Ahogy ma termelünk, tovább nem folytatható

Biró Borbála professzor a biológiai talajerőről, a kitörési irányokról és a „háromszög csúcsáról”

Rohamosan fogy és pusztul a termőtalaj-készlet világszerte, pedig már ismertek azok a technológiák, amik segítik kezelni az időjárási stressz-hatásokat, egyben óvják a talajok épségét, s biztosítják azok biológiai erejének a megőrzését is. A téma egyik leginkább elismert hazai szakértője, Dr. Biró Borbála professzor szerint új utakra kell terelni a talajerő-gazdálkodást.

Szankció és új paradigma

– Az állatvédelemben nagy előrelépéseket tett a tudomány és a közgondolkodás. Pár évtizede például nem hittük volna, hogy az állatkínzás bűncselekmény lesz. Több tudós, így ön is kvázi élőlényként, komplex, érzékeny, élettel teli organizmusként kezeli a termőtalajokat is. Eljuthatunk oda, hogy morális-jogi szabálysértés lesz a Földön elterülő 50-150 centi mélységű „élőlény” egészségének-épségének megsértése?

– Az már ma bizonyos, hogy át kell értékelnünk a talajaink fontosságát. Már négy éve, a Föld Nemzetközi Évének megnyitásakor elhangzott, hogy „az a mód, ahogy ma élelmiszert termelünk, tovább nem folytatható”, és „a talajokat fenntarthatóvá, megújulásra képessé kell tenni”. Az állatvédelemhez hasonló szankciót gyakorolni nehéz lenne, de azt el tudom képzelni, hogy annak a gazdaságnak, amelyik a termék-előállítás vagy a szolgáltatás során mérhető, kimutatható módon rontja a talaj minőségét, állapotát, arányosan fizetnie kell ezért. Idáig eljutni persze nem egyszerű, mert a talajok működése, romlása vagy megújulása nagyon összetett kérdés, és a mérhető tulajdonságokat is még pontosítani szükséges.

– Számos ígéretes új technológia siet a talajok védelmére, de a talajállapot-felmérések aggasztó képet festenek a közeljövőről. Mit jósol, lát tudósként: sikerül-e utolérnünk magunkat, azaz helyreállítani a globálisan tapasztalható talajpusztulást, -fogyást és -romlást még azelőtt, hogy késő lenne?

– A talajok mennyisége és minősége is valóban rohamosan romlik. Az egy főre jutó termőföld kevesebb, mint 0,2 hektár, és a talajok 40 százalékában már világszerte kevés, elfogyott az a szerves anyag, ami az összes ismert talajfunkciónak és a működőképességnek is az alapvető lényegi szükségessége. Ugyanakkor 1 cm stabil humuszréteg képződéséhez több száz évre is szükség lehet. Ezeket a tényeket ma már érzékeljük, tudatosul is a gazdálkodók fejében, de a változtatást sok esetben a jó gyakorlatok vagy a megfelelő ismeretek hiánya, esetleg a mégoly átmenetinek gondolt jövedelemkiesés is akadályozni képes. Ezért mondjuk, hogy olyan szemléletváltásra van szükség, ami a termőföld kulcsfontosságú szerepét felismerve annak értékét helyén kezeli, nem utolsó sorban az egyéni felelősség felismerését és a tenni akarást is előmozdítja.

– Mi képezi ennek a paradigmaváltásnak a fő motívumait?

– Elsősorban a „rendszerben”, az „ökológiai hálózat” részeként való gondolkodás. Fel kell ismernünk, hogy mi magunk is a földi ökoszisztémához tartozunk, és hogy a talaj is ehhez egy komplex, összefüggő és élő talaj-táplálékháló rendszerként hozzáértendő.

