Kritikus ponthoz közeledik a magyar zöldség- és gyümölcstermesztés a mezőgazdaságban. Miután mindkét szegmensben csökken a termőterület és a megtermelt áru, egyre nő az import, zsugorodik a hazai feldolgozóipar, fontos beruházások maradnak el. A szektor egyik vezető szakembere haladéktalan fejlesztési programokat sürgetett a 11. alkalommal megrendezett Zsendülés Kertészeti Konferencián.
Legalább negyedével csökkent a kibocsátás
Apáti Ferenc (egyetemi docens, Debreceni Egyetem), a FruitVeb elnöke kifejtette: a hazai zöldség-gyümölcs ágazat lejtmenete már nem vita tárgya, mert a számok évek óta ugyanabba az irányba mutatnak. A 2010-es évek elején még 2,5–3 millió tonna körüli termésmennyiséghez képest ma már az ország gyakran a 2 millió tonnát is alig éri el, vagyis nagyjából negyedével csökkent a kibocsátás. Úgy fogalmazott, hogy miközben a termelési érték a korábbi 250 milliárd forintos szintről 450–475 milliárd forint környékére nőtt, ebből nem érdemes sikertörténetet faragni, mert az emelkedés szerinte döntően árhatás, nem pedig teljesítményjavulás eredménye, és egy versenypiacon az árak alakulására a termelőknek nincs érdemi ráhatása.
(Fotó: Horizont Média)
Ma már minden(!) gyümölcskultúránk zsugorodik
Hangsúlyozta, a visszaesés mögött látványos szerkezeti folyamat áll. A gyümölcstermesztésben az elmúlt bő tíz évben tartósan csökken a termőterület, nagyjából 82 ezer hektárról 70 ezer hektárra. Már nem lehet olyan gyümölcsfajt sem könnyen mondani, amelyik érdemben növelné a területét, mert gyakorlatilag minden gyümölcskultúra zsugorodik. Úgy látta, hogy ezzel párhuzamosan a termésmennyiség is csökken, miközben a hozamok hullámzása szélsőségesebb lett. A tavaszi fagykárok miatt borzasztóan „rángat” a termés, de hullámzás nemcsak az időjárásban tapasztalható. Érintett a kapacitásvesztés is, mert az ültetvények öregszenek, romlik a kondíciójuk, és így csökken a termelési potenciál, amire az időjárási sokkok még ráerősítenek.
A zöldségágazat szűkülése lehúzza a feldolgozóipart is…
A zöldségágazatban is csökkent a termőterület – nagyjából 90 ezer hektárról 70 ezer hektárra. Bár a termésingadozás a zöldségeknél kevésbé vad, mint a gyümölcsöknél, összességében itt is lefelé mutat a trend. Kiemelte, hogy a területcsökkenés „jó híre” legfeljebb annyi, hogy nagy részben két ipari jellegű kultúrához köthető: a csemegekukorica és a zöldborsó az elmúlt években együtt jelentős területet veszített, ami önmagában is jelzi, hogy nemcsak a frisspiaci, hanem a feldolgozóipari alapanyagbázis is szűkül.
Egyre romlik az ágazati szuverenitás, gyorsan nő az import
A külkereskedelmi kép Apáti Ferenc szerint úgy írható le, hogy romlik az önellátási képességünk. (Ez a fenyegető távlat már a tavalyi Zsendülés-konferencián is hangsúlyos aggályként szerepelt – KZ.) Az export mennyisége összességében csökken, az import viszont növekszik, ezért a gyümölcsöknél 2018–2019 körül fordult negatívba a külkereskedelmi egyenleg, és hasonló a helyzet a zöldségek oldalán is. Úgy érvelt, hogy mivel a fogyasztás – statisztikailag – legfeljebb enyhén nő, a csökkenő hazai volumen mellé egyre több import épül be, vagyis a piacokat egyre inkább kívülről töltik fel. A hajtatott termékeknél külön felhívta a figyelmet arra, hogy a késő ősztől kora tavaszig tartó időszakban az import ára sokszor alacsonyabb, mint amennyiért itthon gazdaságosan lehetne termelni, ezért éppen akkor a legkeményebb a verseny, amikor a hazai termelés amúgy is nehezebb helyzetben van.
Meg kell oldani az öntözést, csakhogy…
A legnagyobb „sorsfordító” tényezőnek a klímaváltozást nevezte. A gond nem feltétlenül az éves csapadékösszeg látványos eltűnése – ebben ugyanis nincs kardinális csökkenés –, hanem a csapadék időbeli eloszlásának romlása. A hosszú idősorokon az látszik, hogy éppen a nyári (június–augusztus) csapadék csökken, amikor az átlaghőmérséklet emelkedik, vagyis éppen akkor lesz melegebb és „szomjasabb” a rendszer, amikor kevesebb a vízutánpótlás. Ennek következménye a párolgási veszteség növekedése. A potenciális evapotranszspiráció – a talaj és a növény együttes párolgása – az elmúlt 50 évben szerinte 20–25%-kal nőtt, ugyanarra a termelésre több víz kell, ráadásul a hozam- és biomassza-szint is magasabb lett, ami tovább emeli a vízigényt. Következtetése szerint öntözés nélkül versenyképes zöldség-gyümölcs termelés szerinte nem lesz. Az öntözést a hazai ágazatnak „meg kell oldania”, különben a lejtmenet gyorsul.
