Jöhet a vámmentes amerikai dió

Írta: Szerkesztőség - 2025 október 21.

Egészen jó termésre számítanak Európa egyik leghíresebb diótermesztő körzetében, Grenoble területén. A francia termelők leginkább a vámmentesen érkező amerikai dióbéltől tartanak. A jelenlegi vámtételek egyébként alacsonynak mondhatók.

A termés jó, csak az árak is maradjanak!

Szeptember 23-án megkezdődött a híres grenoble-i dió betakarítása, melynek várható mennyisége 11–12 ezer tonna körül alakulhat idén. Ez növekedést jelent az előző évi, 10 ezer tonnás hozamhoz képest – összegez a FruitVeB. A május-júniusi csapadékhiány következtében a diók mérete jellemzően kisebb, de a minőség megfelelőnek ígérkezik. A korai fajták, mint például a Lara, kifejezetten szép külleműek, szemben a tavalyi évvel, amikor a termés közel 30%-át ki kellett selejtezni.

A piaci, értékesítési kilátások ugyanakkor bizonytalanok. Miután Donald Trump az európai termékek túlzott megadóztatását helyezte kilátásba, az EU azt vállalta, hogy megnyitja piacát számos amerikai termék előtt, köztük a diófélék, a friss és feldolgozott gyümölcsök, a tejtermékek, a húsfélék, a vetőmagok és a szójaolaj előtt. A megállapodás értelmében az eddigi 4%-os héjasdió-vámtétel is 0%-ra csökkenhet várhatóan 2026 januárjától.

Itt fűzzük hozzá, hogy az amerikai importdió java – mintegy háromnegyede – már tisztított termékként érkezik az EU-ba, amire napjainkban 5,1% importvám vonatkozik, de ez is megszűnhet. Az európai közösség az utóbbi években jellemzően 70–80 ezer tonna diót importált az USA-ból, egyre nagyobb arányban dióbél formájában.

Több figyelmet érdemel a dióbél

A grenoble-i dió eredetvédelmi oltalma jelenleg csak a héjas dióra vonatkozik, de egyre nagyobb szükség lenne a dióbélre is kiterjeszteni. A Franciaországban elfogyasztott dióbél 95%-a ugyanis importból származik (főként Chiléből, az Egyesült Államokból és Kelet-Európából). A dióbél iránti kereslet különösen a fiatalabb korosztály körében magas, míg a héjas diót jellemzően az 50 év felettiek fogyasztják. A kereskedők részéről ezért erőteljes igény mutatkozik a dióbél iránt.

dió kézben
A vastag héjú Fernor szép méretű, egészséges diókat nevelt idé
(fotó: Horizont Média Kft./Gönczi Krisztina)

A grenoble-i dió 1938 óta létező eredetvédelmi előírásai három helyi fajtára terjednek ki: a legismertebb a Franquette, amely az oltalom alatt álló termelés 90%-át adja, valamint a Mayette és a Parisienne fajtákat. Három évvel ezelőtt kezdeményezték a Fernor fajta felvételét is az oltalom alá. A régióban telepített Fernor a Franquette és az amerikai Lara keresztezéséből született, és a tapasztalatok szerint jövedelmezőbb termesztést tesz lehetővé. A várakozások szerint a fajta 2027-től nyerhet eredetvédelmet.


MezőHír Tudástár: Vámmentes amerikai dió – A grenoble-i dió jó termést ígér, de a termelők tartanak az amerikai dióbél vámmentes beáramlásától, amely árversenyt és piaci nyomást hozhat Európában.

▼Hirdetés

▼Hirdetés

Mezőhír
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.