A fő hangsúly ezzel szemben még ma is a talajok fizikai és kémiai állapotán van. Számomra ez a két tulajdonság egy képzeletbeli háromszög alapjának a két csúcsa, de a háromszög legtetején áll az a talajélet, ami a rendszer biológiai része. Oda- és visszahatás létezik, és nem csak azzal az élettel kell foglalkozunk, ami a talaj felszíne felett van. A talajon belül is legalább ugyanannyi, még tömegében is, de biodiverzitásában, sokféleségében pedig többszöröse az élő biomassza. A növényi gyökerek aktív felülete a 100-szorosát is elérheti a hajtásénak. A mikrovilágnak például még kevesebb mint 5%-át ismerjük a talajból, amelyek majd még igen sok segítséget nyújthatnak nekünk, embereknek. A „biológiai talajerő-gazdálkodási szakember/szakmérnök” szakirányú továbbképzésünk a SZIE Kertészettudományi Karán is ennek a szellemnek a jegyében jött létre. A biológiai életerő figyelembevétele egyenesen tud elvezetni a talajok fizikai, mechanikai és kémiai, azaz növénytápláló állapotának a javulásához is. Ha gondoskodunk arról, hogy a termőföld biológiai élete, „táplálékhálója” és ezáltal az önálló működőképessége is kialakuljon, akkor benne a jótékony szervezetek megtalálják az együttműködés módjait. Gombák, baktériumok, csillósok, földigiliszták és további élőlények óriási tömege él a talajban és ez magától megteremti, kialakítja a talaj optimális és elvárt élettevékenységét is. A talajt kell táplálni, nem a növényt – ez a mai felfogáshoz képest fordított szemlélet biztosítja, hogy a talaj mint feltételesen megújuló energiaforrás tényleg megújulásra képes lesz, és a kapacitásának megfelelő termőképességet fogja biztosítani.

A talajt kell táplálni, nem a növényt – ez a szemlélet biztosítja, hogy a talaj képes lesz a megújulásra

Az ördögi kör

– De ma még a legtöbb gazdaság a talaj teljes és maximális kihasználásában érdekelt, a rövid távú jövedelmezőségi érdek ritkán engedi a talajökológia, a fenntarthatóság tényleges szempontjainak az érvényesülését.

– Igen, ez létező helyzet, de én súlyosabbnak gondolom azt a tudás- és adathiányt, ami nélkül nem tudunk helyes döntéseket hozni. A talajjal kapcsolatban rendre műszaki-technikai szemléletű döntések születnek. A gépfejlesztések, a digitalizáció gyors ütemben zajlik, és vannak is kétségtelen előnyei az élet számos területén. A talaj viszont egy soktényezős rendszer, számos módon változnak a tulajdonságai azon túl, hogy van olyan alapminősége is, ami stabil és csak nehezen módosul. Tudnunk kell, min tudunk változtatni, és mi az, amihez nekünk kell alkalmazkodni, elfogadni. A talaj minden paraméterét azonos szinten tartani, vagy egyeseket egyoldalúan felértékelni nem lehetséges. Látni kell azonban a leginkább meghatározó tulajdonságokat és a befolyásolható talajtényezőket. Mindezt azzal is összhangba kell hozni, hogy mit akarunk elérni: termelni, regenerálni, klímahatást csökkenteni vagy netán szennyezés mentesíteni?

– És a precíziós eszközök?

– A precíziós, digitális eszközök sokat segíthetnek, de vannak olyan összetett kérdéskörök, amikhez még mindig nélkülözhetetlen az emberi elemzés és tapasztalat közvetlen jelenléte. Az adatgyűjtés, a nagy adatmennyiségek révén létrejövő hatalmas adatbázisok és az ezek feldolgozását, elemzését segítő matematika révén persze ígéretes javulás várható. Ez a háttér szinte új utakra állítja az ökológiai tudásunkat. Nagy kihívást, de jól használható technikát is jelent az, hogy az így létrejövő adathalmazt („big data”) megfelelően kezeljük és értelmezzük. További feladatnak tekintem ezért a napjainkban létrejövő adatbázisoknak a jelenleg még meglehetősen hiányzó biológiai talajtulajdonságokkal való erősítését és az összefüggéseknek a matematikai eszközök segítségével történő minél teljesebb feltárását.

– Mik jelenleg a leginkább fenyegető jelenségek?

– A legkritikusabb tényező az a talajállapot-romlás, amit közvetve vagy közvetlenül, de az emberi tevékenység okoz. A gyomirtók használatánál például csak arra figyelünk, hogy „szép, tiszta” legyen a talaj, de hogy ezzel mekkora pusztítást okoztunk a talajéletben, abba nem gondolunk bele, az „nincs”. A szakirodalomban olvasom, hogy az intenzív mezőgazdasági művelést követően a talaj „korosodása” (szukcessziója) még 20 év után sem érte utol magát a mikrobiális anyagcsere-folyamatokat vizsgálva. Elfelejtjük, hogy a peszticidek voltaképpen kemikáliák, mesterséges életidegen anyagok, amik szelektivitásukkal befolyásolják, legyengítik a termőföld természetes és önálló életfolyamatait. Nem veszünk tudomást róla, hogy a gyomok, rovarok, gombák mind-mind a talaj-növény-állat-ember tápláléklánc részei. Bármelyik kiesik, átadhatja a helyét egy patogénnek, kórokozónak, és máris újabb vegyi módszer kell; aminek következménye, hogy aztán nincs, ami lebontson, ártalmatlanítson – ördögi kör.

