fbpx

Vérszemet kaptak a krumplikereskedők, baj lett belőle

Írta: Gönczi Krisztina - 2025 május 10.

Példátlan belföldi áruhiányt okozott a fehérorosz burgonyaexport. Nem tudtak ellenállni az orosz árak csábításának. Ráadásul ez az erőn felüli kivitel sem segített az orosz piac ellátottságán.

Fotó: shutterstock.com

Belorusz és kínai krumplival betömni a hiányt?

A belorusz burgonyaexport 2024-ben elérte a 194 ezer tonnát, ezzel Oroszország legnagyobb beszállítójává vált – derül ki a Sputnik.by adataiból. A második helyen Egyiptom végzett 75.300 tonnával, míg Kína 46.700 tonnával került fel a dobogóra, mindez igencsak szokatlan. A jelentősebb exportőrök között szerepel még Azerbajdzsán, Grúzia és Kazahsztán. A kiváló exportteljesítmény ellenére Belorussziában ma burgonyahiány van, amire mindjárt visszatérünk.

Miért kell az oroszoknak ennyi burgonya?

2024-ben a tavaszi fagyok és esőzések következtében 12%-kal kevesebb burgonya termett Oroszországban, emellett a növény termőterülete is zsugorodott. Ezért a krumpli ára 2025 első hónapjaiban 52%-kal nőtt 2024-hez képest. Eközben a káposzta 49%-kal, a cékla 40%-kal, a vöröshagyma is 34%-kal drágult az év eleje óta – ezek a borscs alapkellékei lennének. Jelenleg a burgonya kilóját 85,4 rubelért (kb. 375 Ft/kg) kínálják.

A hiány kezelése érdekében az orosz kormány eltörölte az importvámokat, és 2025-ben 376 ezer tonnás burgonyaimportot tervez. Ennek kétharmada Egyiptomból érkezhet – kvázi visszfuvarként az orosz búzát hozó hajókkal. A kormányzat célja, hogy júniusra 60 rubel/kg környékére csökkenjenek a burgonyaárak.

Vérszemet kaptak a kereskedők

Belarusz hagyományosan a világ 20 legnagyobb burgonyatermelője közé tartozik, éves szinten 6–7 millió tonnás termeléssel. Ennek ellenére elhanyagolható az exportkapacitása, aminek oka a gyenge tárolási technológia. (Erről Oroszország és Ukrajna esetében is írtunk már.) Eddig a 100 ezer tonnát még sosem lépte át a belorusz burgonyaexport. Az árak csábításának azonban nem tudtak ellenállni a kereskedőik.

A rubelben kifejezett burgonyaárak 30–40%-kal voltak magasabbak, mint a belpiaciak, ezért rengeteg krumpli áramlott ki Fehéroroszországból. Oroszország már 2024-ben 60%-kal növelte beszerzéseit Belorussziából, ez 2025 első negyedévében időarányosan további 18%-kal emelkedett. Ennek következtében a belorusz tartalékok április közepére 4000 tonnára apadtak, ami csupán a havi szükséglet fele. Az agrártárca további 5700 tonnás készlete sem elég, hogy áthidalja a következő betakarításig tartó időszakot.

A megoldás rövid távon az export korlátozása és az állami felvásárlás növelése, hosszabb távon a tárolókapacitások és logisztika fejlesztése lenne.

Források: FreshPlaza.