Kihívások a szőlőtermesztésben
A Kárpát-medence borkultúrájának alapjait a hagyomány szerint Probus császár uralkodása alatt fektették le. Ekkor tették le Pannóniában a Villányi vagy Szekszárdi borvidék alapjait. Bár napjainkban a hazai borászat ismét aranykorát éli, az ide vezető út komoly növényvédelmi krízisekkel volt kikövezve.
A modern agrártudomány és növényorvoslás fejlődése elválaszthatatlan a szőlőtermesztés nehézségeitől. A fordulópontot a 19. századi transzatlanti kereskedelem hozta el:
‑ Inváziós fajok megjelenése: az Újvilágból származó kórokozók drasztikus csapást mértek az európai ültetvényekre.
‑ Dupla csapás: a lisztharmat elleni védekezés gyanánt behozott amerikai vesszőkkel – tragikus módon – így a még pusztítóbb szőlőgyökértetűt (filoxérát) is importálták (1. kép).
A filoxéra 1875-ös hazai megjelenése végzetesnek bizonyult az őshonos, érzékeny fajtákra nézve, amelyek szinte teljesen kipusztultak. A megoldást végül a rezisztens amerikai alanyokra történő oltás jelentette. Ez a kényszerű technológiai váltás alakította ki a ma is ismert fajtaszerkezetet, teret engedve a furmintnak, a hárslevelűnek és az olaszrizlingnek. Napjainkra a hangsúly eltolódott: a puszta túlélés helyett a prémium minőségű termékek előállítása és a magasabb fogyasztói elvárások kielégítése vált az elsődleges céllá.
Stratégiai védekezés a szőlőültetvényekben
A sikeres szőlőtermesztés alapköve ma már nem az eseti tűzoltás, hanem a holisztikus, integrált növényvédelem. Mivel a kártevők és kórokozók ritkán járnak egyedül, az elszigetelt kezelések hatástalanok. A kulcs a folyamatos éberség: a vegetációs időszak legelső napjától kezdve monitorozni kell az állományt, és rendszerszintű, kombinált választ kell adni a fenyegetésekre.
Az első számú közellenség: az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus)
Ma már elsődleges figyelmet érdemelnek azok a fajok, amelyek veszélyes betegségeket terjesztenek (vektorok), illetve azok, amelyek közvetlenül a szüret előtt teszik tönkre a termést. Ezek közül kiemelkedik az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) (2. kép). Ez az inváziós faj egy ártatlan rovarnak tűnik, ám kiemelt jelentőségét az adja, hogy ő a szőlő aranyszínű sárgaság fitoplazma (FD) legfőbb terjesztője (3. kép).
Karanténkártevő a fókuszban: szabályozás és biológia
Szigorú szabályozás: Mivel zárlati károsítóról van szó, a fertőzés észlelése hatósági intézkedéseket von maga után. Az érintett zónában tilos szaporítóanyagot előállítani, és a beteg tőkéket kötelezően ki kell vágni és megsemmisíteni.
Életciklus: A faj monofág, azaz kizárólag szőlőn él meg. Évente egy nemzedéke van. A tojások a kéreg alatt telelnek, a lárvák pedig elhúzódóan, május közepétől július elejéig kelnek ki. A lárvák a levélfonákon táplálkoznak és ötszöri vedlés után válnak kifejlett rovarrá (imágóvá), amelyek már az egész növényen megtalálhatók.
Ez a rovar önmagában csak csekély szívogatási kárt okoz, de jelenleg az egyetlen ismert vektora (terjesztője) a szőlő aranyszínű sárgaság (Flavescence dorée – FD) fitoplazmának. Mivel karanténbetegségről van szó, amely a szőlőtőkék elhalását okozza, jelenleg nincs ellene gyógymód; a védekezés egyetlen hatékony módja a terjesztő rovar felszámolása és a fertőzött tőkék eltávolítása.
Életmódja és veszélyessége:
‑ Telelés: tojás alakban, a 2 éves kéregrepedéseiben telel.
‑ Kelés: a lárvák május közepétől–végétől kezdenek kikelni.
‑ Fejlődés: 5 lárvastádiuma (L1-L5) van. A lárvák nem tudnak repülni, csak ugrani.
‑ Fertőzés menete: a fiatal lárva (L1-L2) a beteg növényből felveszi a kórokozót. A fitoplazma a rovar testében szaporodik (látencia idő). Mire a lárva eléri a 3. lárvastádiumot (L3), fertőzőképessé válik és egész életében (imágóként is) fertőzi a többi tőkét.
