A posztregisztrációs fajtakísérletek elrendezése követi a gyakorlat igényeit: a 9 helyszínből 3 már öntözött volt, és a vizsgált hibridek csaknem fele a korai éréscsoportba tartozott 2025-ben.

A Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ), a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VSZT) és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) által végzett kukorica posztregisztrációs fajtakísérletek már tizenkilencedik éve segítik objektív információkkal, adatokkal a gazdálkodókat. A 2025-ös fajtakísérletekben 11 fajtatulajdonos összesen 40 kukoricahibridje vett részt a FAO 200, 300, 400 és 500 éréscsoportokból az ország kilenc helyszínén.
Az 2025-ös évben a korábbi szegedi helyszínt Makó váltotta fel. Bólyban, Hajdúböszörményben, Iregszemcsén, Muronyban, Püskin és Szombathelyen a klasszikus művelési móddal, míg Gyulatanyán, Kisbábolnán és Makón öntözött körülmények között vizsgálták a kísérletben résztvevő fajták teljesítményét. A beérkezett adatok összesítését és kiértékelését az összes helyszín eredményeinek feldolgozását követően a Vetőmag Szövetség végezte el.

Az érésidők terén is igazodott a kísérlet a termelői elvárásokhoz: a legnépesebb vizsgálati csoport a korai fajtákat tartalmazta. A tesztelt hibridek csaknem fele ebbe az éréscsoportba tartozott (FAO 300−400).
Az összes helyszín átlagában a vizsgált korai hibridek mindegyike 10 és 12 tonna közötti eredményre volt képes a kísérleti elrendezésben. A gyulatanyai és kisbábolnai helyszín eredményei magasan vezették a mezőnyt, míg Makó eredményei rosszabbak voltak, mint az öntözetlen Püski, Murony és Hajdúböszörmény átlagai.
A vizsgált 14 középérésű fajta is 11 és 12 tonna között teljesített, tehát nem voltak jobbak, mint a korábban beérő hibridek. Püskit valószínűleg sok eső érte tavaly, mivel itt minden éréscsoportban az öntözött táblákhoz hasonló eredményeket regisztráltak.
További részletek a Vetőmag Szövetség honlapján: https://vszt.hu/kukorica-posztregisztracios-kiserletek/.
MezőHír Tudástár: posztregisztrációs kukoricafajtakísérlet – Országos szinten, több éréscsoportban és eltérő termesztési körülmények között végzett, egységes módszertanú vizsgálat, amely a már államilag elismert kukoricahibridek termőképességét, alkalmazkodóképességét és öntözésre adott reakcióját méri a gyakorlati döntéstámogatás érdekében.

