fbpx

Váratlan zuhanást mutat a mezőgazdasági foglalkoztatás

Írta: Szerkesztőség - 2024 november 30.

2023-mal összevetve 31,4 ezer fővel csökkent a magyar népesség az augusztustól és október végéig terjedő időszakban, ugyanakkor a munkanélküliek száma 16,2 ezer fővel emelkedett a KSH gyorsjelentése szerint. Kezd kedvezőtlenné válni a munkaerőpiac. A mezőgazdaságban egészen szokatlan mértékben zuhant a foglalkoztatás.

mezőgazda telefonál
Hirtelen megcsappant az alkalmazottak száma a mezőgazdaságban (fotó: Horizont Média)

Nehezebb évek jönnek

A KSH jelentés szerint az októberi munkanélküliségi ráta 4,5% volt. Ha az alábbi grafikonra pillantunk, azt látjuk, hogy a kedvezőtlen folyamatok már tavaly év végén elkezdődtek, idén pedig már egy általánosan magasabb munkanélküliségi szint alakult ki a regisztráltak száma alapján. A munkavállalók szempontjából 2024 már egy jóval kedvezőtlenebb munkaerőpiaci helyzetet hozott, mint az előző évek. Nehezebb elhelyezkedni, a béreket feljebb srófolni pedig szinte lehetetlen – legalábbis a vállalkozói szférában, a nem minimálbérre pályázók körében. Az ipari termelés ugyanis 7,2%-kal csökkent szeptemberben, a harmadik negyedévi GDP pedig 0,8%-kal zsugorodott. Nincs miből osztogatni.

munkanélküliségi ráta
Forrás: KSH adatok alapján

A kormányzat azonban úgy döntött, hogy 2025-ben 9%-kal tovább emelkedik a minimálbér, a garantált bérminimum pedig 7%-kal nő. Ezzel együtt minden minimálbérhez kapcsolt járadék összege megemelkedik. 2026-2027 során újabb 13-14%-os béremelés jöhet, ami több elemző szerint már jelentős inflációs és foglalkoztatási hatással járhat. (Lásd cikkünket: 411 forint egy euró – és ez csak a kezdet.) Azok számára, akik nem minimálbérből élnek, nehezebb évek jönnek.

Mezőgazdasági foglalkoztatás: mélyen a trendvonal alatt

Ami a mezőgazdasági foglalkoztatást illeti, az trendszerűen csökken, ami nem meglepő. A munkaerőigényes ágazatokban vagy fokozzák a gépesítést, vagy beszüntetik a tevékenységet. Sokkal érdekesebb jelenség az, hogy tavaly az ágazat egy nagy kiugrást produkált a foglalkozatottak számát tekintve, amit idén egy mély bezuhanás követett. Alább harmadik negyedévi adatokat látjuk 2018-tól mostanáig. Az idei év mélyen a trendvonal alatt helyezkedik el.

mezőgazdaság foglalkoztatás
Forrás: KSH adatok alapján