Mindjárt az egyik legkényesebb témát hoztam terítékre, amely joggal mindkét fél mumusa. Az oka talán az, hogy a tapasztalatok szerint egyik fél sem tudja pontosan a jogait és kötelezettségeit e témakörben. Éppen ezért, és a tavaszi aktualitása végett is időszerűnek tartom ennek részletekbe menő kitárgyalását. Ahogy azt már az előző cikkben is írtam, a vad az állam tulajdona, de a hasznosítása, a vele való gazdálkodás a vadászatra jogosult kötelessége. Így lehet az is, hogy a vad által okozott kárt a vadászatra jogosult köteles rendezni.
A vadkár fogalma leegyszerűsítve
Vadkárnak a vadászható apró- és nagyvadfajok által a mező- vagy erdőgazdálkodásban, gyümölcsösben, csemetekertben okozott, 10%-ot meghaladó kár minősül. Amennyiben a vadászatra jogosult a jóváhagyott éves vadgazdálkodási tervben a gím- és dámszarvasra előírt elejtési tervszámokat nem teljesíti, és az adott évet megelőző három vadászati év átlagos terítéke elérte a tíz egyedet, akkor a következő vadászati évben keletkezett vadkár teljes egészében őt terheli. A vadkár számításánál ugyanakkor továbbra sem vehető figyelembe a vadállomány természetes önfenntartási értéke, vagyis a keletkezett kár 10%-a.
A vadkár megtérítésére az köteles, aki az adott vadfajjal vadgazdálkodási tevékenységet folytat, vadászatára jogosult, és akinek vadászterületén a kár bekövetkezett.
A kártérítésnél is fontosabb a vadkár megelőzése, hiszen ez mindkét fél közös érdeke. A hosszú távon jól működő kapcsolat alapja az együttműködés, ezért érdemes külön áttekinteni, milyen feladatai vannak a vadgazdálkodónak és a földhasználónak.
A vadgazdálkodó köteles:
- a földhasználók számára elérhető hivatalos kapcsolattartót megnevezni a vadkárral kapcsolatos ügyek intézésére;
- a vadászati jog gyakorlását a földhasználattal összhangban megszervezni;
- a földhasználót haladéktalanul értesíteni, ha vadkárt vagy annak veszélyét észleli;
- teljesíteni az éves vadgazdálkodási terv gímszarvasra, dámszarvasra, őzre, muflonra és vaddisznóra vonatkozó előírásait;
- fokozott vadkárveszély esetén gondoskodni a vad riasztásáról, valamint a szükséges vadkárelhárító berendezések kihelyezéséről;
- szükség esetén, a földhasználóval egyeztetve, ideiglenes villanypásztort telepíteni, amelynek működtetéséről közösen gondoskodnak;
- ha ez sem elegendő, más szakszerű védekezési vagy riasztási módszer alkalmazásában közreműködni;
- a szükséges mértékben elterelő etetést végezni;
- szükség esetén vadkárelhárító vadászatot folytatni;
- nagyvad-túlszaporodás esetén idényen kívüli állományszabályzó vadászat engedélyezését kezdeményezni.
A fenti felsorolásból is látszik, hogy a vadgazdálkodó kötelezettségeit a jogszabály pontosan körülhatárolja. Ezek teljesítése komoly szervezést és folyamatos egyeztetést igényel, különösen azért, mert a vadászatra jogosult többnyire civil szervezet, amelynek tisztségviselői társadalmi munkában végzik feladataikat. Ráadásul egy vadgazdálkodó általában legalább 3–4 ezer hektáron látja el tevékenységét, ahol jó esetben több tucat, akár száz földhasználó is gazdálkodik. Éppen ezért különösen fontos a földhasználó korrekt, a gondos gazda elvén alapuló hozzáállása.
A földhasználó köteles:
- a vadkár megelőzésében és csökkentésében a vadászatra jogosulttal egyeztetve, a kárelhárításra alkalmas módon közreműködni;
- a károsodást vagy annak veszélyét haladéktalanul jelezni a vadászatra jogosultnak;
- az erdősült terület mellett fekvő mezőgazdasági táblán legalább 5 méter szélességben olyan kultúrát termeszteni, amely lehetővé teszi a vad észlelését és a vadkárelhárító vadászatot;
- az általa szakszerűen művelt és a tőle elvárható módon védett területeket a kritikus időszakokban ellenőrizni;
- nagy értékű kultúrák vagy fokozottan veszélyeztetett területek esetén fokozottan közreműködni a vadkár megelőzésében és elhárításában;
- megfelelő eljárásokkal gondoskodni a vadállomány kíméletéről;
- hozzájárulni ahhoz, hogy a vadászatra jogosult a mezőgazdasági táblán ideiglenes, vadkárelhárító vadászatot szolgáló berendezéseket létesítsen, ha ennek költségeit ő viseli;
- kaszáláskor a jogszabályban előírt módon vadriasztó láncot vagy más, hanghatáson alapuló vadriasztó eszközt használni.
