A KAP-RD19a-1-24 kódszámú AKG-felhívás módosításai részben az elektronikus Gazdálkodási napló (eGN) vezetéséhez kapcsolódó változásokat követik, részben pontosítanak és könnyítenek az eddigi előírásokon. Most néhány aktuális tevékenységre hívjuk fel a figyelmet.

Az Irányító Hatóság közleménye itt olvasható, de a bonyolult jogi megfogalmazás miatt érdemes a szaktanácsadóval átbeszélni a további teendőket. Itt most csak néhány aktuális tevékenységre hívjuk fel a figyelmet.
A melléktermék bedolgozása csak az Egységes kérelembe főnövényként bejelentett kultúra bedolgozásával teljesíthető. Aki AKG-ban ezt a vállalást idén teljesítette, az ezt csak szeptember 30-a után(kötelező talajtakarítási határidő) és az őszi vetés előtt 30 napon belül tehette meg. Magyarán repcét nem vethetett, és búzát is csak novemberben, vagy tavaszi növényt kellett terveznie az adott területre.
A zöldtrágyanövény nem lehet azonos az AÖP-bentalajtakaró növényként bejelentett kultúrával. A zöldtrágyázás abban az esetben fogadható el, ha a növényi részek teljes egészében bedolgozásra kerülnek a talajba. Ez tarlóhántással vagy talajlazítással nem teljesül, meg kell szántani a területet. Talajművelés nélküli termesztéstechnológia alkalmazása esetén viszont a vállalás kizárólag a zöldtrágyanövény elművelésével teljesíthető.
Istállótrágyázás nitrátérzékeny területen: nem kell az adott növényre meghatározott N szükséglet 40%-át szerves trágyával biztosítani, ha a tárgyévben kijuttatott szerves eredetű N-hatóanyag mennyisége ezzel meghaladná a nitrátrendeletben meghatározott 170 kg/ha mennyiséget. Ilyenkor a 170 kg/ha előírást kell betartani. A számoláskor figyelembe kell venni a nitrátrendelet szerinti trágyahasznosulási értékeket.
Ha azt vállaltuk, hogy a tápanyagutánpótlás során a kijuttatott N hatóanyag mértéke nem haladhatja meg az 50 kg/ha/év vagy a 90 kg/ha/év értéket, és az adott növényre meghatározott N-szükséglet 40%-át szerves trágyával kívántuk biztosítani, akkor a vállalt N hatóanyag mennyisége a mérvadó, és a 40 %-os értéktől el lehet térni.
Az istállótrágyázás nem teljesíthető granulált vagy pelletált istállótrágyával!
A tápanyag-gazdálkodási tervnek tartalmaznia kell az adott kultúra tápanyagigénye alapján kijuttatható maximális nitrogén (N), foszfor (P) és kálium (K) hatóanyag mennyiségét. Nitrátérzékeny területen a tervezés során figyelembe kell venni a nitrátrendeletben megengedett értéket, de ebben nem számít bele a szármaradványok bontásának elősegítésére kiadott N mennyisége.
A tárgyévre vonatkozó tápanyag-gazdálkodási terv adatait az e-GN-ben is rögzíteni kell a tárgyévet követő év január 31-ig. Hiánypótlásnak helye nincs, a határidő jogvesztő!
MezőHír Tudástár: AKG-előírások módosításai – Az agrár-környezetgazdálkodási program (AKG) több ponton változott: egyszerűsödtek a nitrátérzékeny területekre, zöldtrágyázásra és tápanyag-gazdálkodásra vonatkozó előírások, valamint bővültek az eGN-ben rögzítendő adatok.