Nagyot esik idén az ukrán cukorgyártás, de az EU vámmentes kvótakeretét még így is ki tudja használni. Brazília pedig gondoskodik a nyomott cukorárakról.
A világtermelés megugrik
A USDA legfrissebb jelentése érdemi bővülést mutat a globális nyerscukortermelésben. India és Brazília fej fej mellett vezetik a globális gyártást, és idén mindkét országban erős szezonra számítanak. A világ cukorgyártása éves összevetésben 8,3 millió tonnával, 189,3 millió tonnára nőhet a futó szezonban.

Az EU-ban kevesebb cukor lesz
Az Európai Unió a világ harmadik legnagyobb cukorgyártója, de itt idén8%-kal zsugorodott a cukorrépa területe (főként Franciaországban és Németországban). A friss becslés 15,5 millió tonnás nyerscukormennyiséggel kalkulál. A fogyasztás 16,4 millió tonnára növekedhet az amerikai elmezők szerint, ezért nagyjából egymillió tonna cukor importjára számítanak a közösség országaiban.

A legfontosabb exportőrök
A világ messze legnagyobb cukorexportőre Brazília, a világpiacra kerülő mennyiség 55%-át adja. Idén 35,7 millió tonna árut szállíthat ki az országból, ami közelíti a két évvel ezelőtt elért rekordot. A második legnagyobb piaci szereplő már nem India. Itt a lakosság körülbelül négyszer annyi cukrot fogyaszt el, mint a brazilok. Ezzel együtt is négy évvel ezelőtt még 11,5 millió tonna cukrot exportáltak. A kormányzat azonban tudatosan korlátozza a kivitelt, és ösztönzi a hazai feldolgozást etanollá. Ezért a harmadik helyre csúsztak a top-exportőrök sorában. A második helyre Thaiföld jött fel: 7 millió tonnára jelzett exportja az ország történetében kiváló eredményt jelentene.
Importcukor Ukrajnából
Európa számára a nyers nádcukor legfontosabb beszerzési forrása Brazília, míg a kész fehércukor elsősorban Ukrajnából érkezik.Keleti szomszédunk idén nagyjából 17%-kal kevesebb, kb. másfél millió tonna cukrot gyárthat a szezonban, amiből 700 ezer tonnát exportálhat a jelentés számai szerint. Az EU 100 ezer tonna erejéig vámmentesen engedi be a piacára az ukrán cukortermékeket.
Kapcsolódó cikkünk: A tavalyi csúcs után mélybe zuhantak a cukorárak.
Nyitókép: Shutterstock.
MezőHír Tudástár: globális cukortermelés – A világ cukorellátását döntően a nádcukorra épülő export határozza meg, ahol Brazília és India a legnagyobb termelők, míg az Európai Unió cukorrépa-alapú kibocsátása ciklikusan ingadozik; az EU belső fogyasztása rendszeresen meghaladja a termelést, ezért importra szorul, főként Brazíliából és Ukrajnából, vám- és kvótarendszerhez kötötten.

