Így január elején még átjárja az otthonokat a karácsonyi mézeskalács fűszeres illata, ami a minőségi méztől igazán zamatos – de az ünnepek elmúltával vajon kerül-e az asztalra, teába e nemes termékből? A hazai méz messze földön híres kiváló minőségéről, s országunk akácos méhlegelőiben még számos kiaknázatlan lehetőség rejlik azok számára, akik nem ijednek meg a munkától. Az alábbi interjút egy fiatal méhésszel készítettük, aki már 16 évesen belekóstolt a nem kicsit „csípős” mesterségbe, s ahogy az lenni szokott, teljesen beleszeretett.
– Bevezetésképpen: milyen gyermekkor, személyes indíttatás vezetett téged a mezőgazdasághoz, a méhészkedéshez?
– 1980-ban, Erdélyben születtem, második gyermekként, tízen vagyunk testvérek. A családban méhész nem volt, csak borász, maga a nagyapám, akinél sok időt töltöttem, szívesen dolgozgattam nála. Nyaranta mezőgazdasági idénymunkát vállaltam, vagy édesapám mellett a pékségben szorgoskodtam, hogy legyen zsebpénzem. Erdélyi nagyapámékhoz is sokat jártam, akiknek nagy parasztudvaruk volt. Így ezek a munkák sosem álltak tőlem távol, szívesen vettem részt bennük. Az általános iskolát már Magyarországon, Baján végeztem, majd a kertészeti technikum után a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen agrárközgazdász diplomát szereztem, 2005-ben.
– Honnan a méhek szeretete?
– 16 éves koromban voltam először külföldön, Németországban, és az ott szerzett kis megtakarított pénzecskémet szerettem volna valami hasznosba fektetni. Ekkortájt az ismerőseink körében volt egy méhész, aki mellé odaszegődtem, és tulajdonképpen neki köszönhetem a szakma szeretetét, tőle tanultam meg a mesterség kisebb-nagyobb fortélyait. 4 méhcsaláddal kezdtem a „kis gazdaságot”, amit később 30 családra fejlesztettem. Kis srácként nagyon nagy öröm volt ez a tevékenység, arról nem beszélve, hogy az egyetemi költségeimet is ebből tudtam finanszírozni. Sajnos, amikor az egyetemre kerültem, a távolság, az idő, a tanulás miatt nem tudtam a vállalkozást megtartani, el kellett adnom a méheket.
A diploma után Németországban és Angliában is szerencsét próbáltam, ahol a hazaitól eltérő méhészetekben volt alkalmam megfordulni, szakmai tapasztalatszerzés céljából. 2007-ben érkeztem haza, és már a kint tartózkodásom idején érlelődött bennem a gondolat: ha majd ismét itthon leszek, a méhészkedéssel szeretnék újra foglalkozni. 2007-ben jöttem haza Németországból, és logisztikai vezetőként helyezkedtem el Felsőlajoson, egy szendvicspaneleket gyártó cégnél.
– Miért volt vonzó számodra a méhészkedés?
– Egy 16 éves srácnak igazi kihívást jelentett ez a sokszor nehéz fizikai munkát és megterhelést igénylő foglalatosság, de akkor még inkább csak hobbi volt, ami persze nem kevés pénzt is hozott a konyhára. Mindig tetszett a természetközelisége, a méhek társadalma, az, ahogyan élnek és amilyen szorgalmasan dolgoznak. Én magam is szívesen töltöm az időmet a természetben. Ma már ez nem csak egy hobbi, hanem komoly bevételi forrás is, sok felelős döntéssel. Ezt is figyelembe véve kezdtem el ismét a méhészkedéssel foglalkozni másfél évvel ezelőtt, 10 méhcsaláddal, s jelenleg 94 családdal teleltem be.
– Mi szükséges ahhoz, hogy valaki méhészkedésre adja a fejét?
– Mielőtt a tárgyi feltételekről beszélnék, fontos megemlíteni, hogy elsősorban elszántságra, szorgalomra és nagy kitartásra van szüksége annak, aki méhész szeretne lenni, s persze az sem hátrány, ha szereti az ember a munkát, amit végez. Még most is sokan fognak bele a méhészkedésbe úgy, hogy csak azt látják, mekkora pénzhez juthatnak hozzá rövid idő alatt. Szerintem a mezőgazdaságra általánosan igaz, hogy 5 év intervallumát érdemes figyelembe venni, amikor a tervezés fázisban vagyunk, hiszen az egyik év gyengébb, a másik kimagaslóan jó lehet, amik kiegyenlítik egymást.
