No-till, magas-olajsavas napraforgó a Homokhátságon, extrém aszályban
A Homokhátságon a „napraforgó extenzíven” kifejezés sokáig úgy hangzott, mint egy udvarias lemondás a termésről. A TMG REAG talajkonferenciáján azonban Börcsök András és Berente Antal egy olyan, adatokkal is alátámasztott példát hozott, amely inkább a rendszer finomhangolásáról szólt: minimalizált input, no-till környezet, célzott gépészeti beavatkozások, és a környék átlagát elérő, sőt meghaladó eredmény.
Kiinduló adottságok: homok, heterogenitás, kevés víz
A bemutatott homokhátsági 25 hektáros tábla Nagykőrös térségében található (Kecskeméttől kb. 15 km-re északra), talaja homok, a táblán belül erős heterogenitással, szikesebb foltokkal. A terület 38-as kötöttségű, 19 AK-s, foszforból és káliumból közepes ellátottságú. A csapadék volt a nagykőrösi történet egyik főszereplője. Az elmúlt 5 év átlagos csapadékmennyisége azon a területen 440 mm, ugyanakkor a térségben nem példa nélküli, hogy egy-egy szezonban a kritikus időszakban drasztikusan alacsony a vízellátás. Az előadás felidézett egy szélsőséges évet is: 2015-ben január 1–augusztus 17. között csak 157 mm csapadék hullott.
A táblán 2022 óta no-till művelési rendszerrel gazdálkodnak, ami azért is fontos, mert a no-till talajok „átállási sebessége” a gyengébb foltokon lassabb. Az előadás egyik tanulsága épp az volt, hogy a heterogenitás no-tillben nem tűnt el, csak láthatóbbá vált, és a kelésidőben, állománysűrűségben rögtön visszaköszönt.
Vetés no-tillben: a takarónövény és a vetőkocsi is lehet szűk keresztmetszet
A napraforgó elé takarónövény-keverék került, szeptember 10. körüli vetéssel. A komponensek között szerepelt szöszös bükköny, rozs, bíborhere és „tillage radish” retek is.
A március eleji állapot (március 8.) visszafogott biomasszát mutatott, majd a terminálás végül március 21-ére csúszott. Ennek oka részben logisztikai és technológiai volt, a terminálásra tervezett keverék (2,4-D + Nitrosol) keverhetőségi problémát okozott, a permetező rendszer (szűrő) eltömődött, és csak jelentős hígítással vált kezelhetővé.
Az első próbálkozás tanulsága: a no-till rendszerben nemcsak a biológia, a kémia és gépészet kompatibilitása is tud input-tényező lenni, és az időzítésben az ilyen hibák ára azonnali.
A napraforgó magas-olajsavas hibrid volt, és 55 ezer szem/ha tőszámmal vetették. A vetésben két fontos technológiai elemhez ragaszkodtak Berente Antalék:
Az aktív csoroszlyanyomás-szabályozás (downforce) szerintük kihagyhatatlan. Ugyanis no-tillben a talajellenállás és a felszíni maradványok miatt a vetőkocsit „kidobó” erők megnőnek, ugyanakkor a rendszer folyamatos egyensúlyra törekszik, lefelé dolgozik a vetőkocsi saját tömege és a plusz leszorító rendszer is. Ugyanakkor a tisztító (ha van), a nyitóelem, a záróegység és a sebességből fakadó dinamikus erő mind felfelé dolgozik. Ennek kapcsán Berente Antal külön ki is emelte: a talaj–sebesség kapcsolat nem lineáris. A nyitóelem és a talaj kölcsönhatásából adódó „kidobó” erő a sebességgel négyzetesen nő. Magyarán: ha gyorsítani akarunk, a vetőkocsit stabilan bent tartani a talajban csak aktív, gyors reagálású downforce-szal lehet, különben túl sekély lesz a vetés, vagy változó a mélysége és ebből adódóan elhúzódó a kelése.
Tehát mérni kell, mit csinál a mélységhatároló kerék, és ahhoz kell igazítani soronként a nyomást. Az előadásban elhangzott, hogy a monitorozás rendkívül sűrű mintavétellel történik (másodpercenként több száz mérés), és a rendszer rövid úton – akár néhány tíz centiméteren belül – képes korrigálni is.
Optimális magárokzárásra (closing) van szükség, ugyanis no-tillben a cél nem az, hogy „minél jobban letömörítsünk”, hanem hogy a nyitáskor okozott oldalfali tömörödést oldjuk, majd visszaállítsuk a mag-talaj kapcsolatot anélkül, hogy a gyökér indulását akadályozó „kenődést” hoznánk létre.
A bemutatott megoldás kétlépcsős magárokzáró egység logikájára épült, amiben az első feladat a nyitóelem környezetében kialakuló tömörödés „feloldása”, a magárokfal kezelése. Majd csak ezt fogja követni a visszazárás, viszont ez a visszatömörítés sem hagyható ki. No-tillben a zárás nem formalitás, hanem a kelésbiztonság egyik legnagyobb tényezője, különösen akkor, ha a csapadék a kelés után sem „segít rá”. Márpedig az aszályos Homokhátságon nem volt eső.