Előrejelzés és védekezés
A védekezés Magyarország számos borvidékén hatóságilag kötelező.
‑ Lárvák figyelése (május–június): a levelek fonákján kell keresni a krémszínű/sárgás, potrohuk végén két fekete ponttal rendelkező lárvákat.
‑ Sárga ragacslapok (júliustól): a repülő, kifejlett alakok (imágók) fogására szolgál. A tőkék zónájában kell elhelyezni. Kritikus a védekezés időzítése!
‑ A permetezést a lárvák tömeges kelése után, de még a fertőzőképesség kialakulása előtt kell elvégezni.
‑ Ez általában az L2 lárvastádium megjelenésekor esedékes (június közepe–vége).
‑ Általában 2 vagy 3 kezelés szükséges egy szezonban (lárvák ellen, majd az elhúzódó rajzás miatt az imágók ellen is).
A filoxéra: a szőlészet történetének egyik legnagyobb sokkja
A legnagyobb pusztítást a szőlőgyökértetű (Daktulosphaira vitifoliae) okozza. Történetének iróniája, hogy épp a lisztharmat elleni küzdelem „melléktermékeként”, az amerikai importvesszőkkel került be Európába, ahol drámai gyorsasággal tarolta le az ültetvényeket.
A kártevő két fronton támad:
‑ levéllakó alak: a leveleken okoz elváltozásokat,
‑ gyökérlakó alak: ez a veszélyesebb forma. A gyökérzet szívogatása nyomán gubacsok képződnek, a szövetek elhalnak, ami végül a tőke pusztulásához vezet. Az amerikai fajták ezzel szemben toleránsak: bár a fertőzés náluk is megjelenik, a növény életben marad.
A talaj szerepe és a megoldás
A védekezés módját alapvetően a termőtalaj típusa határozza meg:
‑ immúnis homoktalajok: a 75% feletti kvarctartalommal rendelkező homokos területek természetes védelmet nyújtanak. Ennek oka fizikai jellegű: a kemény kvarcszemcsék egyszerűen felsértik a kártevő puha kültakaróját, így az nem marad életképes.
‑ Kötött talajok: mivel itt hiányzik a kvarc védőhatása, az egyetlen járható út a technológiai védekezés. Ez kizárólag az amerikai alanyokra történő oltást jelenti, kihasználva azok természetes ellenálló-képességét.
További láthatatlan veszélyek a talajban
A gyökérzónát nem csak a filoxéra fenyegeti. Számos más élőlény is károsíthatja a fiatal és az idős tőkéket egyaránt:
‑ rovarlárvák (pl. cserebogár pajor, drótféreg/pattanóbogár lárva),
‑ lótücsök (lótetű),
‑ különböző fonálférgek.
Külön kategóriát képez a baktériumos fertőzés (például az Agrobacterium tumefaciens). Ez golyvás daganatokat, sejtburjánzást okoz. A védekezés itt drasztikus: a fertőzött növényt gyökerestől meg kell semmisíteni, és a terület karantén alá kerül (hat évig tilos fás szárú növényt telepíteni a helyére).
A lombkorona ellenségei: levélkártevők
A szőlő zöldfelületét támadó rovarok kettős veszélyforrást jelentenek: egyrészt fizikai rágással csökkentik a növény fotoszintetizáló-képességét, másrészt veszélyes kórokozók (vírusok, fitoplazmák) terjesztőiként, úgynevezett vektorként is felléphetnek.
Szőlőilonca (Sparganothis pilleriana)
Ez a kártevő nevével ellentétben nem válogatós, számos növényen megél (polifág). Jelenlétére jellemző ciklikusság: az előrejelzések alapján állománya 5–8 évente ugrásszerűen megnövekszik (gradál).
Kártétel mechanizmusa: a fiatal hernyók a fakadó rügyeket veszik célba. A rágás következtében a levélzet vagy teljesen megsemmisül vagy lyukacsossá válik. Az idősebb lárvák (L3-L4 stádium) később a levélfonákra húzódnak, ahol a levelek összeszövésével készítenek menedéket a bábozódáshoz.
Védekezés: a rajzásfigyelés kulcsfontosságú, melyhez fény- és szexferomon-csapdákat használhatunk. A védekezést az első lárvanemzedék ellen kell időzíteni kontakt vagy felszívódó rovarölő szerekkel.
A koratavaszi rügypusztító: ékköves faaraszoló
Ez a faj az egyik legkorábban jelentkező fenyegetés a szőlőben. Gyakran a kendermagbarkóval egyidőben lép fel.
