A zöldségnövényeket – környezethez való viszonyuk alapján – szokás a vízigényük, klímaigényük és talajigényük szerint csoportosítani.

A paprika esetében valamennyi szakirodalom kiemeli a talajjal szemben támasztott igen magas követelményeit, ezért kezdettől fogva foglalkoztatott annak kérdése, hogy a lakókörnyezetemre (Sárszentmihály-szőlőhegy) jellemzően kötött, nehéz magas sótartalommal rendelkező talajon lehet-e eredményesen étkezési paprikát hajtatni. Súlypontos kérdésnek tartom a fehér termésű paprikatípus (Capsicum annuum var. grossum) igényeinek részletes feltárását, ezért munkám céljaként a paprika talajigényéről történő alapos szakirodalmi adatgyűjtés, továbbá a közel 2 évtizednyi tapasztalataimból adódó szaktudás leírása szerepelt. Az étkezési paprika leírásával foglalkozó szakirodalmak szinte mindegyike kiemeli a növény fokozott talajigényét.

A talaj fizikai tulajdonságával szemben támasztott igény

A középkötött mezőségi talajok a legalkalmasabbnak a paprikatermesztésre. Akadnak olyan kutatók is, akik kísérletek tapasztalatai alapján arra a következtetésre jutottak, hogy a paprika a kötött talajokon is jól fejlődik. Zatykó Lajos professzor szerint még a kötött agyagos talajok is szóba jöhetnek paprikatermesztésre. Más vonatkozásban ugyan, de ezt a megállapítást több kutató is elveti, mert a lazább talajok gyorsabban felmelegednek, ami a korai termés mennyiségét jelentősen növeli. A kötött talajok hátrányosak, mert nehezen melegszenek fel. A nehéz kötött talajok kedvezőtlenek, mert rossz szerkezetűek és lassú felmelegedésűek. Előnyük közé sorolható, hogy a tápanyagokat jobban megtartják, mint a laza homoktalajok, viszont tömörödésre hajlamosabbak. A koraiságot illetően a laza szerkezetű talajok kedvezőbbek, éppen ezért a nagy hajtatótelepek a lazább talajú Jászság, Cegléd és Szeged környékén alakultak ki a 70-es években. Tudni kell azonban azt is, hogy ezek a talajok gyenge adszorpciós kapacitással rendelkeznek, ezért csak rendszeres szervestrágyázással tarthatók fent paprikatermesztésre. A kedvezőtlenebb talajszerkezeten csak évenkénti, rendszeres nagy adagú, 15-20 kg/m²-t meghaladó szervestrágyázásokkal lehet javítani. Tehát a szervestrágyázás fő szerepe a talajszerkezet javítása, ill. ennek fenntartása, valamint a tápanyagpótlás.

1. kép. A talaj erős sókivirágzása paprikahajtatásban a növény alatt (fotók: Németh Tamás)

A homoktalajokon végzett kísérletek alapján elmondható, hogy gyors felmelegedésük miatt ezek koraiságfokozó hatásúak, de nagyobb és jobb minőségű termést csak kötöttebb vályogtalajokon lehet elérni. A fent említetteket összegezve két dolgot szögezhetünk le: a hajtatásban a gyors felmelegedés miatt a lazább szerkezetű talajok előnyösebbek, de a szabadföldi tömegtermesztésben kedvezőbbek a vályogos szerkezetű talajok, a jobb víztartó képességük miatt. Ha a szántóföldi viszonyokat vesszük figyelembe, akkor a paprikatermesztésre legjobb talajok a mezőségi talajok. Hajtatásban sokkal magasabb követelményeket támasztunk a talaj termékenységével szemben; kiemelt szerephez jut a nagyobb termelési érték, a talajhasznosítás, a kedvezőbb klimatikus feltételek és a tápanyag-kimosódások elmaradása.

A talaj humusztartalmának szerepe a paprikatermesztésben

A talajok osztályozásában a humusztartalmat illetően megkülönböztetünk szegény (kevesebb mint 2%) közepes (2-5%) és gazdag (több mint 5%) talajokat. A humuszanyagok nagy megkötőképességük következtében jól raktározzák az egyes szükséges tápanyagokat a növények számára, de egyéb kedvező kihatásuk is van a talajok fizikai tulajdonságaira is. A paprika termesztésére szánt területeket illetően szinte minden szerző kiemeli a magas humusztartalmat. „A paprika a humuszban gazdag, jó tápanyag- és vízgazdálkodású talajokon fejlődik jól” – írják egyes szakemberek.

