Kedves Olvasó!
![]()
Januári számunkkal immár tizennegyedik évfolyamába lép a MezőHír, s mire ez az újság az Önök kezébe kerül, már mindenki túl lesz a szilveszteri nagy fogadkozásokon. Ha saját – a laphoz kapcsolódó – elhatározásainkat nézzük, azt érdemes ezek közül kiemelni, hogy az elmúlt évek eredményei, sikerei további színvonalas munkára – a sok nehézségen keresztülment agrárvertikum szereplőinek széleskörű, érdekes és színes tájékoztatására köteleznek bennünket. Nem is tehetünk más fogadalmat, mint hogy a jövőben is legalább az eddig megszokott színvonalon, minőségben és terjedelemben szolgáljuk a friss információkra nyitott, fogékony mezőgazdasági termelőket, miközben az új évben még néhány érdekes újdonsággal, rovattal is tovább bővítjük lapunkat.
Reméljük, hogy a termelők sikeres munkáját sok egyéb tényező mellett a tavalyinál jóval optimálisabb időjárás, valamint jövedelmezőbb piaci környezet is segíti. Előbbivel kapcsolatban – egyfajta összefoglalásként – érdekes elemzést közöl Vadász Vilmos meteorológus lapunk 24. oldalán – az utóbbiról viszont már nehezebb pontos képet adni. Mindenesetre sok-sok, termelőkkel, kereskedőkkel, gyártókkal folytatott év végi beszélgetés alapján úgy látjuk, a legtöbben óvatos optimizmussal indulnak neki az évnek, nem titkolva persze a meglévő, a rossz tapasztalatokon alapuló aggodalmakat sem.
Sok kérdésre tehát még nem tudjuk a választ, de igyekszünk év közben minden fontos témáról időben és objektív módon tájékoztatni, miközben lehetőség szerint az összes fontos helyen, rendezvényen ott leszünk. Ennek megfelelően a MezőHír mellett a GÉPmax című lapunkkal is részt veszünk január 27-30. között az Agro+MashExpo szakkiállításon, ahol a G pavilon 401/B standján várjuk megtisztelő látogatásukat! A helyszínen megvásárolhatják Csúcstechnika 2010/11 című dvd-nket is, valamint mindkét lappal kapcsolatban előfizetési akciókkal várjuk az érdeklődőket! Reméljük, hogy az időjárás kegyes lesz mindany-nyiunkhoz, és minél többen el tudnak majd jönni a rendezvényre!
Minden Kedves Olvasónak még egyszer sikeres, boldog új évet kívánok – a magam és egész csapatunk nevében!
Üdvözlettel:
Fodor Mihály főszerkesztő
Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.

Hasonló téma:
- MezőHír – 2009-01 – január
- A SUMMIT AGRO EUROPE LTD. 2010. január 1-jétől SUMI AGRO EUROPE LTD.-re változtatja a nevét.
- MezőHír – 2009-10 – október
- MezőHír – 2009-09 – szeptember
- MezőHír – 2009-06 – július
- MezőHír – 2009-05 – május
- MezőHír – 2009-02 – február
- MezőHír – 2009-08 – augusztus
- MezőHír – 2009-04 – április
- MezőHír – 2009-03 – március



