A klímaváltozás korában könnyű azt gondolni, hogy több erdő mindenhol csak jót tehet. A száraz homokhátsági tájakon azonban épp az ellenkezője is megtörténhet: a zárt erdők nemcsak hogy nem javítják a vízháztartást, hanem akár tovább is száríthatják a tájat. A kérdés így már nem az, kell-e erdő, hanem az, hogy hová.
A homokon nem biztos, hogy az erdő a jó válasz
A Kiskunságban és a Nyírségben az erdőtelepítések megítélése jóval összetettebb annál, mint amit a közbeszéd sugall. Tölgyesi Csaba, a Szegedi Tudományegyetem kutatója szerint a száraz homokhátsági térségekben a zárt erdők hozzájárulhatnak a táj szárazodásához. Ennek oka egyszerű, de annál fontosabb: miközben a fák jelentős mennyiségű vizet párologtatnak el, az erdőállományok alatt a csapadék mélyebb talajrétegekbe való beszivárgása is csökken.
Ez azért különösen érzékeny kérdés, mert ezek a térségek eleve vízhiánnyal küzdenek. A homoki, fátlan felszínek természetes beszivárgási zónaként működnek, vagyis itt jut le a csapadék a talaj mélyebb rétegeibe. Ha ezt zárt erdők váltják fel, a rendszer könnyen veszít a vízutánpótlásából.
Ipari ültetvények a természetes élőhelyek helyén
A probléma nem csak vízgazdálkodási, hanem ökológiai is. A homokhátsági tájak eredetileg erdőssztyepp jellegű élőhelyek voltak, amelyek a klímaváltozás hatására ma egyre inkább a sztyepp irányába tolódnak. A legszárazabb foltokon a zárt erdőket ma sokszor ipari jellegű ültetvények tartják fenn: egykorú, gyakran idegenhonos fafajokból álló állományok, amelyek élővilága jóval szegényesebb az őshonos élőhelyekénél.
Vagyis a homokon nemcsak az a kérdés, hogy megmarad-e az erdő, hanem az is, milyen áron. Ha a vízháztartás romlik, az nemcsak a természetvédelmi területeket érinti, hanem a környező gyepeket, tavakat és mezőgazdasági területeket is.
A „több fa, több csapadék” itt nem működik
Sokszor visszatérő érv, hogy az erdők párásítanak, hűtenek, sőt akár a csapadékképződést is segíthetik. Ez bizonyos tájakon igaz lehet, a száraz homokhátságokon azonban nem feltétlenül. A kutatói összegzés szerint a zárt homoki erdők párologtatása nem növeli érdemben a régió csapadékmennyiségét, így a gyakran emlegetett „esőcsináló” hatás ezekben a térségekben nem érvényesül.
A jelenség súlya sem elhanyagolható: becslések szerint a homoki fásítás a táj szárazodásának mintegy 10–15 százalékáért is felelhetett.
Lehet, hogy a gyep a jobb megoldás
A kutató szerint a legszárazabb homoki területeken sokszor nem újabb erdőkre, hanem több nyílt élőhelyre lenne szükség. A száraz gyepek természetesebben illeszkedhetnek ezekhez a körülményekhez, és a homok megkötésére is alkalmasak. Ráadásul gyorsabban stabilizálhatják a felszínt, mint egy újonnan telepített erdő.
Ez persze nem azt jelenti, hogy a területet magára kell hagyni. A túllegeltetés kockázatot jelenthet, ezért a gyepgazdálkodás csak mérsékelt, extenzív formában lehet fenntartható. Ugyanakkor az ilyen tájhasználat új gazdasági lehetőségeket is kínálhat: az extenzív állattartás, a méhészet vagy az ökoturizmus jobban igazodhat a száraz homoki környezethez, mint a vízigényesebb erdőgazdálkodás.
A kieső erdőt nem feltétlenül a homokon kell pótolni
Mivel Magyarország erdőterülete törvényileg nem csökkenhet, a homoki zárt erdők visszaszorítása csak akkor képzelhető el, ha más térségekben nő az erdők aránya. Erre a kutató szerint jó lehetőséget kínálhatnak az egykori árterek.
A folyószabályozások után a mentett oldalra került mélyártéri szántók egy része ma gazdaságilag is nehezen tartható fenn. Ha ezek közül egyes területeket visszaadnának a víznek, olyan ártéri erdők alakulhatnának ki, amelyek jól tűrik az időszakos vízborítást, gyorsan nőnek, értékes faanyagot adhatnak, és közben gazdag élővilágot is fenntartanak.
Itt már egészen más a képlet: a fák párologtatása valódi hűtő és párásító hatással járhat, sőt akár a csapadékképződéshez is hozzájárulhat, mert olyan vízkészletből táplálkozik, amelyet az ország másként elveszítene.
Nem kevesebb erdő kell, hanem jobb helyre
A vita tehát nem arról szól, hogy kell-e erdő Magyarországnak. Hanem arról, hogy hol. A száraz homoki tájakon a nyílt élőhelyek növelése segítheti a vízgazdálkodást és a biodiverzitást, miközben a vízben gazdagabb ártereken az erdők terjeszkedése kifejezetten előnyös lehet. Ez a gondolat különösen időszerű most, amikor a klímaváltozás hatására egyre több térségben válik kulcskérdéssé a víz helyben tartása. A tájhasználat jövőjét nem sablonok, hanem helyi adottságok alapján kellene újragondolni.
Forrás: masfelfok.hu
MezőHír Tudástár: erdőtelepítés – a tájhasználati és ökológiai beavatkozásként végzett fásítás vagy erdőlétrehozás folyamata, amelynek hatása helyfüggő: vízhiányos homoki térségekben a zárt erdők csökkenthetik a beszivárgást és fokozhatják a szárazodást, míg vízben gazdagabb területeken az erdő a vízvisszatartást és az élőhelyi stabilitást is támogathatja.