A ráfordításokat is számításba kell venni, mert a méheknek gyógyszerre, cukorra van szükségük. Időnként állatorvossal fontos őket megnézetni; a vándoroltatás sem olcsó mulatság, és akkor még nem is beszéltem a kaptárak, műlépek, tárgyi eszközök beszerzéséről, a méhekkel eltöltött időről, ami mind-mind jelentős költséggel jár. Azok, akik nagy vágyakkal fognak bele ebbe a munkába, mindezt nem hagyhatják figyelmen kívül, és akkor biztosan nem fognak csalódni, ha hosszú távra terveznek és a biztonságra alapoznak.
Wilhelm András és rakodórendszerű méhkaptárai
Mindenképpen azt javaslom, hogy először kicsiben, két-három családdal érdemes kezdeni, így kisebb a kockázat és az anyagi veszteség egy esetleges rossz döntés miatt. Esetleg szegődjenek valaki mellé, ahol kitanulhatják a mesterség kisebb-nagyobb technikai praktikáit. A méhészekre általánosan igaz, hogy szívesen átadják tudásukat a vállalkozó fiataloknak. Nincs irigykedés, titkolózás, hiszen a méhlegelők, főleg az akácosok tekintetében, szinte kimeríthetetlenül gazdagok, a megélhetést nem veszélyezteti a szakmai tudás továbbadása. Összefogással sokkal könnyebben megy.
– Milyen rendszerű méhészetet működtetsz?
– A házunk Kecskemét határában, a főútvonaltól távol, a természetvédelmi körzet szélén, erdős környezetben található. Rakodó rendszerű méhészetem van, 94 családdal. Hozzám ez a módszer áll a legközelebb. Előnye, hogy a fiasítás csak az alsó részben van, ahol azt egy anyarács választja el a méztértől. Amikor a mézet elveszem tőlük, ez sokkal kíméletesebb módon történik; nem sérül a fiasítás, nem úgy, mint a hagyományos, nagy Boczonádi-fekvő rendszerben, amelynek persze megvannak a maga előnyei. A pörgetés azonban ebben a rakodó rendszerben sokkal egyszerűbb, mert miután a méztéri fiókokat kivettem, elszállítom, és otthon kipörgetem. Ez higiéniai szempontból is fontos, hiszen a méz nem szennyeződik, másrészt a kisebb keretméret miatt a különböző mézfajták elkülönítése sokkal könnyebben nyomon követhető.
– Értek csalódások, kudarcok ezen a téren?
– 16 évesen, amikor még csak 4 családom volt, valószínűleg a tapasztalat hiánya és a figyelmetlenségem okozta, hogy varroa atka támadta meg a méheket, és csak 1 családom élte túl a betegséget. Tanulópénznek mindenképpen jó volt; örülök, hogy nem 100 család esetében történt ez velem, így nem szegte kedvemet a kudarc, és újra tudtam kezdeni. Azt vallom, hogy a méheknek kell kedvezni, szeretni kell őket, az ő igényeiket szükséges elsősorban figyelembe venni. Ha nem sajnáljuk tőlük a méhlegelőt, a gyógyszereket, és mindenben úgy cselekszünk, ahogy az nekik a legjobb, akkor nem lesznek problémáink, és igazán szép bevételhez juthatunk, hiszen a méhek meghálálják a gondoskodásunkat.
– Hogyan tudsz értékesíteni?
– A mézet lehet hordóban is értékesíteni, de erre még nem volt szükségem, mert saját címkés, üveges mézként el tudom adni az egész készletet. Szerencsére ezen a téren állandó és egyre bővülő vevőkörrel rendelkezem. Több olyan cég szerepel a vásárlóim között, akiknek fontos, hogy a dolgozó ne essen ki a munkájából egy-egy betegség miatt, és sokkal kisebb ráfordítás számukra a gyümölcs és méz juttatása, mint amit a munkaleállásból adódó bevételkiesés jelent. Ezen kívül több zöldségesüzletet kerestem már fel termékemmel, és mivel azt vallom, hogy a sok kicsi sokra megy, és kisebb, de biztosabb haszonnal dolgozok, így keresik a mézemet.
fogyasztunk, mézből 50-60 kg fogy el évente családunkban. Úgy hiszem, ennek köszönhető, hogy szinte sosem vagyunk betegek. Véleményem szerint az akác-, vaddohány-, hárs-, levendula és még számos vadon termő kultúrából származó mézet nyugodt szívvel nevezhetjük bioélelmiszernek, hiszen ezek a növények a direkt vegyszerezés semmilyen formájával nem találkoznak. A méhek begyűjtik, a méhész pedig ebben állapotában palackozza azt, miközben megőrzi az eredeti összetételt.
