Korszerű megoldások a szerves trágyák kijuttatására
Az állattartás termelési folyamata során különböző konzisztenciájú szerves trágyák keletkeznek. A keletkezett szerves trágyák lehetnek szilárd halmazállapotúak, mint a mélyalmos istállótrágyák, komposztok; a hígtrágyák és a biogáz üzemek fázisbontással leválasztott, szilárd fázisú termékei. A hígtrágyák a vízöblítéses alomtakarékos technológiában keletkező alomtakarékos mezőgazdasági anyagok.
Az említett trágyák – amelyek értékes NPK- és mikroelemeket tartalmaznak a szántóföldi növénytermesztés számára – ma már egyre korszerűbb kivitelben érhetők el. A hazai mezőgéppiacon a jól bevált konstrukciók továbbfejlesztett változatai is megjelentek a növekvő igények kielégítésére.
Technológiai követelmények és szabályozás
A szerves trágyák kijuttatásával szemben számos agrotechnikai és üzemeltetési követelmény érvényesül. Ide tartozik a szórás egyenletessége, a szilárd trágyák esetében az aprítás minősége, a területegységre kijuttatható trágyaadag pontos beállíthatósága, valamint a gép területteljesítménye (1. kép).
A hígtrágya kijuttatásával kapcsolatosan is hasonló követelményeket kell kielégíteni. Fontos kiemelni, hogy a szerves trágyák kezelése, tárolása és a szántóföldi növénytermesztésben való felhasználása szigorú törvényi és egyéb jogszabályi előírásokhoz kötött (2. kép).
A szilárd istállótrágyák hasznosítása során is be kell tartani ezeket a szabályokat, míg a hígtrágya szántóföldi kijuttatása már engedélyköteles tevékenységnek minősül.
A szerves trágyák kijuttatásával kapcsolatos legfontosabb jogszabályok:
‑ 27/2006. (II. 7.) Kormányrendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméről („Nitrát-rendelet”).
‑ 43/2007. (VI. 1.) FVM rendelet a MePAR szerinti blokkok szintjén történő közzétételéről (Mezőgazdasági Parcellaazonosító Rendszer).
‑ 50/2008. (IV. 24.) FVM rendelet az egységes területalapú támogatások és egyes vidékfejlesztési támogatások igényléséhez teljesítendő „Helyes Mezőgazdasági és Környezeti Állapot” fenntartásához szükséges feltételrendszerről, valamint az állategységre való átváltási arány meghatározásáról („HMKÁ-rendelet”).
‑ 59/2008. (IV. 29.) FVM rendelet a vizek mezőgazdasági eredetű nitrát-szennyezéssel szembeni védelméhez szükséges cselekvési program részletes szabályairól, valamint az adatszolgáltatás és nyilvántartás rendjéről („HMGY”, azaz Helyes Mezőgazdasági Gyakorlat-rendelet).
A szilárd és hígtrágyák termőterületre történő kiszállítására és kijuttatására trágyaszóró- vagy tartályos felépítményű, traktorvontatású pótkocsikat használnak.
Nagyobb távolságokra történő szállítás esetén 4×4 vagy 6×6 kerékképletű, tehergépkocsi-alvázra szerelt trágyaszóró, illetve tartályos felépítmények alkalmazása jellemző.
Ezen konstrukciók műszaki paramétereire és üzemeltetésére az alábbi jogszabályok irányadók:
‑ 1988. évi I. törvény a közúti közlekedésről,
‑ 1/1966. (VI. 24.) BM-KPM együttes rendelet a közúti közlekedés szabályairól.
A közúti forgalomban történő részvétel során tehát e rendeletek előírásai a mérvadóak.
Konstrukciós kialakítások, futóművek
A szervestrágya-szóró pótkocsik és a hígtrágya-szállító tartálykocsik – a különböző üzemi igényekhez igazodva – eltérő méretű, teherbírású és rak-, illetve tartálytérfogatú kivitelben készülnek.
A kisebb teherbírású pótkocsikat (4–5 tonnás, legfeljebb 12 tonna összgördülő tömegig) egytengelyes, alacsony nyomású gumiabroncsozású, rugózatlan futóművek támasztják alá.
A tartálykocsik ebben a kategóriában jellemzően 3, 5 vagy 8 m³-es tartálytérfogattal készülnek.
A talajterhelés csökkentése érdekében ezeknél a pótkocsiknál nagy átmérőjű gumiabroncsokat alkalmaznak (3. kép).
A tartálykocsik alvázát szintén alacsony nyomású gumiabroncsozású, egytengelyes futóművek támasztják alá. Egyes típusoknál – a talajtaposási károk csökkentése érdekében – a futómű kerekei hidraulikus munkahenger segítségével, a terepen történő manőverezés közben kitolhatók (4. kép).
A nagyobb teherbírású konstrukcióknál tandem-, iker- és tridem-tengelyes, ritkábban quattro futóművek kerülnek beépítésre. A tandem-tengelyes futóművek nagyon jó talajkövető tulajdonságokkal rendelkeznek. Az iker-, tridem- és quattro futóművek a dinamikus igénybevételek csökkentése érdekében rugózott kialakításúak (5. kép).
