A júliusban indult értékesítési szezon első négy hónapjában gyenge számokat hozott az orosz gabonaexport. Tavalyhoz mérten negyedével csökkent az eladott terménymennyiség, a búza kivitele 28 százalékkal esett vissza.

Eddig gyenge a mérleg
2025 júliusa és októbere között Oroszország 20,6 millió tonna gabonát exportált, ami mintegy 25%-kal kevesebb, mint 2024 azonos időszakában (27,3 millió tonna) – közölte az Interfax az Orosz Gabonaszövetségre hivatkozva. Különösen a búzaexport esett vissza (-28%), az eddig kiszállított mennyiség 18,2 millió tonna.
Az októberi számok is csalódást okoztak
Októberben folyamán a búza exportja 14%-os elmaradást mutatott a tavalyi év októberéhez mérten, az árpáé több mint a felére, a kukoricáé a harmadára esett vissza. A borsó kivitele is drasztikusan csökkent. Továbbá az exportált termények palettája is szűkült: októberben mindössze 9 terméktípus szerepelt az exportban, szemben az egy évvel korábbi 26-tal.
A vásárlók köre is kisebb: búzát 30 ország vásárolt Oroszországból, míg egy évvel korábban 50. A legnagyobb partner továbbra is Egyiptom, bár 16%-kal csökkent az importja (1,562 millió tonnáról 1,307 millió tonnára). A második helyen Törökország állt, amelyik csaknem megduplázta a beszerzéseit (470 ezerről 883 ezer tonnára). Iránba pedig közel ötszörösére növekedett az orosz búza kivitele (114 ezerről 545 ezer tonnára).
Árpát 7 ország vásárolt Oroszországtól októberben, szemben az egy évvel korábbi 15-tel. Irán 28%-kal növelte importját, mások viszont visszafogták a beszerzéseiket, különösen Szaúd-Arábia és Líbia. Kukoricát két országba értékesítettek az orosz exportőrök, míg tavaly 11 ország szerepelt a célállomások között. Az eladott mennyiség drasztikusan visszaesett.
Ez a cikk is érdekelheti: Lesújtó orosz értékelés: mély válságban a búzatermelés.
MezőHír Tudástár: Orosz búzaexport 2025 – Az orosz gabonaexport az értékesítési szezon első négy hónapjában 25%-kal csökkent, a búza kivitele pedig 28%-kal esett vissza, mivel kevesebb ország vásárolt és szűkült a termékkínálat.

