Befejeződtek az aratások, sőt, többnyire már az őszi vetések is zöldülnek, itt az ideje átgondolni a tapasztalatokat– ezekről kérdeztük Lajos Mihályt, az Agrofil-SZMI ügyvezetőjét.
– Mit gondol a precíziós tápanyag-gazdálkodásról?
– A precizitás mindig az eredmény irányába vezet bennünket. Ha átgondoltak és összeszedettek vagyunk, az mindig segít megtalálni a jó megoldásokat. Tapasztalat, hogy változó körülmények között, mint amilyen a szántóföldi növénytermesztésben fennáll, a precizitás mindig kifizetődik.
A tápanyagok helyspecifikus kijuttatása, ha nem vagyunk kellően pontosak és körültekintőek, bizony meglepetéseket is okozhat. Pedig a haszon lenne a lényeg.
– Mit ért meglepetés alatt?
– Ma a változó dózisú tápanyag-utánpótlásnak nincsenek – nem kellene, hogy legyenek – technikai akadályai. Elvileg ez (lenne) a munkafolyamat legegyszerűbb része, de a gondok már az alapoknál jelentkeznek.
Az első a termőzónák lehatárolása. Fontosak a bemeneti információk, melyek lehetnek hozamtérképek, műhold- és légi felvételek, talajszkennelésből származó vezetőképesség-térképek. A szakma elvitatkozik azon, hogy melyik a jó módszer, de a probléma forrása az éghajlati sajátosságainkban rejlik.
Az eltérő évjáratok sokszor változó mintázatot adnak, sőt, viselkedhetnek teljesen inverz módon is. Gondolok itt a belvizes és az aszályos évek homlokegyenest eltérő hatására. Minden zóna a helyén van, de az eredmény ellentétes. Ez tervezési paradoxon. Erről senki sem beszél.
– Mire kell még odafigyelni?
– A szakma axiómaként kezeli, hogy minden kijuttatott tápanyag megtérül. Ennek azonban ellentmondanak a Kárpát-medencében lezajlott talajképződési folyamatok, illetve a tápanyag-utánpótlási kísérletek is.
– Számos, széles körben publikált kísérlet bizonyítja, hogy nem marad el a tápanyaghatás…
– Valóban, de ha megfigyeljük, az eredmények jelentős része tartamkísérleti körülmények közül származik. Ezek termelési tanácsadásban való alkalmazása félrevezető lehet, mert a tartamkísérletek eredményei nem azt mutatják meg, hogy mennyi tápanyagot kell vagy kell-e egyáltalán az adott évben kijuttatnunk, hanem azt, hogy ha 20-50 évig ragaszkodunk egyfajta rögzített tápanyagarányhoz, az hová vezethet.
– Azok az arányok, amelyek kedvezőnek tűnnek a tartamkísérletekben, nem biztos, hogy közgazdaságilag vagy ökológiailag is fenntarthatók. A hagyományos, nem tartamkísérleti termőterületeken teljesen más törvényszerűségek uralkodnak.
– Differenciálni ott és azt érdemes, ahol és ami megtérül. Ha nincs tápanyag-reakció, a megtérülés esélye is elvész. A felmerülő plusz költségeket nincs ami ellensúlyozza. Precízen (precíziósan) veszteséget termelni balgaság lenne.
– Mi a véleménye a heterogenitásról, a limitáló tényezőkről?
– Véleményem szerint a szakma túldimenzionálja a tápanyagok jelentőségét. Kétségtelen, hogy okszerű tápanyagellátás nélkül nem várhatunk tartósan eredményeket. Ennek ellenére tapasztalatból is és kísérleti eredményekből is merítve megjegyezhetem, hogy a mi éghajlati adottságaink mellett a fő limitáló tényező a csapadék.
– Csapadékos vagy öntözött évben a táblán belüli heterogenitás meg is szűnhet, de minimum lényegesen mérséklődhet. Zónalehatároláskor a mi esetünkben a fő szempont a zónán belül vizsgált talajszelvény víztároló és vízszolgáltató képességének meghatározása. Az ennek alapján lehatárolt területen nézzük meg aztán később a talaj egyéb „limitáló” tulajdonságait, mint a tápanyag-szolgáltató képesség, kémhatás stb. (1. kép).
1. kép. Eltérő tulajdonságú zónák éles határa egy szigetközi táblán
Kísérleteink bizonyítják, hogy egyes esetekben a termelt növényfaj genotípusainak (fajták, hibridek) is nagyobb jelentőségük lehet, mint a tápanyag-utánpótlás némely elemének. Ezért is fektetünk mi nagy hangsúlyt a termesztett növények genotípusainak tápanyagreakció-vizsgálatára.
– Milyen megoldások léteznek?
