Nem bízták a véletlenre a Kwizda Terepszemlét

Írta: MezőHír-2021/08. lapszám cikke - 2021 augusztus 16.

Provokatív elővetemény, baktériummal, Trichodermával megerősített startertechnológia, sőt, valódi biológiai (!) növényvédő szer – nagy kínálattal várta a Kwizda a gazdákat az idei Terepszemlén. Nem csoda, hogy nemcsak az érdeklődés volt nagy, hanem a látványos eredmények meggyőző ereje is.

 

Szántóföld, sátor, emberek

 

Precíz és hiteles érv a plusz 5–15 mázsás hozamra

Felszabadulva a járványos hónapok után végre nemcsak személyes jelenléttel, hanem több szempontból is új lendülettel fogadta gazdapartnereit és az érdeklődőket Kwizda. A Tolna megyei Felsőnánán, a napraforgó és kukorica kísérleti parcelláknál már a felületes szemlélő számára is azonnal kitűnt: az innovatív termékeiről és technológiai megoldásairól is ismert cég nem bízta a véletlenre az idei bemutatót. Egyrészt a kukorica- és napraforgó-parcellák előveteménye repce volt, vagyis – mint azt Pincehelyi Zoltán, a bemutatófarm vezetője elmondta – különösen provokatív viszonyok között tesztelték a Kwizda startertrágya-technológiájának teljesítményét. A nem is mikro-, hanem a nagyüzemi viszonyokat jobban tükröző, 100 m2-es mezoparcellákon 3–6-szoros ismétlés mellett, a szegélysorok kivételével végezték a méréseket és az adatfeldolgozást. – Erre a gondos precizitásra azért van szükség, hogy minél hitelesebben és a lehető legszélesebb körű kiértékeléssel megmutathassuk gazdapartnereinknek, hogyan eredményez plusz 500 vagy 1 500 kiló hozamot a Kwizda technológiája – tette hozzá Fehér Tamás szakmérnök, terepszemle-vezető.

 

Repce és más stresszhatások leküzdésére

Az idei évben a gazdák joggal voltak különösen kíváncsiak a Kwizda „titkára”. Egyrészt az említett provokatív elővetemény miatt, ami különösen a napraforgó, de általában a kukorica esetében is tápanyaghiánnyal, gyenge keléssel fenyeget. Másrészt idén volt bőven stressz is a hideg és sok helyen extrém csapadékos időjárás miatt. – Örömmel mutathattuk meg, hogy a Kwizda Pannon Starterével vetett parcellán nagyon szépen érvényesültek a különbségek. Stabil kelés, fejlettebb állomány, jó tápanyagfelvétel ellensúlyozta a stresszhatásokat, nem lilulnak a levelek, nem jelentkezik anticiánosodás – értékelt Pincehelyi Zoltán. A Kwizda mindezt részben azzal magyarázza, hogy a Pannon Starter valódi mikrogranulátum, ami szakaszosan adja le a foszfortartalmát, így a hatása elnyújtható a kijuttatástól számított 40–60. napig. S miután a tápanyag nem kötődik le, a növény számára ideálisan felvehető marad.

 

Innovatív eszközök a gazdák kezében

A Kwizda másik fegyverténye a biológiai starter: az Arthrobacter chlorofenolicus baktériummal kevert, kalászosban és kukoricában a vetéssel egy menetben kijuttatható Pannon Starter Vital. Ez a készítmény a hatékony N-kötés és P-mobilizálás mellett segíti a talaj klorofenoljainak bontását, így erőteljes gyökérnövekedés, jobb auxinszintézis érhető el.

A Kwizda-technológia másik eleme a Trichodermát tartalmazó Pannon Starter Perfect Pro. Ez napraforgóban a szklerotínia-, kukoricában a fuzáriumfertőzések megelőzéséért felel, egyúttal támogatja az egészséges gyökérzet és erős gyökérfejlődés, az ellenállóság kialakulását. A Terepszemle nagy újdonsága az első valódi biológiai növényvédő szer, a szintén a vetéskor kijuttatható Xilon volt. A gombaölő-mikrogranulátum bevetése szintén előmozdítja az egészséges rizoszféra kialakulását, a kórokozókkal szembeni ellenállóságot és a jobb fotoszintetikus aktivitást. Láthattuk a Pannon Starter és a Belem talajfertőtlenítő gyári keverékének hatását is – a taglózó rovarölő szer egyik erénye, hogy a talaj biológiáját kímélő módon, a gyökér közelében fejti ki a hatását.

 

Talajvizsgálat, emberek

 

Válasz a kihívásokra

A 7. Terepszemle Barna Sándor kereskedelmi vezető szerint jó alkalom volt arra, hogy a mezőgazdasági termelékenységet növelő kutatások eredményeit bemutassák. S ezzel választ, jövedelmező technológiai megoldásokat adjanak az időjárás-változás, a hatóanyag-kivonások okozta kihívásokra.

 

Kohout Zoltán