A talaj 2,5-3%-os humusztartalma a termesztés alsó határának tekinthető. Ennek okán a szervestrágyázás jelentősége nagynak mondható, mert egyrészt tápanyagot szolgáltat a növények számára, másrészt a rossz szerkezetű talajok feljavításában fontos szerepet játszhat. A szerves trágyák a tápanyagellátó képességük miatt is fontosak az ökológiai termesztésben továbbá a talajok szerkezetének a javításában is meghatározóak. Véleményem szerint tiszta, egységes vegyszermentes termelés huminanyagok felhasználása nélkül elképzelhetetlen! Tudni kell azt is, hogy szervestrágyázással a talajéletet is szabályozzuk. Ez azért is fontos lehet, mert mikroorganizmusok jelenlétében olyan anyagok termelődhetnek, amelyek a talajszemcséket nagyobb aggregátumokká tapasztják, ezzel is javítva a talaj szerkezetét. A talajban levő mikrobák segítségével a szervesanyagkészlet is növelhető. A hajtatás magasabb humusztartalmat kíván meg a talajoktól. Addig, míg a szabadföldi termesztésben elegendőnek tartják a 2-3%-os humusztartalmat, ez a szám a zárt terek alatt legalább 4-5%-ot jelent.

A talajok kémiai tulajdonságaival szembeni igény

A következőkben a szakirodalom, valamint szakmai tapasztalataim segítségével szeretném ismertetni az étkezési paprika talajkémiai tulajdonságaival szemben támasztott követelményeket. A paprika a közömbös talajokon fejlődik jól. A talajok 1-5% közötti mésztartalma már fedezi a növény kalciumigényét, feltéve, ha ez könnyen hozzáférhető állapotban van. Az 5%-nál magasabb mésztartalom rossz fejlődést és mikroelem-felvételi zavarokat okozhat. Ha a paprikát a talaj tápanyag-ellátottságával szembeni igény, valamint a „szikesség” tűrőképessége alapján vizsgáljuk, a következőkkel kell számolnunk. A paprika a nagy tápanyagigényű zöldségfélék családjába tartozik, egyes kijelentések szerint a jól trágyázott talajon terem bőven. Számára a tápanyagokban gazdag talajok jók termesztésre, viszont egyben sóérzékeny növény is. A hazai szerzők álláspontja a paprika sótűrését illetően elégé változó, egyesek a viszonylag sótűrő növényfajok közé sorolják. Ami a külföldi irodalmakat illeti, itt sem egységesek a vélemények. Külföldi szakemberek először a 60-as évben fektették le a zöldségfélék sóérzékenységének alapelveit, és megállapították azt, hogy a paprika alacsony sótűrőképességgel rendelkezik. Több kutató szerint a paprika magas sóérzékenységű, ezért a növény öntözésére is már alacsonyabb EC-értékű víz ajánlható.

