A kertészeti és üvegházi ágazatban egyre gyakrabban használják a „fenntartható termesztőközeg” kifejezést, de egy készülő nemzetközi szakmai tanulmány szerint a fogalom sokszor túl laza, pontatlan és félrevezető.
Túl sok mindenre mondjuk, hogy fenntartható
A „fenntartható”, „zöld”, „klímabarát” vagy „tőzegmentes” kifejezések jól hangzanak, de önmagukban nem mindig mondanak eleget a termesztőközegek valódi hatásáról. A Frontiers in Horticulture folyóiratban megjelenés előtt álló szakmai véleménycikk éppen erre hívja fel a figyelmet. A nemzetközi kutatókból és iparági szakértőkből álló szerzői csapat – köztük dr. Alexander Sentinella, a Growing Media Europe szakembere – szerint a „fenntartható termesztőközeg” kifejezést ma túl sokféle jelentéssel használják. A probléma nem nyelvi apróság. Ha egy fogalom mindent jelenthet, akkor végül semmit sem jelent pontosan. Ez pedig megnehezíti a kutatási eredmények összehasonlítását, a termelői döntéseket és a szabályozói munkát is.
A tőzegmentes nem automatikusan jobb
A tanulmány egyik fontos üzenete, hogy a fenntarthatóságot nem lehet egyetlen tulajdonságra leszűkíteni. Gyakori hiba, hogy a termesztőközegek megítélésénél kizárólag azt nézik, megújuló-e az alapanyag, körforgásos eredetű-e, vagy tartalmaz-e tőzeget. Ezek fontos szempontok lehetnek, de nem helyettesítik a teljes körű értékelést. Különösen a „tőzegmentes” megjelölés lehet félrevezető, ha a fogyasztó vagy a termelő automatikusan környezetbarátabb terméket ért alatta. A tőzegmentes jelölés ugyanis csak annyit jelent, hogy az adott keverékben nincs tőzeg. Azt már nem bizonyítja, hogy a termék teljes környezeti hatása alacsonyabb, vagy hogy gazdaságilag és társadalmilag is kedvezőbb megoldás.
A fenntarthatóság három lábon áll
A szerzők szerint a termesztőközegek fenntarthatóságát legalább három oldalról kell vizsgálni: környezeti, gazdasági és társadalmi szempontból. Környezeti oldalon nemcsak a karbonlábnyom számít, hanem például a vízhasználat, a földhasználat, a nyersanyag eredete és a teljes életciklus hatása is. Gazdasági szempontból az ár, az elérhetőség, az egyenletes minőség és a termesztésbiztonság döntő. Hiába kedvezőbb egy közeg bizonyos környezeti mutatója, ha drága, bizonytalanul beszerezhető, vagy rontja a termelés eredményességét. A társadalmi dimenzió szintén nem hagyható ki: ide tartoznak a munkakörülmények, az egészségvédelem, a biztonság és az ellátási láncban dolgozók helyzete.
A hozam is beleszól a képletbe
Az üvegházi termesztésben különösen fontos, hogy a termesztőközeg ne önmagában, hanem a teljes rendszer részeként legyen értékelve. Egy alacsonyabb termék-lábnyomú közeg elsőre kedvezőnek tűnhet, de ha csökkenti a hozamot vagy rontja az áru minőségét, akkor az egy kilogramm megtermelt termékre jutó környezeti hatás akár rosszabb is lehet. Ezért a szerzők szerint nem elég azt nézni, miből készült a közeg. Azt is mérni kell, hogyan teljesít a konkrét termesztési rendszerben, milyen termést ad, mennyi vizet és tápanyagot igényel, mennyire stabil, és milyen kockázatot jelent a termelőnek.
Mérni kell, nem hinni benne
A tanulmány egyik legfontosabb javaslata, hogy a hangzatos állításokat mérhető adatokkal kell alátámasztani. A szerzők az életciklus-alapú módszerek használatát sürgetik. Ilyen például a környezeti életciklus-elemzés, az életciklus-költségszámítás, valamint a társadalmi életciklus-elemzés. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy nem elég azt mondani: egy közeg „zöldebb” vagy „fenntarthatóbb”. Meg kell határozni, mihez képest, milyen mutató alapján, milyen termesztési körülmények között és milyen bizonyítékokkal. A szerzők szerint sok esetben az eredmények nem feltétlenül azt mutatják majd, amit előzetesen várnánk – éppen ezért van szükség mérésre.
Mit jelent ez a termelőknek?
A termelők számára a tanulmány üzenete egyértelmű: a termesztőközeg kiválasztásánál óvatosan kell kezelni az egyszerű címkéket. A „tőzegmentes”, „megújuló” vagy „klímabarát” jelölés önmagában kevés. A valódi kérdés az, hogy az adott közeg a konkrét kultúrában, technológiában és piaci környezetben hogyan teljesít. A kertészeteknek olyan információkra van szükségük, amelyek segítik a döntést: milyen a víz- és tápanyag-gazdálkodása, mennyire állandó a szerkezete, milyen a kórokozó-kockázata, hogyan hat a hozamra, és milyen költséget jelent hektáronként vagy négyzetméterenként. A fenntarthatóság csak akkor értelmezhető, ha közben a termesztés gazdaságilag is működőképes marad.
A szabályozás sem egyszerűsítheti túl
A tanulmány a döntéshozóknak is üzen. Ha a szabályozás egyetlen tulajdonságra, például a tőzeg csökkentésére épít, könnyen figyelmen kívül hagyhat más fontos hatásokat. A fenntarthatóbb kertészeti termeléshez olyan keretrendszerre van szükség, amely több mutatót vizsgál egyszerre, és nem engedi, hogy egyetlen címke helyettesítse a valódi bizonyítékokat.
Forrás: hortidaily.com
MezőHír Tudástár: fenntartható termesztőközeg – olyan kertészeti közeg, amelynek megítélése nem egyetlen címkén, például a tőzegmentességen alapul, hanem mérhető környezeti, gazdasági és társadalmi adatokon: életciklus-hatáson, víz- és tápanyaghasználaton, hozamra gyakorolt hatáson, elérhetőségen és termesztésbiztonságon.