A földhasználó a vadállomány túlszaporodása esetén kezdeményezheti a vadászati hatóságnál az állományszabályozó vadászat elrendelését.
Ha a földhasználó a rendes gazdálkodás körébe tartozó, törvényben előírt közreműködési kötelezettségének nem szakszerűen, vagy nem a kár megelőzésére, csökkentésére alkalmas módon tesz eleget, azt a vadkár megállapításánál a terhére kell értékelni.
Amennyiben vadkárigényét érvényesíteni kívánja, a keletkezett kárt az adott növénykultúrára meghatározott bejelentési határidőn belül, az észleléstől számított legfeljebb 15 napon belül, írásban kell bejelentenie a vadászatra jogosultnak.
Ha a földhasználó a tartós telepítésű kerítéssel védett területre vadkárelhárítás céljából nem biztosít bejutást a vadászatra jogosultnak, vele szemben vadkárigényt nem érvényesíthet.
Összefoglalva: a legfontosabb lépés, hogy a földhasználó már az előző év őszén, a betakarítás után jelezze a vadgazdálkodónak, hol és mekkora területen tervez olyan kultúrát vetni, amelyben jelentős vadkár várható. Ez azért lényeges, mert így a vadgazdálkodó időben dönthet az érintett területek intenzívebb vadászatáról, csökkentve a következő évi károkat.
A földhasználó felelőssége azonban nem ér véget a vetéssel. A vadkár észlelését haladéktalanul jeleznie kell a vadgazdálkodónak, a védekezés szakszerű módját pedig minden esetben a vadgazdálkodó határozza meg. Sokszor még ma is találkozunk olyan, jónak gondolt riasztási megoldásokkal, amelyek valójában hatástalanok. Ilyen például a napraforgóban használt, dinnyepálcára erősített fóliacsík, amely sem a mezei nyulat, sem az őzet, sem a fácánt vagy a galambot nem tartja távol. Hasonlóan kevéssé hatékony a dinnye vagy a csemegekukorica köré húzott raschel- vagy bálaháló is: az őzet még visszatarthatja, a mezei nyúl azonban gond nélkül bejut rajta.
Ezért kulcsfontosságú a földhasználó és a vadgazdálkodó közötti jó kapcsolat, valamint a pontos és korrekt kommunikáció. A vadkár megelőzése és mérséklése csak közös munkával lehet eredményes.
A vadkár megállapítása és rendezése
Miután áttekintettük a vadkár megelőzésének főbb lépéseit, érdemes röviden a már bekövetkezett károk rendezéséről is szólni. Még a leggondosabb megelőzés mellett is előfordulhat ugyanis, hogy kár keletkezik.
A legjobb megoldás az, ha a földhasználó és a vadgazdálkodó a helyszínen, közös megegyezéssel rendezi az ügyet. Ez mindkét fél számára gyorsabb és egyszerűbb, mint a hivatalos eljárás. Ha azonban nem születik egyezség, a vadkár rendezése jogszabályban meghatározott rend szerint történik.
A kár megtérítése iránti igényt a kár bekövetkezésétől vagy észlelésétől számított öt napon belül írásban kell közölni a kárért felelős személlyel. Ha a felek öt napon belül nem jutnak megállapodásra, a károsult újabb öt napon belül kérheti az illetékes települési önkormányzat jegyzőjétől a kárfelmérési eljárás lefolytatását.
A kár megállapítását a jogszabályban meghatározott képesítéssel rendelkező kárszakértő végzi, akit a jegyző három munkanapon belül rendel ki. A felmérést a kirendeléstől számított öt napon belül el kell végezni. Késedelmes bejelentés esetén is le kell folytatni az eljárást, de ha emiatt a kár mértéke már nem állapítható meg pontosan, azt a bejelentő terhére kell értékelni.
Ha az egyik fél nem fogadja el a szakértő megállapítását, három munkanapon belül kérheti másik szakértő kirendelését, a költségek előlegezése mellett. Ilyen esetben a károsodott termény betakarítására csak az újabb vizsgálat után kerülhet sor.
