Az EU keleti terjeszkedése – német szemüvegen keresztül
Ludwig van Beethoven valószínűleg nehezen hitte volna el: az európai himnusz mind a 15 régi és tíz új EU-tagállamban felcsendült 2004. május 1-jén este. Történelmi lépés volt ez: a balti államok és a volt szovjet köztársaságok (Észtország, Lettország és Litvánia, valamint Lengyelország, Csehország, Szlovákia, Magyarország), a volt jugoszláv köztársaság (Szlovénia) és a két mediterrán állam (Málta és Ciprus) csatlakozásával egy összesen 470 millió lakosú gazdasági térség jött létre.
A 75 millió új uniós polgár mintegy fele Lengyelországban élt. A keleti bővítéssel Európa megosztottsága – mintegy 15 évvel a vasfüggöny leomlása után – leküzdöttnek tekinthető. A két tagjelölt ország, Románia és Bulgária 2007-ben, míg Horvátország 2013. július 1-jén, 28. tagállamként csatlakozott az Európai Unióhoz – 2020. január 31-én pedig az Egyesült Királyság kilépett az EU-ból…
Az EU keleti bővítése – történelmi esemény
Az EU keleti bővítése történelmi sikertörténet – gazdaságilag, politikailag és abból a szempontból is, hogy megszilárdította Európa jelentőségét a világkereskedelem vezető régiójaként. Ezt a Világbank is elismeri, amikor Európát „integrációs gépezetként” jellemzi. A történelemben még soha nem történt ilyen gyorsan egy gazdasági rendszer alapvető átalakítása, ebben az esetben tervgazdaságból piacgazdasággá.
Az új tagok csatlakozása előtt voltak fenntartások. Túl nagy volt a gazdasági szakadék a csatlakozó országok és a meglévő tagállamok között. A bérszakadékra is többször hivatkoztak a bővítési forduló elleni érvként. Sokan attól tartottak, hogy az új tagállamokból érkező munkavállalók beáramlása alacsony bérekhez és magasabb munkanélküliséghez vezethet. A vita különösen Németországban volt ellentmondásos: közvetlenül a csatlakozási forduló előtt a németek kevesebb mint egyharmada támogatta a bővítést az Eurobarométer felmérésében – egyetlen más régi EU-tagállamban sem volt ilyen alacsony a támogatottság.
Az EU-hoz való csatlakozás: átmeneti szabályok
A nagy bővítési forduló ára egy sor átmeneti szabályozás volt. A régi uniós államok például jogot kaptak arra, hogy hét évig lezárják munkaerőpiacukat az új tagállamok állampolgárai előtt. A mezőgazdasági támogatásokat is csak évekkel később fizették ki teljes egészében.
Ennek oka a 2002. decemberi koppenhágai EU-csúcson megtárgyalt, a mezőgazdasági jövedelemtámogatásra vonatkozó átmeneti szabályozás. A csatlakozás után a kelet-európai gazdáknak kezdetben a franciaországi és németországi gazdatársaik által kapott összeg 25%-ával kellett beérniük. A teljes „egyenlő bánásmód” Nyugat és Kelet között csak 2013-ban valósult meg e támogatások tekintetében, amelyek a mezőgazdasági költségvetés mintegy kétharmadát teszik ki.
Másrészt az új tagállamok mezőgazdasági termelői közvetlenül a csatlakozás után részesültek a mezőgazdasági piacokat támogató uniós mechanizmusokból. A bővítés után az EU egyharmaddal több gabonát, negyedével több tejet és húst termel, mint korábban. A szántóterület 45%-kal nőtt, és a 470 millió lakosú piac nagyon nagy és komoly vásárlói réteget jelent.
Az EU monetáris uniója
Az euró már több mint 20 éve létezik, de sok uniós tagállam még mindig nem vezette be. Ezek közé tartozik Svédország, Lengyelország, a Cseh Köztársaság, Románia, Magyarország és Bulgária. Ez azt jelenti, hogy az euró jelenleg 19 tagállamban a nemzeti valuta. Az euróhoz való csatlakozás gazdasági feltételei közé tartozik az alacsony infláció és a GDP legfeljebb 3%-át kitevő éves bruttó államadósság.
Elvileg minden uniós állam (Dánia kivételével) kötelezettséget vállalt arra, hogy csatlakozik a monetáris unióhoz, amint teljesíti a konvergenciakritériumokat. Néhány közép- és kelet-európai országnak azonban jelenleg fenntartásai vannak az euró bevezetésével kapcsolatban. Lengyelország például a legnagyobb uniós tagállam, amely még mindig nemzeti valutát használ, és a jelenlegi kormányzat alatt valószínűleg nem csatlakozik az euroövezethez.
A lengyel sikertörténet
Annak idején Lengyelországot tartották a legrosszabbul felkészült tagjelöltnek az EU-hoz 2004-ben csatlakozott tíz ország közül. A Brüsszel által előzetesen megkövetelt reformokat csak részben hajtották végre. Az országot pedig korrupciós botrányok sújtották, amelyekben kulcsfontosságú párttisztviselők is érintettek voltak. Annak, hogy Lengyelország egyáltalán csatlakozhatott az EU-hoz, kevésbé gazdasági, mint inkább politikai okai voltak. A nyugati politikusok nem akarták kihagyni a legnagyobb kelet-európai tagjelöltet. Sokan úgy vélték, hogy Lengyelország nélkül az EU bővítésének nincs politikai értelme.
Ugyanakkor Lengyelországban nagy félelmek voltak az új szövetséggel kapcsolatban. Attól tartottak, hogy a csatlakozás után a nyugati befektetők a gazdaság minden ágazatát uralni fogják, „felvásárolják” az országot, és végül csődbe vezetik. Sok gazda, akik a legnagyobb szerepet játszanak a legnagyobb csatlakozó államban, szintén félt: az ott dolgozók közel 20%-a még mindig a mezőgazdaságban keresi a legtöbb pénzt. Aggódtak, hogy termékeik versenyképesek lesznek-e a bővítés után.
