Van jövője a magyar kertészeti ágazatnak, de ehhez halaszthatatlanul szükség van a termelői-értékesítési szervezetek megerősítésére, illetve gyors és hatékony alkalmazkodásra, nemesítési és technológiai innovációk alkalmazására. Erről beszél interjúnkban Dr. Geösel András igazgató (Kertészettudományi Intézet, MATE), egyetemi docens, tanszékvezető, Zöldség- és Gombatermesztési Tanszék.
Pánik helyett gyors alkalmazkodást!
– A MATE Budai Campusának folyosóján a békebeli idők tablói néznek a látogatóra: amikor még évtizedekig érvényes volt egy-egy növényvédelmi kihívás, technológia. De az utóbbi időben évről évre új kórokozók, klímaválság-következmények jelennek meg, ami követhetetlen tempót diktál a gazdáknak. Egyetért ezzel a benyomással?
– Részben igen, de érdemes pontosan fogalmazni. A főbb kórokozók és kártevők, amelyek a hazai kertészetben gondot okoznak, döntő részben régóta velünk vannak. Ezeket ismerni kell, ezért az egyetemi oktatásban is ugyanúgy alapnak számítanak, mint korábban. Ugyanakkor az is igaz, hogy időről időre megjelenik egy-egy új faj, új fertőzési helyzet vagy új növényvédelmi kihívás. Ez a gazdálkodók számára sokszor úgy csapódik le, mintha minden év teljesen más lenne. Ebben van igazság, de azért nem arról van szó, hogy százával jelennének meg az új károsítók. Inkább az történik, hogy a meglévő problémák mellé rendszeresen bejön egy-két új elem, miközben a klímaváltozás miatt a régi problémák is másképp „viselkednek”.
– Vagyis nem pánikra van ok, hanem alkalmazkodásra?
– Pontosan. A kertészet mindig is nagy tudást igénylő ágazat volt, ma pedig még inkább az. Régebben egy-egy növénybetegség vagy kártevő hosszú időn át nagyjából ugyanabban a rendben jelentkezett. Ma sokkal gyorsabban kell reagálni. A gazdák már gyakran a telefonjukhoz nyúlnak, lefotózzák a tünetet, és azonnal próbálnak beazonosítani valamit. Ez önmagában nem baj, de az alaptudást nem váltja ki. A jövőben még fontosabb lesz, hogy a termelők és a szaktanácsadók is biztos biológiai, élettani, növényvédelmi alapokra támaszkodjanak.
Romló összkép, kevés a jól reagáló, innovatív gazdaság
– Közben a szakmában hosszú ideje visszatérő állítás, hogy a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés lejtmenetben van. Ön mennyire látja ezt igaznak?
– Vannak olyan tendenciák, amelyeket nem érdemes szépíteni. Egyes ágazatokban csökken a termőfelület, és több kultúránál a megtermelt árumennyiségben is látszik a szűkülés. Ezt a gazdák naponta érzik, és a piac is visszajelzi. Ugyanakkor a kép nem fekete-fehér. Ha például a hajtatott zöldségtermesztést nézzük, ott a felület csökkenése mellett nem feltétlenül csökken az árualap. Ez azt mutatja, hogy technológiai fejlődés is zajlik: korszerűbb rendszerekkel, jobb fajtákkal, hatékonyabb termesztéssel kisebb területen is lehet ugyanolyan vagy akár nagyobb teljesítményt elérni.
– Akkor ez egyszerre válság és szerkezetváltás?
– Igen, ez jó megfogalmazás. Van egy szelekció is a rendszerben. Akik nem tudtak fejleszteni, nem tudtak technológiát váltani, vagy nem volt meg hozzá a tőkeerejük, azok közül sokan kiszorultak. Közben vannak innovatív gazdaságok, amelyek jól reagálnak a változásokra. A gond az, hogy országos szinten ettől még lehet romló az összkép. És persze a kertészet nem csak technológiai kérdés. Ez egy piaci tevékenység is, ahol profitot kell termelni. Magyarország az Európai Unión belül nyílt piacon működik, tehát versenyeznie kell olyan országokkal, ahol olcsóbb a munkaerő, más az adórendszer, kedvezőbb a klimatikus háttér, vagy egyszerűen nagyobb a koncentráció és a szervezettség.
– Ebben a romló összképben mekkora szerepe van a klímaváltozásnak, és mekkora a gazdasági környezetnek?