A paprika sótűrését hazánkban a kutatók már kettéosztották, ugyanis a fehér étkezési típust a sóra érzékenyek közé sorolták, a hosszú hegyes erős típust pedig a sóra kevésbé érzékenyekhez tették. Az új eredmények is ezeket a megállapításokat igazolják, hisz az étkezési paprikát a kifejezetten sóérzékeny növények közé helyezik el. A sóvegyületek lehetnek hasznosak (nitrátok, szulfátok stb.) valamint toxikusak is (nátrium, klór, hidrogén-karbonát stb.) a növényekre nézve. Termesztési gyakorlatomban sokszor előfordul a fehér sókiválás okozta sókicsapódás a talajon (1. kép). A mérgező anyagok túlzott mennyisége fokozott termesztési kockázatot jelent. A túlzott nátriumtartalom erős szikesedéssel jár, s melegebb klimatikus körülmények közt akár el is égetheti a frissen növekedő paprika gyökereit! Szakirodalmak alapján 60 mg/kg felett már kedvezőtlen, szikesedésre hajlamos a talaj. Korábbi vizsgálatot során bizonyítást kapott, hogy a hajtatóházamban a talaj nátriumtartalma tartósan 200 mg/kg feletti! Külön kell szólni a klórérzékenységről is! A paprika ugyanis erősen érzékenyen reagál erre a káros elemre. Viszont a hasznos tápanyagok is lehetnek károsak, ha túladagoljuk őket. Ilyenkor vízhiánnyal párosulva a sókártétel jellegzetes tüneteit mutatják növényeink: vékony szár, barna gyökérzet, csúcsrothadásos termések, rövid ízköz. Ezekkel megegyező véleményen vannak a szakemberek, akik szerint a szikes (sós) talajokban nagymértékben csökken a termés mennyisége. A szikesedésre hajlamos talajokon a fehér fajták jellegzetes tüneteket produkálnak (barna gyökérzet, sötét, rövid, vékony szár, gyenge hajtásképződés, foltos termés, kényszerérett bogyók). A 2000-es években itthon történtek vizsgálatok a fehér termésű fajták sótűrésének vonatkozásában. A vizsgált, különböző töménységben használt oldatok (4,4; 6; 10; 14; és 18 mS/cm) eredményei azt mutatták, hogy a magasabb sótartalmú oldattal kezelt növények kevesebb egy négyzetméterre eső gazdasági érettségű termést adtak. Ezt a megállapítást támasztják alá más külföldi kutatók is. Tehát a paprika nemcsak a talaj sótartalmára, hanem a rossz minőségű, magas sótartalmú öntözővízre is igen érzékeny. A tápanyagokban gazdag és a szikesedésre hajlamos talajok elektromos vezetőképessége jobb, mint a tápanyagban szegény közegeké. A talajban oldott sók az elektromosságot vezetik, mérésük is ez alapján lehetséges, százalékban kifejezve. A paprikatermesztésre alkalmas talajok sókoncentrációját az ezredforduló előtt az 1. táblázatban látható értékekben határozták meg.

1. táblázat. A paprikatermesztésre alkalmas talajok sókoncentrációja

A paprika nemcsak a talaj sótartalmára, hanem a rossz minőségű, magas sótartalmú öntözővízre is igen érzékeny

A talaj fizikai félesége hatással van a sótartalomra. Az üvegházi homoktalajok felső értéke 0,2%-os sótartalom, a jobb vízgazdálkodásúaké pedig 0,5%. A paprikatermesztésre alkalmas talajok sótartalmát Balázs Sándor, valamint Filius István, a fóliás zöldségtermesztés elindítói a következő képletben fogalmazták meg:

S=2B+15/100 (%),

Ahol: – az S a talaj megengedhető legnagyobb sótartalma százalékban, – B a talaj humusztartalma.

A talaj NaCl-tartalma nem lépheti túl az összes sótartalmának a 10%-át. Balázs Sándor, valamint Filius István szerint a következő általános képlettel számítható ki a talaj legnagyobb NaCl-tartalma, ahol B a talaj humusztartalmát jelenti:

S=2 B+15 mg/100 g.

A képletekkel szinte bárki nyugodtan dolgozhat, s ily módon meg tudja határozni a só- és a nátriumtartalom felső határát. A talajok sótartalmát mindig a közeg humusztartalma határozza meg. Ezért magasabb szervesanyag-tartalom mellett magasabb összes-sótartalom engedhető meg a növények károsodásának veszélye nélkül. A humuszanyagok amfoter jellegük miatt óriási felszívódási képességgel rendelkeznek, tulajdonképpen a felületükön reverzibilisen, továbbá irreverzibilisen is képesek a hasznos, valamint kevésbé hasznos elemek kötődni! Ez a tulajdonság az ökológiai szemlélettel nézve alapvető! Van azonban egy másik módszer is a talaj sótartalmának a meghatározására. Ez az EC-elektromos vezetőképesség mérésének a módszere. Itt nem százalékban, hanem mS/cm-ben adják meg az értékeket. A nemzetközi gyakorlatban is ez a módszer az általánosan elfogadott, de ezen belül elterjedt még egy hivatalos besorolás is, a Maas-Hoffmann-féle modell. Ebben a modellben a szerzők a paprikát a közepesen sóérzékeny növényfajok közé sorolják, és a sóérzékenységi küszöbértékét 1,5 mS/cm-ben határozták meg. A hazai gyakorlatban viszont ez az érték a hegyes erős fajtáknál 2 mS/cm, a fehér termésűeknél pedig 1,7-1,8 mS/cm-t jelent. A fehér termésű paprikafajták sokkal érzékenyebben reagálnak a talaj szikesedésére (sótartalmára). Ezeket a megállapításokat több kutató is megerősíti. Általánosságban elmondható, hogy a legtöbb zöldségfaj számára azok a talajok jók, amelyek EC-értéke 1-2 mS/cm között van. Ezen belül is a sótartalomra érzékenyebb fajok (pl. fehér étkezési paprika) esetén kedvezőbb, ha a talaj nem lépi túl az 1-1,5 mS/cm közötti értéket. A kevésbé sóérzékenyeknél (paradicsom) ez az érték 1,5, ill. 2 mS/cm körüli. Az EC-érték megadható 1:2-es és 1:5-ös vizes kivonatban is, de a gyakorlatban a legelterjedtebb az 1:2-es talajkivonat alkalmazása. A Zöldségtermesztési Kutató Intézet közlése alapján az étkezési paprika esetében a talaj 0,25-1,25 közötti EC-értéke az a tartomány, ami megfelelő a sikeres termesztéshez.

