Az ebtenyésztők komolyan veszik a kiállításokat, és egy itt szerzett győzelem nagy hatással van a fajta jellegzetes tulajdonságainak további alakulására. Amikor a küllembírák kritikusan ítélnek, az jó esetben még hasznos is lehet. Rosszabb esetben, ha például olyan sajátságot részesítenek előnyben, amelyet rendellenességnek is felfoghatunk, annak hosszantartó romboló hatása lehet.
Az ember hajlamos a kutyát, mint legjobb barátját emlegetni, de korántsem biztos, hogy az ebek, ha megkérdeznék őket, viszonoznák ezt a bókot. Kutyatársaink külleméről furcsa elképzeléseink vannak, amelyek egyfajta fizikai átalakításához vezettek. Ez sokszor egy életen át tartó állatorvosi kezelést eredményezett.
Néhány fajtánál öröklődő betegségek fejlődtek ki, mivel elvakult tenyésztőik nagyobb súlyt helyeztek külső megjelenésükre, mint általános egészségi állapotukra. Tekintet nélkül a kutyák alapvető szükségleteire, megnyirbálták anatómiai adottságaikat, belekényszerítették őket különböző torz ideáknak megfelelő méretekbe és formákba.
Még ha a győztes látszólag minden szempontból kiváló példány is, a fajtára gyakorolt hatásai egészében visszavethetik annak fejlődését. A győztesek iránt ugyanis óriási igény jelentkezik, és génjeik elárasztják állományt. Számos esetben egy adott országba fajtaalapítás céljára behozott kutya eredete szűk területre összpontosult, elődei igen kis földrajzi körzetből jöttek, ezért a szóban forgó génkészlet is meglehetősen szűkös. Ha ehhez még hozzáadjuk, hogy a több generáción keresztül folytatott rokon pároztatások eléggé mindennaposak, könnyen beláthatjuk, hogy egy-egy nemkívánatos jellemvonás mélyen begyökeresedhet a fajtába, ha az rövid időre divatba jön.
Hasonlóan könnyen megtörténhet, hogy egy nem kívánt, lappangó tulajdonság állandósul jó néhány generációban, ha a győztes génállománya egyre több tulajdonságot visz be a fajtába. Külsődleges, divatos adottságaik alapján választják ki a győzteseket, és minthogy az ivadékvizsgálatot (amikor utódaik minősége alapján ítélik meg az ősöket) sohasem alkalmazták kellő komolysággal az ebtenyésztésben, valószínűleg számos recesszív jellemvonás került be véletlenszerűen az egyes fajtákba. Néhánynál már csaknem lehetetlen kikutatni ezek eredetét, és egészségesebb géneket vinni a populációba.
Szerencsére azoknál a fajtáknál, amelyek génállománya megfelelően rugalmas, a tenyésztők jobban tudatában vannak a létező káros elferdüléseknek. A fizikai torzulások legkirívóbb példái csökkenőben vannak, ahogy egyre többen jönnek rá, mit tettek kutyáikkal. Még mindig hosszú azonban azoknak a fizikai furcsaságoknak a sora, amelyeket a tenyésztők örökítenek át kutyáikkal, gyakran sokkal kívánatosabb tulajdonságok rovására.
A kutyatartóknak négy alapvető típusa van:
- akik munkakutyaként,
- a család kedvenceként,
- státusszimbólumként,
- s végül, akik gyermekhelyettesítőként tartanak kutyát.
Leginkább az utóbbi három kategória választ magának különleges fizikai küllemi vonások alapján kutyát, és legfőképpen ők a felelősek az okozott bajok zöméért. Az átlagcsaládnak, amely a gyerekek mellett akar kutyát tartani, az egyedüli és legfontosabb tényező a temperamentum. A tulajdonosok manapság arra törekszenek, hogy kutyájuk egészséges legyen, minél ritkábban kelljen felkeresniük az állatorvost. Ezek a tényezők azonban bizonyosan nem a legfontosabbak a kiállítási bírók értékelésében.
Lehetetlen kísérlet lenne valamennyi fizikai torzuláson végigmenni, még azokon is, amelyeket csak a legnépszerűbb fajtáknál találunk, de megkíséreljük legalább néhány jellegzetes példán keresztül bemutatni a problémát. Érdekes, hogy a legszembetűnőbb „bajközpontok” a fejen, a fej környékén találhatók, és az arckifejezésre irányulnak. Talán ezek a gyermekhelyettesítő fajták?
Mindannyian ismerjük a bernáthegyi vagy véreb kölykök bűbájos, nedves pofácskáját, de főleg ezek, valamint a chow-chow, a bassett és még néhány más fajta a tipikus példái a súlyos szemhéjproblémáknak. A felsorolt fajtákra kisebb-nagyobb mértékű szemhéj deformáció jellemző, amelyet – alakja alapján – „gyémántszem” néven ismernek. A felső szemhéj elferdül, az alsó kifordul, ez egyrészt kellemetlen megjelenést kölcsönöz az ebnek, másrészt állandó könnyezést, váladékozást eredményez. Sok ilyen kutyának állandóan gyulladásos a szeme, enyhe kötőhártya-gyulladásban szenved. Gyakran szorulnak orvosi kezelésre.