Vissza a gyökerekhez!

– Újságíróként néha úgy érzem, a hazai szántók világától még nagyon messze van mindez. Ha például lenne 600 hektárom, és beállítanék ide, a tanszékre, hogy szeretnék az ön szavaival élve kapacitásfüggő, fenntartható módon (talaj)gazdálkodni, van-lenne kész válasz, technológia, ami bevezethető?

– Több fontos és bevált módszer is ismert már. Az első és az egyik legfontosabb az, hogy a lehető legkevesebb bolygatás, forgatás vagy szántás zavarja meg a talaj önállóan beállt és az idővel stabilizálódott életét. Szántás persze mindig volt, de régen ezt összekötötték, mondjuk, 50 tonna szerves trágya kiadagolásával is, ami segített a talajforgatás okozta szervesanyag-veszteség kompenzálásában. Ma is még sok helyütt forgatnak, de messze nem adnak annyi tápanyagot, főleg az állati szerves trágyák hiánya a kritikus.

A másik fontos elem a takarónövények alkalmazása. A talaj természetes állapotában sohasem tar, és a megfelelően kiválasztott takarónövények és azok megfelelő technológiája nemcsak óvja a nedvességet, nemcsak véd az erodáló hatások ellen, hanem tápanyagot is szolgáltat, szén és nitrogén-forrást a talaj táplálékháló szervezeteknek és ezáltal a kultúrnövénynek is. Sőt, a közhiedelemmel ellentétben, megfelelően használva a gyomosodás ellen is segítséget jelent.

Nekem a „vissza a gyökerekhez” a kedvenc jelszavam. Ez a talaj esetében is érvényes. A gyökér és a gyökérzóna állapota mindig döntő jelzés, és mélységi szinten is sok mindent elárul. Merjünk tehát ásni, vizsgálódni és bízzunk abban a jelzésben, amit a gyökerek mutatnak (tömörödött réteget, tápanyaghiányt). Használjuk bátrabban az érzékeinket: lássuk a talaj színét, vegyük észre (vagy hiányoljuk) azt a kellemes „földszagot”, amit az aktino-baktériumoknak köszönhetünk, és tapintsuk, gyúrjuk a rögöket, hogy azok morzsaállékonysága milyen mértékű. Tudom, a kényelem nagy úr, a gazdálkodók ma már nem térhetnek vissza régi eszközökhöz, a kapás gyomirtáshoz, de a mindennapi tapasztalatukra nagy szükség van a digitális világban is.

A talaj természetes állapotában sohasem tar, és a megfelelően kiválasztott takarónövények és azok megfelelő technológiája tápanyagot is szolgáltat

Nem mondhatjuk, hogy a gépesítés, a megfontolt vegyszerhasználat vagy a nagy terméshozamra való törekvés mindig és csakis rossz. Az élelmiszerre és hatékonyságra szükség van. Azt viszont be kell látni, hogy ha egyszer egy talajvesztő, pusztító folyamat visszafordíthatatlanná válik, akkor sokkal több költség annak helyrehozása, ha az még egyáltalán lehetséges.

– Optimista a változás ütemével kapcsolatban?

– A tudomány feladata hiteles, megbízható és segítő érveket, adatokat és megoldásokat felmutatni annak érdekében, hogy a fenntartható vagy – én inkább úgy fogalmazok – kapacitásfüggő gazdálkodást elősegítsük és elterjesszük. A kapzsiságról, amit említett, nehezen mond le az emberiség. A vezetők feladata olyan szabályozást alkotni, ami előmozdítja, hogy vigyázva, okosan, a tudásunkat, a természeti törvényszerűségeket jól felhasználva bánjunk a talajainkkal. Ez a folyamat most világszerte elindult én tehát bízom annak eredményességében.

– Gondolom, ebben az összefüggésben egy nemzeti törvényhozás önmagában nem nagyon rúg labdába…

– Azért amiket Magyarország tesz, például a GMO-mentességért, az igazán kiemelendő. Én mint kutató is járhattam és hozzászólhattam ehhez a kérdéshez a Parlamentben. Egyébként, amikor 2015-ben a „Talajok Nemzetközi Évét” megnyitották, felfigyeltem rá, hogy egyidejűleg a „Fény Nemzetközi Évét” is ünnepeltük. Én ezt akkor jelzésértékűnek éreztem, ezért a növény-mikorrhiza kapcsolatnak a napfény intenzitásától is függő hatékonyságát abban az évben szakmailag is ismertettük. A fény épp olyan nélkülözhetetlen eleme az ökológiai rendszereknek, mint a termőtalaj. Átvitt értelemben pedig azért figyelemre méltó a fény és a talaj évének egybeesése, mert sürgető szükség van rá, hogy végre megvilágosodjunk, hogy felismerjük a „biológiai talajerő”-szemlélet fontosságát, és lehetőleg csak olyan beavatkozásokat engedjünk meg magunknak, amelyeknek ténylegesen ismerjük a hatását és a határait is.

