Az aszály Magyarországon már nem kivétel, hanem a mindennapok része: történelmi mélypontok a nagy folyókon, rendkívüli szárazság a Homokhátságon, súlyos mezőgazdasági károk országszerte.
2025 ismét az aszály éve lett: bár az ország egyes pontjain több eső esett, mint a hírhedt 2022-ben, a talajvíz tovább süllyedt, a kutak sorra apadnak, a csapadék pedig rosszul oszlik el az év során. A vízhiány normálállapot lett – és ezt már a terméskiesés is visszaigazolja: nyár végére százmilliárd forintos nagyságrendű kár érte az agráriumot.
A nagy folyók sem hoztak megkönnyebbülést. Tavasszal a Duna és a Tisza vízszintje történelmi mélyponthoz közelített; Budapesten többször is előbukkant az Ínség-szikla. A Tiszán Szolnoknál –292 cm-es vízállást mértek július elején, miközben a Homokhátságon jelenleg is rendkívüli aszályt jelez a monitoring. A felső vízgyűjtőkön a csapadék és a hó hiánya, nyáron pedig a hőhullámokkal kísért erős párolgás mélyítette a válságot.
A WWF arra figyelmeztet: a vízmegtartás nem jelszó, hanem azonnali teendő. Nem elég a kotort csatornákban „megfogni” a vizet – a tájban, a talajban és a növényzetben kell visszatartani. A szervezet mintapéldát is hoz: a nyáron a Felső-Tisza-vidéki Vízüggyel közösen, homokzsákos duzzasztással a Tisza vizét a beregi Kőris-erdőbe vezették, így ideiglenes elöntéssel fellélegezhetett a szárazságtól szenvedő erdőfolt. Az itt szerzett tapasztalatok alapot adnak a módszer szélesítésére.
A WWF szakértői szerint a felszín alatti vízkészlet megóvása és visszapótlása befektetés, nem költség: erdők, gyepek és vizesélőhelyek helyreállítása, valamint fenntarthatóbb mezőgazdálkodás nélkül az aszály néhány éven belül tartósan és országosan válhat súlyossá. A kérdés már nem az, „megengedhetjük-e a változtatást”, hanem az, megengedhetjük-e, hogy ne változtassunk.
Az „eredmény” itt is látszik: Napraforgó – nincs meg a 2 tonna Magyarországon
