,3 tonna/ha volt, amely lényegesen meghaladta a környék termésátlagát. Ez az alkalmazott intenzív agrotechnikának, a harmonikus tápanyagellátásnak és persze a fajtában rejlő terméspotenciálnak köszönhető. Nitrogénből nem kapott különösen sokat a terület, hisz mindösszesen 2 mázsa ammónium-nitrát lett kiszórva, a vetéssel egy menetben, a sor mellé.

Alapműtrágyát sem szórtunk, ellenben szerves trágyát kapott a földünk, és egyszer lombtrágyáztunk is. Ezek alapján elmondható, hogy az Alexxandra jól hasznosítja a tápanyagot.”

Schmidt Oszkár, az 1500 hektáron termelő Kiskun Zrt. ügyvezető igazgatója az alábbiakat mondta az Alexxandráról:

„- Kíváncsi voltam az Alexxandrára, ezért év közben is többször megnéztem. Már a tenyészidőben is lehetett látni, hogy ígéretes termés várható tőle, illetve hogy kétcsövűségre hajlamos. Átlagosan egy-egy tő 1,7 csövet adott. Az Alexxandra ugyanazon a termőhelyen szerepelt a három vezető nemesítőház legkiemelkedőbb hibridjeivel, de az összes közül csak az Alexxandra tudott 10 tonna feletti átlagot produkálni; volt olyan vetélytársa, amelynél több mint 30%-kal többet termett!

Alexxandra 2010-ben biztosan lesz nálunk!”

MF