Ahogyan az rendjén is van, ismét eljött az aratás ideje, ami a köztudatban mindig is a kenyérgabona betakarítását jelentette.
Mellette a repce, az egyes fűfajok, a száraz borsó, a takarmányárpa, stb. is egyidejűleg kaszaérett, de az elmúlt évtizedek során ezek vetésterülete – talán legutóbbi kivételével – folyamatosan visszaesett. A négy ipari növény vetésterülete pedig folyamatosan csak nő – ha nem is egyforma arányban –, és a piac érdeklődésének hiányában az előzőekben említett növényfajok, egy-két potenciális termelő területét leszámítva, lassan teljesen kiszorulnak a termelésből. A kenyérgabona helyzete is alaposan megváltozott, hiszen – ahogyan ezzel a témával már többször is foglalkoztunk – egyre kevesebb a célirányosan termesztett, magas sütőipari minőséget képviselő fajta a vetésszerkezetben, ugyanakkor az euro és takarmány minőséget adó fajták térnyerése rohamosan nő. Következésképpen a malomipar szerepe is változik, amit jól szemléltetnek az alábbi friss felmérés adatai: 1999-ben még 142 malom volt az országban, jelenleg mintegy a harmada, azaz 52 működik. Ugyanakkor a meglévő malomkapacitás így is 1,8 millió tonna, miközben csak 1,2 tonnára van szükség a hazai ellátás részére. A Magyarországon előállított lisztből pedig 200 ezer tonnát exportálnak évente, a többi vélhetően a raktárakban marad, és készletezés sorsára jut, felelősen gondolva a nem várt helyzetekre.
Jók a terméskilátások
Július elején már nem a találgatásoké a főszerep, hiszen a munka dandárja következik, a kalászosok betakarításának offenzíva-szerű megindításával. Átlagos vagy annál kicsivel talán jobb termés várható – az előzetes becslések szerint –, annak ellenére, hogy a tenyészidőszak utolsó harmadában csak lokálisan kaptak csapadékot a gabonatáblák. Majd pedig jöttek június első dekádjában a viharok, helyenként jéggel és orkán erejű széllel, amelyek több-kevesebb kárt is okoztak. A mintegy 950000 ha őszi búza betakarítása tehát a szokásosnál kicsivel korábban megindult, és az átalakuló időjárásunk szorításában folyik, de közel sem olyan hangos hírverés mellett, mint valaha történt. A munka kézierő igénye szinte teljesen megszűnt, a technika teljes egészében átvette a szerepét. A gépszemlék sem olyanok már, mint régen, amikor frissen meszelt vonalra katonás rendben állították fel a teljes aratásban résztvevő gépparkot, a jellemzően SZK-4, -5, Don és E-512, -516 kombájnok, IFA-k, MTZ-k alkotta szocialista relációból származó gépek szerelői pedig kezeiket tördelve a háttérből figyelték/várták a szemle eredményét, amely kedvező esetben némi prémiummal járt.
Ma már más dimenziókban jár a felkészülés az aratásra, a gépek műszaki tartalma messze meghaladja a fent említettekét, és az aratást körülvevő korábbi izgalom is eltűnt a búzatáblák, a magtárak, a szárítók környékéről. Látszólag leegyszerűsödött az egész aratási folyamat, mondhatni, hogy hétköznapi munkává devalválódott. Érzelmektől mentes, száraz ökonómiai gyakorlattá vált, ahol kizárólag az elérhető nyereség nagyságrendje uralja az egész munkafolyamatot. Már alig-alig kérdezik a tulajdonosok a magtár/labor vezetőjét a minőségről, jobbára a mérlegelés eredménye, a táblaszintű mennyiség és a víztartalom lényeges. A termelés eltolódott a mennyiségi mutatók hajszolása felé, mert a piac tömeget, közepes minőséget hordozó kommersz búzát akar. – Ha akar, mert néha éppen akkor tűnnek el a kereskedők a termelők látóköréből, amikor legjobban kellene az árbevétel, a megtermelt búza ára.