– Ezt nehéz szétválasztani, mert a kettő egymásra rakódik. A klímaváltozás tény, ezt ma már nem nagyon lehet vitatni. Egyre több olyan jelenséget látunk, ami korábban vagy nem volt jellemző, vagy jóval ritkábban fordult elő. A kajszibarack például tipikus példa. Régebben alig találkoztunk napégési tünetekkel a gyümölcsön, ma pedig a hosszú, erős UV-terhelésű nyári időszakokban már ez is megjelenik. Ugyanígy a korai kitavaszodás, majd az azt követő hirtelen lehűlés, fagybetörés egyre gyakoribb kockázat. A gyümölcstermesztők márciusban bizakodnak, hogy szépen indul a vegetáció, majd jön egy hideghullám, és hirtelen minden bizonytalanná válik.
Nem csodára és forradalomra kell várni
– Magyarán a gazda ma már nemcsak a piacnak, hanem az időjárási szélsőségeknek is sokkal kiszolgáltatottabb.
– Így van. És ez nemcsak a termésszintet, hanem a termelési kedvet is befolyásolja. Ha a gazdálkodó azt látja, hogy egyre nehezebb kiszámíthatóan tervezni, akkor óvatosabb lesz beruházásban, fejlesztésben, sőt akár a kultúraválasztásban is. A kertészeti ágazat eleve nagy kockázatú: élő anyaggal dolgozunk, időjárásnak kitett rendszerekben, magas kézimunka-igénnyel, romlandó termékkel. Ha ehhez még hozzáadódik a klíma szélsőségesebbé válása, az erősen rontja a biztonságot.
– Mit tud erre mondani a tudomány a gazdáknak? Mi a válasz arra a nagyon egyszerű kérdésre, hogy „jó, de akkor mit csináljak, mit termesszek?”
– A válasz nem egyetlen csodamegoldás, hanem sok kisebb és nagyobb alkalmazkodási lépés együttese. Technológiai korszerűsítésre szükség van. Ma már nem ugyanaz a talajművelés, mint harminc éve, és nem ugyanaz a tápanyag-utánpótlás sem. Sokkal több eszköz áll rendelkezésre, sokkal több tudás gyűlt össze a víztakarékos öntözésről, a talajtakarásról, a vízmegtartásról, az alanyhasználatról, a koronaformáról, a termesztéstechnológia finomhangolásáról. Ezek nem látványos forradalmak, de összeadódva nagyon sokat számítanak.
– Vagyis nincs olyan, hogy egyetlen új faj vagy fajta, egyetlen új technológia megold mindent.
– Nincs. Ráadásul a kertészetben sok kultúra több évre, gyümölcsnél akár évtizedekre szóló döntés. Sok szántóföldi növénynél egy rosszul sikerült fajtaválasztás után a következő évben lehet mást vetni. Egy gyümölcsösnél ez nem így működik. Ott egy fajta- és alanyválasztás hosszú időre meghatározza a gazdaság lehetőségeit. Éppen ezért nagyon megalapozott döntésekre van szükség, és ebben a kutatásnak, az egyetemeknek, a kísérleti ültetvényeknek komoly szerepe van.
– A magyar gazdák mennyire nyitottak ezekre az alkalmazkodási lépésekre?
– Nagyon vegyes a kép. Nem lehet általánosítani. Vannak nagyon innovatív termelők, kiváló ültetvények, korszerű zöldségtermesztő gazdaságok, amelyek kifejezetten előremutatóan működnek. Ők húzzák magukkal a környezetüket is. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy a magyar kertészetben még mindig kevésbé erős az együttműködési hajlandóság, mint például Lengyelországban. Ott sok fiatal gazdálkodó van, erősebb a termelői összefogás, jobban működnek a közös értékesítési és fejlesztési modellek. Ebből nekünk is lenne mit tanulnunk.
A lengyel modell itthon is működik – működne…
– Ez a magyar zöldség- és gyümölcságazat egyik legnagyobb gyengesége?
– Az egyik biztosan. Mert nemcsak arról van szó, hogy együtt könnyebb értékesíteni. Hanem arról is, hogy együtt könnyebb kutatási kérdéseket megfogalmazni, fejlesztést finanszírozni, technológiát tesztelni, eredményeket gyorsabban átadni. Ebben most azért vannak biztató lépések. Az elmúlt időszakban elindultak olyan együttműködések, amelyekben magyarországi TÉSZ-ek, vagyis termelői értékesítő szövetkezetek közvetlenül egyetemeket, kutatóhelyeket bíztak meg konkrét ágazati problémák megoldásával.