A heterogén talaj és az aszály „megtanít”
A kelés elhúzódott a nagykőrösi határban, közel két héten át tartott, amit a termelő utólag már logikusnak látott: a no-tillre jobban „készen álló” foltok gyorsabban indultak, a gyengébb részek lassabban reagáltak. A végső tőszámbecslés 40–45 ezer tő/ha körül alakult, ráadásul a táblán megjelent a vadkár is (nyúl, galamb, őz), ami tovább növelte ezt az eltérést, bár a tapasztalat szerint a vadak inkább a gyengébb részeken „utaztak rá” az állományra.
A költségoldalban egyértelműen látszott, hogy a gyomirtás lesz a hatékonyság szűk keresztmetszete. Az alapkezelés csapadék hiányában nem tudott úgy működni, ahogy tervezték, a beszámoló szerint volt olyan helyzet, hogy egy előre jelzett nagyobb csapadék (pl. 40 mm) helyett csak néhány mm érkezett, így a talajon keresztüli aktiválódás elmaradt. A szeles időjárás a kijuttatás szervezését is nehezítette, emiatt csúszások jöttek, végül több menetes posztemergens beavatkozásra kényszerültek.
„No-tillben a gyomirtási stratégia és a csapadék-előrejelzések összehangolása kritikus, különösen a homoki, gyorsan kiszáradó talajokon. Ha nincs eső, a kémiai technológia nemcsak drágább lesz, hanem bizonytalanabb is, és ez a minimal input rendszerben gyorsan az összes megtakarítást el tudja vinni” – foglalták össze a tanulságot a gazdálkodók.
A talajnedvesség és a vízmegtartás tanulságai
Az előadásban bemutatott, terepi mérésekből származó adatok látványosak voltak: no-tillben a vízmegtartó-képesség vizsgálata szerint 6%-kal nagyobb értéket mértek, mint a szomszédos, grúberezett (lazított) táblán. Ez a 6% elsőre nem tűnik drámainak, de a Homokhátság csapadékszegény éveiben ez „valódi víz”: ha egy szezonban a teljes csapadék 300 mm körül alakul, akkor annak a 6%-a már értelmezhető mm-ben mérhető tartalék – ráadásul a kritikus időszakban.
A számok magukért beszélnek
A bemutatott no-till terület hektárköltsége (e Ft/ha):
‑takarónövény: 15 (átlagolva, 2,5 évente);
‑vetőmag: 34;
‑vetés: 25;
‑gyomirtás: 93;
‑vadriasztás: 14 (1/2 dózissal, 2 kezelés, 50 l/ha lémennyiséggel);
‑N-kötő kijuttatás: 14;‑aratás (szállítással, tisztítással): 49;
Összesen: 244 e Ft/ha.
Ha gyorsítani akarunk, a vetőkocsit stabilan bent tartani a talajban csak aktív, gyors reagálású downforce-szal lehet (fotók: Börcsök András)
A terméseredmény 1,4 t/ha volt, ami a környék átlagát elérte, sőt több helyen meg is haladta, a „mindent megadó” technológiáknál is kb. 1,5 t/ha volt a teteje öntözés nélkül).
A bevétel 294 e Ft volt hektáronként (210 e Ft/t áron értékesítve), vagyis a szezon pénzügyileg szerény, de pozitív eredményt (50 e Ft/ha) hozott úgy, hogy a rendszerben több, hagyományosan nagy tétel (pl. intenzív talajművelés és a hozzá kötődő költségek) eleve nem szerepelt.
Mit jelent itt a „kevesebb”– és mitől lett „több”?
A bemutatott termesztéstechnológia legfontosabb üzenete nem az, hogy „nem kell input”, hanem az, hogy a no-tillben az input szerkezete is átalakul. A talajállapot és a vízmegtartás lett a legnagyobb hozamstabilizáló tényező. Ráadásul a vetésminőség gépészeti oldala (aktív csoroszlyanyomás + jó magárokzárás) sem luxus már, hanem a kelésbiztonság alapja. Csapadék nélküli évben viszont a rendszer gyenge pontja lehet a gyomirtó szerre épített stratégia, ezen a ponton kell a legtöbbet fejleszteni (időzítés, hatóanyag-választás, esetleges mechanikai/biológiai kiegészítés). És azt sem szabad tagadni, hogy a heterogén, gyenge homoktalajok no-till „átállása” lassú, itt a táblán belüli differenciálás (tőszám, beállítások, kezelésidő) lesz a következő kihívás.
SZERZŐ: SÁNDOR ILDIKÓ
MezőHír Tudástár: no-till napraforgó – szántás nélküli termesztési rendszerben vetett napraforgó, amelynél a mulcsborítás, a takarónövény, a pontos vetésmélység, az aktív csoroszlyanyomás, a megfelelő magárokzárás és a vízmegőrzés együtt határozza meg a kelésbiztonságot, a gyomkezelés sikerét és az aszályhoz való alkalmazkodást.