Expresszek és staféták

– Milyen út vezette erre a szakterületre a tanulmányai elején? Családi, ismerősi, iskolai ösztönzés?

– Tízéves voltam, amikor megkaptam agrármérnök édesapámtól az első egyszerű mikroszkópot, és a parányi lények nyüzsgő élete elvarázsolt. Szerencsés lehetek, hiszen a debreceni Kossuth Egyetemen az első szakbiológus évfolyamra nyertem felvételt, így kaphattam „szárazföldi (terrestris) ökológus” képesítést. Ezt követően a Béres csoportban a burgonya vírusos leromlásának okait, majd az alma „talajuntság” okait is vizsgálhattam. Mindkettő arra hívta fel a figyelmet, hogy a növényi – és valljuk be, az állati, emberi – egészséghez is a talaj megfelelő állapotán keresztül vezet az út. Így lehetett például az „unt” talajból hiányzó és mostanra már „talajegészség-baktériumoknak” nevezett saját izolátumok visszaoltásával a kémiai talajfertőtlenítő (klórpikrin) hatásával egyenértékű javulást elérni. Azóta a Béres-csepp hatása is sokszorosan igazolódott.

– Az írásai nagyon határozott személyiségről árulkodnak, és arról, hogy nem csak egyszerű szakmai-tudományos kérdésnek tartja a termőföld óvásának és helyes használatának az ügyét, hanem morális, csaknem transzcendens összefüggésekkel teli ügynek is.

– Érdekes, hogy az emberi viszonyokat illetően is sokat tanultam az ökológiai rendszerek megértése során. És fordítva is, néha a közösségi, emberi hálózatok megfigyelése segít az ökológiai megértésekhez.

A határozottságom terén lehet, hogy okosabban, „ökosabban” kellene néha viselkednem. Már a születésemkor is jóval korábban akartam és jöttem világra, mint a kiírt időpont… Korábbi igazgatóm mondta rólam, hogy olyan vagyok, mint a „japán expressz”, miközben körülöttem csak a „dunántúli vicinális” sebességével haladnának. De meg kell mondanom, hogy ez egyfajta felelősség is és mostanra már a gyerekeim, az unokám jövőjének féltése is nagyon motivál. Csak meg kell(ene) tanulnom ezt türelmesen megoldani.

– S mire a legbüszkébb?

Örömmel tölt el a szakmai eredményeken túl, hogy néhai édesapám nyomdokát követve a fiam is a Szent István egyetemen szerzett természetvédelmi mérnök diplomát, és hogy az akadémiai tapasztalatok után én is a SZIE-n taníthatok. Kisebbik lányom is ezt a szakterületet választotta az ELTE biológus szakán. A stafétabotot a PhD-képzés során is átadhatom nemcsak hazai, de külföldi diákjainknak is.

A gyökér és a gyökérzóna állapota mindig döntő jelzés

Az egyik szakdolgozós diákommal ismertem fel továbbá, hogy egy azonos baktériumtörzsön belül is vannak olyan egyedek, amelyek gyorsan és hirtelen, mások lassabban fejlődnek. Az erőforrásaikat gyorsan felélő mikrobák környezetileg érzékenyek, könnyen pusztulnak, míg velük szemben a kis tápanyagigényű, lassan szaporodó, vagy valamilyen túlélőképes stratégiával felvértezett mikrobák versenyképesebbek. A környezeti stresszhatások között a jótékony paránylényeknek, mint irányított növény-talajoltásoknak az egymást segítő, szinergista hatását is kimutattuk. Számos közleményben ismertettük, hogy ezt a biológiai erőt eredményesen lehet használni a fitoremediáció során, de az intenzív mezőgazdasági gyakorlat miatt leromlott talajoknak is ezek a bioeffektív módszerek adnak egyfajta talajorvoslási, regenerációs lehetőséget.

Ezeknek az ismereteknek az átadásáért és gyakorlati alkalmazásáért a tanszéken a kollégákkal együtt „kardoskodunk” a mára már (a név kötelez alapon) „Bi(r)oTeg”nek nevezett, biológiai talajerő-gazdálkodási szakmérnök-/szakemberképzésünk során.