fbpx

Duplázódik a biostimulátor-piac

Írta: Szerkesztőség - 2021 január 21.

A mezőgazdaság és a ráépülő kiszolgáló ágazatok válságállóak – a magyar tulajdonú Malagrow Kft. itthon is jól szerepelt, de nagyot lépett előre a romániai piacon is.

 

Körte

A mezőgazdaság válságálló (Fotó: Malagrow Kft.)

 

Minden szempontból furcsa év

A 2020-as év félelmei gyorsan szertefoszlottak a speciális tápanyag-utánpótlási megoldásokkal foglalkozó, magyar tulajdonú Malagrow Kft. életében, sőt, a növénytermesztők válságra adott reakciója kifejezetten kedvezett a már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkező cégnek. A régóta tervezett strukturális megújulásnak is új lendületet adott a tavalyi, minden szempontból furcsa év, ráadásul a romániai piacon is nagyot lépett előre a vállalat.

A válságból megerősödve kikerülő Malagrow ma már az elkövetkező évekre koncentrál, amelyben a biostimulátor-piac várhatóan a duplájára nő majd.

A tavalyi évben bebizonyosodott, hogy a mezőgazdaság és a ráépülő kiszolgáló ágazatok meglehetősen válságállóak, ennek ellenére hangsúlyváltozások és átrendeződések történtek az agrárágazatban – mondta el Malatinszki György, a Malagrow ügyvezetője, és még hozzátette – kifejezetten érdekes volt, hogy hogyan reagáltak a növénytermesztő mezőgazdasági szereplők a hírekre. Az a meglehetősen széles gazdálkodói kör, akiknek még lehetnek emlékei rosszabb időkről, tavaly tavasszal egyértelmű pánikvásárlásba, nehezen indokolható készletezésbe kezdett.

 

Földmunka

A Malagrow egy multinacionális kisvállalatként működik, amely egyértelmű eredményeket hoz (Fotó: Malagrow Kft.)

 

Kis negatívum, sok pozitívum

Ez a kiemelt időszak pozitív és negatív hatásokkal egyaránt járt – cégvezető szerint. Nehézséget jelentett, hogy a márciusi hirtelen lezárások az inputbeszerzés főszezonjára estek, és a Malagrow az olaszországi Valagro termékeit értékesíti idehaza és más országokban. Ez – ismerve a tavaszi olasz járványhelyzetet – egy rövid ideig nagy bizonytalanságot okozott a szállításokban.

„Szerencsére ez a veszély nagyon gyorsan elhárult, a járvány elleni küzdelem ideje alatt is heteken belül helyreállt a kamionforgalom Európában.”

Pozitív fejlemény volt ugyanakkor a piacon, hogy a termelők körében felértékelődtek az esszenciális termékek, tehát mindazok az anyagok, amelyek a gazdálkodáshoz ma már nélkülözhetetlenek, illetve azok a termékek, amelyeket a piac jól ismert.

„A gazdák egy ilyen helyzetben a stabil, bevált, ismert termékeket keresték, azokban bíztak. A Malagrow, amely már több mint két évtizede van jelen ezen a piacon, így a változásokat alapvetően pozitívan élte meg, hiszen a jól ismert termékeket nálunk megtalálták a vevők.”

Ez a hirtelen változás kibillentette a növénytermesztési inputpiacot a korábban kialakult egyensúlyából, amely mostanra is csupán csillapodni látszik, megszűnni még nem. A 2020-as év anomáliái kihatnak a 2021-es esztendőre is – hangsúlyozta a cégvezető.

 

Malagrow raktár

A szolnoki raktár (Fotó: Malagrow Kft.)

 

Multinacionális kisvállalat

A Malagrow azonban részben tervezetten, részben pedig a válság hatására is jelentősen átalakult.

„Mára a Malagrow a jól ismert családi vállalkozásból egy igazán érett, több országban jelenlévő céggé alakult. Az indokolatlan költségek lefaragása, a folyamataink tervezettsége és lebonyolítása, a szervezeti és szemléletbeli változások révén a Malagrow mára már egy multinacionális kisvállalatként működik, amely egyértelmű eredményeket hoz” – hangsúlyozta Malatinszki György.

A cégvezető szerint bármennyire is nehéz volt a 2020-as év egyes vállalkozásoknak, nagyon fontos tanulságok is leszűrhetők a tavalyi évből.

„Egy válságban egy felelős cégvezetés szempontjainak hosszabb távúnak kell lennie, minthogy csak a pillanatnyi hasznot lesse. Felelősséggel tartozunk másokért, dolgozóinkért és családtagjaikért, és hosszú távon kell nem csupán megtartanunk, hanem előre vinnünk egy rendszert, amely mögött emberek, kollégák állnak. Előre nem látott bizonytalan helyzethez kellett alkalmazkodnunk, amely szerencsére ritkán van, de jó leckét jelentett mindenkinek. Ezzel a vezetők és a cég is fejlődhet…

Mindamellett, hogy a 2020-as évünk a piaci turbulenciák ellenére is kifejezetten eredményes volt pénzügyileg, az új irányítási keretrendszerben tovább növekedhetünk. A 2019-es tájékozódó év után 2020-ban már jelentős bővülést könyvelhetett el a Malagrow a romániai piacon, amelynek a kertészeti ágazata kifejezetten jó adottságokkal és kedvező perspektívával rendelkezik.”

 

Malatinszki György

Malatinszki György a Malagrow ügyvezetője (Fotó: Malagrow Kft.)

 

A feltételek régiós szinten, így idehaza is adottak a további növekedéshez

„A régiós biostimulátorpiac dinamikusan növekszik, előrejelzések szerint öt éven belül megduplázódik. A Malagrow a már jól ismert termékeivel, a több mint két évtizedes tapasztalatával és a nagykorúvá vált cégstruktúrájával felkészülten várja ezt a piaci felfutást” – fogalmazott Malatinszki György.

Forrás: KNK PR&Média