Kártétel mechanizmusa: a sikeresen áttelelt hernyók már a tavaszi rügyfakadás előtt támadásba lendülnek. A rügyek kirágásával károsít, így sem levél, sem virágzat nem tud fejlődni az adott rügyből.
Védekezés: mivel a kártétel korai és felületi, a kontakt hatású rovarölő készítmények alkalmazása javasolt.
Új és régi ellenségek a leveleken
A szőlő zöldfelületét nemcsak a gombák, hanem különféle ízeltlábúak is veszélyeztetik. Köztük egy viszonylag új betolakodóval és a már jól ismert atkákkal.
Az amerikai kártevő: kígyóaknás szőlőmoly(Phyllocnistis vitegenella) (4. kép). Ez egy észak-amerikai eredetű inváziós faj, amely Európában először Olaszországban okozott riadalmat a 90-es években, 2008-ra pedig már jelentős lombveszteséget idézett elő. Magyarországon 2014-ben detektálták először.
Felismerése: az ezüstfehér, nappal (főként délután) aktív lepkék szabad szemmel is jól láthatók a zöld leveleken. Fontos tudni, hogy a fénycsapdák nem vonzzák őket.
Kártétele: a lárvák a levél színén kanyargós aknákat frágnak – egy levélen akár több is előfordulhat. Az akna végén egy jellegzetes, kiszélesedő „bölcsőben” bábozódnak.
Életmódja: hazánkban évente 3–4, melegebb években akár több nemzedéke is kifejlődhet. A telet lepke alakban vészeli át, és tavasszal fajtától függetlenül (legyen az fehér vagy kék szőlő) rakja le petéit.
Védekezés: hernyók ellen felszívódó, a repülő imágók ellen kontakt szerekkel védekezhetünk.
Atkaveszély a szőlőben is
Az atkákat méretük miatt nehéz észrevenni, de kártételük annál látványosabb. Két fő faj keseríti meg a gazdák életét.
Kétfoltos takácsatka (Tetranychus urticae) ez a kártevő igazi mindenevő (polifág) és a forró, száraz időjárást kedveli (aszályos években robbanásszerűen szaporodik).
Tünetek: a levélfonákon finom, pókhálószerű szövedéket képez, melynek védelmében szívogat. Ennek hatására a levélsejtek elhalnak, barnulnak, és a lombozat idő előtt lehullik.
Megelőzés: mivel a nőstények a talajon és gyomokon telelnek, és tavasszal innen másznak fel a tőkére, a gyommentesítés a védekezés alapja.
Szőlőlevélatka (Calepitrimerus vitis) a rügypikkelyek alatt telel, és már a rügyfakadás előtt károsít.
Tünetek: vontatott tavaszi indulás, a kinyíló levelek torzak, mozaikosak, közepükön apró barna foltokkal.
Biológiai növényvédelem
Az atkák elleni küzdelemben a kémiai szerek (akaricidek) mellett kiváló fegyver a természetes ellenségek bevetése. A ragadozó atkák (például a Typhlodromus pyri) betelepítése vagy megtelepedésük segítése hatékonyan gyéríti a kártevőállományt, különösen a bioültetvényeken.
A sebet ejtő kártevő: amerikai bivalykabóca
Szintén tengerentúli jövevény (5. kép), amely eredetileg a körtésekben okozott gondot. Bár a szövegek néha keverik a lepkekabócával (amely vírusvektor lehet), a bivalykabóca fő kártétele mechanikai jellegű (6. kép).
A probléma forrása: a kártevő nem a táplálkozásával, hanem a szaporodásával árt. Tojásait a zöld vesszők bőrszövete alá süllyeszti.
Következmények: a tojásrakás helyén keletkező sebzések utat nyitnak más kórokozóknak, a tünetek pedig megtévesztésig hasonlíthatnak a fitoplazmás betegségekre.
A szüret hívatlan vendégei: darazsak
Az édesedő szőlőfürtök legnagyobb őszi ellenségei a különféle darázsfajok(német-, kecske- és lódarázs).
Invázió: a telet csak a megtermékenyített királynők élik túl, de a kolóniák nyár végére hatalmasra, akár ezres nagyságrendűre duzzadnak.
Kettős kár: augusztusban és szeptemberben, fehérje- és cukorigényüket kielégítendő, megrágják az érett bogyókat (7. kép).