A rugózás megoldása lehet félelliptikus laprugós, hidropneumatikus, illetve a kettő kombinációja, de napjainkban a tartálykocsiknál is egyre gyakrabban alkalmazzák a légrugós rendszert (6. kép).
A kanyarodás közben fellépő, úgynevezett „radírozásból” eredő gumikopás mérséklésére – különösen üres menetben – az egyik tengely hidraulikus munkahengerekkel szállítási helyzetbe emelhető.
A tartálykocsik esetében két- és háromtengelyes, rugózott, forgózsámolyos kormányzású futóművek beépítésével is találkozhatunk. Az ilyen futóművekkel felszerelt tartálykocsikat elsősorban hígtrágya távolsági szállítására alkalmazzák. A nagyobb szállítási távolságokra kialakított változatok között a nyerges tartálykocsik is megtalálhatók.
Alváz- és vonórúdkialakítások
A futóművekre támaszkodó alvázak geometriai kialakítása a szervestrágyaszóró és a tartályos felépítmények formájához igazodik. Ennek megfelelően különböző konstrukciós megoldásokkal találkozhatunk. A szervestrágya-szórók alvázszerkezete egyes konstrukciós megoldásoknál téglalap alakú hosszirányú, hossz- és keresztirányú kereszttartókból kialakított létraváz. Ezeknek az alvázaknak a hossz- és kereszttartói hidegen hajlított „U” vagy „C” profilokból vannak kialakítva.
A központi gerinctartós alvázak hosszirányú tartója zártszelvényű szerkezet, amelyhez a kocsiszekrényt tartó kereszttatók hegesztve vannak. A tartálykocsik alvázszerkezete ehhez hasonló, azonban találkozhatunk önhordó szerkezetekkel is, ahol a tartály közvetlenül a vonórúdra van ráépítve. Az alvázkerethez durvalemezből zártszelvényként kialakított rugózatlan vonószemmel ellátott vonórudak hegesztéssel, mereven csatlakoznak az alvázhoz (7. kép).
Az újabb szervestrágya-szóró pótkocsiknál a vonórúd csapszeg segítségével kapcsolódik az alvázhoz. A menetdinamikai tulajdonságok javítása és a dinamikus igénybevételek csökkentése érdekében az alváz és a vonórúd közé gumibakos, félelliptikus laprugós vagy hidropneumatikus rugózású elemeket építenek be.
Szervestrágya-szórófelépítmények és lehordószerkezetek
Az ismertetett alvázszerkezetre épített szervestrágya-szóró felépítmények négyszög vagy lefelé szűkülő trapéz keresztmetszetű lemezszerkezetek. A felépítmény mellső fala, oldalfalai és nagy kopásállóságú alaplemeze lemezből készül, amelyet szükség szerint védőrács vagy fedőháló egészít ki. A kocsiszekrény „C” vagy „U” profilú hossztartóira épül, amelyekbe a lehordószerkezet fut. A lehordószerkezet különböző kialakítású szemes, ritkábban hevederes láncpárokból, valamint az ezekhez szegecseléssel vagy csavarkötéssel rögzített „L” vagy „U” profilú kaparólécekből áll (8. kép).
A lehordóláncok mellső szabadonfutó láncdiója feszítő mechanizmusával lehet a lehordóláncokat megfeszíteni. A hátsó láncdiók pedig a meghajtótengelyre vannak ékelve. A lehordószerkezetek hajtása hidrosztatikus, az üzemeltető traktor hidraulikus hálózatáról közvetlenül, axiáldugattyús hidromotorokkal, csigahajtóművel történik (9. kép).
A lehordószerkezet sebessége a hidromotor olajáramával szabályozható. A szabályozás történhet manuálisan, kézi beállítással – például háromállású mennyiségszabályzó szeleppel –, vagy elektronikusan is, a traktor hidraulikus hálózatához kapcsolódó digitális vezérlésen keresztül, a gyári szoftver segítségével. Egyes típusokon a kocsiszekrénybe rakott trágyát hidraulikus munkahengerrel működtetett letolólap tolja a szórószerkezethez. A hidraulikus munkahenger előtolása szintén az üzemeltető traktor kezelőfelületéről állítható be.