(fotó: a szerző felvétele)
– Ez már működő gyakorlat, vagy még csak körvonalazódik?
– Működő gyakorlat, bár még az elején járunk. A lényeg az, hogy a termelői oldal megfogalmazza: neki mire van szüksége, melyik a legégetőbb probléma. Az egyetem vagy a kutatóhely pedig ehhez fejlesztési, kutatási programot épít. Itt valódi megrendelői igény jelenik meg. Nem elméleti kutatás a fióknak, hanem olyan munka, amelytől a gazdálkodók gyakorlati eredményt várnak. Ez nagyon fontos fordulat.
– Mondjon, kérem, konkrét példát!
– Például a gyökérzöldség-termesztésben, mondjuk, a sárgarépánál komoly probléma a tárolási betegségek erősödése. Ennek részben élettani, részben klimatikus okai lehetnek. Erre indult kutatási program. Hasonló munka zajlik vöröshagymában is. A meggytermesztésben új növényvédelmi kihívásokra keresünk megoldásokat. Van olyan program, amely a szermaradék-mentes gyümölcstermesztést vizsgálja, vagyis azt, hogy a használt növényvédő szerek hogyan bomlanak le a termékben. Csemegekukoricában az optimális betakarítási idő meghatározása is kutatási téma. Ezek mind gyakorlati kérdések, amelyekből később nagyon is használható eredmények születhetnek.
Segítenek a gyorsan változó környezetben az új genetikai technológiák?
– Az egyik leglátványosabb klímakár most a tavaszi fagykockázat. Ezt gyakran már sem a fagyvédelmi rendszerek, sem a biztosítási konstrukciók nem képesek kezelni. Hogyan van jelen ebben a komplex kihívásban a tudomány?
– Ez valóban az egyik legfájóbb pont. A korai felmelegedés miatt a növények hamarabb megindulnak, a virágzás előbbre jön, utána pedig egy hidegbetörés súlyos károkat okozhat. A kajszi erre nagyon jó példa. Ráadásul a nemesítés történetileg sokszor abba az irányba ment, hogy minél korábbi fajtákat hozzunk létre, hiszen a korai termés magasabb árat jelentett. Csakhogy mostanra ez részben visszaütött. Ma már inkább a későbbi virágzás, a jobb stressztűrés, a nagyobb üzembiztonság került előtérbe. Igen ám, de egy új fajta előállítása 10–15 év, néha több is. Vagyis, amit ma hiányolunk, azt valójában tíz-húsz éve kellett volna elkezdeni.
– Ez azt jelenti, hogy a nemesítés időhátrányban van a klímaváltozáshoz képest?
– Bizonyos értelemben igen. Ráadásul a nemesítést mindig a jelenlegi körülmények között végezzük, miközben a fajtának majd a jövő klímájában kell teljesítenie. Ez óriási kihívás. Ettől még nem lehet azt mondani, hogy nincs értelme. Éppen ellenkezőleg: még fontosabbá teszi a hazai nemesítést és a hazai fajtakísérleteket. A magyar termőhelyi viszonyokra, a Kárpát-medence klímájára, talajára, UV-terhelésére, légköri aszályára nem biztos, hogy ugyanaz a fajta reagál jól, mint mondjuk Franciaországban vagy Olaszországban.
(fotó: a szerző felvétele)
– Sokan ezért is tekintenek nagy reményekkel az új génszerkesztési és precíziós nemesítési technológiákra. Gyorsabban, olcsóbban, pénz- és munkaerő-takarékos módon lehet ellenálló fajtákat létrehozni – érvelnek. Egyetért?
– Ezek a módszerek nagyon fontosak, és a kutatásban ma már komoly szerepük van. Sok mindent segítenek megérteni: például a virágzásbiológia, a stressztűrés, a betegségekkel szembeni ellenállóság genetikai hátterét. A nemesítési folyamatot is fel tudják gyorsítani, mert bizonyos tulajdonságokat már DNS-alapon lehet szűrni, nem kell minden esetben hosszadalmas növényneveléssel és fertőzési tesztekkel kivárni az eredményt. Ugyanakkor a kertészeti gyakorlatban ma még a hagyományos keresztezéses nemesítés a meghatározó. A biotechnológia inkább a háttérben segít: gyorsít, pontosít, olcsóbbá tesz bizonyos lépéseket, de nem váltotta ki a klasszikus nemesítést.
Hóbort vagy reális jövőkép a kivi- és citrusligetek itthon?
– Magyarországon van még érdemi zöldség- és gyümölcsnemesítés?