A közvetlen termésveszteség mellett a legnagyobb gond, hogy lábaikon és rágóikon széthordják a szürkerothadás (Botrytis) spóráit, berobbantva a gombás fertőzést.
Lehetséges megoldás: kisebb területeken az ecetes-cukros csapdák kihelyezése hatékony gyérítési módszer.
Szőlőmolyok: a klasszikus termésfogyasztók
A szőlőmolyok lárvái a generációtól függően a virágzatot vagy a bogyókat pusztítják.
Nyerges szőlőmoly (Eupoecilia ambiguell): jelentősége csökkenőben van. Két nemzedéke fejlődik: az első a virágokat, a második a bogyókat károsítja.
Tarka szőlőmoly (Lobesia botrana):
Ez a gyakoribb faj. Három nemzedéke van, így a virág és a zöld bogyó mellett a harmadik generáció már az érő, cukros termést rágja, utat nyitva a rothadásnak.
Védekezés: Mindkét faj ellen kiválóan működnek a rajzásmegfigyelésre szolgáló szexferomon-csapdák.
Fontos figyelmeztetés
Bármilyen növényvédő szer alkalmazásakor szigorúan be kell tartani az engedélyokiratban foglaltakat, különös tekintettel az élelmezés-egészségügyi és munkaegészségügyi várakozási időkre!
Milyen hatóanyagok maradtak a termelők kezében?
A szőlőültetvényekben a teljesség igénye nélkül a következő hatóanyagok állnak a rendelkezésére a 2026. január 31-i adatok szerint:
‑ Tebufenpirad: gubacsatka, levéltetvek, szőlő-levélatka, takácsatkák ellen.
‑ Fenpiroximát: levélatkák, szőlő-levélatka, takácsatkák ellen.
‑ Bacillus thuringiensis subsp. Aizawai ABTS-1857 és GC-91 törzs: lepkefajok, szőlőmolyok ellen.
‑ Emamektin benzoát: aknázómolyok, gyümölcsmolyok, szőlőmolyok ellen.
‑ Ciántraniliprol: szőlőkabóca, tarka szőlőmoly ellen.
‑ Deltametrin csemege- és borszőlőben: amerikai szőlőkabóca, levéltetvek, lombrágó hernyók, molyok ellen.
‑ Lambda-cihalotrin: amerikai szőlőkabóca, levélaknázó molyok, sodrómolyok, szőlőmolyokellen.
‑ Flupiradifuron: kabócák, levéltetvek ellen.
‑ Eszfenvalerát: lombrágó hernyók, szőlőilonca, szőlőmolyok ellen.
‑ Klórantraniliprol: aknázómolyok, lombrágó hernyók, sodrómolyok, szőlőmolyok ellen.
‑ Narancsolaj: levéltetvek, lisztharmat, szürkepenész, takácsatka ellen.
‑ Acetamiprid: szőlő-gyökértetű levéllakó alakja, tarka szőlőmoly, nyerges szőlőmoly, levélaknázó molyok ellen.
‑ Tau-fluvalinát: aknázómolyok, amerikai szőlőkabóca, levéltetű, levéltetvek, szőlőmolyok ellen.
‑ Azadiraktin: aknázómolyok, lepkefajok, levélaknázó molyok, levéltetű, levéltetvek, rágó kártevők, szívó kártevők, szőlő-gyökértetű levéllakó alakja ellen.
‑ Spinozad: szőlőmolyok, aknázómolyok ellen 2024. 12. 31-ig.
‑ Beauveria bassiana ATCC 74040 és GHA törzsek: levéltetvek, takácsatka, talajlakó kártevők ellen.
Talajfertőtlenítő dazomet: cserebogár pajor, drótférgek, fonálférgek, gyomok, gyökérgubacs fonálféreg, mocskospajor, talajlakó gombák, talajlakó kártevők ellen.
Feromonos rovarcsapdák, ragacsos szín- és illatanyag-csapdák is alkalmazhatók. Feromoncsapda: nyerges szőlőmoly, tarka szőlőmoly, és szőlőilonca ellen.
SZERZŐ: TAKÁCS ATTILA NÖVÉNYVÉDELMI ENTOMOLÓGUS
MezőHír Tudástár: szőlőkártevők – A szőlőkártevők a szőlőültetvények gyökerét, lombját, vesszőit, virágzatát vagy termését károsító rovarok, atkák és más élőlények; jelentőségük közvetlen termésveszteségben, kórokozók terjesztésében és a tőkék gyengítésében jelenik meg, ezért ellenük előrejelzésre épülő integrált növényvédelem szükséges.