A szakértő a jegyzőkönyvet haladéktalanul átadja a jegyzőnek, aki ennek alapján ismét megpróbál egyezséget létrehozni a felek között. Ha ez sikerül, és az megfelel a jogszabályi feltételeknek, a jegyző az egyezséget határozatba foglalja és jóváhagyja. Ha nem születik egyezség, vagy az nem hagyható jóvá, az eljárást megszünteti.
Ebben az esetben a károsult a megszüntető végzés véglegessé válásától számított harminc napon belül bírósághoz fordulhat. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
Előzetes bizonyítási eljárást a károsult kérésére a jegyző vagy a bíróság is elrendelhet. Ha igazságügyi szakértő bevonására kerül sor, a vadászatra jogosultat a helyszíni felmérés előtt legalább öt nappal igazolható módon értesíteni kell. A vadászatra jogosult a jegyzőkönyvben észrevételt tehet, de ha az értesítés ellenére nem jelenik meg, az nem akadályozza az eljárás lefolytatását.
Ha az előzetes bizonyítás során készült szakvélemény kézhezvételétől számított 30 napon belül a vadászatra jogosult nem téríti meg a megállapított kárt, és egyezség sem születik, a károsult újabb 30 napos jogvesztő határidőn belül bírósághoz fordulhat.
Jól látható tehát, hogy a hivatalos eljárás hosszadalmas és szigorú határidőkhöz kötött. Ezért mondható, hogy mindkét fél számára az a legjobb, ha a helyszínen, megegyezéssel sikerül rendezni a vadkárt.
Még két fontos fogalmat érdemes tisztázni: a vadban okozott kárt és a vadászati kárt. A gyakorlatban mindkettővel gyakran lehet találkozni.
Vadban okozott kár
Aki a vad szándékos elpusztításával, befogásával, zavarásával vagy bizonyíthatóan erre irányuló kísérletével a vadászatra jogosultat a vadászati jog gyakorlásában akadályozza, köteles az ebből eredő kárt megtéríteni. Kiegészíteném még annyival, hogy ez nem csupán a szándékos károkozásnál állja meg a helyét, hanem a hanyag vagy nem szakszerű mezőgazdasági munkálatok során is. Mindkettőre tudok számtalan példát! A szándékost nagyon nem kell magyarázni, hiszen egyértelmű, mikor a földhasználó lemérgezi, megcsapdázza, esetleg lelövi a földjére tévedt vadat.
A nem szándékos vagy hanyag munkavégzésből eredő károkozás lehet az egérinvázió idején pocokpuskával történő járatkezelés, ahol nagyon fontos, hogy a mérgezett gabonát csak az egérjáratba juttassuk, ahhoz más állat ne férjen hozzá. Ennek ellenére számtalan esetet tudok, ahol rosszul használták a pocokpuskát, és mezei nyúl, őz is felvette a mérget, majd tömeges pusztulás jelentkezett a kezelt területen. De volt olyan is, ahol műtrágyaszóróval juttatták ki a lucernaföldre az egérmérget, amit szintén felvett a vad. Ezen esetekben a földhasználó köteles anyagi felelősséget vállalni.
Vadászati kár
A vadászatra jogosult köteles megtéríteni azt a kárt, amelyet a vadászati jog gyakorlásában részt vevő személyek a vadászterületen másnak okoznak a mezőgazdasági terményekben, a termesztett növényállományban, az erdőben, a védett természeti értékekben, a halállományban, a szőlőben, a gyepterületen vagy a gyümölcsösben.
A gyakorlatban ez a károkozás leggyakrabban járművel okozott taposási kárt jelent. Ennek egy része a vadgazdálkodási munkák során elkerülhető lenne, más része viszont a körülmények miatt nehezen kerülhető meg. Az elmúlt évtizedben ugyanis a dűlőutak jelentős része megszűnt, így a vadgazdálkodási feladatok ellátásához időnként olyan területekre is be kell jutni, ahová már nem vezet út.
Ettől függetlenül alapvető elvárás, hogy a vadgazdálkodó a lehető legnagyobb körültekintéssel járjon el, legyen tekintettel a földhasználóra, és ahol csak lehet, kerülje el az ilyen típusú károkozást.
SZERZŐ: SOMOGYI LÁSZLÓ
(fotók: a szerző felvételei)
MezőHír Tudástár: vadkár – a vadászható vadfajok által mezőgazdasági, erdőgazdasági, gyümölcsös vagy csemetekerti területen okozott, 10%-ot meghaladó kár, amelynek megelőzése, bejelentése és rendezése a földhasználó, valamint a vadászatra jogosult együttműködésén, gyors jelzésén és jogszabályi határidők betartásán alapul.