– Igen, van, és fontos is, hogy legyen. A zöldségnemesítésben több hazai cég is dolgozik, paprika-, káposzta- és más programokkal. Gyümölcsnemesítés is zajlik, és a mi intézetünkben is futnak ilyen munkák. Ennek az alapja az a felismerés, hogy a hazai ökológiai adottságokra nem mindig ideális a külföldi nemesítésű fajta. Ezt sok fajnál látjuk. Ezért szükség van arra, hogy legyenek olyan kísérleti gyümölcsültetvények, ahol hazai körülmények között, egymás mellett vizsgálunk sokféle fajtát és alanyt.
(fotó: a szerző felvétele)
– Vagyis a kutatásnak azt is meg kell mondania a gazdának, hogy melyik fajta mire képes nálunk, nem csak papíron, hanem valós körülmények között.
– Pontosan. Ez nem a gazda dolga, hogy a saját pénzén fajtakísérleteket végezzen. A kutatásnak kell ezt a munkát elvégeznie, és az eredményeket átadnia. Ha a termelő látja, hogy ugyanazon a termőhelyen, ugyanabban a klímában melyik fajta hogyan teljesít, azzal sokkal megalapozottabban tud dönteni. Ez a következő években még fontosabb lesz.
– A gazdák részéről már most látszik elmozdulás egzotikus vagy korábban idegennek számító fajok felé. Kivi, datolyaszilva, füge, citrusfélék: ezek hóbortok, vagy a jövő előjelei?
– Rövid távon én ezt még nem tekinteném tömeges irányváltásnak. Nem hiszem, hogy néhány éven belül nagy kivi- vagy citrusültetvények borítják el Magyarországot. Ehhez nagyon sok környezeti és gazdasági feltételnek kellene együtt állnia. Ugyanakkor az igaz, hogy az ország egyes délebbi, melegebb régióiban már vannak olyan egzotikusnak tartott fajok, amelyek időnként egész jól teljesítenek. Ez részben hobbi, részben kísérletezés, részben pedig előretekintés. A kérdés inkább az, hogy ezekből lesz-e üzemszerű, versenyképes termesztés. Ehhez még sok vizsgálat kell.
– Ha a fogyasztói oldal felől nézzük: változnak a magyar szokások annyira, hogy az a termesztési szerkezetet is átírja?
– Igen, a fogyasztás is változik, és ez nem független a termesztéstől. A vásárló ma egészen más elvárásokkal megy a boltba, mint húsz éve. Egész évben szeretne széles választékot, egységes minőséget, szép árut, sokszor azonnal fogyasztható kényelmi terméket. Ez nyomást helyez a termesztőre és az értékesítési láncra is. Közben erősödik az elvárás a szermaradék-minimalizálás vagy szermaradék-mentesség felé, ami szintén komoly kihívás. A magyar kertészetnek tehát egyszerre kellene klimatikusan alkalmazkodnia, technológiában fejlődnie, piacképes árut adnia és a fogyasztói bizalomnak is megfelelnie.
– Van ok bizakodásra? Vagy inkább arra kell berendezkedni, hogy egyre importfüggőbbek leszünk?
– A helyzet nehéz, de én optimista vagyok. Vannak jó példák, vannak erős műhelyek, vannak innovatív gazdák, és most már vannak olyan együttműködések is, amelyekből valódi gyakorlati eredmény lehet. De azt látni kell, hogy a kertészetben nincs idő a halogatásra. A klímaváltozás nem vár, a piaci verseny nem vár, a generációváltás sem vár. Aki ma fejleszt, tanul, alkalmazkodik, együttműködik, annak van esélye. Aki arra vár, hogy majd visszajön a régi, kiszámítható világ, az valószínűleg csalódni fog.
– Ha egyetlen mondatban összegzi a magyar zöldség- és gyümölcstermesztőknek kilátásait, mit mondana?
– Az, hogy a kertészet jövője nem eldőlt, hanem még ma is formálódik. De csak akkor marad erős magyar kertészet, ha egyszerre leszünk nyitottak a tudásra, a technológiára, a nemesítésre és az együttműködésre.
SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN
MezőHír Tudástár: kertészeti ágazat alkalmazkodása – a zöldség- és gyümölcstermesztés klíma-, piaci és növényvédelmi kihívásokra adott, tudásalapú válasza, amely technológiai korszerűsítést, fajta- és alanyválasztást, nemesítést, vízgazdálkodást, szaktanácsadást és termelői együttműködést foglal magában.