Szórószerkezetek és adaptertípusok
Az eltérő konzisztenciájú almos istállótrágya, komposzt vagy szalmás baromfitrágya kijuttatására – az agrotechnikai követelményeknek és az üzemi igényeknek megfelelően – a szervestrágya-szóró pótkocsikra vagy tehergépkocsis felépítményekre különböző szóróegységek, többnyire szerelési egységként kialakított adapterek szerelhetők fel. Az egészen kis teherbírású szervestrágya-szóró pótkocsik adapterei vízszintes tengelyű szórószerkezetek. A vízszintes tengelyre alkotóirányban, lépcsősen hegesztett tépőfogak vagy nagy menetemelkedésű, kétoldalra szóró csigalevelek kerülnek felerősítésre. A lazább konzisztenciájú, forgatással kezelt istállótrágya és komposzt kijuttatására a nagyobb teherbírású szervestrágya-szóró pótkocsik adapterei vízszintes tengelyű bontóhengerekkel működnek. A bontóhengerek az adapter függőleges tartóiba vannak csapágyazva. Az általuk előaprított szerves trágya a vízszintes tengelyű, szórólapokkal felszerelt röpítőtárcsára jut, amely a felaprított anyagot nagy munkaszélességben, egyenletesen teríti el. A durvább konzisztenciájú almos istálló- vagy ahhoz hasonló szerves trágyák kiszórására fejlesztették ki a függőleges tengelyű szervestrágya-szóró adapterket. A szórószerkezetek függőleges tengelyére egyes típusokon az „L” vagy „U” profilú tépő- és terítőfogakat mereven, alkotóirányban, lépcsősen hegesztik fel. Más típusoknál a szóróhengerekre az előzőekhez hasonlóan, alkotó mentén csigavonalban elhelyezett tépőlapokra szerelik a Hardox anyagminőségű tépőfogakat, amelyek csavarkötéssel, cserélhetően rögzülnek (10. kép).
A szállított szerves trágya kiszóródását a szórószerkezet elé épített, hidraulikus munkahengerekkel működtetett zárófal vagy nyitható hátsó ajtó akadályozza meg, amely egyben a kocsiszekrény lezárását is biztosítja.
Tartálykialakítások és hígtrágyakijuttatási rendszerek
A tartályos felépítmények 3,5, 5, 8, 12, 22, illetve akár 30 m³ térfogatú kivitelben is készülnek. A tartályok geometriai kialakítása lehet hengeres, domborított vagy – ritkábban – sík fenéklemezű. Egyes típusok négyszög keresztmetszetűek, lekerekített sarkokkal. Anyaguk szerint készülhetnek tűzihorganyzott fémből vagy korrózióálló bevonattal védett acélból, míg a korróziós károk elkerülése érdekében egyre több tartály készül műanyagból, például poliamidból (11. kép).
A tartályok többsége elöl tolózárral nyitható feltöltőnyílással, hátul pedig szintén nyitható-zárható tolózárral ellátott ürítő csőcsonkkal készül. Ez a konstrukció az önfeltöltő tartálykocsikra jellemző. Egyes típusok feltöltése külső szivattyúkkal történik, ezért ezek tetején fedéllel zárható töltőnyílást alakítanak ki. Az ürítés nyomás alatt, különböző turbinás vagy szárnylapátos szivattyúk segítségével valósul meg. Az öntöltő tartályok feltöltése különböző szárnylapátos szivattyúkkal vagy „Venturi-elven” történhet. Ezek a tartályok nem nyomástartó edények. A rotációs légszivattyús tartálykocsik tartályainak feltöltése vákuummal, míg az ürítése nyomás alatt történik. A töltési vákuumot és az ürítési nyomást különböző rotációs légszivattyúk állítják elő. Ezek a tartályok nyomástartó edénynek minősülnek, és üzemben tartásukra különleges szabályok vonatkoznak. Az ürítőszivattyúk gyakran aprító berendezéssel vannak felszerelve. Ezek a legegyszerűbb kialakítású rendszerek, ugyanakkor egyes típusoknál a szívó- és nyomócső-vezetékek ennél összetettebb megoldást is kaphatnak. A hígtrágya termőterületre történő kijuttatásának legegyszerűbb megoldása a felületre szórófejekkel történő kijuttatás. Ez a megoldás legfeljebb 6%-os lejtőhatárig alkalmazható. Az emissziós és nitrogénveszteség csökkentése érdekében célszerű csőfüggönyös adaptereket használni. E célból a tartálykocsikhoz különböző, talajba juttató hígtrágya-adaptereket fejlesztettek ki. Ezek az adapterek három- vagy négypontos kerettel csatlakoznak az alvázhoz, vázkeretükre pedig tárcsás, kultivátoros, vető- vagy lúdtalp alakú munkaeszközök szerelhetők (12. kép).
Digitális vezérlés és precíziós megoldások a trágyaszórásban
Az érintőképernyős kijelzők egyszerűsítik a kezelést, míg a csővezetékbe épített mérőműszerek pontos információt adnak a hígtrágya beltartalmáról és a kijuttatott mennyiségről, ezzel tovább növelve a kijuttatás pontosságát és hatékonyságát.
SZERZŐ: DR. KELEMEN ZSOLT MŰSZAKI SZAKÉRTŐ
MezőHír Tudástár: Szervestrágya kijuttatás – A szervestrágya kijuttatás a szilárd istállótrágya és a hígtrágya szabályozott, adagolható és egyenletes szántóföldi felhasználása; a cél a tápanyagveszteség és emisszió csökkentése (pl. csőfüggöny, talajba juttató adapter), miközben a kijuttatott mennyiséget akár digitális mérés-vezérlés is pontosítja.