– Miben segít a honlapod?
– Amellett, hogy a cégről, rólam, a különböző mézfajtáimról információhoz jut a vásárló, egyfajta biztonságot is jelent számukra, mert lekövethető a tevékenységem, az év közbeni munkálkodásom. Sok rendelés innen is érkezik, és bízom benne, hogy még több megrendelő ismerhet meg engem az internet segítségével. Fontos a honlap, szeretném idővel továbbfejleszteni.
– Van olyan szervezet, egyesület, amely segíti a munkádat?
– Az Országos Magyar Méhészeti Egyesületénél tag vagyok, s az egyesület a méhészek körében köztudottan erős érdekérvényesítő tevékenységgel rendelkezik. Ennek köszönhetően lehetőségem van pályázati segítséggel beszerezni különböző tárgyi eszközöket: utánfutóhoz, damilos fűnyíróhoz, aggregátorhoz így sikerült hozzájutnom, és jövőre szeretnék megpályázni egy modernebb pörgetőt és méhlefúvót. A pályázati lehetőségek mellett az egyesület téli időszakban sok előadást szervez, ahol nagyon sok tapasztalatot és információt tudok gyűjteni.
Nagyon szomorú vagyok viszont amiatt, és ez főleg egy-egy ilyen rendezvényen szembetűnő, hogy milyen kevés a fiatal a szakmában. Jó lenne, ha sikerülne változtatni ezen. A terveim között szerepel egy iskolai projekt elindítása, amelyben lehetőséget biztosítanék mezőgazdasági középiskolák diákjainak arra, hogy a méhészetemben eltöltsenek egy egész napot a tavaszi munkacsúcsban, s akár a pörgetési és egyéb munkában is részt vehetnének. Ezt a szakmát könyvekből sem megtanulni, sem megszerettetni nem lehet. Érezni kell az illatot, hallani a méhek döngését, meg kell tapasztalni saját maguknak a köztük eltöltött munka élményeit. Egy pörgetési munkacsúcsban történt például a következő eset: egy a méhcsípésektől rettegő rokonom eljött segíteni, s a nagy hőség ellenére több réteg ruhát húzott magára, hogy „megvastagítsa bőrét”; mondanom sem kell, majd megfőtt. Nagyon aggódott a csípések miatt, így alig tudott beszélni, annyira koncentrált. Már a munka közepén járhattunk, amikor a feszültségektől felengedve és nagyot sóhajtva csak ennyit mondott: „hiszen ezek nem is szúrnak!”.
– Ha jól tudjuk, nyertél a Fiatal Gazda Induló Támogatása pályázaton.
– Igen, ebből tudtam a méhészetemet újra beindítani. A pályázatot 2009- ben nyújtottam be, s nagyon örültem, hogy megfeleltem az elvárásoknak, így 40 000 euróhoz, illetve egyelőre első részben ennek 90%-ához jutottam hozzá, a fennmaradó részt a vállalásom elérése után kapom meg.
– Mik a terveid a jövőre nézve?
– Mindenképpen szeretnék egy mézfeldolgozót beüzemelni, ami a HACCP szabályainak is megfelel. A mézfeldolgozó létesítésének anyagi hátterével még nem rendelkezem, ehhez befektetőket kell keresnem. Az itt becsomagolt mézzel majd elsősorban külföldön szeretnék megjelenni. Hiszem, hogy a magyar méznek ott van a helye a nyugati piacokon, és ebben a hitben vágnék neki a befektetésnek.
Másrészt az AMC különböző projektek útján biztosít lehetőséget arra, hogy külföldi vásárokon magyar termelők is részt vehessenek, és ezt szeretném a közeljövőben megpályázni. Szeretném kihasználni angol és német nyelvtudásom a külföldi értékesítésben. A másik megvalósításra váró ötletem pedig arra a korábban hazánkban is létezett méz-sörre vonatkozik, amit szinte már alig néhányan ismernek. Amikor ugyanis a méz víztartalma magasabb a megengedettnél, beindul az alkoholos erjedés, aminek végeredménye egy rendkívül finom, ízletes, zamatos sör. Jó lenne ezt a régen elfeledett készítési módszert ismét feleleveníteni!