– Számos olyan technikai fejlesztés van folyamatban, amely nem az eddigi eredményekből igyekszik következtetni a majdan kialakuló állapotokra, hanem operatív, esetleg valós időben történő mérések alapján optimalizálja a kijuttatást. Ezeknek a fejlesztéseknek létezik űr-, légi és földi iránya is.
– Bevetésre alkalmas mennyiségben és minőségben jelenleg a különböző növényszenzorok állnak – állhatnak – rendelkezésre a gyakorlatban. Itt műszerek módosíthatják a döntéseinket az általunk megengedett határokon belül, a pillanatnyi mérések és ebből származtatott igények alapján (2. kép).
Az általunk tesztelt készülék nemcsak a nitrogén a növény igénye szerinti kijuttatásának differenciálására alkalmas, hanem használhatjuk repcében a regulátorok növényfejlettséghez igazított dozírozására, illetve kalászosokban – szintén igazodva a növény állapotához – a szárszilárdítók dózisának differenciálására is.
Kalászosoknál a nem megfelelő dózis alkalmazása a hatás elmaradását, míg más esetekben fitoxicitást okozhat. Nem egységes állományban ezeknek a dózispontosításoknak az elvégzése nagyon hasznos lehet.
2. kép. Isaria Fritzmeier növényszenzor műtrágyaszóróval
A műszerhasználat alkalmával szembetűnő volt, hogy nitrogéntrágyázásnál a növények nitrogénellátottságának mértéke nem mindenhol esik egybe a biomassza-mennyiséggel (3-4. kép). Következésképpen a növények állapota nem minden területen függ össze a terület tápanyag-szolgáltató képességével: a terület szemre egész mást mutat!
Ez azonban egy egyszerű talaj- (tápanyag-) vizsgálattal nem előre jelezhető. Ilyenkor is jó szolgálatot tehet a növényszenzor.
– Ezek az új megoldások átveszik-e a régiek szerepét?
– Rövid távon biztosan nem. Ellenben nagyon jól kiegészítik őket, pontosítják a bizonytalanságaikat, de ami a legfontosabb, hogy bizonyos esetekben részben korrigálni képesek a „zónaparadoxonok” rendszerbe kódolt évjárati hibáit.
– Mit lát a legnagyobb kihívásnak az elmúlt évek tapasztalatai alapján?
– Ez nem szakmai, hanem lélektani, marketinglélektani kérdés. Túlfűtöttséget, túl nagy elvárást, „csodavárást” érzek a precíziós gazdálkodással szemben. Ez nem a gazdálkodók hibája, ők ebben az esetben csak áldozatok. A történelem ismétli önmagát. Egy (kis) csoportos kiábrándulást már megértünk ezen a területen több mint egy évtizede.
– A mostanival az a gond adódik majd, hogy nem az első lesz, és nem lesz kicsi. Csalódott ügyfelek tömege fogja elveszteni a hitét a precíziós gazdálkodásban, és cunamiszerűen fogja elsodorni ezt a törékeny rendszert, ha a valós szervizek és szolgáltatások nem kerülnek egy szintre a kívülről keltett igényekkel.
– Nagyon drámai a helyzet az eladott gépek/műszerek beüzemelése, kompatibilitása terén. Jelentéktelen dolog, de egy szoftverfrissítés mégis mindent hetekre a „feje tetejére” állíthat a legkiforrottabb rendszerekben is. Én magam is azt hittem, hogy ennél előrébb tart a felkészültség. Talán így is volt, de a „ruhát nem ekkora testre szabták, és most helyenként nagyon bevág”.
– Miben lehet akkor reménykedni?
– Beszállítói, szolgáltatói szinten önmérsékletre van szükség. „A király meztelen!” típusú önvizsgálat és vallomás nagyon sokat segítene addig, míg ezt nem a csalódott tömeg kezdi el követelni.
Gazdálkodói oldalról egy egyetemistakoromból származó történet „kísért”. Az egyetemi lovasiskolában a néhány napig kellemetlen időjárás lehetetlenné tette a lovak mozgatását, és a helyzetet ráadásul még egy erős időjárási front tetőzte. A lovak meg voltak „őrülve”, és csak úgy röpködött mindenki a hátukról.
A lovasiskola vezetőjének jogos kérése volt, hogy mindenki üljön vissza a lovára, az állatok majd hamarosan megnyugszanak. Én nem vártam meg, míg lecsillapodnak – ez lett életem egyik emlékezetes és vesztett csatája.
Aki nem akar vesztes lenni, és meg akarja nyerni a csatát, annak – a pillanatnyi körülmények ellenére is – „vissza kell ülnie a lóra”. Tapasztalatból tudom, hogy a lelátóról nem lehet megtanulni lovagolni. De lovat mindenki maga választ!