2. kép. A talaj levegőtlenségéből adódó klorotikus sárgulás hajtáson elhaló bimbóval

3. kép. Csúcsrothadásos bogyó paprikán

A talajok kötöttsége és a felvehető tápanyagok közti összefüggés

A kötöttebb talajok tápanyag-visszatartó képessége nagyobb, mint a laza talajoké. Ennek következtében a kötött talajok egyes makroelemeket, mint például a nitrogént, részben megkötik. Ezen kívül más tápelemek is képesek megkötődni a talajban, így például magas kolloidtartamú kötött talajon lekötődhet a magnézium, és ugyanez a foszfor esetében is fennállhat. Azonban a hőmérsékletnek is nagy szerepe van, ugyanis a kötött talajok sokkal nehezebben melegszenek fel, ami rontja a foszfor felvételét. Az agyagos kötött talajokon a kálium akár kétszeresen is képes megkötődni, a csekély agyagtartalmú talajokhoz képest. Az agyagos talajok tömöttségükből adódóan, a levegőtlenség miatt vashiánytünetet is okozhatnak a paprikán. Megjegyezhetjük, hogy más jelenség is kiválthatja a vashiányt, így például a mész túltengése a talajban, amit nagyon nehezen lehet gyógyítani. Súlyos levegőtlenségből adódóan kialakulhat klorózis, ami a hajtatásban gyakori, főleg nehéz talajoknál. Legsúlyosabb tünet esetén a hajtásnövekedés teljesen leállhat, valamint a hajtáscsúcs a bimbóval nekrotizálódik, elbarnul, elhal (2. kép). A szikes talajokon előforduló kalciumhiány a paprika esetében számottevő jelentőségű, hiszen ez ún. csúcsrothadásos betegséget okoz. Alacsony szervesanyag-tartalom mellett, valamint elégtelen szellőztetés következtében a tényezők együttes komplex hatása következményeként csúcsfoltosodás alakul ki. Szinte alig van olyan termelő, akinél ez az élettani betegség – ha kis mértékben is –, de elő ne fordulna (3. kép).

Következtetéseim

A szakirodalom részletes áttanulmányozása, valamint termelési tapasztalataim alapján, megítélésem szerint az édes csemegepaprika az egyik növény, amelyik a legérzékenyebben reagál a talaj fizikai, kémiai, ill. biológiai változásaira. Minden edafikus tényező tekintetében kimondottan igényes növény! A gazdaságos termelés érdekében minél jobban ki kell tudnunk elégíteni a növény igényeit! Ugyanakkor ez nem jelenti feltétlenül azt, hogy minden kedvezőtlen talajt kizárjunk a paprikatermelésből. A tudomány mai állása szerint olyan talajokon is lehetséges paprikát termeszteni, amelyek nem feltétlenül kedveznek a növény igényeinek. Ma már egy termesztő kezében léteznek olyan különleges biopreparátumok, amelyekkel tompítható a talaj negatív jellegéből adódó káros hatás. Ez azonban önmagában még kevés, ehhez szükséges a termelő tudása, tapasztalata, és ha összhangba hozzuk ezeket a tényezőket, valamint megfelelő módon bánunk a gyakorlati és anyagi erőforrásainkkal, akkor valóban megteremthető a gazdaságos ökológiai paprikahajtatás még ott is, ahol egyébként szinte lehetetlen a paprikatermesztés.

SZERZŐ:
NÉMETH TAMÁS OKL. NÖVÉNYORVOS
A PAPRIKA BIOLÓGIAI NÖVÉNYVÉDELMÉVEL FOGLALKOZÓ SPECIALISTA