Az ellentétes állapot, amikor a szemhéjak befelé fordulnak, és szüntelenül dörzsölik a szemgolyó felületét. Ez különösen a chow-chow-t sújtja. A tenyésztők hibának tartják ezt, öröklődőnek vélik, és igyekeznek elkerülni.
A pekingi palotakutya és néhány más tömpe orrú fajta fizikai „ínyencségének” ki kell terjednie a testméretekre is. A skála egyik végén helyezkednek el a csivavák és a parányi yorkshire terrierek, amelyek olyan pirinyók, hogy – még ha azt feltételezzük is, hogy saját méretű kutyákkal párzanak – sok a vemhességgel kapcsolatos problémájuk van. A skála túlsó végén a hatalmas bernáthegyiek és a német dogok állnak – nem túl biztos lábakon!
A lenyűgöző méreteikkel járó általános fiziológiai meg nem felelés rövid élettartamban jut kifejezésre. Kilenc év például már hosszú életnek számít egy német dog esetében! Nem egyszerű dolog magyarázatát adni e nagytermetű fajták rövid élettartamának…
Általában nem fogékonyabbak a betegségekre, mint más, középméretű fajták, és – eltekintve azoktól az egyedektől, amelyek fiatalkori csontproblémákkal küszködnek, vagy öregkori ízületi gyulladásban szenvednek – látszólag ugyanolyan betegségektől pusztulnak el, mint akármely más fajta egyede.
Mindent egybevetve keveset tudunk:
a kutya élettartamát befolyásoló tényezőkről. A nagytestű és a kisméretű fajták között helyezkednek el a túlságosan zömök fajták, pl. a bulldogok, amelyeknél szintén előfordulnak szülési problémák;
annak okáról, hogy miért van annyi méretváltozat a miniatűrtől az óriásig. A feleletet részben a közvetlenül méretre való tenyésztésben kell keresni, de lehetséges, hogy ez hosszú évek szelekciója folyamán egybeolvadt a hormonális mechanizmusok által előidézett torzulásokkal. Például nagy annak a valószínűsége, hogy a bernáthegyinek és az angol masztiffnak erőteljes, öröklött, óriásnövésre való hajlama van, amelyet a növekedési hormon túlzott termelése okoz a kifejlett kutyáknál. Ez olyan csontszerkezethez vezet, amely a normálisnál nehezebb, különösen a fejen és a lábban.
Az örökletes egészségügyi problémák sora, amely a pedigrés kutyákat szorongatja, szinte vég nélküli. Nem könnyű eldönteni, hol is kezdjük, amikor oly kevés a jól dokumentált eset.
A csivaváknál és más ölebeknél a vízfejűség előfordulása a megszokottnál gyakoribb; az uszkárnál a szívzörejek, a német juhászkutyánál és az angol cocker spánielnél többször fordul elő az epilepszia, mint más fajtáknál; a német boxerek a rák különféle formáira hajlamosak.
Számos rendellenességet találunk a kutyák szeménél, ezek közül egyeseket jól ismerünk. Egy nemrégiben, a tibeti terrieren végzett fajtaelemzés huszonhét esetben tárt fel olyan szemlencse diszkolációt, amelyet egy autoszomális (páros kromoszómás eredetű) recesszív génnel hoztak kapcsolatba. (Csak akkor jelentkezik, ha mindkét szülőtől öröklődik.) Mindezek az esetek visszavezethetők voltak az 50-es évek közepén született, három fajtagyőztes egyed valamelyikére. Az esetek száma és eloszlása jól egybevág azzal a feltételezéssel, hogy a betegség recesszív.
A collie-k, beleértve a sheltie-t is, olyan szemrendellenességben szenvedhetnek, mint pl. a retinaleválás, amely nem egy esetben teljes vakságot okoz. Ez a tény végre meghozta a megfelelő következtetést: a tenyésztők belátták, hogy az ellenőrzött tenyésztés számos előnnyel jár. A csípőízületi rendellenesség egy olyan betegség, amely számos fajtát sújt, de különösen gyakori a német juhászkutyánál és a labrador retrievernél. Ennél a betegségnél a combcsont feje és a csípőízületi vápa lekopik, és súlyos csontízületi gyulladás alakul ki, amely gyakran bénuláshoz vezet. Ennek az öröklődése még nem olyan egyértelmű, és a környezeti körülmények is befolyásolhatják a kialakulását. Ha jobban ismertté válnak a betegség okai, a visszaszorítása terén is több sikert fogunk elérni.