A rémálom-forgatókönyvek egyike sem vált valóra. A CBOS lengyel állami intézet felmérése szerint a lengyelek több mint 60%-a úgy véli, hogy az EU-hoz való csatlakozás nagy hasznára vált az országnak. A legelégedettebbek a mezőgazdasági termelők, akik a legtöbbet profitáltak az uniós támogatásokból. Háromnegyedük pozitívan nyilatkozik az EU-ról.
Gazdasági szempontból az EU-csatlakozás egyértelműen sikeres volt: a lengyel gazdaság 49%-kal nőtt (a GDP-t tekintve). Az egykor 20%-os munkanélküliség a felére csökkent. Alig néhány évvel az EU bővítése után az is világossá vált, hogy a jól képzett lengyel fiatalok saját hazájukban is sikeres életet élhetnek.
Strukturális változása mezőgazdaságban
A 2000-es évek elején sok lengyel gazdálkodó még mindig kisbirtokos volt, akik elsősorban saját szükségleteikre termeltek, és csak másodsorban a piacra. Ezeknek a gazdaságoknak nincs jövőjük – az EU bővítésével vagy anélkül sem. Előre látható volt, hogy több százezren közülük fel fogják adni, és belépnek a munkaerőpiacra. Lengyelországban, de a balti köztársaságokban és Szlovéniában is bekövetkezett az a szerkezeti változás, amelynek következtében Nyugat-Európában folyamatosan csökkent a gazdaságok száma.
Néhány más csatlakozó országban a gazdák már érezték a „nőj vagy halj meg” törvény hatását. Csehországban, Magyarországon és Szlovákiában például a mezőgazdaságban foglalkoztatottak aránya a csatlakozás idején mindössze 5-6% volt. A régi Tizenötök Közösségének átlaga 4%, Németországban 2,5%. Az EU-támogatásokból származó „többletjövedelem” némileg késleltette a kelet-európai strukturális változást, de megállítani biztosan nem tudta azt. Ugyanakkor az EU-tagság tovább fokozta a piaci versenyt. Magyarország kivételével már eddig is minden tagjelölt ország több élelmiszert importált az EU-ból, mint amennyit ott eladott.
Az EU mezőgazdasági kifizetései
A tíz tagjelölt ország kormányai évekig harcoltak az uniós támogatásokért, és nagy elvárásokat támasztottak. A csatlakozási tárgyalásokon hónapokon át a támogatásokról, a területalapú támogatásokról és a tejkvótákról folytatott alkudozás dominált. Az eredmény sok kelet-európai gazdának okozott csalódást, valószínűleg azért is, mert az igények olyan magasak voltak. Másodosztályú gazdáknak érezték magukat, mert a mezőgazdasági támogatások kezdetben kevésbé voltak nagyvonalúak számukra, mint Nyugat-Európában.
Ha megnézzük az EU jelenlegi költségvetését, akkor valamivel kevesebb mint 243 milliárd eurót irányoztak elő támogatásokra, és 2022-ben csak a mezőgazdasági támogatásokra mintegy 57 milliárd eurót különítettek el. A közös agrárpolitika (KAP) alapjai az Európai Mezőgazdasági Garanciaalap és az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap pilléreiből állnak.
A nyugati országok még mindig a mezőgazdasági támogatások egyik legfőbb kedvezményezettjei közé tartoznak. Németország 2022-ben mintegy 6,3 milliárd euró támogatást kapott az agrárszektor számára, míg a szövetségi kormány mintegy 2 milliárd euróval járult hozzá a megfelelő pénzügyi évben. Ennél is több pénzügyi támogatást csak Franciaország és Spanyolország kapott a hazai mezőgazdaság támogatására 9,5 milliárd, illetve 6,9 milliárd euróval.
Figyelemre méltó az is, hogy a legjobban szereplő országok mezőgazdasági támogatásainak aránya az összes uniós támogatásból alig kevesebb mint 50%. Franciaországé 56%-kal magasabb, Németországé pedig 45%-kal alacsonyabb. Más uniós országok, például Lengyelország, amely szintén mintegy 5 milliárd euró mezőgazdasági támogatásban részesült, elsősorban más gazdasági ágazatokban részesülnek támogatásban.
EU – több lehetőség, mint kockázat a mezőgazdasági termelők számára
A csatlakozási tárgyalások során sok polgár a keleti szomszédokat a saját életszínvonalára nézve fenyegetésnek tekintette. Nagy volt a félelem, hogy az új tagállamok működő piacgazdasággá való átalakítása költséges lesz. Lengyelországot például, a legnagyobb csatlakozó országot akkoriban tervgazdaság és politikai irányelvek által formált gyengélkedő ipar, elavult létesítmények, tönkrement kereskedelmi kapcsolatok és a nyugati bérek tizedét kitevő bérek jellemezték. Ma már egyértelmű, hogy a csatlakozó országok gazdasági teljesítménye az elmúlt 20 évben egyértelműen közeledett a nyugat-európai országokéhoz.
Sok gazdálkodónak is vegyes érzései voltak a bővítéssel kapcsolatban, mert féltek a keletről érkező „olcsó ajánlatok” árnyomásától. „Összességében több lehetőséget látok a gazdáink számára, mint kockázatot” – mondta anno megnyugtatóan Gerd Sonnleitner, a Német Gazdaszövetség akkori elnöke. És igaza volt.
THOMAS KÜNZEL, DLG CIKKE ALAPJÁN ÖSSZEÁLLÍTOTTA: FODOR M.
