MezőHír – 2016-01 – január
Szeretettel meghívjuk a január 27. és 30. között, Budapesten sorra kerülő AGROmashEXPO szakkiállításra.
Szeretettel meghívjuk a január 27. és 30. között, Budapesten sorra kerülő AGROmashEXPO szakkiállításra.
Azt követően, hogy Somogyi Norbert, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) általános főigazgató-helyettese 2015 áprilisában kapcsolatfölvételi céllal megbeszélést folytatott José Alberto Catalano-val…
Fiatal gazda rovatunk 4 évvel ezelőtti indulásakor arra vállalkoztunk, hogy olyan fiatalokat mutassunk be, akik ösztönző példájukkal kedvet csinálhatnak a most pályára készülőknek.
A Vasi hegyhát északi részére, Pácsonyba látogattunk el Kovács Dániel és édesanyja gazdaságába.
Üdvözöllek Laci! Kérlek, mondj néhány szót az általad irányított két cég tevékenységéről.
A magyar mezőgazdasági termelő alapvetően optimista természetű.
Az idei őszi országos kukoricabemutatók jobbára száraz, meleg napokon zajlottak.
A tisztánlátás alapvető igénye a céltudatos embernek.
Talán nincs is szebb látvány a mezőgazdaságot kedvelőknek annál, mint amikor élettel telik meg a határ.
Ismeretes, hogy az ENSZ a 2015. évet a Talaj Nemzetközi Évévé nyilvánította.
