„Kalászoskultúrákban már gyakorlatilag mindenre van megoldásunk”
Az idén 10 éves Nufarm Hungária Kft. nagymértékben bővíti az elérhető terméke körét.
Az idén 10 éves Nufarm Hungária Kft. nagymértékben bővíti az elérhető terméke körét.
A mezőgazdaságban a föld – mint a legfontosabb termelőeszköz, mint erőforrás, vagy mint tőke – minden tevékenység alapja.
A negyedik PREGA Konferencia és Kiállítás a precíziós gazdálkodás gyakorlati megoldásait és megtérüléseit mutatta be.
A magyar mezőgazdaságnak a sikere érdekében alkalmazkodnia kell a folyamatosan változó feltételekhez, amelynek elengedhetetlen feltétele a digitalizáció.
A múlt év végén „Olajozott olajosok” címmel szántóföldi konferenciasorozatot tartott négy helyszínen a Bayer Hungária Kft., amelynek fókuszában a repce és napraforgó állt.
Magyarországon is elérhetőek ettől az évtől a Syngenta új, világszerte tesztelt, szárazságtűrő kukoricahibridjei.
Lapunk olvasói az AgroStratéga 2009-es alapítása óta rendszeresen találkozhattak Varanka Mariann és Pólya Árpád cikkeivel, kutatási eredményeket közlő írásaival.
Wirth Antalt, a szentlőrinci Újhelyi Imre Mezőgazdasági Szakközépiskola tangazdaságának vezetőjét kérdezzük az AGROKING silókukoricával 2017-ben szerzett tapasztalatairól.
Ha akarjuk, ha nem, az idő nem tart szünetet….
A szakmáját ma is imádó szakember életpályája modell értékű lehet a felnövő új generációk számára.