A piac tömeget, közepes minőséget hordozó kommersz búzát akar
Zsákutcában a kenyérgabona termesztése
A termelés folyamata hatalmas kockázatokkal jár, úgy szorosan vett szakmai, mint értékesítési/piaci értelemben. Tényleges védőháló egyik megközelítésben sincs, vagyis a kockázatviselés oroszlánrésze a termelőt terheli. Egész évben beszédtéma a kenyérgabona helyzete, de aratáskor felerősödnek azok a hangok, amelyek a nagyobb kiszámíthatóságot, a nagyobb értékesítési biztonságot követelik. Mindez igaz a kenyérgabona termelésre is, ahol az alacsony felvásárlási árak miatt éppen a költségek csökkentése van napirenden a legtöbb gazdaságban. Ez pedig nem segíti a termelési színvonal emelkedését, inkább a folyamat megtorpanása figyelhető meg. A gépiessé váló termelési gyakorlat jelei megmutatkoznak a területválasztásban, a fajtaválasztásban, a vetőmag felújításban, a tápanyag-visszapótlásban, a talajművelésben, a kemikáliák alkalmazásában. Talán más kultúrák termesztésében nagyobb a lendület, az akarás a termésszintek emelése iránti törekvés, a versenyszellem. Kevés a motiváló tényező a búzatermelésben, ahol a legjobb eredmények esetén sem érhető el az a nyereségszint, amely versenyképes lenne akár másik ipari növényekével. A termelés az ismert – elsősorban agronómiai – okok miatt folyik tovább, de nem azon a szinten, amelyet a magyar termőhelyi viszonyok lehetővé tennének. Nem az étkezési búza a húzónövény egyetlen gazdaságban sem, pedig a sikerhez minden technológiai elem adott, a piac és az árak kivételével.
Nem elég a termelés sikere
A 4,5 t/ha körüli termésszint csak belépő a mai árak ismeretében a nyereséges búzatermelők táborába
Ahogyan arról már korábban és szinte minden évben írtunk, nem elég az étkezési búzát megtermelni, pedig az is komoly szakmai felkészültséget igényel. Ma a 4,5 t/ha körüli termésszint – amely az ország területének egy részén nem is érhető el átlagos évjáratban – csak belépő a mai árak ismeretében a nyereséges búzatermelők táborába. A földalapú támogatással legfeljebb arra elegendő, hogy elinduljon a következő év, persze csak nagyon szerényen, és csak akkor, ha sikerül értékesíteni a terményt. A termelő kereskedelmi kapcsolatai és főleg ismeretei felértékelődtek az utóbbi években. Nem egyszerű feladat jó spekulatív módszerekkel, mégis időben, azaz optimális időpontban értékesíteni a terményt. A képzettség, a kereskedelmi ismeretek gyakorlati alkalmazása kamatozik, hiszen az elméletek felülvizsgálatát minden termelőnek el kell végeznie magában. Gyakran előfordul, hogy a kevesebb a több, és ez magyarra fordítva azt jelenti, hogy nem feltétlenül kell a végsőkig kivárni. Ha pl. hitel visszafizetési kötelem közeleg, vagy egy kedvező input anyag ajánlat kínálkozik, akkor az azonnali értékesítés jobb lehet a végelszámolásnál. Ezek a tanácsok persze nem mindenki számára hatnak az újdonság erejével, hiszen sokan évek óta a gyakorlatból tudják és alkalmazzák. Mégsem haszontalan talán feleleveníteni az események sodrában ezeket, hiszen az aratás bármennyire is leegyszerűsödött, azért a gazdák gondolatai bizonyára a mérlegházban maradnak még egy ideig, ugyanakkor már a terményértékesítés „réme”is a küszöbön van. Egyre riasztóbb – különösen a kis gazdaságok számára –, hogy sikerül-e időben eladni a terményt, és az árbevétel megérkezik-e a tervezett időre. Sokaknak nincsenek olyan tartalékaik, amiből a következő évet indítani lehetne, és még ott vannak a fizetési kötelezettségek is.
A búza minősége
A sikerhez minden technológiai elem adott, a piac és az árak kivételével
Egyre kevesebb szó esik manapság arról, hogy a beltartalom hogyan alakul. A valamikori sikér, fehérje, nedvesség hármas mutatók a megváltozott rend szerint már legfeljebb csak iránymutatók, mert szinte minden évben más paraméterek döntenek a felvásárlási gyakorlatban. Van, amikor pl. a terülékenység, van, amikor az esésszám, vagy éppen a farinográfos vagy valorigráfos vizsgálati eredmények döntenek arról, hogy kell-e az áru, vagy sem. Van azonban egy rendezőelv, miszerint egyre kisebb területen vetik azokat a fajtákat, amelyeknél ezek a szempontok kifogástalanul érvényesülnek. Sok az olyan vetés országszerte, ahol eleve olyan fajták kerültek a földbe, amelyeknél a sütőipari értékeket nem is kell vizsgálni, hiszen felhasználásuk más célú. És itt jön a szakma érzelmi része, hiszen az idősebb gazdálkodóknak még azt tanították az egyetemen és a technikumokban, hogy ha kikerülnek a gyakorlatba, akkor a legjobb minőségű magyar búzákat termesszék, és lehetőleg két kalász teremjen ott – a tudásuknak köszönhetően –, ahol eddig csak egy termett. Ez a felvértezett szakmai garnitúra nem egy helyen ezt a célt képes volt teljesíteni a ’70-es ’80-as években, amely időszakot, talán nem érdemtelenül, a magyar búzatermesztés aranykorának lehetne nevezni…
SZERZŐ: NZ.