…csakhogy a védelmi fejlesztések drágák
Az öntözésnél azt is felvetette, hogy Magyarországon a mezőgazdasági területek körülbelül 3%-át öntözik, miközben több nyugat- és dél-európai országban jóval magasabb arányt látni, tehát szerinte nem az a probléma, hogy „túlöntözünk”, hanem az, hogy a klíma- és piaci feltételek mellett kevés a biztos víz. A zöldségtermelésről úgy nyilatkozott, hogy ott már most is magas az öntözött arány, a gyümölcsösöknél viszont szerinte csak a terület kisebb része öntözött, és éppen ott üt a legnagyobbat a fagy, a jég és az eső okozta kár. A jég- és esővédelem kapcsán azt mondta, hogy műszakilag léteznek jó megoldások, csak kegyetlenül drágák: ezek a beruházások hektáronként több milliótól akár több tízmilliós nagyságrendig növelhetik a költséget, ami azt jelenti, hogy a megtérüléshez sokkal nagyobb és stabilabb hozam kellene – ehhez pedig jóval magasabb szaktudás. A fagyvédelemről úgy fogalmazott, hogy olcsó és hatékony megoldás egyszerre nincs, és ráadásul bizonyos fagyhelyzetek – különösen erős légmozgással járó, „szállított” fagyok – ellen a legjobb technológia sem ad biztos védelmet, vagyis a kockázat egy része beruházással sem tüntethető el.
A kárenyhítési rendszer nem fedezi a károkat
A kárenyhítési rendszerrel kapcsolatban a FruitVeb elnöke rámutatott: illúzió azt várni, hogy néhány tízmilliárd forintos keret több százmilliárdos károkat fedezzen. A mezőgazdaságban évről évre óriási káresemények futnak át (aszály, fagy, jég), miközben a kárenyhítési alap csak a veszteségek töredékét képes mérsékelni, és a gyümölcsösök esetében különösen kirívó a feszültség, mert egy hektár ültetvényen több milliós kár keletkezhet, miközben a hozzájárulás nagyságrendje ehhez képest csekély, mindössze pár ezer forint hektáronként. Úgy vélte, hogy a rendszert újra kell gondolni, sokkal magasabb összegű befizetésekre van szükség (akár 100-200 ezer Ft/ha), mert a jelenlegi logikával legfeljebb részleges „tűzoltás” várható, és szerinte a piaci biztosítók sem fognak érdemben belépni az aszály- és fagykár biztosításába, mert túl magas a kockázat és túl nagy a kármérték.
Elkerülhetetlen külföldi munkaerő integrálása
A munkaerőpiacról úgy nyilatkozott, hogy hazai tartalék gyakorlatilag nincs, ezért a kertészetben elkerülhetetlen a külföldi munkaerő, miközben a korábbi környező forrásországokból érkező munkaerő apad, és a szigorítások nehezítik az utánpótlást. A feldolgozóipar kapcsán külön drámai kockázatként említette az alkalmi munkavállalás időkorlátját: azt mondta, hogy a szezonális csúcsban, amikor a feldolgozásnak igazán pörögnie kellene, egyszerűen „elfogyhat” a jogszerűen foglalkoztatható munkaerő, ami a feldolgozókapacitást és vele együtt az egész ágazati értékesítési láncot sérülékennyé teszi.
A szakember kitért a szektort sújtó költségnövekedésre is. A beruházási, termelési és bérköltségek gyors növekedését egy darabig követte ugyan a termelői árak emelkedése, de a jövedelmezőséget „kiveri a kezünkből” a hozamok romló kiszámíthatósága. A gazdáknak egyre kevésbé van miből beruházniuk, fejlesztenie, s ez az utóbbi években egyre súlyosabb amortizációhoz vezet.
Apáti Ferenc összegzéseként hangsúlyozta: egyre nagyobb a verseny ugyanazért az eredményért, egyre több költséget kell bevinni a termelésbe. Közben a hozam, az ár és a piac is kiszámíthatatlanabbá válik; a klíma hatásai már nemcsak a termőföldön, hanem a piacokon is „ráncigálják” a kínálatot és az árakat. Ebből a helyzetből nem lehet pusztán egyetlen csodamegoldással kijönni. Az öntözést fejleszteni kell, de mellette termesztéstechnológiai, talajművelési, kondicionálási és kockázatkezelési eszközöket is építeni kell, különben a hazai zöldség-gyümölcs ágazat további terület- és kibocsátásvesztéssel sodródik tovább.
MezőHír Tudástár: Evapotranszspiráció – Az evapotranszspiráció a talajból történő párolgás és a növények levelein keresztüli vízleadás együttes folyamata. A fogalom azt a teljes vízmennyiséget jelenti, amely a talaj–növény rendszerből a légkörbe kerül. Az evapotranszspiráció mértékét a hőmérséklet, a napsugárzás, a szél és a levegő páratartalma befolyásolja. Mezőgazdasági szempontból kulcsfontosságú mutató, mert megmutatja, mennyi vízre van szüksége a növényállománynak a termelés fenntartásához, ezért az öntözési igény meghatározásánál is alapvető szerepet játszik.
